Déli Hírlap, 1991. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)

1991-09-30 / 227. szám

DH SPORT DH SPORT \ DH SPORT /fV Igazi amerikai kaszkadőrbemutatót, úgynevezett Big Font Shovv-t hirdettek a múlt héten a plakátok. Aztán a hét vé­gén több ezren nézték meg a borsos árú belépők ellenére. Egy jegy ugyanis 100 forintba kerüli. Nos, az ilyen produkciókra nem vagyok kíváncsi. Vagyis arra, hogy a Kaszkadőrök békés nézőket vernek meg a kimutató alatt. Itt ugyanis az egyik mutatvány közel sem úgy sikerült, ahogy kellett volna. A csapatvezető — Michael Jones tizenhét éves fia ugyanis a két keréken haladó autó­ról leugorva elesett. Ennek, ellenére a publikum megtapsol­ta a mutatványt. A fiatalember ezt személyes sártésnek vette, ezért átugorva a palánkon, nekiesett egy nézőnek, aki kisgyermekével látogatott ki a népkerti show-ra. A kö­rülöttük állók segíteni próbáltak a megtámadotton. Érke­zett viszont az erősítés, három autón. A kaszkadőrök rend­teremtése nyomán horzsolt, vérző sérülések, szakadt, gyű­rött ingek maradtak. A sértettek természetesen még a pá­lyán feljelentették őket az ügyeletét ellátó rendőröknél. A bemutató egyébként közepes produkció volt, tetézve a meghirdetettnél későbbi kezdéssel, gyatra hangosítással. Az incidens miatt viszont még arra a néhány emlékeze­tes mozzanatra sem szívesen emlékszem vissza, amire le­helne. F. P. Zs. Boplabda Szerencsére a Spanyol Nagy díj .sem döntötte el, hogy ki nyeri az 1991. évi Formulá--l-es autós-világ­bajnokságot. A szerencse el­sősorban a nézőké, mert így a japán cs az ausztráliai fu­tamokon is elképzelhető, hogy izgalmas versenyt lát­hatnák. A realitás azonban azt mondja, neM'sok'esélyé van ;á tizenhat ponttal a má­sodik helyen álló Nigel Igen erőteljesen kezdtek a hazaiak, és elhúztak két góllal. Ezt az előnyt a fél­idő végéig tartani tudták, sőt az utolsó pillanatokban négyre növelték , azt (15-11). A második játékrész egri góllal indült, de tíz perc alatt sikerült ledolgozni a hátrányt. A' lyukóbányaiaK átvették a vezetést is. A hajrában., egyenlített. az Eger7 de a vendégekben is volt még erő, képesek vol­tak újítani. Újra elhúztak három góllal. Másfél perc­cel á befejezés előtt. biztos­nak látszott a lyukói. győ­zelem, ekl^or azonban a bí­rók jvették' kezükbe, a játék iránvjításájt. $jó.rozatps téve­déseikéi .hoztál? ...helyzetbe'’ az egrieket, akiknek sikerűit egyerilíteniük (3Ó-30). Idegenben lépett pályára a hét végén a Miskolci VSC NB Il-es női kézilabdacsa­pata. A Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola . gárdájával mérték össze tudásukat a lányok, s 17-19 (8-9) arányú győzelmet arattak. Az első fél ideiben mindkét együttes jól védekezett, ezt mutat ja a Ű.iabb gvőzelmet aratott a BÉV SC NB Il-es férfi ké­zilabdacsapata. Ezúttal ide­genben, a Nagybátony gár­dája ellen diadalmaskodtak a fiúk. Az óriási tudásbeli különbség már az első per­cekben megmutatkozott a két csapat játékában, s a to­Mansellnek az élen levő Ayrton Sennával szemben. A rajt Sannának sikerült igazán, mert Mansellt meg­előzve, az élen startoló Bér- per mögé állt 'be. Nem so­káig autózhatott ebben a po­zícióban. mert a brit az egyenesekben sokkal gyor­sabb . Williamssel .hamar., megelőzte- Üfy tűrffkA Műn-" sell a célegyenest- jelölte ki Jó iramú, kemény mérkő­zést vívott a két csapat. Az első félidő a hazaiaké volt, a második, viszont egyértel­műen a vendégeké. Végül is a hibák ellenére nem a lyu- kóbányaiakon múlott a pontvesztés. A Komáromi József, Sid.ó Ferenc bírópá­ros nem először, de talán utoljára vett el egy pontot a Bányásztól. A játékvezetés alacsonyabb színvonalú voH. mint amit a két együttes produkált. A Lyukóbányai Bányász góljait Varga (10). Tuza (7). Kiss G. (5), Dimitru (4), Popovics (2), Pólyák (1) és Takács (1) szerezte,. kevés gól is. A másodikban javult a vendégek támadá­sa, s végül szoros csatában, megérdemelten nyerték el a két bajnoki pontot. Gólszer­zők: Mohácsi (5). Lcngyel- né (4). Leskó, Tóth (3), Már földi (2), Feketéné, Fe- hérné (1). Jók: Mohácsi, Jó­nyer és Tar né: vábbiakban a volánosok vé­gig uralták a pályát és ve­zették a mérkőzést. A talál­kozó 30-16 (17-4) arányú vendéggvőzelemmel ért vé­get. A BÉV SC legtöbb pont­ját Kecskeméti (8). Kardos (8) és Tilai (5) szerezte. Jók: a legjobb dobók és a két kapus (Benke és Horváth). CHAMPIONSHIP kedvenc előzési helyéül, mert később az ugyancsak McLarenes Bergert ugyanitt előzte ki. Senna járműve nem - volt valami kifogásta­lan állapotban ezen a na­pon, hiszen többször ‘is gon­dokkal küszködött. Számára gyerekjátéknak alakuló hely­zetekben maradt alul, és egyszer látványosan megpör- dült a pályán. Az, hogy is­mét visszatért kicsúszása után, briliáns vezetői tudá­sának köszönhető. A sok ap­ró és nagyobb hiba ered­ménye azonban az lett, hogy a végén csak ötödikként ért célba, nyitva hagyva a vi­lágbajnoki cím kérdését. Menet közben többször is átrendeződött a mezőny. Kö­szönhető ez annak, hogy a rajt előtt többször is meg­eredt és elállt az eső. A sze­relők nem győzték kikészí­teni és elcsomagolni a gu­mikat. Végül esőgumikkal vágtak -heki a Pilóták, ám már a harmadik körben észvesztve vonultak ki cse­rére. így vesztette el vezető pozícióját Berger. A látvá- nvos csatákból Mansell ke­rült ki győztesen, matemati­kai esélyt hagyva magának a világbajnoki cím megnye­résére. Az ifjú Schumacher ismét a hatodik helyen fu­tott be . .. VÉGEREDMÉNY: 1. Nigel Mansell (Williams—Renault) 1 :38:41.541 óra, 2. Alain Frost (Ferrari), 3. Riccarrdo Patrese (Williams—Renault), 4. Jean Alesi (Ferrari). 5. Avrton Senna (McLaren— Honda), fi. Michael Schu­macher (Benetton—Ford). A VB ÁLLÁSA: 1. Senna (brazil) 85 pont. 2. Mansell (brit) R9, 3. Patrese íolasz) 48. 4. Prosf ófrancia), 5. Ber­ger (osztrák) 31, 6. Piquet (brazil) 25. Konstruktőrök: 1. Williams 117 pont. 2. McLaren 116. 3. Ferrari 52. 5. Benetton 37, 5. Jordon 13, 6. Tyrell ’4. Sz. B. Asztalitenisz Felemás eredményeket könyvelhettek el az elmúlt hétvégén a llejőcsabai Ce­ment Rt. SC aszlalitenisze- zői. Mindkét nemben dupla fordulót bonyolítottak le a csapatok. Az első versenyna­pon a nők a Kaposplast gár­dájától szenvedtek 12-6 ará­nyú vereséget, míg a férfi­ak a Békéscsabától kaptak ki 11-7 arányban. A máso­dik fordulóban a férfiak már több szerencsével jár­tak, hiszen hazai környezet­ben sikerült 17-1 arányú fö­lényes győzelmet aratniuk a Szolnok együttese ellen. A nőknek azonban ebben a fordulóban sem volt szeren­cséjük, hiszen a BSL csapa­tától szenvedtek 13-5 ará­nyú vereséget. A férfiaknál mindkét mérkőzésén jó tel­jesítményt nyújtott Szűcs és Bátkori, míg a gyengébb nem képviselői közül Simon és Fest teljesítménye emel­kedett ki. Véget ért a gyorsasági vb A gyorsasági motoros-vi­lágbajnokság befejező futa­mát a hét végén rendezték meg Shah Álamban a Ma­laysiái Nagydíjért, A 125 kem-es kategóriában Loris Capirossi lett a világelső, míg 250 kom-ben Luca Ca- dalora, 500 kem-ben pedig az amerikai Wayne Rainey lett a világbajnok. A Tungsram sportcsarno­kában szombaton nem ter­mett babér a Borsod megyei csapatoknak. Kora délután, amikor a diósgyőri kosara­sok megérkeztek a mérkő­zés színhelyére, összetalál­koztak a Kazincbarcikai Ve­gyész élvonalbeli férfi röp- labdázóival, akik negyven­kilenc perc alatt szenvedtek itt 3-0 arányú vereséget. A fiúk sok sikert kívántak a kosarasoknak, biztatva őket, hogy legalább ők térjenek győzelemmel haza. Nos, ez a diósgyőrieknek sem sike­rült. Azt persze már mindenki tudta a mérkőzés előtt, hogy a bajnokságra törő Tungs­ram ellen nem lesz könnyű feladatuk a diósgyőrieknek. Király Sándor vezető ed­ző megszokott kezdőcsapa­tát, az Aynbrus. Jevtusenko, Lakosa. Madaras és Pronyi- na. összetételű ötöst küldte pályára. Az első játékrész­ben — melyet Madaras két nagvszerű. 3 pontot érő ko­sara vezetett be — hamar tizenkét pontos előnyt sze­reztek a ha:aiak — ehhez viszont a játékvezetők se­gítsége is kellett. A diós- gvőriek hatalmas lelkese­déssel dolgozták le hátrá­nyukat, és a tizenötödik percben vezetésre tettek szert: Ezután azxmban védel­mi hibák következtek, és ezek bizony pontokban is megnyilvánultak. A piros- fehérek — érthetően — tar­tottak a vendéglátók több millió forintért vásárolt ko­sarasától, az amerikai Ru­táié Boltontól. okkal. A né­ger játékosnak minden si­került. Hiába követte őt mindenhova Lakosa, szinte minden akciója kosárral fe­jeződött be. Az első félidő A Miskolci VSC élvonal­beli női röplabdagárdája az elmúlt hét végén Almásfü­zitőn, a Hungalu ATSC csa­pata ellen lépett pályára. A szebb napokat látott ha­zai együttes szétesett csa­pat benyomását keltette, az első szettben 10, a második­ban 12, a harmadikban pe­dig mindössze 1 pontot tu­dott szerezni. A miskolci­ak magabiztosan nyerték 3-0 arányban a mérkőzést. Az ifjúságiakból álló gárda is A szovjet idegenlégiós Pronyina teljesítménye, ki­emelkedett a miskolciak me­zőnyéből. (Szabó István felvétele) végén hétpontos előnnyel vonulhattak az öltözőbe a Tungsram sportolói (55-48). A második játékrész ide­ges hangulatban kezdődött. Két percig egyik együttes sem tudott kosarat szerezni. Érdekes, hogy Varga Má­tyás, a hazaiak edzője nem a kispadon ülve, hanem a játéktér nézőik felőli olda­lán biztatta játékosait. Csak akkor nyugodott meg, ami­győzelmet aratott, ók 3-2 arányban győzték le az al- másfüzitőieket. Az MVSC legjobbjai: Bol­dizsár, Benke és Sztepanok. * A Nyíregyházi Sportula gárdája volt az ellenfele az elmúlt hétvégén a Hejőcsa- bai Cement Rt. SC NB II- es férfi röplabdacsapatának. A miskolci gárda 3-2 arányú vereséget szenvedett idegen­ben. Jók: Kolláth és Lukács. kor tanítványai ismét tizen­egy pontos vezetéshez ju­tottak. Az is hozzájárult ehhez, hogy már a huszon­negyedik percben kiponto­zódott Ambrus, de a pályá­ra lépő Molnár kevésbé tud­ta őt helyettesíteni. Nem sokkal később játéklehető­séget kapott a diósgyőriek­nél Novák is. (Most látszott igazán, mennyire hiányzik a három sérült játékos, Kiss Gabriella, Králík Judit és Sitkéi Nóra!) Az utolsó öt-hat percben a diósgyőriek támadásai nem sikerültek. Az akaratban nem volt hiány, de a lá­nyok nem hittek abban, hogy szorosabbá tudják ten­ni a mérkőzést. A találkozó végül is 91-74-es Tungsram- győzelemmel ért véget. A hazaiaknál az amerikai Bol­ton nyújtott kiemelkedő tel­jesítményt, és 34 pontot gyűjtött. A diósgyőriek pont­jait Jevtusenko (23), Pro- r.yina (19), Madaras (13), Ambrus (11), Lakosa (6) és Molnár (2) szerezte. Vélemények: Varga Mátyás: Örülök, hogy győztünk. Különösen az amerikai Boltonnak és jó védekezésünknek köszön­hetjük ezt a sikert. Király Sándor; Különösen a védekezésben hibáztunk! A sok kapott kosár után a lányok már nem hitték el, hogy itt felzárkózni, sőt győzni is lehetne. Szoknunk kell még az A-csoport lég­körét, és azt is, hogy egy újonc csapatnak a játékve­zetőkkel is meg kell vívnia a maga külön mérkőzését. F. P. ZS. >(c Háromhetes szünet következik a Formula—1-ben, a következő futam Japánban lesz, október húszadikán. Formula—1, Spanyol Nagydij V-FV/IV'.'; Maradt a matematika... Senna megpördiilt — ötödik lett KA FORMULÁI WORLD Kosárlabda, iYÖ I. női Boltonon ment el a bolt Tungsram SC—DVTK-SeM 9174 (55-48) Kézilabda, NB II. EGRI FINOM MECHANIKA-LYU KŐBÁNYAI BÁNYÁSZ 30-30 (15-11) Nyíregyházi tk-mvsc 17-19 (8-9) NAGYBÁTONY-BÉV SC 16-30 (4-17)

Next

/
Oldalképek
Tartalom