Déli Hírlap, 1991. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
1991-09-10 / 210. szám
DÉLI HÍRLAP # A városi könyvtár hálózatát még a 60-as években kezdték kiépíteni. A Miskolcon jelenleg üzemelő tíz fiókkönyvtár révén a város egész területén igénybe vehető ez az alapszolgáltatás. Ez alól csak az Avas a kivétel, ahol az elmúlt évek átmeneti megoldásai után sem talált még állandó helyet a könyvkölcsönzés. Úgy tűnik, a város vezetése is érzi ennek a gondnak a fontosságát, és talán segíteni is tud majd. (Cikk az 5. oldalon.) (Búss Gábor Olivér felvétele) XXIII. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 10., KEDD finn: 5.80 Bánkúton még mindig romjaiban a turistahás WjT • r 1 Ilié az erdő Pénz fogytán — irány a Bükk! • Térkép már less Fantomcég valódi csalói (FEKETE SAROK CÍMŰ ROVATUNK A 8. OLDALON) Aki nem fizet, az ne is igyék? Elzárták a vizet négy miskolci vállalatnál Víz nélkül maradt az elmúlt hét utolsó munkanapján négy miskolci nagyvállalat. Az ügy előzményei régebbre nyúlnak vissza. Szó esett a dologról a borsodi megyeszékhely legutóbbi közgyűlésén is. Elhangzott, hogy amikor idén júliusban a vízműveknél összesítették a fogyasztók tartozását, kiderült: 75 millióval tartósan adósak a cégnek. Ebből 65 millióra rúg a közületek, 10-re a lakosság hátraléka. A vízművek viszont a sa. ját szállítóinak 100 millióval tartozik, s ebből 58-at huzamosabb ideje nem képes kifizetni. Vagyis a vállalat likviditása attól függ, hogy be tudja-e kasz- szírozni a saját követeléseit. Aki csak egy picit odafigyel a gazdaságra, már a könyökén jön ki, hogy sorban állnak egymásnál a vállalatok; mindenki mindenkinek tar. tozik. Ki-ki szeretne végre hozzájutni a pénzéhez, de erre csak a legritkább esetben van remény. Valószínűleg a vízműveknél is úgy okoskodtak, hogy hiába küldözgetnék a fizetési felszólításokat. Ha nem adnak valamivel nyomatékot a követeléseiknek, az adósaiknak eszük ágában sem lesz kiegyenlíteni a számlát. Csakhogy a vállalat kezében hatásos fegyver van: a víz. Kilátásba helyezték, hogy ha nem fizetnek, korlátozzák a szolgáltatást, vagy teljesen elzárják a csapot a legtöbbel tartozóknál. Persze arra is számítottak, hogy lesz nagy felzúdulás az érintettek körében, amikor hírét veszik ennek. Ezért foglalkozott az üggyel a miskolci közgyűlés. A szenátorok támogatták a vízművek elképzelését. Hatásosnak bizonyult az az érv, hogy „a tartós kiranlévősé- gek egy bizonyos nagyságrend után közvetlenül kihatnak az egész város víz- és csa. tornaszolgáltatására, ezáltal az önkormányzat gazdálkodására is”. Csupán Ruszkabányai András, MDF-es képviselő firtatta. hogy a korlátozás érinti-e majd a lakosságot is. Csoba Tamás polgármester viszont arról biztosította, hogy erről szó sincs. Nem is lehetne, ez ellenkezne az önkormányzati törvénnyel. Ide kívánkozik, hogy a jogszabályok, amelyek lehetőséget adnak rá, hogy a tartósan nem fizető gazdálkodó- szervezeteknél, intézményeknél korlátozzák, vagy szüneteltessék a vízellátást, azért az alapvető szociális ellátást ilyen esetekben is kötelezővé teszik. Tehát az ivóvízről, a tüzi-vízről ezekben az esetekben is gondoskodni kell. A közgyűlés után néhány nappal, a múlt pénteken a vízművek négy nagy miskolci vállalatnál zárta el a csapot. Mint a DH munkatársa megtudta: úgy tűnik, a kohászat fizetni fog. Az ÉÁÉV- vel már megszületett a megállapodás erről, s tárgyalnak a Nagymiskolci Állami Gazdasággal is. Hármójuknál azóta ismét van víz. A BÁÉV-vel egyelőre nem rendeződött a dolog, így ők a hét első napját még víz nélkül kezdték. (bujdos) A bánkúti turistaház ügye könnyen lehet, hogy sokaknak már a könyökén jön ki, de azoknak meg, akik hétvégenként turistáskodva megfordulnak Bánkúton, a Bükk tetején, az a látvány elviselhetetlen, hogy ott megy tönkre a hajdanán természetjárói összefogással emelt ház. Pedig egyre többen járnak arra, és másfelé is az erde- inkben, ugyanis a családi költségvetések kiadási rovatába még egy erdei kirándulás mint hét végi program belefér — más már nem nagyon. Akár a reneszánszát élhetnénk meg a természetjárásnak — ha ugyanúgy működhetne ennek a szervezett háttere, mint amikor a bánkúti turistaházat építették. 9 BELESZÓLHAT A NEMZETI PARK Visszatérve a turistaházra, nemrég hirdetés jelent meg az országos lapokban, amelyben eladásra kínálták a házat, és a hozzá tartozó erdőterületet. Az, hogy annak idején a házat nemcsak önmagában, hanem szép területtel együtt adták el, csak nemrég derült ki a nyilvánosság számára is, amikor a Bánkúti Síklub emberei felfigyeltek a házat nézegető vevőkre, akikkel szóba is elegyedtek. A kialakult gyakorlat- | nak megfelelően augusztus utolsó hetében is megtartották az állami vadászvizsgát. Mint Szendrei Mihálytói, a területi vadásztitkártól megtudtuk, több, mint 30 jelölt adott számot a vadászattal kapcsolatban megkövetelt tudnivalókról. A csanyiki lőtéren tartott elméleti és gyakorlati vizsga során mondták el a vadászjelöltek, hogy mit tudnak többek között a vad- gazdálkodással kapcsolatos teendőkről, a vadászattal összefüggő különböző jogi szabályokról, a lőfegyver használatáról. A számvetés során az is kiderült, hogy a résztvevők mintegy 60 százaléka felelt meg a követelményeknek, akik a vizsga sikeres letételéről bizonyítványt is kaptak. Ám ez még nem avatta gyakorló vadászokká a siA házat annak idején az ÉGSZI nevű cég vette meg, de most úgy hírlik, a nagy cég több részre szakadt, és van némi vita a ház tulajdonjogán. Ez persze a turistákat, az erdőjárókat vajmi kevéssé érdekli — a hirdetés már inkább. Azaz kiderül belőle az értő olvasó számára, hogy az egyezség, amit annak idején az ÉGSZI a Miskolci Városi Tanáccsal kötött — miszerint a ház lehet vállalati üdülő, ám éttermének nyitva kell maradnia a turisták számára is — immáron a múlté. A gond persze az, hogy a bánikúti turistaház — vagyis most már inkább a romja — a Bükki Nemzeti Park szívében található. Ily módon köze van ahhoz a nemzeti parknak, hogy mi lesz az épületből. Nem lehet akármit létesíteni itt, csak olyasmit, ami megfelel a természet- és környezetvédelem érdekeinek. 9 JÓL JÖHET A TÖKE Erre persze joggal mondhatja bárki, hogy tud rá néhány példát, amikor ez nem egészen így történt. Csakhogy mi örök optimisták lévén, reménykedünk benne, hogy ezután valóban mindig a természetvédelem, a nagy közösség érdeke győzhet — legalább a védett erdőkben, a nemzeti parkokban. I kérésén vizsgázókat. Jelentkezniük kell valamelyik vadásztársaságnál, s ha az tagjai közé fogadja őket, megkapják a vadászigazolványt. Ennek birtokában jelentkezhetnek lőfegyver vásárlási engedélyért, s kapják meg a fegyverviselési engedélyt. Golyósfegyverre a i megyei rendőr-főkapitányság, míg sörétes puskára a helyileg illetékes rendőrkapitányság adja ki az engedélyt. A vadászat ma is a „divatos” időtöltések közé tartozik, zömmel a fiatalabb korosztály jelentkezik vizsgára. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a spontán felkészülés sok kívánnivalót hagy maga után. Ezért szeptember 10-től új előkészítő tanfolyamot szerveznek, ahol a szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalókról tartanak előadásokat. Erre az előkészítőre már húszán jelentkeztek. Vizsgázott vadászok Nem vagyunk azonban ellene annak, hogy tőkét lehessen befektetni — akár Bánkúton, vagy másutt is a Bükkben. Annál is inkább nem, mert ahhoz, hogy a természetjárás feltételei javuljanak, erre szükség van. Hiszen kerékpárutak kellenének, kis turistaházak, különféle szolgáltatások, jól jelzett, karbantartott útvonalak, ismeretterjesztő munka. Ehhez pedig pénz szükségeltetik, ami manapság ugyebár alig akad. A nagy kérdés a hogyan, s ez az, amit eddig finoman szólva kevéssé vettek figyelembe. Mert renováltassa, működtesse, gyümölcsöztesse befektetésként valaki a bánkúti házat is — de úgy, hogy a köz is jól járjon vele. Nem lehetetlen ez, csak tudomásul kell venni, hogy az erdő mindannyiunké. Mellesleg most már készül az új Bükk- térkép is — jövőre ígérik —, ahol nem lesznek fehér foltok, torzítások, minden ott lesz rajta, ahol valójában van. Azt tehát már tudni fogjuk, hol vagyunk. Remélhetőleg ezt mások is észreveszik majd, de ha nem akkor ez nem a térkép hiányán múlik... (kiss) J A történet roppant egyszerű. Egy olvasónk, aki persze vásárló is egyben, az egyik avasi ABC-ben, a pénztárak mögött, ahol a kosarakat kipakolják, talált egy pénztárcát. Világosbarna, összehajtható buksza volt, annyit lehetett tudni, hogy nem üres. Nyilván egy vásárló ottfelejtette. Olvasónk egy darabig forgatta kezében, kíváncsi volt ugyan a tartalmára, de egy idegen pénztárcába még akkor sem illik belenézni, ha ilyen körülmények között kerül hozzánk. Mit lehet tenni? A legkézenfekvőbb megoldást választotta, odament az egyik pénztárosnőhöz, átadta neki a tárcát, arra gondolva, ha a tulajdonos észreveszi a hiányt, és visszajön, a kasszában érdeklődik először. A pénztárosnő szó nélkül átvette a pénztárcát, s anélkül, hogy belenézett volna, behajította a fiókba. Olvasónk ott állt még egy darabig, furcsállta az eljárást, de aztán elment. Ám nem hagyta nyugodni a dolog, azt várta, hogy a pénztárosnővel együtt megnézik, mi van a tárcában, hiszen hátha kideríthető a tulajdonos, és az sem mindegy, menynyi pénz van benne, nehogy utólag legyen bonyodalom a dologból. így aztán kisvártatva visszament az üzletbe, ám a pénztárosnő már nem ült a helyén. Szólt a másik pénztárban ülő hölgynek, de az semmiről sem tudott. Állt, várt, de az nem jutott eszébe, hogy az üzletvezetőt megkeresse. így egy idő után hazament, de napokkal később sem tudott napirendre térni a történtek fölött. Bejött szerkesztőségünkbe, elmesélte a fent leírtakat, s kérte, nem tudnánk-e kinyomozni, mi lett a tárca sorsa? A boltvezető, mint érdeklődő telefonunkra kiderült, semmit sem tudott a dologról. Elmondta, a boltban vezetik a talált tárgyak füzetét. Ebbe kell beleírni mindent, a kulcscsomótól az esernyőn át, a pénztárcáig, a kosárban felejtett, megvásárolt élelmiszerig. Nos, ebben a füzetben nem szerepelt a megadott napon semmiféle bejegyzés. Mi történt a pénztárcával? Lehet, hogy perceken belül visszajött a tulajdonos, tudta igazolni, hogy övé a tárca, elvitte, s így nem volt értelme a bejegyzésnek. (Ami azért nem fogadható el, hiszen látjuk, így is bonyodalmak keletkeztek, s egy átvételt igazoló aláírás most mindent megoldana.) De az is lehet, hogy — ne szépítsük a dolgot — a pénztárosnő úgy gondolta, aki nem vigyáz a pénzére, értékeire, megérdemli sorsát, s eltette a tárca tartalmát. Lehet — de egyáltalán nem biztos. Vádolni senkit nem lehet, ezért nem írtuk ide, meiyik üzletben, mikor történtek a fenti események. Az üzletvezető már nyomoz az ügyben — ő könnyen utánanézhet, az adott időben a megjelölt pénztárban ki dolgozott —, reméljük, a hepiend közel van. A tanulság pedig az, hogy aki ilyen helyzetbe kerül, az üzletvezetőt keresse, és kérje egy néhány soros jegyzőkönyv felvételét. így a saját lelkiismerete mellett a bolt személyzete is megnyugodhat: senki sem vádolja őket alaptalanul, G. L. la tál; egy pénztárcát
