Déli Hírlap, 1991. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-08 / 105. szám
XXm. ÉVFOLYAM, 105. SZÁM I ARA: 5.80 1991. MÁJUS 8., SZERDA FORINT A MISKOLCIAK NAPILAPJA Játszótér Pepsivel és bohóccal '.CIKK A 8. OLDALON) Hírlapok, levelek és kártérítés A postatörvény vitája Több helyen megvitatták már az országban azt az új postatörvényt, amely hamarosan az Országgyűlés ele kerül. Az államigazgatási egyeztetések befejeződtek, ám a törvénytervezetet valamennyi postaforgalmi szolgáltatást igénylővel és minden érdekelttel megbeszélik. Miskolcon a hét elején a Rendezvények Házában tartották meg az eszmecserét, amelyen részt vett Doros Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Szatmári Géza, a Postaforgalmi Vállalat vezérigazgató helyettese. ott voltak az érdekelt osztályok irányítói. Doros Béla helyettes államtitkár fw.ólt arról, hogv a most érvényben lévő törvény több. mint húsz éves. és ma már mindenképpen megújításra szorul. Éppen ezért szeretnék meghallgatni a partnerek véteménvét arról, hogyan képzelik el a korszerűsítést, s kíváncsiak arra is. hogv miképpen ia- vítható szolgáltatásuk. Meghívják az eszmecserére a kistelepülések polgármestereit. és a konkurenciák vezetőit is. A mostani találkozón ott volt az egri Sasfiók Bt. vezetője is. Ha a koncessziós törvényt elfogadja a parlament, több tekintetben is megváltozik a posta tevéken vségi köre. ám olyan viszonyokat kell teremteni, amelyben az országos postai alapellátást nem veszélyeztetik. A sokat vitatott téma itt is szóba került, hiszen nem dőlt még el. hogv a 2500. avagy7 az 1200 lélek- számot elért településen működjön-e postahivatal. A megbeszélésen ielenlevő megyei önkormányzat képviselője mindenképpen arra hívta fel a figyelmet, hogy Borsodban az 1200. vagy akár az ennél kevesebb lakossal bíró településeken is legyenek postahivatalok. Ezt a véleményt támasztotta alá a posta felügyeleti szer vének, képviselője. hangsúlyozva, hogy a postának népességmegtartó szerepe is van. s a mostani szolgáltatás szintjéről semmiképpen sem lehet visszalépni. A Sasfiók Bt. vezetője elmondta, hogy ha rábíznák, nemcsak Egerben. hanem egész Heves megyében kihordana a küldeményeket még a legapróbb falvakba is. A másik sarkalatos ponti a j a vitáknak az ajánlott, ie- I velek ügye. Amikor a esa- I Iád tagok egy résae többet tartózkodott otthon, ez a kérdés megoldott volt. Az ötvenes évektől azonban egyre több gondot okozott az ajánlott levelek, küldemények kézbesítése. Ha ugyanis nem tartózkodik otthon a címűéit. akikor a postaládába dobott értesítés alapján mindenképpen be kell fáradnia a postára. Gondot jelenít az is. hogy a kézbesítők gyakran az átvétel igazolása nélkül dobják be a levelet, s ez a hivatalos eljárásoknál több esetben okozott problémát. Most azon gondolkoznak a szakemberek. hogv esetleg magasabb tarifával, úgynevezett biztosított ajánlott küldeménvi formát alakítanak ki, amikor mindenképpen igazolást kap a címzett az átvételről. Az is elképzelhető, hogy marad a régi forma, ám akkor mindenképpen csak a postán vehető át. ha a küldeményt otthon nem kézbesíthették. A posta nerr, akar diktálni a hírlapkiadóknak — hallottuk Doros Bélától —, s fokozatosan megteremtik az árusítás versenyének lehetőségét. Az előfizeteses rendszerben való forgalmazás ebben az évben — különösen a régebbi lapoknál — még kötelessége a postának. Később az első időszakban engedélyhez kötnék a terjesztést más szervezetek számára, de azután mindenképpen oldanak a kötöttségeken. A törvénytervezet a kártérítéssel kapcsolatban arról szól. hogy nem fizeti meg a posta a küldemény elmaradása miatt keletkezett kárt. mert azt pontosan nem tud.iák megállapítani. Külföldi f>éldák azonban azt igazolják, hogy magasabb tarifáért már garanciát is vállalhatnak. Az ú.i postatörvénnyel kapcsolatos vita Sopronban és a fővárosban folytatódik, s az elhangzott vélemények alapián terjesztik majd az Országgyűlés elé. Sokakat érdekel a telefon- helyzet is. pontosabban az. hogy az igénylő mikor juthat vonalhoz. A vita során erről nem esett szó: a tele- fpnbeszerelések sorrendiéről nemrég kormányrendelet döntött. A miskolci lehetőségekről a 3. oldalon ltunk. (vadas) Ez a reklám helye.., Mert mégiscsak reklám — méghozzá milyen jó reklám, hogy ez eddig másnak nem jutott eszébe —. hogy a Philips cég játszóteret avatott Miskolcon. Pontosabban, mint dr. Rudnay János ügyvezető igazgató elmondta: az ország 10 városában újítottak-újítanak fel egy- egy játszóteret és csúszdát is felszerelnek. A játszótérről attól kezdve valamelyik közeli iskola diákjai gondoskodnak. Aki a legtöbbet teszi a rábízott területért, egy év múlva ajándékot kap a Philipstől. A miskolci játszóteret tegnap avatták. Voltak persze kirendelt gyermekek, már ahogy az ilyenkor illik. Meg, hát nélkülük mit sem ért volna ezúttal az avató, amit éppen értük tartottak. Nem csupán sasvakból jutott ki az ünneplőknek; abrosszal terített asatalok álltak a játszótéren, merthogy vendégül is látta a je;erf lé vöket a Philips. A környék- báli iskoiások-óvodások virslit kaptak Pepsivel. Meg egy bohóccal, aki még a felnőttek arcára is mosolyt csalt. (Szabán felvételei) A 1C(P) Rt. és az Énuísz közös vállalkozása Száinítógépszervizt alapítottak Számítástechnikai és irodatechnikai eszközük, berendezések garanciális és átalánydíjas javítására közös számítógépszervizt és szolgáltató kft.-t alapított az Észak-magyarországi Innovációs Cenírum(Park) Részvénytársaság és az ftszuk- n.agyarországi Áramszolgáltató Vállalat. Az alapítóokmányokat tegnap délután ünnepélyes külsőségek között írta alá a Technika Házának klubtermében a két cég vezér- igazgatója: dr. Csornai Zoltán és Valaska László. Az egymilliós alaptőkével létrehozott, 50—50 százalékos részesedésű vállalkozás. célja, hogy eLZ Émász által használt, valamint az IC(P) által értékesített számítógépeket, illetve számítástechnikai és irodatechnikai berendezéseket karbantartsák, vállalva természetesen más ügyfelek megrendeléseit is. Ugyanakkor szoftverfejlesztést és -értékesítést, valamint hardver- eszközök értékesítését is szorgalmazzák. A szerviz egyébként a Győri kapu 21. szám alatti számítástechnikai központban kap helyet, amely az IC(P) tulajdona. A kft. első ügyvezető-igazgatója. Fiaskó Gábor, az 1C(P) Rt. számítástechnikai és vállalkozási igazgatósa, gának szakfőmérnöke, ügy. vezetője pedig Nagy Sándor, az Émász számítástechnikai főmérnöke. A társasági szerződés ün. nepélyes aláírására a két cég közös kft.-je nevében meghívták azokat a konkurens cégeket is — 16 kft.-t —, amelyek hasonló szakirányú tevékenységet látnak el. Az új. Turbo-Comp Számítógépszerviz és Szolgáltató Kft. a cégbejegyzést követően, várhatóan május végén fogadja az ügyfeleket a Győri kapuban. Miskolci Tavaszi Fesztivál 100 forintért - kétmilliót érő Lanciát nyerheti A fesztivál kiállítása és vására 100 Ft-os belépőjegyei sorsoláson vesznek részt. A fődíj: egy Lancia Delta személygépkocsi KERESSE A JEGYEKET A RENDEZVÉNYEK HÁZÁBAN ÉS AZ ÁRUSOKNÁL!