Déli Hírlap, 1991. június (23. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-12 / 135. szám
Sokan hagyják az utolsó napokra Meg kell kötni a felelősségbiztosítást Versenyben a Hungária-hálézat Az utóbbi hetekben szín- i te megrohamozták a különböző biztostíók ügynökei az embereket. Még azokat is, akik mindeddig csak kerékpárral közlekedtek. Amióta megjelent a kormányrendelet, hogy ez év júüus 1-től szerződéses rendszerben mindenkinek a gépjármüve hengerűrtartalma szerint kötelező felelősségbiztosítást kell kötnie, forrongani kezdett a hazai biztosítóélet. Már csak azért is, mert amíg korábban a felelősségbiztosítások ügye kizárólag a Hungária Biztosítóhoz tartozott, ma már több ügynökség is versenybe szállt annak megszerzéséért. Az áöarr. polgárod, egy részét meglepte ez a szorgalom, sokan zaklatásnak vették, hogy egyszerre több ügynökségtől kaptak csekket, s naponta jó néhányszor csengettek az üzletkötők is. Mi volt az oka annak, hogy az ország minden részébe küldtek levelet, még annak is, aki már megkötötte biztosítását? — kérdeztük dr. Oaál Zoltántól, a Hungária Biztosító megyei igazgatójától — Miután igen rövid idő állt rendelkezésünkre, hiszen csak május 15-en kezdhettük el a szervezést, és július 1-ig meg is kel. kötni a biztosítást, bizonyára érthető, hogy ; éppen a verseny helyzetben ! minden ügyiéihez szeretnénk | eljutni. A Hungária Bizto- < sító a űasco-nyilvántartás | alapján küldött értesítéseket, i számitya arra, hogy továbbra is velünk kötnek szerződést. Míg a többi társaság á lakásbiztosítások alapián is küldött ki leveleket. • amelyben leírták, hogy ha az ! illetőnek nincs autója, tekintse semmisnek megkeresést. Hozzá kell szoknia mindenkinek a versenyhez, amelyet senki sem zaklatásnak szán. Érthető, hogy miután országosan legalább két és fél millió embernek kell a lassú gépjárműtől a tehergépkocsin át a személyautóig július i-iig kötelező felelősségbiztosítást kötnie, igencsak fel kellett gyorsítanunk tevékenységünket. Borsod megyében mintegy 150 ezer embert érint ez, a megyében kétezer ügynökünk dolgozik, köztük olyanok is, akiket csak erre az időszaksa vettünk fel. Sokan persze az országos központ által kiküldött csekkre fizettek. Mindeddig körülbelül 20 ezer magánszemély mór megkötötte a felelősségbiztosítást, de arra számítunk. hogy az elkövetkezendő hetekben jön a nagyobb roham, mert sok&n az utolsó napokra hagyták a szerződéskötést. — Akik ar. utolsó héten kötik meg a szerződésüket, azok netán úgy gondolták, hogy minek álljon és kamatozzon a pénzük a Hungáriánál? — Valóban értek ilyen vádak minket, de nincs igazán valós tartalma, mert egy piacgazdaságban teljesen elfogadott, hogy az ügyfél maga dönti el, mikortól fizeti be pénzét. Természetesen egy igen kevés kamaiot hozott, hogy volt, aki már május közepén megkötötte a biztosítást, de mint a számok is igazolják, többen jönnek az utolsó napokban. Nekünk pedig csak pár hetünk volt arra, hogy elvégezzük a munkát. Egyébként negyedéves biztosítási díj esetei, ha valaki egy hónainál ezelőtt befizette, akkor legjobb esetben is csupán 50 forint kamatot veszíthetett. Talán kevesen tudják. hogy a kötelező felelősségbiztosításból nem képezhet nyereséget a biztosító. — Voltak, akik azért nem kötötték meg a biztosítást, mert az Alkotmánybíróság döntésére várnak? — Néhányan erre is hivatkoztak. de az Alkotmány- bíróság 2—3 hónapon belül nem fog döntést hozni, s csupán egy törvényerejű rendelet megszületéséről lehet szó. A kötelező felelősségbiztosítás viszot július 1-éől életbe lép, és a rendőrség ki is vonhatja a forgalomból ennek hiányában a gépjárművet, illetve 10 ezer forint* aémfoírsóggal sújthatja a tulajdonost. Ha pedig időközben balesetet okoz, akkor milliókra rúghat a károkozó költsége. De a károsultat egy alapból a társaságunk finanszírozza. Az sem indok, ha valaki oem közlekedik a gépjárművel, mert akkor 2—G hónapig le kell adni annak rendszámát, tehát a felelősségbiztosítás megkötése alól nem lehet kibújni. — Talán azi is kevesen tudják, hogy helyben is elintézhetik a károk rendezését ... — Miután 1986 bán, amikor a Casco-biztosításokat átvettük, minden volt járási székhelyen kialakítottuk kárszakértői irodánkat, s miután a díjtételek minden biztosítónál egyformák, talán csak a kárrendezési apparátus létszámá'ral kiTöri- bözünk egymástól. A Hungária Biztosító a megyében mindenütt jelen van, s arra is számíthatnak az ügyfelek, hogy kárszakértőink épnen a versenyhelyzet miatt színvonalasabban. szakszerűbben végzik majd munkájukat. (vadas) Meddig tartson nyitva a nagybani7 Piacos viták • Emelkedő helypénzek és dijak • A Búza téri drágább, mint a vasgyári Ha nem is tűnt föl egyelőre a standok között sétálgató vásárlóknak, Miskolcon új jogszabályt alkotott a piacok és vásárcsarnokok rendiéről a város közgyűlése. Az új rendelet (mi sem természetesebb), nemcsak új rendszabályokat, hanem új tarifákat is hozott. Emelkednek a helypénzek, helyhasználati és bérleti díjak. A hivatalos indoklás szerint az emelés mértéke pusztán akkora, hogy abból csak a piacok működtetésére, a környezet színvonalának szin- tentartására futja, további korszerűsítésekre nem. Pedig ez utóbbira nagy szükség lenne, hiszen a piacok komfortja bőven hagy maga után kívánnivalót. A vásárlókat persze elsősorban az érdekli: vajon a megemelt díjak milyen mértékben jelennek majd meg az árakban? • KITARTJÁK AZ ÁRAKAT? írre a kérdésre ma nincs, aki választ adna, hiszen csak jósolgatni lehet. Egy bizonyos : ha emelkednek majd az árak, akikor abban része lesz a díjemeléseknek is. A rendeletnek van egy pontja, amely különösen sok vitát váltott ki, s ez a> pont valóba« olyan, hogy sokak szerint még a helypénzeknél, díjaknál is jobban befolyásolhatja a piac árait. A nagybani piac nyitva tartási rendjéről van szó. Itt kétféle nézet ütközött meg a vitákban. Az egyik szerint korlátozni keSl rendeletben a nyitva tartást, megjelölve az órákat is, hiszen ha, nem így történik, a nagybani piacon addig tologatják ki a Mi mennyi? i Az új piaci jogszabály i kihirdetésekor lép életbe. l Előírásai szerint megvál- i toznalc a helypénzek és » díjtételek. A sok számból 1 álló táblázatokból most csak tallózunk. A Búza téren például az üjliely- , pénzmértékek szerint hízott liba, kacsa, pulyka i után 12, tojás után 10- | darabonként 2 forint hely- i pénz fizetendő. Ha vala- I ki a Búza téren jármű- » ről árusít a nagybani • piaeon, háromtonnás te- * hergépjárműért 200, a pót- j kocsiért 500 forintot fizet. Fádon, állványon, földön árusítás helypén- t ze minden megkezdett | négyzetméter után — ha | ömlesztett az áru — 15 i Ft, a zsákokért, batyu- I kért, hordókért, . kosara- • * kért, dobozokért darabon- 1 ként 10 Ft-ot keli fizet- * ni. Parkolni szera^iygrép- i kocsival negyven form- J tért lehet a Búza téri * piacon. A vasgyár, piac j díjtételei, helypénzci mér- j sékeltebbek, mint a Búza t térié, például tíz tojás • után csak egy forint a I helypénz, a hízott libá- • ért 10 Ft. A Zsrrnain, ha * valaki járműről árusít, ] akkor személygépkocsi esetén “tszáz forint a t»- , rifa, ha állványon, fői- , dón, paúon. négyzetméte- i renkénl húsz forint a i helypénz. Az üresen pár- i kóló személyautó hely- > foglalási pénze 40 Ft, a 1 buszoké 500. XXN1. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM mi. JÚNIUS 12., SZERDA ayitva tartás végét, amíg el nem kel az áru, azaz megvan a lehetőség az áraik magasan tartására, „kitartására”. A másik nézet szerint rá kei: bízni a nagybani piac nyitva tartási időpontjainak pontos meghatározását a piacíelügyelóségre — ez az önkormányzat szervezete —, ugyanis ők látják ott a helyszínen, hogy amikor alig van — mondjuk télen — nagybani eladó, akkor be kell zárni, illetve ha óriási a forgalom, érdemes tovább is nyitva tartani. Mindez azért lényeges kérdés, mert a nagybani piac nyitva tartása pénzbe kerül, nem is kevésbe, így egyáltalán nem mindegy, hogy működik-e a nagy- hím i egy-két órát, fél napot feleslegesen, vagy sem. • TÉLEN-NYÁRON-Azt talán mondanunk sem keli, hogy a rendeletalkotók, azaz a polgármesteri hivatal szakértői az utóbbi nézetet támogatták. A közgyűlési szavazásokon a szak- bizottságok és az SZDSZ javaslatai a nagybani piac szi - gorúbb korlátozására rendre elbuktak. így azután maradt az eredeti verzió, miszerint a piacfelügyelőség I szíve-joga megállapítani a I nyitvatartási rendet, de el- j térő téli—nyári rend szerint, j S, hogy kineí: veit igaza ; nagybani-ügyben? Ha arra j gondolunk, hogy a legtöbb | helyen a világon — és itthon ; is — a nagybani piacokat ; nemcsak időben, hanem térben is elválasztják a kiskereskedelmi piacoktól, épp az árakkal való manipulációk elkerüléséért, rákényszerítve j arra a nagybani eladókat j hogy közelgő zárórára való tekintettel vigyék lejjebb | áraikat, különben fuvaroz- j hatják vissza áruikat, akkor j úgy tűnik: a szigorú nyitva- | tartási rend híreinek van igazuk. A puding próbája az, ami. kor megeszik — így ez a vita is csak a gyakorlatban dönthető el. A „mi történik, ha” akadémikus vitája helyett talán most célszerű lenne, ha sűrűn ellenőriznék a nagybani piac működését, s ha úgy találják a képviselők, hogy tényleg van némi suskus az árak körül, még mindig van mód a rendelet megváltoztatására. . . - f ★ í> ha már említettük, hogy a megnövekvő díjbevételekből pusztán a működtetésre, a szintentartásra futja a hivatalos indoklás szerint — és kétmilliós költségvetési pluszbevételre —, ide kínál- > kozik az a megjegyzés, hogy ezt a magyarázatot • végül is nem nagyon fogadták el a képviselők. Ugyanis megszavaztak egy határozatot, miszerint a Zsarnai-piacon rendet kell tenni, azaz készüljön egy program a legfontosabb teendőkre — vízelvezetés, vécék, stb — és a jövő évi, már megemelt dijakból jut- lásson is erre a városháza. Ezek szerint mégiscsak lehetséges emelni a piacok színvonalán a bevételekből ... Mellesleg, a tanács- rendszer idején a kereskedelemmé! foglalkozó tanácsiak' mindig azon voltak, hogyan érhetnék el: a piacok bevételeit a piacokra fordíthassák, ne szívja el a költségvetés. Úgy hisszük, ma sem járnának rosszul a‘ piacok ezzel a megoldással.1. Talár, többre menne a város is azzal, hogyha a piacokat önmagukat fejlesztő vállalkozásként kezelné, s nem a költségvetés feneketlen hordója számára ís pénzt tér- mő vállalkozásként. (kiss) Holnaptól már hetente négyszer VAKÁCIÓNYITÓ BULI csütörtökön diákoknak féláron! Áru van bőven, de drága minden a Búza téren. Hát még a helypénzzel... 7