Déli Hírlap, 1991. július (23. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-31 / 177. szám

Miskolci emlékek színészarcokkal Csodamalom-sztori Küldi Hóra „Gátlásos voltam, most őszinte vagyok” — 1*67 siepUmberében Mó­riéi Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjá­tékában Pólikát játszotta. Mi, akkori nagydiákok olyan sze­relmesek voltunk Káldi Nórá­ba, mint egy ágyú! Sokszor láttuk a darabot, legfőképp az első sorból ... még ma is em­lékszem, melyik felvonásban milyen jelmezt viselt. Ha akar­ja, felsorolom . .. — Köszönöm, nagyon ked­ves — mondja mosolyogva. Szépségé, charme-ja még mindig a régi, megdobogtat­ja a férfiszíveket. — Igaz, annak idején nemigen vi­szonozhattam volna érzel­meiket, mert én is totál szerelmes voltam jelenleg két felnőtt gyermekem apjá­ba, aki azóta Nvugat-Német- országba „boldogult” — szoktam volt mondani. A személyes érzelmekről eny- nyit... És nevetése is szí­vet melengető.- A főiskola után Mis­kolcra szerződött... — Igen, 1966-ban. Direk­torunk 16U0 forintos fizetést ajánlott, és sok szereplési lehetőséget...- Mindenki által ismert, hogy a színész, aki estéről estére megajándékozza a közönséget a ,,csodá”-val, szinte a létminimum hatá­rán él. — Akkoriban ennyiből is meg kellett élnünk, és lejött belőle a 600 forintos albér­let. Nem panaszkodom, szép helyen laktam, a Mikes Ke­lemen utcában. A háziak szinte családtagnak tekintet­tek. Keveset tartózkodtak otthon, így az egész lakás rendelkezésemre állt. Ha éppen nem próbáltam, vagy nem akadt más irány «'elfog­laltságom, a teraszon napoz­tam, olvastam . .. Boldog békeidők... A város felka­rolta a magyar írók darab­jait. Sok volt az ősbemuta­tó. Színházszerető világban éltünk, az emberek nyitot­tak voltak. Nem igaz, hogy csupán operettet igényeltek! A maga heterogén közönsé­gével színházát szerető és el­fogadó város volt Miskolc. Nem tudom, most hogy áll­nak ezzel? Akkor szerették a színészeket, és ha ezt egy ember megérzi, igyekszik háromszorosan viszonozni, meghálálni munkájával. — Milyen légkörben dol­gozott? — Nagyszerű csapat volt. Kollégáim mindegyikéből a segítő szándék sugárzott. A főiskoláról kikerülve, szinte alig tudtam valamit a szak­máról. Sértődés ne essék, hogy elsősorban Koós Olgát említem meg, aki rögtön szárnyai alá vett, anyásko­dott felettem. Barátságunk azóta is megmaradt. Szol­nokra kerülve,, sikerei csúcs­pont ja»., is ».mindig voltrany­Ha másodszor is csaláson kapták... „A. kenyérsütésben fogyatkozás ne légyen” Nem túlzás azt állítani, hogy mi, magyarok kenyér- erő nép vagyunk. Mi tagadas. »éretjük a piros héjú, jól át«ült, könnyű, friss kenye­ret. Iyenkor. augusztus 20-a közeledvén különösen a ke­nyér felé fordul figyelmünk, hiszen nagy nemzeti ünne­pünket egyszersmind a, ke­nyér ünnepének is tartja a népi hagyomány. Nehéz helyzetben vannak hát honi pékjeink, mert naponta mil­liók és milliók zsűrizik ná­lunk a sütőipar termékeit. Egyáltalán nem mai kele­tű ez a szokásunk. így vo'.- ak ezzel eleink is a letűnt századokban. Hivatalosan dokumentált bizonysága en­nek — többek között — az a Sátoraljaújhelyi Levéltárban őrzött megyegyűlési jegyző­könyv. amely tanúsítja, hogy 1795-ben az újhelyiek sem voltak megelégedve a ke­nyér zsemle-minőségével és súlyával. Ezért fordultak pa­naszukkal Zemplén várme­gye törvényhatóságához, ahol jegyzőkönyvbe foglal .tófej hogy „a kenyér és zsemlye iránt az a nagy pa­nasz tétetett, hogy mind a zsemlyesütők. mind a ke­nyérsütők nem az árához képest sütnek kenyereket, zsemlyéket, hanem kisebbe­ket.” A súlyoson kítás megakadá­lyozása végett „szorgalmato­sán kell vigyázni a kenyér­éi zsemlyesütőkre” — olvas­ható a kétszáz é^es rendelet további részében. Ennek megfelelően Zemplén vár­megye törvényhatósága el­rendelte, hogy „Hegyalján, kivált Űjhely városában a város bírája és a közrendű elöljárók a vigyázást nya­kokba vegyék úgy, hogy a bíró mindennap kétszer, leg­alább mikor nem is vélnék, személye szerint megnézze a piacot.” És ha azt tapasztal­ta, hogy a kenyér, zsemlye — a kitett és kiadott ársza­bás szerint szabva nem vol­na, azonnal első esetre min­den hiányos kenyér és zsem­lye elvetessen — akár ne­messé, akár nemtelenné le­gyen az.” Természetesen keményebb büntetés várt a kenyérsütő­re, ha másodszor is csalá­son kapták. Ekkor „a nem­telen személy — testének s idejének állapotjához képest — azonnal 12 pálca, korbács vagy vessző ütésnek bünte­tésével büntettessék”. Ne­mesember ilyetén vétsége ügyében a szolgabírónak kel­lett lefolytatnia a vizsgála­tot. Ebből a kétszázéves jegy­zőkönyvből az is kitűnik, hogy olykor a megbüntetett kenyér- és zsemlyesütők sztrájkba kezdtek, vagyis nem sütöttek kenyere?, hogy „a városi népet éhséggel büntessék”. Ilyenkor a vá­ros tórájának a vármegye „szorosan megparancsolta, hogy minden kenyér- és zsemlyesütőkkel szorgalma­tosán eljárjanak, magok mellé vévén bizonyos hites személyeket és a város szol­gáit”. A megtett intézkedésekről a főszolgabíró tájékoztatta a vármegyei törvényhatóságot, „a kenyérsütésben pedig oly rendelkezéseket tészen, hogy abban fogyatkozás ne légyen...” Hegyi József nyi ideje, energiája, hogy a premierjeimen meglátogas­son, tanácsokat adjon. Saj­nos, egyre kevesebb az ilyen önfeláldozó színésznő, és egyre kevesebb a premie­rem ...- Miskolci szerepei közül feledhetetlen volt Pnoebe alakítása Shakespeare Ahogy tetszik-jében ... — Én is annak éreztem, több oknál fogva is. Barba­ra lányomat hordtam, terhe­sen próbáltam és játszottam. Az ég és föld közötti lebe­gés állapota volt! A nagy­szerű Lengyel György ren­dezte, sikerünket hírül vet­ték a fővárosi és vidéki színházi szakemberek ...- És ahogy már lenni szokott, azonnal szerződést ajánlottak. — Igen. Berényi Gábor igazgató Szolnokra hívott, azonnali foglalkoztatással. Szabadkoztam, nemsokára szülni fogok, és akkor... Nem baj, megjön a bébi, néhány nőnap szabadság, utána pedig teljes elánnal játszani fog, sokat, és sok­félét ... Megköszönve ked­vességét, megértését, inkább a Madách Színház ajánlatát fogadtam el.- Jelenleg a József Attila Színház tagja. Sajnos, rit­kán látjuk színpadon... — Errői nem én tehetek. Ilyen a mi pályánk. Ezt is vállalnunk kell. Meglepő vi­szont, hogy Önök még ennyi év után is emlékeznek ránk. Ezt megtiszteltetésnek ve­szem, hiszen olyan múlandó, amit mi csinálunk. Mégsem volt hiábavaló az ottani je­lenlétünk?- Nem, On is érezhette, amikor két nyáron át, a miskolctapolcai szabadtéri színpadon elvállalta Kata- jev Bolond vasárnap-jának habókos doktornószerepét. — Felkérlek érre a fel­adatra, szívesen vállaltam. Bár nem volt időm bejár­ni a várost, felkeresni a ré­gi emlékeket, de a sikerből, a felém áradó szeretetből új­ból erőt merítettem. Bíró István Beteg Lehangolt Amitabh Batchant körüiaj- nározták a moszkvai lányok. A nem éppen a világ élvonalá­hoz tartozó indiai színész Rosszija Szálló-beli szobája előtt csapatnyi tini őrizte ked­vence nyugalmát, hogyha si­kerül a közelébe jutnia, visi- tozva próbáljon egy ereklye- értékű autogramot szerezni. Az agyonkényeztetett művész most bizonyára nagyon elégedetten emlékezik vissza a 17. moszk­vai nemzetközi filmfesztivál­ra, ami viszont nem mondható el a nézők, esztéták és kriti­kusok túlnyomó többségéről. Szürke, jellegtelen, ala­csony színvonalú. Ezek a jelzők adták meg az érté­kelései alaphangját. Még a szovjet mozi egyik nagyra- ijecsült mestere, Gleb Pun- filov sem sorolta a feszti­vált a jelentős események közé. „Az érdeklődés mind itthon, mind külföldön el­halt iránta. Betegek va­gyunk. Beteg a filmművé­szetünk is. Majd ha kezde­tét veszi a gazdasági és a poiitikai stabilizáció orszá­gunkban, vonzó lesz a fesz­tivál is” — mondotta. Mé­száros Mária, a zsűri ma­gjai' tagja sem esett ámu­latba. Rossz szervezés, kö­zépszerű filmek és elképesz­tően előrelálhatatlan moszk­A világot jelenlő paraván mögött • • Ötéves színház, ötéves nézőket keres y- Az Aladdin és a csodalámpa is a Csodamalom reper­toárjába tartozik. Mostanában nemigen va­gyunk hozzászokva a siker- sztotixhoz: különösen nem a költségvetési okokból) baljós csengésű „kulturális ágazat­ban". A miskolci Csodamalom Bábszínház története (1986 szeptemberétől létezik) a kul­turális intézményekhez képest szinte folyamatos diadalmenet­nek tűnik. Talán van valami csoda a Csodamalom körül, hiszen mióta ez a lelkes kis társu­lat a (bábszínházi) világot jelentő paravánok mögé bújt, kisebb-nagyobb nehézségek árán töretlenül fejlődtek és gyarapodtak. • BÁBSZÍNHÁZ, AZ KELL A kezdetben amatőr társu­lat rövid idő alatt félprofi­vá vált; köszönhetően Kor- zsényi Tibor irányításának (aki egykor az Állami Báb­színház színésze volt), és természetesen a nem kevés munkának. Az előadás és nézőszám hamarosan annyi­ra megnőtt, hogy kinőtték a „babaruhát”: az amatőr-lét már .inkább korlátokat je­lentett, mint előnyöket. Kiderült ugyanis (soha nem volt titok, csak éppen feledésbe merült), hogy a bábszínház a kulturális alapellátás része: ha felleng­zősen akarunk fogalmazni, akkor a jövő színházi kö­zönségét neveli, ha beérjük a földhözragadtabb megfo­galmazással, akkor pedig bizton állítható, hogy ez a legalkalmasabb hely, ahol a szülő egyórányi szusszanásra leülhet gyermekével együtt... Ürömteli, mégis kritikus .időszak volt a Csodamalom életében, amikor az amatőr és profi lét határán lebeg­tek: egy 22-es csapdájára emlékeztető jogi helyzet foly­tán bábszínészképző tanfo­lyamot kellett volna indíta­niuk, hogy hivatásos társu­lattá válhassanak, tanfolya­mot azonban csak hivatásos társulat indíthat... • TART A TANFOLYAM Ha egyszer egy sztori ^ si­kerről szól, akkor a törté­net túllendül az efféle holt­va! lét — összegezte be­nyomásait. A szovjet sajtó náluk sóskái kíméletlenebb volt. Kegyelmet nem ismerve vet­te tűz alá a rendezvényt. A Moszkovszkije Novosztyi kritikusa például a szovjet ember életéhez hasonlította a fesztivált. Mindkettő színvonala töretlenül esik. ennél töretlenebbül csak a jegyárak emelkednek — ír­ta. A fesztivál végére azért mégis csak jutott valami szín. valami fény, valami pompa. És ezt Sopliia Lőrén hozta el. Amikor a filmmű­vészet nagyasszonya tizen- nyolc éves fiával, Eduardo Pontival kéz a kézben, utá­nozhatatlan eleganciával a Rosszija Szálló koncertter­mének a színpadára lépett, nemcsak a férfiaknak esett le az álluk. A kellemetlen­ségekből azért az olasz csil­lagnak is kijutott. Az autó ugyanis, amelynek sajtóérte­kezlete után Lorent a ho­teljébe kellett volna szállí­tania. egyszerűen nem érke­zett meg. A színésznő negy­ven percig bírta türelem­mel. aztán elfogadta az egyik újságíró ajánlatát, s az ő kocsiján tért vissza szállására... Az olasz sztár végül a közönség rokonszenv-díját ponton: színvonalas produk­cióikkal „kerülő úton” kiér­demelték a működési enge­délyt. megnyerték a városi tanács támogatását, az Álla­mi Bábszínház pedig jóindu­latúan bábáskodott az ügy felett, s tavaly szeptember­ben elindult végre a hivatá­sos bábszínész-képző tan­folyam a Csodamalom Báb­színház kebelében. A isnfolyamot tizenketten végzik (közöttük a „kemény mag”, maga a társulat: Heiszmann Ildikó, Juhász Judit, Tari Edit, Virág Ist­ván, Oláh Tibor, Medvecz Attila), nem kis erőfeszítés­sel: a heti 34—36 órányi ta­nulás mellett 12—14 előadást kapta meg, megérdemelten. Ám abban, hogy elnyerik-e a nézők tetszését a megju­talmazott filmek is, sokan kételkednek. A Szobeszed- nyik szakírója vélekedett úgy, hogy Karén Gevorkján Tarka kutya fut a tenger­parton című nagydíjas alko­tását, ha majd a nagykö­zönségnek vetítik, kevesen fogjak a felénél tovább bírni. A vetítőtermek még a fesztivál idején sem leltek meg, félházzal üzemeltek, s a filmbörzén sem köttetett meg túl sok szerződés. Pe­dig negyvennyolc ország százhúsz cége küldte el képviselőjét, s csak a Szov­jetunióból hetvenhárom for­galmazó jóval több, mint száz alkotást kínált. Akad, aki a csekély érdeklődést azzal magyarázza, hogy az Egyesült Államok filmgyár- tóinak és producereinek szövetségéhez tartozó stúdi­ók az idén produkcióik szovjetunióbeli kalózvetíté­sei miatt bojkottálták a fesztivált. így mindössze két amerikai művet. Ma­donna legújabb moziját és Olivér Stone nemrég befe­jezett filmjét láthatták az érdeklődők. Poór Csaba tart a bábszínház. A nyári szünet sem igazán zavarta­lan: az idén nyáron ismét 20 előadást tartanak a ta­polcai strandon. A tanfolyam önköltséges: a társulat tagjai látszólag ingyen végzik, de a költsé­geket a Csodamalom büdzsé­jéből kell fedezni. A tanfo­lyamra kívülről jelentkezett résztvevők jövőre már — afféle gyakornokként — ré­szesei lesznek majd az elő­adásoknak is. • NEM AKARNAK JEGYÁRAT EMELNI A Csodamalom nagyratörő terveinek megvalósításában jó partnerre talált a városi önkormányzatban. Részben a Mecénási Alap terhére megkapták a kért pénzügvi támogatást, s ami még fon­tosabb: a segítséget a hiva­tásos bábszínház megalapítá­sához. Az önálló és hivatásos in­tézmény megalapítása per­sze nem lehetséges egyik pillanatról a másikra, ha minden simán megy. akkor 1992 tavaszán zajik le az át­alakulás. Sok mindent meg kell oldani: az évente nagy­jából 40 ezres nézőszámmal . üzemelő” bábszínház kinőt­te a Szimfonikus Zenekar székhazában levő kis szín­háztermet, az elöadásszámot gyakorlatilag nem lehet nö­velni, a helyárakat pedig nem akarják emelni. Az idén ősszel — egész pontosan szeptember 26-án — ötéves fennállásukat ün­nepük majd meg. Az ünne­pi előadást, A gyáva kis­tigrist, budapesti vendégren­dező, Bánk Anna rendezi. Lesz rejtvénypályázattal egybekötött bábkiállítás (utóbbi az ifjúsági házban), s minden egyéb, ami vonzza az ifjú nézőket, akik között máris megtörtént a „gene­rációváltás” a Csodamalom fennállása óta. Az ötéves évforduló alkal­mából a Csodamalom Báb­színház várja azoknak a gye­rekeknek a jelentkezését, akik 1986. szeptember 26-án születtek (azaz egyidősek a bábszínházzal). Rájuk kedves meglepetés vár majd. Jelent­kezni levélben lehet a Cso­damalom címén: Miskolc, Fábián utca 6, a. Kitje a mozink is... volt a moszkvai filmfesztivál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom