Déli Hírlap, 1991. június (23. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-13 / 136. szám

A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM ARA: 5,80 1991. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK F O R ÉRI T l isenné«ymillió helyett a tizede Miért adták cl áron alul Égerszöget? Végre itt ci nyári Ha minden igaz, végre itt a nyár valóban. A csillagászati nyár már jó néhány napja elkezdődött, ennek azonban csak a csil­lagászok örültek. Számunkra - akik nem vagyunk csillagászok - a nyarat nem a bolygók és a Nap helyzete határozza meg, sőt nem is a Föl­dé: nyár ökkor van, ha lehet menni a strandra. Bár a strand - a jegyáremelések miatt - egyik legdrágább kincsünkké vált, mégsem tudunk leszokni róla. A fiatalurak bá­mulják a fiatal hölgyeket (sőt az idősebb urak is), és jól szó­rakoznak, o fiatal hölgyek meg hagyják magukat bámulni és ugyancsak jól szórakoznak. (A már nem fiatal hölgyeket nem annyira bámulják, emiatt ők kevésbé jól szórakoznak, nekik ma­rad a víz, amelyből kellő mennyiség áll rendelkezésre a me­dencékben.) A strandon felkavaró esetek is előfordulnak: rádöbbenhetünk például, hogy kicsinek bizonyul a tavalyi fürdőruhánk, s oldal­nézetből vetett árnyékunk kissé szélesebbnek tűnik az egy évvel ezelőttinél. De ehhez az árnyékhoz is nap kell: állítólag most már bőven kapunk majd a melengető sugarakból. Tehát: irány a strand! (Szabón Gabriella (elvétele) még ha áron alul is, még ha ilyen kellemetlen körülmé­nyek között is — mondta be­fejezésül Bányai László. — Sok mást is szerettünk vol­na eladni még, de nem volt rá vevő. Az a ház brigádta­lálkozók céljára megfelelt, idegenforgalmi célokra, sze­rintünk nem. 'Jelen helyze­tünkben nem is tudunk ilyesmivel foglalkozni. tSrmyi a lényege a főköny­velő nyilatkozatának. Mint hallottuk, a vizsgálat még nem fejeződött be. Ha a rendőrségi, majd ügyészségi vizsgálat eredményét közzé­teszik, Égerszög kérdőjeleire visszatérünk. (gróf) Még májusban nyilatkozott dr. Hálás István országgyű­lési képviselő laptársunk, az Eszak-Magyarország hasáb­jain arról, hogy a Borsodi Szénbányák mélyen áron alul kótyavetyélte el a tu­lajdonában volt cgerszögi panziót. A képviselő urat úgy tájékoztatta a bejelentő, hogy 20—30 ágyas szálloda­ként funkcionál a panzió, amely egy gyönyörű, négy­hektáros erdőterületen fek­szik, s innen nyílik az agg­teleki cseppkőbarlang egyik bajárata is. Ha ma kellene, a házat felépíteni, 40—50 millióba is belekerülne, álla­ga. felszereltsége alapján forgalmi értéke így is leg­alább 14 rniRió forint, a há­rom magánszemély viszont, aki a házat végül megvette, ennek tizedét, mindössze 1,4 milliót fizetett. A képviselő úr megtette a szükséges feljelentést, mert ügy gondolta, hogy rendőr­ségi vizsgálat derítheti csak ki, nem törtónt-e visszaélés, a köz vagyonának bűnös el­herdálása. A képviselő ezek után fenyegető telefonokat kapott, de reagált az ügy egyik érintettje is, a három vevő közül Koós József. Ö kikérte magának p gvanúsít- gatást, s közölte: a képvi­selőt rágalmazásért feljelen­tette. ■ ■ A harmadik érintett fél, a Borsodi Szénbányák illetéke­sei viszont eddig még nem szólaltak meg az ügyben, ezért kértük meg Bányai Lászlót, a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettesét, fő­könyvelőt, mondaná el, mi a hiteles története ennek az adásvételi ügynek, miért elé­gedtek meg egy sok milliói érő épületért 1,4 millió fo­rinttal? — Még az említett újság­cikk megjelenése előtt járt nálunk a rendőrség a felje­lentés alapján — mondj Bányai László - - , te min­den," az üggyel karrse’atos iratot bekértek, átvizsgáltak, és mindenről kikérdezek. A vizsgálat még ma sincs le­zárva. de nem hivatalosan úgy értesültünk, hogy sem­mi szabálytalanságot nem találtak. — Mindenekelőtt meg kel! említenem, hogy a Borsodi Szénbányák felszámolás alatt áll, s már 1990 tavaszán — mikor Égerszöget eladtuk — minden nélkülözhető va­gyontárgyunkat igyekeztünk értékesíteni. Égerszög tulaj­donképpen az Orrnosi Bá­nyaüzemhez tartozott, annak bányászpihenője volt. Ormos bezárása után ez a funkció­ja megszűnt. Egy nemei ér­deklődő megvizsgáltatta az épületet, és mert a tai tó- fal megrepedt, egyes épület­részek megsüli >ed tek, mert nincs víz az épületben (lajt- kocsival látják el), végül is elállt vásárlási szándékától. — Mikor meghirdettük, összesen hat pályázó jelent­kezett, s ahogy ilyenkor szo­kás, a legtöbbet ígérőnek adtük a házat. Kétségtelen, hogy az 1,4 millió kevés ezért az épületért (bár szó sincs 14 milliós értékről), a mi felkérésünkre végzett szakértői vizsgálat 3—3,5 millióra becsülte a panziót), de örültünk, hogy elkelt, mert ha a mi kezelésünkben 'marad, évi fenntartási, üze­melési költségére több. mini 1 milliót keffiene fordítani. Ettől menekülve fogadtuk el a kínált árat. — Mi nem értünk a ven­déglátáshoz, nem is került szóba, hogy a szénbányák üzemeltesse idegenforgalmi célokkal az épületet. A há­rom család sokkal jobb ha­tásfokkal teheti azt, mint egy nagyvállalat. Mi is fog­lalkozhatunk mással az alap- tevékenység mellett, például bányagépgyártással, de nem idegenforgalommal. (Itt most egy intermezzo következik, amennyiben meg­szólalt a telefon, és az újság­író akaratlanul is fiiltanúja lett egy beszélgetésnek. Mi­vel senkit sem sért, annyit leírhatunk, hogy a vállalat egyik hitelezője telefonált, s megpróbált valamilyen for­mában a pénzéhez jutni. Bá­nyai László kénytelen volt elutasítani a kérést, hiszen köztudott, hogy a régnek többszáz milliós adósságai vannak, s nem „ura" magá­nak. .4 telefon után beszél­getésünk rövid időre elka- i nynrodott a témától, lég- j alább is látszólag, mert c vállalat tarthatatlan helyze­téről volt szó, a magas szén- árakról — ami persze a la­kosságnak magas — és az alacsony termelői árakról —, ami meg a vállalatnak ala­csony —, s arról, hogy a kormány energiapolitikája Bár.yai úr szerint, rövid időn belül lehetetlen helyzetbe hozza a borsodi szénbányá­szatot. Mindezt azért írom most le, mert mégis össze­függést látok a két dolog között, ugyanis az összeomló vállalat sorra veszti el nem­csak épületeit, üdülőit — még az sincs kizárva, hogy szék­házától is meg kell válnia —, hanem bányaüzemeit is.) — Végül is csak azt tu­dom mondani, örülünk, hogy el tudtuk adni az épületet, A tulajdonosok Is szót kértek sztrájkügyben Forrong az Avas-dél • Túl nagy lenne a szövetkezei? • Az előzményekkel van baj • Lehet, hogy osztódni fognak... A szövetkezet vezetői már nyilatkoztak eleget az elmúlt években, most hallgassanak meg bennünket is — mondta az indulatos hang, és utána következett a többi telefon is. A felháborodás forrása az a cikk volt, amely lapunk­ban az Avas-déli Lakás- és Garázstcnntartő Szövetkezet alkalmazottainak sztrájkjáról szólt. A cikkben a sztrájkot szervező műszakiak és a szövetkezet elnöke szólalt meg. Azt, hogy a tulajdono­sok és u szövetkezet vezeté­se, alkalmazottai között fe­szült a viszony, abból is tud­tuk: maguk a sztrájkszerve­zők mondták cl, hogy két küldöttgyűlés is eredményte­lenül oszlott fel, nem fogad­ták el a szövetkezet gazdál­kodásáról szóló határozato­kat. Igv fizetésemelés sem juthatott a szövetkezet al­kalmazottainak — ezért szer­veztek hétfőre sztrájkot. De most következzenek a tulaj­donosok ... A Testvérvárosok útja 34. számú házban láttak vendé­gül minket, és vendéglátó­inknak akadt bőven monda­nivalójuk ... Hubai Lászlóné szerint an­nak a bizalmatlanságnak, amely a szövetkezet vezetése, alkalmazottai és a tulajdo­nosok között ma létezik, nyomós okai vannak. Sorol­ja a példákat a szerinte il- lumináltan érkező szerelők­ről, arról a négy festőről, akik egy hónapig festettek egyetlen lépcsőházat. — Nem vitatom, hogy ke­vés a pénz, amit hazavisz­nek, ha a család fenntartá­sáról van szó — mondta. — De azt is meg kell nézni, mit tesznek ezért a pénzért? Én a munkahelyemen ke­mény minőségi követelmé­nyeknek eleget téve, bér­emelés nélkül dolgozom, és örülhetek, hogy nem vagyok az utcán — mondta ... Renc'icsovszky Beláné sze­rint sokkal megértőbbek lennének a bérkövetelések­kel kapcsolatban ;s a tulaj­donosok, ha nem lennének az előzmények. S hogy mii- ezek? fgy szólt a gyors fel­sorolás: Szaktábor a Balatonnál Az ifjúsági ház korláto­zott számban még elfogad jelentkezéseket a Balaton- máriafürdőn június 22-e és július 1-je között szervezett szaktáborba. A gyerekek délelőttönként képzőművé­szeti, kreatív és kertészkedő modellező foglalkozásokon •vehetnek részt. A tábor költ­sége 3900 Ft, amely tartal­mazza a szállás, a napi négyszeri étkezés, az anyag- költség, az utazás, a keszt­helyi hajókirándulás és mo­zilátogatás költségét. Érdek­lődni és jelentkezni lehet személyesen az ifjúsági házban, vagy telefonon, a 40-657-es és a 42-740-es szá­mon. — Egy hónapig telefonál­tam az antenna javítás ügyé­ben, s végül csak akkor csi­nálták meg, amikor azt mondtam: nem fizetem to­vább a díjat, öt napig állt a liftünk. Ellentmondó, za­varos papírokat kapunk az üzemeltetési díjak emelésé­ről, amelyek számszakilag sem stimmelnek. A januári emelést 58-an kifogásoltuk levélben, ugyanis az emelést szerintünk nem előzte meg küldöttgyűlési döntés. Vá­laszra sem méltattak minket — holott mi vagyunk a tu­lajdonosok, az ő munkálta­tóik. Oláh Imre, küldött; a szö­vetkezetben. ö így látja: — Szerintem jobb vezetés kell, és ellenőrzés, mert az tényleg nagyon hiányzik ... Nincs kellő munkafegyelem, teljesítmény-központúság... — Ha van bérfeszültség a szövetkezeten belül, azt ne-a helyzetet elmérgesítő sztráj­kokkal akarják megoldani — mondja Priskin Anna. Sze­rinte a szövetkezet gazdál­kodásával van egészében baj — a fizetésügy ennek csak része. Olyan költségvetés kellene, amely valóban rész­letes, amelyről érdemben lehet vitatkozni — mondja, és hozzáteszi: itt egyszerűen csak úgy kellene eljárni, mint egy magát megtartani akaró cégnél, azaz a rossz munkaerőt kirúgni — mert nem mindenki dolgozik rosz- szul —, a jobbat megfizetni, azaz rendet csinálni a szö­vetkezetnél is. Rencsicsovszky Béláné mondta ki talán a leglénye­gesebb megállapítást: túl nagy ez a szövetkezet, így már működésképtelen, abból a szemszögből nézve, ■ hogy a sokféle tulajdonosi érdeket nem tudja összhangba hozni, nyeli a pénzt, ugyanakkor a tulajdonosok úgy tapasztal­ják: nem tudják jogaikat érvényesíteni, nem tulajdo­nosai igazán szövetkezetük­nek. Nagyon valószínű, hogy a lakásszövetkezetek „mamutjai­nak” bomlása inegálluhatatlan folyamat. Az Avas-délen már meg is indult — innen tt, onnan is jeleznek kiválási szándékot. Nehéz ma előre látni, mi történik majd, de na­gyon valószínű, hogy kisebb egysegek lesznek, amelyek a lakóházfenntartási, könyvelési, gazdasági szolgáltatásokat majd szerződéses alapon veszik igénybe — ha úgy tetszik, a hajdani szövetkezeti központtól. Hangsúlyozzuk: ha úgy tetszik, mert ha rossz és drága a szolgáltatás, akkor nem veszik igénybe. Ennek fényében : bérvita, sztrájk már nem ügy, hiszen megrendelő lesz és vállalkozó. Ez az út is rengeteg hátrány:, buktatót tartogathat, és nem is biz­tos. hogy a mostani tulajdonosok jelentős részét jobb hely­zetbe hozza — és még az is lehet, hogy további hátrányok­kal jár, főleg a most következő átmeneti állapot. De úgy tűnik, a szorító életkörülmények kihozzák az emberekből a szabad kezdeményezés iránti vágyat, növekvő mértékben a saját kezükbe szeretnék venni sorsuk irányítását. S en­nek ráadásul ott, ahol mindenki a saját vagyonát, otthonát próbálja védeni, fenntartani, ahol mindenki tulajdonosa a saját portájának, útját állni nemcsak nem célszerű, hanem nem is lehetséges. (kiss)

Next

/
Oldalképek
Tartalom