Déli Hírlap, 1991. július (23. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-20 / 168. szám

SPORT VISSZATÉR JEANNIE LONGO A kilencszeres világbajnok és háromszoros Tour de Francé győztes kerékpározónő, Jeannie Longo egy sajtótájékoztatón kö­zölte az újságírókkal, hogy ott lesz a barcelonai olimpián. Ha így lesz, nem az országúti verse­nyen indul, hanem a 3000 méte­res egyéni üldözőversenyben. LESZ SZUPERLIGA? Angliában tovább folyik a vita az úgynevezett Szuper Liga fel­állításáról. Eddig tizennyolc csa­pat jelezte, hogy egyetért a szu­perbajnoksággal. Az angol sportminiszter, Róbert Atkins szerint akik hátat fordítanak a hagyományos futball bajnoki rendszerének, nem számíthat­nak pénzügyi támogatásra. III.INKA LETT A SZAKVEZETŐ Iván Hlinka, a CHZ Litvinov edzője lett a csehszlovák jégko­rong-válogatott szakvezetője. A negyvenegy esztendős, egykori csatár 256 alkalommal szerepelt a nemzeti színekben. Csapatával a bajnokságban a Dukla Jihlava mögött ezüstérmet szerzett. HOLYFIELD ÉS TYSON A RINGBEN A nehézsúlyú profi világbaj­nok, az amerikai Evander Holy- field és honfitársa, kihívója, Mi­ke Tyson november 8-án, Las Vegasban küzd meg egymással a súlycsoport egyesített világbaj­noki címéért. A címvédő Holy- fieldnek mintegy 30 millió, Ty- sonnak pedig 15 millió dollárt ajánlottak fel az összecsapásért. MAGYAR TÁJFUTÓK KAUNASBAN Tíz nemzet több mint ezer versenyzője vett részt Kannás­ban, a Takas Kupa elnevezésű nemzetközi tájfutóversenyen. A kategóriák nagy részét a balti köztársaságok versenyzői nyer­ték, rajtuk kívül csak svéd, szov­jet, orosz és magyar fotók kerül­tek a dobogóra. Az összetett versenyben, a nők mezőnyében Lux Andrea a harmadik helyen végzett, míg a férfiak összetett küzdelmében Újházi Kolos a második helyet szerezte meg. ERŐSÍT A LIVERPOOL Az angol Liverpool futball­csapata 2,2 millió fontért meg­szerezte a válogatott védőjáté­kost, Mark Wright-ot. STICH ÉS SZELES KERESTE A LEGTÖBB PÉNZT Wimbledonban nyilvános­ságra hozták a versenyzők idei kereseti listáját. A férfiaknál az első helyen a német Michael Stich áll 857 616 dollárral, míg a nőknél Szeles Mónika az első 947 558 dolláros keresettel. ÚJRAJÁTSSZAK A MÉRKŐZÉST Augusztus 7-én újrajátsszék a Feyenoord-Den Bosch holland labdarúgó-kupadöntő második félidejét, miután az első találko­zó hajrájában az 1-0 arányú győzelmet ünneplő szurkolók többször berohantak a pályára. FEKETE SAROK Elcsípték a rablópárost Rendőreink az alvilág leszereléséért Tömött lelátók előtt fog játszani a DVTK az NB I-ben is. Reméljük, az ünneplés sem marad el. (Szabó István felvétele) A dévai telefonnál: Vlád László A nyűt futball híve a mester Az NB I-ben is támadni fog a DVTK!- A DVTK-tól kapott rövid életrajza alapján Ön játékosként és edzőként is letette már névjegyét Ro­mániában...- Az élvonalbeli PC Bihomál játszottam éveken keresztül, majd a másodosztályba men­tem. Egy porcműtét vetett vé­get labdarúgó pályafutásomnak 1966-ban, utána edzősködtem. A serdülőknél kezdtem szülővá­rosomban, Nagyváradon. Egyre feljebb haladtam a ranglétrán, majd felkértek: üljek a nagyvá­radi FC Bihor kispadjára. A csa­pat akkor elsőligás volt. Később Hunyad megyébe kerültem, Dévára. Aztán következtek utaz­gatások. Vezető edző voltam az első osztályú Petrozsénynál és a vajdahunyadi Corvinulnál. Ami­kor kiesett az élvonalbűi az FC Bihor, szinte visszaraboltak Nagyváradra. Ez 1974-ben tör­tént. A nagyváradiak 1975-től ismét első ligások lettek. Utána megint Hunyad megye követke­zett. Több csapatnak ültem a kispadján. A megyei első titkár mindig oda küldött, ahol baj volt, amolyan tűzoltóként. Mondhatnám azt, hogy pártha­tározatot kaptam arra, hogy mi­kor, hol legyek edző...- Úgy tudjuk itt Mis­kolcon, hogy több váloga­tott is megfordult a keze alatt...- Biztos, hogy ismerősen cseng Szatmári II., azaz Satma- reanu neve. Nagyváradon vol­tam edzője, később átvitték Bu­karestbe. Elhagyta Romániát, Stuttgartban játszott, majd Miamiba távozott. Ott elvesz­tettem a szemem elől Szatmárit. Úgy tudom, abbahagyta a lab­darúgást. Említhetném Klein nevét is. O most Németország­ban játszik. Mateuc szintén ta­nítványom volt, jelenleg egy spanyol csapat tagja. Többen edzők lettek volt játékosaim közül, például Popovics Pál, Kun Attila, Szűcs Árpád, de még mások is.- Mennyire ismeri a ma­gyar élvonalat?- Nagyképűség nélkül kije­lenthetem: nem „sötét ló" előt­tem a magyarországi labdarúgás. Edzőként többször megfordul­tam csapatommal például az FC Bihorral Egerben, de játszottak játékosaim a Videoton, a Fe­rencváros, Tatabánya és az Új­pesti Dózsa ellen. Több magyar szakvezetővel alakítottam ki szo­ros kapcsolatot. Még Egerben jöttem össze Kovács Ferenccel, aki jelenleg az UTE szakveze­tője. Jól ismerem dr. Lakat Ká­rolyt, legújabb kapcsolatom pe­dig Tóth András, aki jelenleg az egyik vezető Újpesten.- Korábban is romániai edzőről volt szó itt Diós­győrben, ám más név ke­rült be a köztudatba, aztán hirtelen felbukkant Ön...- Meg nem fordult volna a fejemben az, hogy Diósgyőrbe szerződök vezető edzőnek! Már fél éve visszavonultam. Újpes­ten, az UTE-nél voltam éppen, amikor megérkeztek a DVTK vezetői. Megismerkedtünk, be­szélgetésünk vége pedig az lett, hogy elutazom Miskolcra, hogy a részletekről megállapodjunk, és megnézzem azt, hová kötöm le magamat. Most már csak a szerződés aláírása van hátra...- Úgy tudjuk, hogy két játékost is hoz magával.- Egy pillanat! Szeretném hangsúlyozni, hogy a szerződte­tésem és a két romániai játékos diósgyőri leigazolása között nincs árukapcsolás! Az nem volt feltétel a DVTK részéről, vagy­is, hogy csak akkor jöhetek, ha két labdarúgó ide szerződik! Egyébként három játékossal vettem fel a kapcsolatot. A diós­győri vezetők szerint irányító középpályásra és egy befejező csatárra van szükség. A kisze­meltek ezen a poszton játsza­nak. Jó képességűek, csak kér­dés, hogy a romániai klub és a miskolciak anyagilag képesek-e közel kerülni egymáshoz. El­mondanám: a kiválasztott játé­kosok szívesen jönnének!- Látta-e már játszani a DVTK-t?- Sajnos még nem. Ered­ményeit azonban jól ismerem, hiszen említettem, hogy figye­lemmel kísérem a magyar lab­darúgást. Jó képességű lehet vi­szont a csapat, ha kiverte a Ma­gyar Kupából a Siófokot, és a Kispest-Honvédot, valamint győzni tudott Szegeden az osz- tályozón.- Ennek fényében ho­gyan ítéli meg a DVTK I991-92-es esélyeit?- A bennmaradást biztosnak tartom, ám nem lehetetlen — éppen a tavaszi eredmények alapján - akár a középmezőny sem. Neín akarom a csapatot szétrobbantani, arra szeretnék alapozni, amit elődöm felépí­tett. Véle egyébként felveszem a személyes kapcsolatot is.- Jön-e-Önnel segítő?- Nem. Azt hiszem, nem lesz szükségem rá, hiszen Palicskó Tibor két társa, Váradi Ottó és Görgei János nagyon jól látta el feladatát, értesüléseim szerint. Ők ketten mellettem maradnak.- Milyen játékstílusa lesz a DVTK-nak Vlád László keze alatt, immár az NB I- ben?- A letámadó, nyílt futball híve vagyok, legalábbis hazai pályán. Idegenben^viszont a szorosabb emberfogást, és az abból kiinduló gyors ellen- támadásokat szeretném játszat­ni. Ehhez alapvető a kitűnő fizi­kai felkészítés, mely nélkül szá­momra nem képzelhető el lab­darúgócsapat, különösen az élvonalban. Ennél részleteseb­ben csak akkor nyilatkozom majd a témáról, ha már megis­merem a játékosokat. (szikra) A Miskolc Városi Rendőr- kapitányság állománya olyan, mint a perpetuum mobile: örök mozgásban van. A szol­gálatban lévőknek magukat kifújni sincs idejük két fel­adat között. S nem ritka az sem, hogy - ha nagyobb sza­bású akcióról van szó — sza­badnapjukról rendeljenek be embereket. „Törekedni kell rá, hogy leszereljük az alvilá­got" - mondta a tavaszi nagy állománygyűlésen dr. Túrós András, az Országos Rendőr­főkapitányság vezetőjének ál­talános helyettese, s rendőre­ink - akiket az utóbbi időben a lakosság is egyre nagyobb készséggel támogat - gyara­podó eredménnyel bizonyíta­nak. A forrónyomos csoport heti parancsnoka, Nagy Sándor ren­dőr alezredes, aki egyébként a helyszínelő és technikai osztály vezetője is egyben, napjaink fe­kete krónikájából idézett fel né­hányat az események közül. • • • Ritka fogásuk volt június 28- án, a késő esd órákban a Dimag Rt.-nél. Egy raktárost, egy laka­tost és egy művezetőt állítottak onnan elő, akik a délelőttös mű­szakjuk végeztével beszéltek össze, hogy - miután a raktár­ban nagy mennyiségű nyers alu­míniumöntvény van éppen — saját kocsijaikkal visszamennek a gyárba a sötétség leple alatt, megpakolják kocsijaikat, s ki­hoznak néhány mázsát a MÉH- nél jól értékesíthető nyers­anyagból. A rendőri ügyeletet a Tripol Vagyonvédelmi Kft. - amely a gyárban a rendészeti feladatot látja el - értesítette, hogy a 9-es és 11-es kapunál tetten érték a tolvajokat. Hatszáz kilogramm alumíniumtömböt szeretett vol­na kivinni a három gépkocsival a három tettes; zsákmányuk ér­téke meghaladta az 56 ezer fo­rintot. A kár ugyan megtérült, a három merész tolvajt azonban a rendőrségre előállították, s a lo­pás miatt eljárást indítottak el­lenük. A rendőrség figyelőszolgálata jelezte a központi ügyeletre, hogy üvegcsörömpölést hallot­tak a Hoffmann Ottó utcai szol­gáltatóháznál. A járőrök néhány percen belül a helyszínen vol­tak, s körbezárták az épületet. Az italbolt kirakatát találták be­törve, s mozgást hallottak az üz­let belsejéből. A betörőt keresve - annak útját követve - léptek be az üzletbe, ahol a hívatlan „látogató" az irodába menekült előlük, s magára zárta az ajtót. Természetesen itt sem hagyták megpihenni. A betörő megpró­bált az iroda megbontott ál­mennyezetén keresztül égé rutát nyerni, ám igencsak póruljárt. Az álmennyezet ugyanis besza­kadt alatta, éppen a Murci bo­rozónál. A rendőrség a borozó tulaj­donosát értesítette, aki azonnal jött is; ám izgalmában elfelejtet­te magával hozni boltjának kul­csát. S ekkor fedezték fel, hogy a bejárat felett nyitva maradt a bukóablak is - jó lehetőséget kí­nálva újabb betörőknek -, amely most a rendőrségnek adott alkalmat a gyors bejutásra. A nyitott bukóablakon át mász­tak be, s fogták el a 27 éves E. Árpádot a WC ajtaja mögött, akiről kiderült, hogy a szom­szédban lakik, s maga a boltos is jól ismeri. A póruljárt betörőt a rendőrök előállították, s eljárás indult ellene. • • • Lakossági bejelentésre kezd­ték üldözni azt a két rablót, akik a stadion mellett kerékpározó 9 és 11 éves testvérpártól - őket veréssel fenyegetve - vették el biciklijeiket. A nagyszülőknél nyaraló gyerekek -«akiket a jár­őrkocsiban magukkal vittek a gyorsan kiértesített rendőreink - az Amyaskert környékén is­merték fel a két tettest. A rend­őrök a rablással alaposan gyanú­sítható M. János 19 éves és Cs. Attila 15 éves miskolci lakost el­fogták, előállították és ellenük a bűntett miatt eljárást indítottak. Jóval bonyolultabb rablás történt a józsef Attila utcában. Sértettje a szintén rokonoknál nyaraló V. Krisztina 13 éves kislány, s nála kisebb, Tamás unokaöccse volt. Június 27-én a déli órákban a rokonság Szondi György utcai lakásán tartózkod­tak kettesben, amikor egy férfi jelent meg, ugyancsak rokoni jogokra hivatkozva. Beszélgetett a gyerekekkel, majd átadott ne­kik ezer forintot, hogy elmehes­senek a boltba vásárolni. A két gyerek elindult, ám mielőtt az üzlethez értek volna, a férfi utá­nuk szaladt, s követelte: adják oda neki a pénzt, különben kést márt beléjük. A kislány kezében szorongatott ezrest erőszakkal el is vette egy-egy pofon kísére­tében, majd a két gyereket ma­gával vitte. Hogy mi történt ezután? A nyomozás érdekében ezúttal nem részletezzük. Mindenesetre a gyerekek később előkerültek, s a rendőrségnek sikerült megál­lapítania a bűncselekmény elkö­vetőjének kilétét is. Am mert a Miskolc, Füzes u. 42. sz. alatti bejelentett lakásán nem tartóz­kodik, a rablással s más brutális bűntettel alaposan gyanúsítható Horváth Balázs foglalkozás nélküli, büntetett előéletű sze­mély ellen a körözést elrendel­ték. Sikerült elfogni S. János 27 éves, K. Ferenc 26 éves és R. Zoltán 20 éves betörőket is, akik a hét elején a Csaba vezér utcai Calypso Stop butikból 112 ezer forint értékű ruhaneműt és divatárut, illatszereket loptak el. Előállításuk során kiderült, hogy pár nappal korábban ők jártak a Költő u. 1. szám alatti butikban is, ahonnan 70 ezer forint értékű ruhaneművel tá­voztak, s még korábban a Csaba presszóban, ahonnan 5300 fo­rint értékű italt vittek el. (s) DÉLI HÍRLAP - A miskolciak napilapja. - Kiadja: a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. - Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő­ügyvezető. - Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc, 3501. Pf.: 39. Titkárság: 42-694. Bel- és várospolitikai rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai rovat: 42-666. Levelezési rovat: 42-666. Kultúrpolitikai rovat: 42-866. Sportrovat: 42-688. Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Tele­fax: 42-845. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellá­tási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. 1908, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással á Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, egy negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. Index: 25 951. - Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős ve­zető: HORVÁTH FERENC. - ISSN 013 3 0209.

Next

/
Oldalképek
Tartalom