Déli Hírlap, 1991. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-11 / 108. szám
>(e A szépséges Roxane és két ármánykodó rajongója. Kevés olyan népszerű alakja van a világirodalomnak, mint Cyrano de Bergcroc. A szinte megszámlálhatatlan színpadi elöodas mellett eddig kilenc megfilmesítést ért meg. A tizediket Jean-Paul Rappe- neau készítette 1990-ben, és a magyai mozik ezen a héten tűzik műsorra. Mi lehet ennek a nagy sikernek a titka? A rejtély kulcsa mindenképpen Cyrano. Nincs kibékülve magával, tudja, hogy orrával — szó szerint is — kilóg az emberek közűi. Ezt a ..különlegességet'’ szellemi fölényével próbálja ellensúlyozni. Briliáns versei, remek viccei, keserű, önmaró cinizmusának álarca mögé szeretne bújni, állandóan felül akar emelkedni a prózai valóságon. Abban bízik, ha elnyeri az emberek csodálatát. talán akkor elterelheti a figyelmet a Teremtő által bőkezűen mintázott testrészéről. Keresi a boldogságot, óm a szeretett lány átnéz rajta pedig az általa keresett lelki gazdagság Cyranóban megvan. A történet egy kicsit hasonlít a Szép és a Szörnyeteg meséjéhez, ahol a csúf külső mögött egy szép herceg lakozik. Roxane egy álmot, egy fantáziakép't szeret, két férfit egy testben, azaz olyan valakit, aki nem létezik. És ez lesz hármójuk (Cyrano. Roxane és Christian) igazi tragédiája. ORVOSI UGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat — esak sürgős esetek ellá- . tására — a következő helyeken található Miskolcon, a hét végen: az I. es II. kerületben lakóknak a Csahai kapu 9—11. szám alatt (héjátat a Bottyán János uteai oldalon), telefon: I4-42S. 84-643 A 111. kerületben élőknek az Első u. 4. szám alatt (teleloc: 84-422. 84-643). Az Klsö utcai ügyelet hétvégeken este 7 órától másnap reggel 7 Óráig a biikkszentkereszti és répáshutai lakosokat is ellátja. Jó tudni, hogv ezeken a helyeken bétköznapukon déli 12 órától délután 3 óráig, valamint este J órától másnap reggel 7 éráig ügyelnek. Gyermekorvosi ügyelet. 14 éves korig, a város egész területére a Hunyadi u. 21. szám alatt van. TeleTon:' 59-466. A hétvégeken pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. A vasgyári rendelőintézetben szombaton réggé! 7-tól 13 óráig ■at alábbi ez.tkrendélések működnek: fogászat, szemészei, belgyógyásza, laboratórium, nőgyógyászat. A fogászati ügyelet szombaton, déli 1 órától hétfőn reggelig tart, a Csabai kapu 42 sz. alatti tüdőkorház száj- sebészeti osztályán. Telefon : 68-622. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes ügyeleti szolgálathoz tartoznak. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén május 18-én (pénteken) 13 órától május 13-án (hétfőn) reggel 7.3<J-is dr. Csöbör Ferenc körzeti tó- áüatorvos tart ügyeletet. Lakása; Alsózsolto, Kossuth u. 126. Telefon: 83-600. Rendelés és bejelentés: 8—9. 13—14 és 18—19 óra között. A miskoic5 állatkór- házban az ügy eletet szombaton és munkaszüneti napokon, 8—10 óra között tartják. GYÓGYSZERT A RAK Szombaton és vasárnap reggel 8-tól 20 óráig túrt nyitva a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógvrzertár (telefon: 26-651). és 8-tól 17 óráig az Avar u. 2. szám alatti patika (telefon: 79-697). .szombaton délután 5 óráig van nyitva a Kun Béla úti gyógyszertar. a Pátria-házi es az Avar utcai állandóan ellátja az éjszakai ügyeleti szolgálatot. Az Engeis u. 44. szám alatti gyógyszertár szombaton reggel 8-tól 14 óráig tárt ügyeletet. SZERVIZEK A Vilikész rádió- és tcieyizió- iavító műhelye a Szűcs Samuéi u. 5. szám alatti szervizében szombaton reggel 7-t,.1 14 óráié, i vasárnan reggel 7-tól >3 órát« tart ügyeletet Telelőn: 16-689. 46-888. . Szombaton és vasárnap Balogh János redőny-, reluxa- és barmonikaajto-készítö fMéM*. Cyrano szerepében Gerard D epardieu egyszerűen lenyűgöző. Minden mozdulatán, gesztusán érezni, hogy tökéletesen azonosult a figurával. megragadta annak összetett lelkivilágát. A Cyrano csupa akció, ritmus, mozgó::, csupa tűz és dinamizmus. Ám Depardieu-t nem sodorja a lendület, ő az, aki irányítja az egész cselekményt. Itt egy pillanatra meg kell állni, hogy beszélhessünk a magyar szinkronról. Helyei László ezért az „alakításért” megérdemelne külön egy Oscart. Olyan hűséggel, olyan átéléssel tolmácsolja Cyrano szavait, mintha éppen ő játszana. Nincs köny- nyű dolga, mint a többi « magyar hangnak sem, hiszen extravagáns rímelésű alexandrinusokból, akrobatikus, széteső, szaggatott verssorokból áll a rendkívül szellemes dialógus. (A sors érdekes fintora, hogy az ő szag- lószerve sem éppen konfekció méret. Hát igen, nagy orrok ha találkoznak!) A film felettébb látványos. Ez azért érdemel szót, mert nem amerikai vállalkozás áll a háttérben. Közel százmillió frankos költségvetéssel dolgozott a produkció, és ez meg is teszi a hatását. A film egy részét Magyar- országon (Budapesten és Eger környékén) forgatták, nagyszámú magyar statiszta igénybevételével. Ha tehát a nézők közül valaki ismerős turistajelzéseket fedezne tel az erdei csatajelenetekben, az nem a véletlen műve. Csaba vezér u, 190., tel.: 60-212), Balogh Tibor vízvezeték-szereid (Miskolc, Klapka Gy. u. 17., tel.: 81-521), uorogházi Antal villanyszerein '(Miskolc, Thököly u. 28., tel.'! 81-203), Újvárosi Gyula lakatos (Miskolc, Muszkástelep 11/A.), Hcinlein Tivadar cserép- kályha- cs kandallúkészító (Miskolc, Partos u. 2., tel.: 76-934), Bcruáth Benjámin üvegező (Al- sózsolca, Rákóczi u. 12.), Apró Lajos motor-, kertikisgép-javí- ló (Alsozsolca, Széchenyi út 32., tel.: 83-463), Balogh Béla üvegezd (Miskolc, Engels u. 18., te!.: 62-279), Hódi József auló- és utánfutó-kölcsönző (Miskolc, Arany János u. 31., tel.: 29- 908), az SKS Gmk. gumiszere- lés. egyensúlyozás (Miskolc, Fesztv A. u. 33., lel.: 55-252), Mcszar&s Péter villanyszerelő (Miskolc, Acél u. 7., tel.: 77- 960). Péter János autómentő (Miskolc, Bertalan u. 31., tel.: 75-645). Halász János színesfém- hegesztő (Miskolc. Herczcg F. u. 33., lel.: 72-511». Csorba András autómentő (Miskolc, Budai .1. 58/A., tel.: 28-518), Oláh Károly asztalos, zárszcrelő (Miskolc, Szeles u. 31., (el.: 46-639), Szabó Attila varrógépmüszerész (ivils- kolc. Gépész u. 5., tel.: 45-907. 69-527), Varga Zsolt autómentő (Miskolc. Vörösmarty u. 60., tel.: 55-978), Ler.dvai Sándor la- ; katos, zárszerelő (Miskolc, Mi- i kés K. n. 19.. lel.: 67-7251, Ko- | rokna, József villanyszerelő, fel- , voiiüszerelö (Miskolc, Br.ltáuvi D. u. 35., tel.- ol-543>. Hegedűs István kapu telefon- leleten geiöjavlto (Miskolc, Vas u. 2., tel.: 78-387). Zsiga József vízvezeték- szerelő (Miskolc. Almos n. 43.. tel.: 57-858). Mitrik László víz-, gáz-, központifűtés-szerelő (Al- I sózsolca. Unna u, 23., tel.: 47- . 6981, Sándor István autójavító- J bontó (Miskolc, Vadász u. 3.), ; tart ügyeletét. j TEJ ES KENYÉR A következő vendéglátóhelye- | ken kapható vasárnap reggel , 7-tól í) óráig tei és kenyér, bolti áron: az Otthon étteremben. az Hiúság étteremorri A Ovo:-, étterem vasárnaponként 6-tól to óráig árusít lein. vajat, péksüteményt, (piterniéke.t. ke- nveret. A leddi (Itt. élelmiszerboltja. a Karinthy u 25. szám alait (Berekalja) éjjel-nappal nvitva (art. A Hunyadi ti. hl. szám alatt lévő éleim "rboll hétköznapokon r őrsei fél 7-íöl éiiei 12-ig. szombaton r, vasárnap reggel fél 8-tól este 7 óráig van nyitva. A Vargahegyen 1 lévő fíiszer-esemegeboll minden i vasárnap reggel 7-tól 12 óráig | nyitva van. • NONSTOP TELKISEGÉLY A miskolci telefonos lelkiseerél.v-szolcálat a hétvégeken, pénteken este 6 órától hétfőn reszel tí óráit? v éjjel-nappal fo- sratl.ia a hívásokat. Teiefonszá- ma: 23-888. A hívás díjtalan, a beszélgetés végeztével a nyilvános telefonállomások készülékei is visszaadjál; 9 bedobott Pénzt. A lelkisegéiy'&zúk£álat hétköznapokon 1? órás ügye-etet tart; hétfőn kedden szerdán és esi* lói tökön 18 órától másnap ti órái? hívható. Üdítő színfolt a C-yrami de Bergerac a magyar mozik kommersz, tucatfilmekkel telítődött műsorában. Az igényes, a szó valódi értelmében vett szórakoztató alJ kotások iránt érdeklődők biztosan nem hagyják majd ki. Ám ahogy a magyar közönség mozilátogatási szokásait ismerem, a filmszínházak nézőterét jobbára csak Cyrano orra fogja betölteni Horváth Sz&bolus Bélyeggyűjtés Az anyanyelv, * beszéd, ae emberség napia siAevezéssel a Magyar Posta Valiafat április 19-én alkalmi levelezőlapot hozott forgalomba, A 7 Ft értékbe- nyomábú, 8,59 Ft eladási áru lap hatszínű ofszetnj ©mással. ‘29 példányban, az Állami Nyomdában készüit. Bányász Bél* írrafikusmüvész itrvezte. A bélyegképen a „Szénen, emberül’* mozgalom szimbóluma látható (stilizált földgömbben virág, melynek levele emberi ajkat formáz). A bal oldali képen Magyai ország helvo a földgömbön. felette a felirat: Az anya- nyelv, * beszéd, az emberség napja. Budapest >991. április ;9.t u kép a lati A szép nyelv a nemzet kincse felirat olvasható. A levelezőlap általában a nagyobb forgalmú postahivatalokban szerezhető be. ^ A külföldi, 1992. évi katalógusokra az igénybejelentéseket 3991, június 1-ig lehet megtenni a Magyar Filatélia Vállalatnál, á kiadott MABÉOSZ-körle- vél szerint. A „Széchényi-emléknap — gyermekvasút** bélyegzést a budapesti 8. sz. postahivatal fogja alkalmazni május 11-én, a Szétiheiyi-heg.y állomáson. * Srépjuíiászné aromáson és a Hűvösvölgy állomáson felállított alkalmi htvataloan. Május 13- án. a budapesti 4. sz. pos-ta- hivnta; használja k „125 éves Budapest Főváros Art&í- Növénykertje** felírató bélyegzőt. Miután az esemény bélyegmeg- jelenéssel is összefüggésben átl. az arra kijelölt postahivatalok — Miskolcon az 1-es és a 19-es —- alkalmazzák az elsönapi bélyegzőt is. Ugyanezen feliratú bélyegzővel látja el a helyszínen működő alkalmi postahivatalban feladott küldeményeket a budapesti 8 számú postahivatal május 13-án. R. L. Magyar állami csépiok, traktorok és gazdasági gépek kizániiagcs körzeíkópvisslője; Szilágyi és Diskant gépgyár Miskolc „MAfAö“ leineikúrHolsía océlkereles cseplü önbeáltö áOiQÓ&C9étlééUfikital, a legtökéletcBOibb trépek esyike Fél évssástidu történt... Miskolc a világháborúban A Felsőmaoyarorszái*i Hegeli Hírlap cikkei tükrében 1941. április 34. Címoldalon; „Kréta szigetére menekült a görög király és kormánya.” „Az Árkormánybiztosság rendeleté alapján a miskolci iparhatóság április 23- án életbelépő érvénnyel Miskolcon a következő zsír- és sertéshúsárakat áilapította meg; zsír 3 pengő 30 fillér, eddig 2 pengő 48 fiilér volt. bőrös szalonna 2 pengő 64 fillér, eddig 2 pengő 36 fillér volt, háj 3 pengő 06 fillér, eddig 2 pengő 52 fillér volt, kenyér- és tokaszalonna 2 pengő 81 fillér, sertéskaraj 3 pengő, eddig 2 pengő 14 fillér volt, bőrös karaj 2 pengő 80 fillér, comb 2 pengő 60 fillér, oldalas 2 pengő, vese, velő és máj 2 pengő 20 fillér, csülök X pengő 60, 1 pengő ŰQ fillér. Csont nélkül ezek az áruk 16 százalékkal drágábbal:. Az új árak megállapítása azt jelenti, hogy Miskolcon a szalonna, a zsír és sertéshús ára 30 százalékkal drágult meg.” 1941. április 25. ;,A hivatalos lap közölte az Árkormánybiztos rendeletét, melyben megállapítja Miskolc város területére a borsodi szenek legmagasabb árat. A rendelet szerint, amennyiben a szén a sajó- szentpéteri, berentei, szuha- kállói, múcsonyi, sajókazsii, aajókazinci feladóállomásokról, valamint a kon- dói, diósgyőri és sajóbá- bonyi bányákból származik, akkor a darabos és kockaszén mázsája telepes kereskedőknél 2 P 55 fillér, házhoz szállítva 2 P 85 fillér. Diószén telepes kereskedőnél a telepen 2 P 15 fillér, házhoz szállítva 2 P 45 fillér.” 1941. április 25. „A sok- gyermekes családokat a pénzügyi kormányzat adókedvezményben részesíti. Erre vonatkozólag rendelet jelent meg. mely szerint csak azok az adófizetők, akiknek kettőnél több gyermekük van és jövedelmi adóalapjuk nem haladja meg a 12 ezer pergőt, az első és második gyerek után 200—200 pengő, a harmadik és negyedik gyerek után 300—300 pengő és minden további gyerek után 500 pengő törlését jogosultak kérni az adóalapból.” 1941. április 27. ..A Légoltalmi Liga miskolci női csoportjának keretében megalakult Leány gárda, amelynek tagjai április 21-tői 28- :g tartó kiképző tanfolyamon vesznek részt, ünnepélyes bemutatót tart ma, vasárnap célelölt a tűzoltólaktanyában. Erre az alkalomra Miskolcra érkezeit Ar.na királyi hercegasszony, a Légoltalmi Liga női csoportjának országos elnöke háromtagú kíséretével.” „A város közélelmezési hivatala a május 3-étől augusztus 10-ig szóló 14 hetes időszakra szóló cukorjegyek kiosztását megkezdi.” 1941. május 3. „Mai naptól, március 3-ától a marhahúsra új eladási árat állapítottak meg. Ezentúl a omlik szeí o vízben az ©ASPIRIN t 1 • . ( t T . A finom fSTC «etess»“ Aspirin gyorsabbon es egyenlete' íebben oszlik e; a szervezetten I és fokozottabb Utast faj» ki meghűlés, fájdalmak es reumo ellen marhahús egységes fogyasztói ára 2,10 pengő, elsőrendű marhahús (hátulja) 2.26 pengő, II. r. marhahús (eleje) 1.04 penge". A tisztított Kese pecsenye ára az elsőrendű hús áránál legfeljebb 40 s/ázaickkal lehet drágább,” 1941. május 4. Polgármesteri hirdetmény: „Értesítem a város közönségét és a kereskedőket, hogy az újonnan kiadásra kerülő szelvényes petróleumutalványoknak 1941. évi május havában 1-es és 2-es számmal jelzett szelvénye váltható be. A szelvények beváltási értékét darabonként 3 (három) deciiiterben állapítom meg.” 1941. május 7. A Légoltalmi Liga miskolci területi felügyelője 1941 május hó 19-től május hó 31-íg légoltalmi oktatöképző tanfo- l.yamot tart Miskolcon. A tanfolyamra jelentkezhetnek hölgyék és urak. akik közémskolai végzettséggel tanítói \agy tanári oklevéllel rendelkeznek és jó előadó-képességük van. Különösen nyugdíjasok jelentkezése ajánlatos... A tanfolyam hallgatása díjmentes, vidéki hallgatók 4 pengő napidijat és szerény elhelyezést kapnak.” „Érdekes kísérletről számolt be Gömür és Kishont vármegye legutóbbi közgyűlésén dr. Horváth Árpád alispán A vármegyében a cigányok száma meghaladja a 12 000-eí. ami a lakosság több mint 10 százalékának felel meg. A cigányok maid- nem kivétel nélkül köztámogatásra szorulnak. Hogy támogatásuk a lakosság hátrányára ne szolgáljon, az alispán próbaképpen a torna- aijai járásban a szociális gondozót megbízta azZáL hogy a kukoricaháncsfonas. kosárkészités és seprőkészítés bevezetésével és készítményeinek értékesítésével próbálja meg támogatásukat. A kísérlet máris sikerrel biztat, mert az akció addig is mintegy 2500 pengő forgalmat bonyolított lé ét) egyes családoknak 50—150 pengő keresetet juttatott» Vsa a kísérlet annál is inxább figyelemreméltó mert ha ilven módon sikerül a cigányok intézményes támogatását biztosítani, akkor ez a rendszer az eddig kolduláshoz szokott cigányokra jó nevelő hatással lesz.” 1941. május 8. ..A Vöröa Kereszt miskolci hathetes tanfolyamának önkéntea ápolónői növendékeinek záróvizsgája a tesnasvobb -sikerrel ment végbe az Erzsébet kórházban. A záróvizsgán a Vörös Kereszt magyarországi főnökasszonvai Apor Gizella bárónő elnökölt.” ..Mátu! kezdve lényegesebben megdrágultak a hentesáruk. — fgv többek között a mai naptól a sósszalonna kg-ia 2 90 a füstölt és paprikás csemegeszalonna 3.80 pengő, a kolozsvári és brassói szalonna 4.18 pengő, n füstölt csaszárbú* 4.50 oen- gő. az angol teaszalonna 5.70 pengő, a tepertő 3,40 pengo.” Csorba Csaba ÉRTESÍTJÜK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT, hogy az ÉM. Piért Kereskedelmi Vállalat, 61. sz. lerakató Miskolc, Blaskovics László u. 1. sz. alatt 1991. május 29-tői május 31*ig vagyon m egál lapító leltári tart Ezen idő alatt az árukiadás szünetel. FELHÍVJUK TISZTELT FIGYELMÜKET, hogy a lerakat leltározási ideje elüti önkiszolgáló raktáráruházunk (Miskolc, Blas/ovics L u. 1.) változatlanul o vásárlók rendelkezésére áll. KÉRJÜK SZIVES MEGÉRTÉSÜKET.