Déli Hírlap, 1991. július (23. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-03 / 153. szám
★ Nincs nagyobb élmény annál, ha agy kisgyerek saját magának készíthet játékot. A szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek el lehet dicseked ni, hogy ez a zoknikutya bizony saját munka eredménye. A Gárdonyi Művelődési Ház komplex 'napközis táborában a kicsik sok egyéb kreativitást fejlesztő tevékenységgel is foglalkoznak. Készítenek tűzzománcot, dolgoznak gipsszel, sókeramiávcl. Az idén a nagy érdeklődésre való tekintettel már két turnust indítottak. (Szabán Gabriella felvételei) Súlyos rongálásban: vezetünk Miskolci teldondokterok A Magyar Távközlési Vál- | lalat Miskolci Igazgatósága- j nak Javító és Szerelő Üze- j me ebben az évben ünnepli fennállásának tizedik év- , fordulóját. Király Károly j üzemmérnök kezdettől fogva j az üzem dolgozója és veze- j tője volt: — A jelenlegi javítóüzem a régi, csekély létezáfnmai dolgozó javítóműhelyből alakult. Jelenleg — a kívánalmaknak megfelelően — már több csoporttal működünk. Végzünk alközpont- felújítást, köspontszerelést, • s karban is tartjuk őket. Átviteltechnikai berendezéseket szerelünk és • javítunk. Ugyancsak szereljük és karbantartjuk az elektronikus alközpontokat. A mechanikai csoport feladata a rendezők, kábellétrák, fülkék karbantartása. Van olyan csoport, ameiyiic A R.-rendszerű központok szerelését és felújítását végzi. A 'távbeszélőkészülék-javító csoport az elromlott, vagy megrongált telefonkészülékeket, a rongált (nyilvánoshoz tartozó) pénzbedobó-készülékeket pedig a pénzbeli obólkészüiék - javító csoport újítja fel. Van még .57. üzemben távgépírófelújító. valamint áramellátó csoport, akik a töltőt, akNines arról megbízható ki mutatás, hány bérlakás, bérlemény találna gazdára Miskolcon, ha az önkormányzat feloldaná az eladási stopot. Nagyjából 30 ezer bérleménnyel (ennek több mint kétharmada lakás) számolva sokan úgy gondolják, legalább a fele, tehát úgy 10—15 ezer lakás elkelne. így van vagy sem, egyhamar nem is tudjuk meg, mert a városi önkormányzat múlt heti ülésén az év végéig meghosszabbították az eladási tilalmat. Ennek az az oka. hogy a korábbi ígéretekkel szemben, máig sem készült el az országos lakáskoncepció, (amit majd később követ a lakásügyi törvény). A Népjóléti Minisztérium néhány napja Miskolcon járt helyettes államtitkára, Kakuszi István szerint talán októberben kerül a parlament elé. Addig pedig felelőtlenség lenne eladni a lakásokat, hiszen az új törvény tartalmazhat olyan pontokat, amelyek alapján változtatnak meg az eladás (vásárlás) feltételeit. Ne gondolja senki tehát, hogy az önkormányzat taktikázik, számításból halogatja a stop feloldását. Hiszen egyrészt szüksége lenne minden fillérre a szűkén szabott költségvetése gyarapításához, másrészt az sem közömbös, hogy az eladott lakások, épületek nem okoznak tovább gondot az ingatlankezelőnek, nem nekik keli felújítani, tatarozni. A stop teáit tovább él, néhány lakás, épület eladásáról mégis döntöttek a tanácsnokok olyanokról, amelyek a legutóbbi, decemberi döntés alkalmából adminisztratív okokból maradtak ie a listáról, továbbá döntöttek néhány volt szolgálati lakás eladhatóságáról (az ezt tiltó rendelkezést a közelmúltban oldottak fel), s végül oiyan épületek, lakások esetében is, ahol a vízrogyrvztás már pontosan elkülönítve mérhető, j többi lakástól, háztól függetlenül. Kétségielenüi unalmas szavazási procedúra kezdődött ekkor, a képviselők tételenként küiön-külön szavaztak az eladhatóságról, s mezt nem akartak kivételezni senkivel sem, a kérelmek nagyobb hányadát elutasították. Volt olyan képviselő, akinek ez nem tetszett, s a szavazás végén fel- indultan kirohant a teremből. Bizonyai, meg roll erre az oka. ám mégsem hiszem, hogy szerencsés “enne ebből gyakorlatot csinál»*; ha valakinek nem az elképzelései szerint alakulnak a é'‘/gyűlés eseményei, más lármáját válassza nemtetszése kinyilvánításának. (?) Éhesen ne menjünk vásárolni Fogyókúrázóknak megszívlelendő jó tanáéi: sohase menjünk ehesen vásárolni! Akkor ugyanis megkívánunk 3 össze-vissza vásárolunk mindenfélét. Nem fogyókúrás, csupán mérsékletre intő a? az osztrák szólás, amelv arra biztat- edd a felét annak, amit eléd raknak, a felét annak, amennyit szoktál. Aki csökkenteni akarja étvágyát, fogyasszon ebéd vagy vacsora előtt egy csésze cu- kortalan teát. A három főétkezés előtt elfogyasztott kalóriaszegény táplálék, egy- egy szem gyümölcs, paradicsom, répa vagy retek szintén mérsékli az étvágyat. kumuláltért javítják, és számítógép-karbantartó csoport is működik. Munkánk van bőven. így a takarékosság érdekében a létszámon nem Kell „karcsúsítani”. Az üzemben dolgozók közül ki kell emeljük a nőkből álló, készülékjavító brigádot. Vezetőjük. Remenyiá Sándorné. aki 30 éve kezdte a postai, illetőleg távközlési szolgálatát. Ök kilencen; lányok, anyák, nagyanyák, számos gyermekkel és unokával évente kilenc- tizezer készüléket repavái- nsfc meg. Mint ?ó.iur Zoltán üzem- czstö-helyettes elmondta: országos, viszonylatban Pr-r vxtoao rongálják meg súlyosan a legtöbb nyilvános telefon-kés,-, ül éket; évente mintegy félor’-ct nagyjavítóinak az üzemben. h. n. Két választás Magyar országon, 1990 Áz új politikai elit • Miért vállalták a képviselőséget? • A falvakban a tekintély döntött Az. 1990. évi tavaszi parlamenti választásokon 28 párt színeiben összesen 3507 jelölt indult egyéni, területi, országos, illetve egyszerre több listán is a parlamenti mandátumokért. A csak területi listán szereplő jelöltek nagy hányada a pártok öndefiníciójához, a választópolgárok előtti bemutatkozásához tartozott hozzá, azaz ebben az értelemben elsősorban kampánycélokat szolgált. A 3507 jelölt közül 2723-nak volt a választási törvény érteimében matematikai esélye arra, hogy be is kerülhessen a parlamentbe. A Központi Statisztikai Hivatal hamarosan megjelenő kiadványa a képviselőjelöltek — az új politikai elit — társadalmi ösz- szetételét mutatja be egy postai kikérdezéssé! lebonyolított kérdőíves felvétel eredményei .«lapján. A különböző pártok jelöltjei általában az érett középkorúak nemzedékéhez tartoztak, átlagéletkoruk 45 év volt. A Fidesz- jelöltek átlagos életkora ennél lényegesen, az SZDSkijelöltek átlagos életkora pedig valamivel alacsonyabb volt. Szembeszökően idősebbek voltak viszont a kisgazdák. a Magyar Néppárt és a kereszténydemokraták jelöltje'. A nők aránya a képviselő-jelöltek között nem érte el a 10 százalékot. a képviselő-jelöltek Pö százaléka diplomás, vehetőként, vagy beosztott értei - misééiként dolgozott és városban lakott. Munkásak számottevőbb arányban csak az MSZMP és az MSZDP jelöltjei között voltak. Önálló foglalkozásúakat leginkább a Kisgazdapárt és a Vállalkozók Pártja jelölt. A képviselő-jelöltek jelölésük indokaként két tényezőt emeltek ki, nagyjából egyforma gyakorisággal; a lakóhelyükön, szűkebb környezetükben játszott szerepüket (54%), illetve a munkakörükből adódó tájékozottságot, népszerűséget (51%). Ennél ienyegesen kisebb mértékben, de még említésre méltó arányban utaltak ellenzéki múltjukra (20%). Viszonylag kevesen hivatkoztak országos közéleti tevékenységükből fakadó népszerűségükre, ismertségükre. Az átlagnál magasabb gyakoriságban hivatkoztak lakóhelyükön, munkahelyükön, szűkebb környezetükben kifejtett korábbi tevékenységükre az MSZP jelöltjei és a kereszténydemokrata jelöltek (63%, illetve 67%), ami arra utalhat, hogy a demokratikus választásokat megelőző rendszerben a volt állampárt tagjain kívül leginkább a 'állási közösségek aktivistái vehettek részt a helyi közéletben, válhattak ü.ven módon ismertté. Az J 990. évi őszi helyhatósági választások a politikusuk számára is igazi meglepetést hoztak. Nemcsak a viszonylag alacsony részvételi arány, de a pártoknak — különösen a kistelepüléseken — a vártnál gvongébb szereplése jelezte, hocy a választópolgárok jó része nem pártpolitikában gondolkodik. A. helyi képviselő-testületek tagjairól és a polgármestéSsent Péter örökében (2*) •• Ötszáz év után egy „idegenr’I... — Ügy fogadjuk, mint népünk küzdelmeiben és szenvedéseiben edzett legjobb fiát — mondotta Wysinszki bíboros, Lengyelország prímása, amikor 1978. okiéber 16-án — I. János Pál tiszavirág-életű, tragikus végű egy hónapos papsága után a Sixtusi-kápolna kéményéből újra felszállt a fehér füst. öt évszázad után egy „idegen” pápa! — döbbentek meg főleg a rómaiak. Ráadásul egy szláv! A katolikus világ egyik legkonzervatívabb egyházának fia Szent Péter székében! Nos, ki hát ez a pápa? A wadoviczei plébánia anyakönyvi adatai szerint 1920. június 20-án látta meg a napvilágot — munkásszülők gyermekeként. — Húszéves koromra már elvesziettem mindazokat, akiket szerettem, sőt akiket szerethettem volna ... így azt a nővéremet, aki születésem előtt hat évvel halt meg. Még nem voltam első áldozó, amikor elhunyt édesanyám, aki két fiút szeretett volna; egy orvost és egy papöt. 3átyám, Edmond egy skarlátjárvány idején halt meg, abban a kórházban, amelyben pályakezdő orvosként indult el. Belőlem pedig sok minden ellenére mégis pap lett... — Apám csodálatos ember volt. Az őt ért csapások mérhetetlen lelki mélységeket tártak fel benne. Bánata imává nemesedett. Rendkívüli lény volt. Váratlanul halt meg a náci megszállás alatt. Karol Wojtyla — a gimnázium után egy mészkőbányában kezdte felnőtt életét. Azután a szódagyár kazánjait tisztította, miközben antifasiszta szellemű alkalmi színészként állt először dobogóra a negyvenes évek elején. Egyúttal filozófiát és filológiát tanult esténként a krakkói Jagelló Egyetemen, amit azután a németek bezártak, s a professzorok többségét deportálta;:. Így került ismét a húszéves Karol a kőfejtőbe. — Bár sokat köszönhetek a legrégibb lengyel egyetemen eltöltött egyetlen tanulmányi évemnek, mégsem habozok kijelenteni, hogy a munkáskörnyezetben eltöltött rákövetkező négy esztendő a gondviselés ajándéka volt. Az életemnek e szakaszában szerzett személyes tapasztala töm megfizethetetlen. Talán fontosabbnak és értékesebbnek tartom egy doktorátusnál is, ami nem jelenti azt, hogy nem értékelem nagyra az egyetemi diplomákat. A féllegális krakkói Rap- szodikus Színház ifjú szerzője és versmor.dója, a művészet- és iroda lomra jongó munkás-diák csak apja halála után, 1941-ben kezdett elkötelezettséget érezni a papi hivatás után. 1946-ban szentelték pappá, majd a római Angelicum pápai egyetemen avatták a filozófia doktorává. Hazaterve a krakkói egyházmegye több plébániájának káplánja, egyetemi lelkész és a krakkói, illetve a lublini katolikus egyetem etikaprofesszora. 1953-ban, 38 éves korában ő Lengyelország legifjabb püspöke, 1964-től pe- dik Krakkó érseke. Három évvel később VI. Pál szenteli bíborossá. Akkoriban már aktívan részt vesz a Zsinatot követő Püspöki Szlnódus munkájában. Különösen a munkások lelki- pásztori gondozásával kapcsolatos állásfoglalásai keltik fel a világ katolikus püspökeinek figyelmét. így érkezik el tizenhárom évvei ezelőtt az a nap, amikor az újabb „keresztség- ben” Karói Wojtyla őeminenciája már maga választhat nevet: a nyitás és a dialógus két nagy elődjének nevét választja: ií. János Púi. (Folytatjuk) Uóberí László rekről is készült egy KSH- elemzés. Eredményei azt mutatják, hogy az önkormányzatok képviselőinek társadalmi jellemzői eltérnek a parlamenti képviselő- jelöltekétől. Az eltérés legjelentősebb a falvakban. A 2930 kistelepülésen pártpolitikai szempontoktól szinte függetlenül, döntő többségben a településen született, a helyi közéletben eddig is formálisan vagy informálisan irányító szerepet betöltő „tekintélyeket” választották be a lakosok a helyi igazgatásba. Az átlagosan 43 éves képviselő-testületi tagoknak a kistelepüléseken majdnem 60 százaléka, a 162 városi önkormányzatban 40 százaléka már több mint harminc éve lakik jelenlegi lakóhelyén. A falvakban a képviselő- testületi tagok majdnem egyharmada, a városokban több, mint kétharmada diplomás. A kistelepüléseken elsöprő győzelmet aratott függetlenek inkább szakmai Ismeretekkel rendelkező tekintélyes polgárokból választódtak ki, mint a diplomásokból. A legnagyobb pártok helyi képviselői viszont az értelmiségből verbuválódtak. A városokban, a kisgazdákat kivéve, minden párt és szervezet mandátumot nyert képviselőinek, valamint a függetleneknek is több mint 60 százaléka diplomás. A KSH-felvétel adatai dokumentálják, hogy a falvakban a helyhatósági választásokon az induló tanácstagok és tanácselnökök többségét újraválasztották. A kistelepüléseken megválasztott képviselő-testületi tagoknak az egy harmada volt korábban tanácstag, a tízezernél népesebb településeken 12 százalékuk. A volt tanácstagok aránya a legmagasabb a függetlenként megválasztott képviselők között. A kistelepülésekre jellemző a volt tanácselnökök polgármesterként történő újraválasztása is. A közvetlen listán megválasztott polgármesterek 31 százaléka látott el korábban tanácselnöki funkciókat. A városokban nem mutatkozik ilyen folyamatosság: a polgármesterek mindössze 7 százaléka volt tanácselnök. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy ma majd’ kétszer annyi helyhatóság van, mint ahány tanács volt a választások előtt, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy a volt falusi tanácselnökök mintegy 60—70 százalékát választották újra az őszi önkormányzati választásokon. Tini-show Tini-showra várják a fiatalokat július 6-án, szombaton, délután négy órakor a tapolcai Akropoiisz Színpadon. Közreműködnek a Vidám Színpad felnőtt- és gyermekszínészei és a miskolci Thália Ifjúsági Művészeti Stúdió tagjai. A műsor sztárvendége az Első Emelet együttes. Mindet érdeklődőt szeleteivel várnak. Kufy aszerencse Az Egyesült Államokban megkezdték a biztonsági öv árusítását — kutyák számára. Voltaképpen olyan pórázról van szó. amit a gazdi a hátsó üléshez kapcsolhat, és ami, az állatorvosi felszereléseket gyártó cég kísérletei szerint összeütközésnél hatásosan védi a négylábú utast.