Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-12 / 84. szám

^ DH SPORT <$. DH SPORT \ DH SPORTÉ Kosárlabda, iVK I. Lesz-e harmadik meccs? Ma délután fél ötkor a BSE ellen lép pályára a DVTK-SeM női kosárlabda­csapata. A Király Sándor vezetése alatt álló gárda második mérkőzését vívja a fővárosiak ellen. — Nagyon meg kell majd izzadnunk a győzelemért — jelentette ki Zékány István technikai vezető. — A BSE jó csapat, nem hiába felső­házas. Elszánt tervük az, hogy mindenképpen bele­szóljanak a bajnokság me­netébe, Az első találkozón már bizonyították. hogy meglepetések okozására is képesek. A nyáron hat új játékost igazoltak és a vá­logatottakkal kiegészülve jó esélyekkel vágtak neki a bajnokságnak. Korábban ed­zőmeccset is játszottunk el­lenük. akkor — csakúgy, mint a múlt héten — mini­mális különbséggel tudtak legyőzni. A fővárosi mérkő­zés azonban tanulságos voit csapatunk számára, be kel­lett látniuk a lányoknak, hogy nem elég jól kosaraz­ni, akarni is kell a győzel­met. A találkozó után érte­kezleten egyébként ezt a szakvezetők keményen, kí­mélet nélkül kielemezték. Az edző részéről pedig a büntetés sem maradt el. Most más lesz a hozzáál­lásuk. mert különben le­csúsznak az 5—6. helyről. Ha viszont Itthon nyerünk — ami, ha a szurkolók is segítenek nem lesz lehetet­len —, akkor vasárnap dél­után négy órakor játsszuk, le a harmadik, döntő mér­kőzést, a fővárosban. A csa­patban mindenki egészséges, Síikéin kívül nincs sérül­tünk. Juhász Kati is láto­gatja az edzéseket, s tagja a délutáni keretnek. A pá­lyára lépő játékosok: Hor­váth, Novák, bakosa, Krá- lik, Pronyina, Jevtusenko, Madaras, Ambrus, Molnár A., Molnár K. és Juhász. A közönséget ezúttal is beengedjük a palánkok mö­gé, s mivel a korábbi mér­kőzéseken nem volt rend­bontás, ezt a rendszert a következőkben is fenntart­sd Változtatni kell a hozzáálláson, különben elúszhat az 5—6. hely. (Szabó István felvétele) Elveszett FOCCÓ névre hall­gató németjuhász kutya a Csorba-tónál. Megtalálóját, nyomravezetőjét magas juta­lomban részesítem. Tel.: 74-664 A KISOSZ VIRÁGKÖTÉSZETI tanfolyamot indít. Beiratkozás 1991. április 15-én 16—18 óráig. Sajószentpéter, Kossuth u. 159. Virágüzlet. Érd.: 48/31-241. A 2. Sz. Ipari Szakközépiskola néven alapított Kandó Kálmán Híradástechnikai és Műszeripari Szakközépiskola tantestülete hívja és várja régi tanítványait az iskola fennállásának 25. év­fordulója alkalmából a Diósgyő­ri Vasas Művelődési Központban 1991. április 19-én, 10 órakor tartandó jubileumi ünnepségre, illetve az iskola épületébe, 15 órára öregdiák-találkozóra, egy kis baráti beszélgetésre, élmény- beszámolóra. Elveszett! 1991. március 29-én. fekete-fehér, spriccelt spániel kutyám. Kérem a becsületes megtalálót a következő címen értesíteni: Miskolc, Budai József 26. Tel.: 26-596. NÉVJEGYKARTYAKÉSZITÉS GAZDAG MINTA- ÉS SZÍNVÁ­LASZTÉK 30 perc alatt. Miskolc, IBUSZ, Széchenyi út 3—9. „Fair play” jeligére válasz. Tel.: W-178. Sírkő, műkő, gránit, márvány legolcsóbban a gyártótól. Rész­letfizetésre is. Vasiszta Imre, kőfaragó mester. Miskolc, Köz­társaság u. 30. Tel.: 74-664. Fiatalember eltartási szerződést kötne lakásért idősebb hölggyel. Válaszokat a miskolci Uitz Béla úti hirdetőbe kérem „Megbízha­tó 517515” jeligére. Széchenyi utcán nyíló üzle­tembe tökéstársat, egyben üz­letvezetőt keresek. ..Korrekt 517533” jeligére a hirdetőbe. Pétmamaszolgálat. Telefon: 29-441. Vállalkozó társakat keresünk új, egyedi szervezeti felépítésű, országos kereskedelmi informá­ciós központok területi vezetésé­re, kisebb tőkebefektetéssel. Le­veleim: Hári Béla, 1073. Buda­pest, Erzsébet krt. 41. Közlemény A RETUR-ral utazzon Velen­cébe! 2 éjszakai szállással mindössze 2600 Ft., április 18— 20. Program: első nap: auszt­riai bevásárlás, második nap: velencei városnézés, szabad- program, harmadik nap: tar- visiói piaci bevásárlás. Jelentke­zés: tel.: 29-500, Miskolc, Széchenyi 90. (Tulipán-tömb.) juk. M. R. Túraajánlat A KVSE szakosztályának tagjai hot-í nap reggel a Nagyvisnyó jNagyvölgy — Bálvány—To®-*., mavölgy — Mélyinka koaöttt • területet barangolják végig# Stiller György vezetéséveLs Találkozás reggel háromne­gyed hatkor, az autóbusz- végállomáson. Tavaszköszontő túrára in­dulnak a DVTK bakancso­sa; holnap reggel S órakor a lillafüredi autóbusz-végállo­másról. Fauszt Géza, a Lillafüred — Szrrwa-völgy — Bük kszentkereszi — Nimród vendéglő — Eehérkőlápa — Lillafüred útvonalon kalao- tsoljá az érdeklődőket. A Miskolci VSC túrázott Dóczé Istvánná vezeti a hol­napi kiránduláson, amely­nek főbb állomásai: Róka­farra — Kecskevár — Halom­vár — Harsány. Találkozása, Búza térről fél 9-kor induló, bükk szentkereszti busznál. Demeter Katalin fáin?) -9tt>enhat kilóban próbál szerencsét. (Szabó István felvétele) Cselgáncs, SeM és Vasuías Kupa A hazaiak esélyeiről Rangos cselgáncs verseny fs tekinthetnek meg a sportág ' kedvelői szombaton a városi, sportcsarnokban. A Miskolci Vasutas Sport Club és a vá­rosi cselgáncsszövetség a| már hagyományos Vasutas Kupa folytatásaként, a fér-, fiák számára ezúttal SeM' Kupa néven pénzdíjas via­dalt írt ki. A lányok pedig Miskolc város Nagydijáért lépnek a tatamikra. A mér­kőzések dclelőtt 10 órakor kezdődnek. A nézők ingyen látogathatják a kiemelkedői sporteseményt. Ae előzetes wsszajeizések! szerint a teljes magyar ékne­Dolgozókat alkalmaznak Takarítónőt keresünk. Ér­deklődni személyesen: Föld­hivatal Miskolc, Széchenyi u. 26. Felvételre keresünk, ki­emelt kereseti lehetőséggel kőművest, hidegburkolókat, valamint segédmunkásokat. Érdeklődni: Mőnus I. u. 34. Tel.: 10-183. Csinos, intelligens felszol­gálónőt felveszek a RANDE­VÚ BAKBA. Jelentkezni: Miskolc, Budai József 26. Tel.: 26-596 (Népkcrt mel­lett). Szarkahegyi kertembe sző­lőműveléshez értő nyugdí­jast keresek. „Tavasz 5006 273 761” jeligére a kiadóba. Felveszek 4 kőműves szak­munkást és 5 segédmunkást. Érd.: Móricz Zsigmond 13. sz., 8—16 között. Három önállóan dolgozni tudó kőműves szakmunkást keresünk felvételre. Jelent­kezni lehet: személyesen, Észak-szer Kft. Miskolc, Győri kapu 74. sz. alatt. Kereskedelmi kft. keres májusban nyíló élelmiszer- diszkontáruházába üzlet­vezetőt és pénztárost. Jelent­kezni lehet: április 15-től 19-ig, de 8-tól 10 óráig, Jó­zsef A. 45. sz„ II. e. 207. sz. Széchenyi úti üzletbe szemfelszedőt kevesek. Szük­ség eseten gépet, betanítást is biztosítok. Érd.: Győri kapu 58. Helga bolt. A Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vál­lalat (Miskolc, József Attila u. 78. sz.) felvételt hirdet díjbeszedő munkakör betöl­tésére. Bérezés teljesítmény alapján. Miskolci lakosok jelentkezését várjuk. Jelent­kezés a vállalat pénzügyi osztályán személyesen, vagy a 41-011/81-es melléken. Marketingiroda fő- és mellékfoglalkozású munka­társakat keres. Bővebb fel­világosítás 16—20 h között, a 71-694-es telefonon. Varrónőket állandó mun­kára felveszünk. Érdeklődni: 7-től 16.30-ig Miskolc, Győri kapu 58. Helga bolt. Szakképzett felszolgálónőt felveszek. Érd.: 62-823 tele­fonon. Az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Kt. Kereskedelmi Igazgató­sága pályázatot hirdet kül­kereskedelmi menedzseri munkakör betöltésére. Fel­sőfokú végzettséggel, iüe- gennyelv-ismerettel bíró, kreatív, agilis fiatal szakem­berek jelentkezését várjuk. Teljesítménnyel arányos, ki­emelt jövedelmi lehetőséget biztosítunk. További infor­mációval szolgál: IC(P) Rt. kereskedelmi Igazgatósága (3530 Miskolc, MSZB tér 1., VIII. em.). Gyuricáné Ro­binson Anna kereskedelmi oszt.-vez., illetve Fazekas Lajos kereskedelmi oszt.-vez.- helyettes. Telefon: (46) 40- 634, 50-245, zőny elindul a küzdelemben, a válogatott versenyzők szá­mlára újabb bizonyítási lehe­tőség az EB előtt. A hazai .sportolók mellett külföldiek íis beneveznek a viadalra. ^Csehszlovák, lengyel, osztrák, német, jugoszláv dzsúdósok* várhatók Miskolcra. A vendéglátó egyesület, az»; MVSC népes gárdát készí­tett fel a versenyre. Marko- vics László, a lányok meste­re valamennyi súlycsoport­ban indít versenyzőt. Negy­vennégy kilóban két fiatal küzd majd, Bölöni Anitától és Vandvóczki Szilviától nem várnak érmes helyezést, szá­mukra a rutinszerzés a fel- , adat. Negyvennyolc kilóban a sérült Áfáié Brigittát Vand- róczki Tímea helyettesíti. Egy súlycsoporttal följebb népes a miskolci indulók szá­ma, Tamás Györgyi, Deme­ter Katalin és az Egerből át­igazolt Balogh Tünde áll a tatamira. A legígéretesebb kategória az ötvenhat kilós lesz, az MVSC két tehetsége is versenybe áll. Nem elkép­zelhetetlen, hogy Papp Or­solya és Kiss Anita egymás ellen küzd majd a fináléban. Mindenesetre dobogós helye­zést várnak mindkettőjüktől. Hatvanegy kilóban Nagy Ma­riannák magának kell bebi­zonyítania, hogy méltó a szakvezetők bizalmára. Do­bogón kell végeznie az elvá­rások alapján. Király Anita számára rejti a legnagyobb tétet a verseny, hiszen ő esetleges sikeres szereplésé­vel bebiztosíthatja helyét az Európa-bajnokságra utazó válogatottban. Mellette Veisz Marianna a súlycsoport má­sik miskolci résztvevője. Bóta Mónika számára (72 kg) víz­választó lehet a viadal. Az egyesület ugyanis az ered­ményességétől függően ala­kítja . további kapcsolatát a sportolóval. A legnehezebbe*» között (-j-72 kg) a tiszaújvá- rosi Virágh Mónika küzd majd. Eredményét nehéz elő­re megjósolni, hiszen ige« kevés lehetősége van, hogy * csapattal együtt készüljön. Horváth Csaba, a férfiai* edzője három versenyzőjétől vár kiemelkedő eredményt. Pusztai István és Illyés Mik­lós sajnos már minden re^ ményét elvesztette, hogy aa EB-re utazzon. A SeM Kupa azonban lehetőség számukra, hogy bebizonyítsák: még nem kell leírni őket. Remél­jük jóvoltukból is színvonal las küzdelmeket láthatunk a hatvanöt és hetvennyolc ki« lós súlycsoportban. A mis­kolciak egyetlen idei orszá­gos bajnoka. Csorna Gábor folytatni szeretné idei siker- sorozatát. Ugyancsak ezt vár­ják az országos bajnokságon bronzot szerzett Bodnár Jó­zseftől. Rajtuk kívül termé­szetesen jó néhány fiatal csel- gáncsozó kap bizonyítási és rutjnszerzési lehetőséget a viadalon. Érdemes is küzde­ni, hiszen minden súlycso-' port első helyezettje húsz-’ ezer. a második tízezer, a harmadik pedig kettőezerök-l száz forintot tehet zsebre. (szaniszló) OLCSÓN, jót kínál A CÓKMÓK! Holland, német import­ruhavásár, ÁPRILIS 13-AN, Vörösmarty utcai, 7. Sz. Általános Iskola (piros) 9-től 16 óráig. VÁLTOZÓ MÉRETŰ SZOBÁK ÁR MEGEGYEZÉS SZERINT! Agrober 1., VOLOGDA U. *. TELEFON: 58-211, Almásiné; 58-212, titkárság

Next

/
Oldalképek
Tartalom