Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-09 / 81. szám

DH SPORT 4, DH SPORT \ DH SPORT Salakmotor OB í-es lett Újhelyi és Böszörményi Ütiekt, bukás miau vesztetlek pontot a miskolciak jjc Böszörményi (kockás nadrágban) Szegeden is megbízha­tóan hozta a pontokat. (Szabó István felvétele) A* QB I-be jutásért ren­destek salakmotoros viadalt vasárnap délután Szegeden. A pályára lépettek között ott voltak azok, akik a mis­kolci selejtezőn bejutottak a legjobbak közé, valamint aa előző évi első osztályú bajnokság „második vona­la”. nyi Zsolt, Melicher Gábor és Bencze Zsolt. A szakve­zetés. reálisan értékelve a lehetőségeket, a már régi motorosnak számító Űjhelyi. valamint az igen tehetséges fiatal Böszörményi OB I-es versenyzési jogának meg­szerzését várta. A két vas­papucsos teljesítménye meg­felelt az elvárásoknak, és eoben az idényben már a legjobbak között róhatják a köröket. Űjhelyi dobogós helyen végzett, pedig egy­szer. vezető pozícióban de- fektet kapott. Hasonló mó­don járt Böszörményi is. aki az első helyen robogva bukott. Melicher és Bencze teljesítménye ugyancsak olyan volt. amilyenre szá­mítottak .a szakosztálynál, azaz ebben a szezonban már megszorongatták azo­kat. akik az OB I-be kerül­tek. A szegedi pályáról né­hány szót: rendkívül rossz, nehezen motorozható tala­jon rendezték meg a ver­senyt. EREDMÉNYEK: 1. Ko­vács Z. (Nyíregyháza) 14 pont, 2. Csillik R. (Szeged. Tisza Volán) 13 pont, 3. Új­helyi Sándor (BÉV SC) i2, pont, 4. Kovács Ze. (Nyír­egyháza) 11 pont. 5. Ko­y vács A. (Nyíregyháza) H pont. 6. Böszörményi Zs. (BÉV SC) 10 pont. 7. C#o- bán Cs. (Nyíregyháza) 0 pont, 8. Magoai N. (Szeged. Tisza Volán) D pont, 9.' Oresíkó János (Debrecen. Hajdú Volán) 8 pont. Az OB I-be az első nyolc helyen végzettek jutottad, Oreskó pedig tartalékként vehet részt a 2 élvonal küz­delmeiben. _________ ‘ ' -I A Borsodi Építők Volán SC-től négy versenyző uta­zott el a Tisea-partjára: Űjhelyi Sándor. Böszörmé­DV1K­focihírek A DVTK labdarúgó-csa­pata szerdán ismét edző- mérkőzést játszik. A part­ner erre a kilencven perc­re a Sajóbábonyi VSE együttese lesz. A találkozó délután három órakor kez­dődik a diósgyőri kis füves pályán. * A diósgyőriek. mii is­meretes. a jövő héten pén­teken este villanyfényben játsszák le idegenben a Cse­pel elleni szuperrangadót. A piros-fehérek még nem léptek pályára ilyen körül­mények között, éppen ezárt Eperjesre utaznak egy hét múlva. Az első ligás Tátrán Presovval állapodtak meg ugyanis, hogy a Csepel el­leni találkozó időpontjában, villanyfénynél tartsák meg a főpróbát. Az előmérkőzé- sen a két klub ifjúsági együttesei randevúznak egy­mással. Tenisz A portugál nemzetközi teniszbajnokság férfi egye­sének döntőjében a spanyol Bruguera 7:6, 6:1 arányban legyőzte a csehszlovák No- vacseket. A húszéves spa­nyol, a világranglista 29. helyezettje, ezzel megszerez­te első Grand Prix-győzel- mét. Kézilabda NB I, B, női Sovány győzelem MVSC—Hajdúböszörmény 18-17 (7-6) A vasutasok a Miskolc Városi Sportcsarnokban fo­gadták a Hajdúböszörmény gárdáját. A két együttes egymás közelében áll a ta­bellán, így nagy küzdelemre volt kilátás. Az első félidőben kemény játékot láthattak a nézők. Felváltva vezették a csapa­tok. A lányok férfiasán, időnként durván „viselked­tek”. A második játékrész­ben feljöttek a vendégek. Átvették a vezetést is. Volt' olyan időszaka a mérkőzés­nek, amikor két góllal húz­tak el. A miskolciak aztán, ha nehezen is, de egyenlí­tettek, majd a találkozó vé­ge előtt négy másodperccel megszerezték a két pontot jelentő találatot. A mérkőzést végül meg­érdemelten nyerte meg az MVSC. A győzelmet a Pa­taki. Szobonya, Jászka. Bo- hán. Kisgergely. Kóta E„ Márföldi (Fridel) összetéte­lű együttes szerezte meg. Göllövők: Jászka (6). Kis­gergely (5). Szobonya (4), Fridel (1), Kóta E. (1), Már­földi (1). Jók: Pataki és Jászka. ; a 4 (Szabó István felvétele) Nem sikerült a hazai víúlabdanyitány ét meccs — két vereség Szombaton idegenben kezdenek a felnőttek A másodosztályú vízilab­da-bajnokságokban is kez­detei vette a tavaszi idény. Szombaton délelőtt és kora délután két mérkőzést is láthatott a miskolci közön­ség az Augusztus 20. strand úszómedencéjében. A Víz­művek SC serdülő- és ifjú­sági csapata a Kecskeméti SC hasonló korú együttesei­vel mérték össze erejüket a pontvadászai fordulójában. Sajnos a szereplést nem kí­sérte szerencse, mindkét gárda sima vereséget szen­vedett a vendégektől. A serdülőit a ezombatl összecsapással már a máso­dik fordulón jutottak túl. Egy héttel előtte Budapes­ten a Vasas gárdája ellen szálltak medencébe és bal- szerencsés módon 11-9 arányban maradtak alul a fővárosiakkal szemben. Leg­erősebb emberüket, Biros Pétert, már a második ne­gyedben végleg kiállították. Hiánya igen megviselte a Vízművek játékát. A mos­tani mérkőzésen eleve ke­vés eséllyel szállt harcba a gárda. A kecskeméti együt­tes ugyanis sokkal összeszo- kottabb csapat, jóval hosz- szabb ideje gyakorolnak együtt. A miskolciak Üve­ges, Szénási, Szavicskó, Hat­vani, Fenyvesi, Fata, Tóth összeállításban kezdtek. A vendégek már az első ne­gyedben tudatosították, hogy nem sok lehetőséget hagy­nak a hazaiaknak, összesen hat gólt lőttek, míg a Víz­művek csak egyet ért el Szénási Szilárd révén. Ismét Ismét a diósgyőri serdülőkről A Déli Hírlap egyik múlt heti számában írtunk arról, hogy a DVTK serdülői Milánóban megnyertek egy teremtornát. Közöltük a já­tékosok névsorát, amelyben tévesen jelent meg két fia­tal labdarúgó neve. Kriston István és Koncvald Roland járt és győzött Itáliában, nem pedig Zsolt, illetve Nor­bert, _i ; hiányzott a csapatból Biros Péter, aki ezúttal az ifigár­dát erősítette. Sokkal ki­egyenlítettebb játékot hozott a második negyed, a kecs­kemétiek két találatára Szénási és Szavicskó Ist­ván egyszer-egyszer vála­szolni tudott. A vendégek ismét erőre kaptak és a harmadik és negyedik ne­gyedben 5-1-ré, illetve 5-0- ra győztek, ami elegendő volt fölényes sikerükhöz. A-t végére a hazaiak elfárad­tak, sok volt a pontatlan átadás, erőtlen lövés és sza­bálytalanság. A végered­mény: 17-4 (6-1, 2-2, 5-1, 4-0) a Kecskeméti SC ja­vára. Az ifik mérkőzésén a ha­zaiak részéről nem sokat változott a keret összeállí­tása. A mérkőzésen szóhoz jutó tizenhárom játékos a következő volt: Tóth Lajos, Nagy Roland, Bényei Lajos, Biros Péter, Nagy Róbert, Tóth Tibor, Tóth Tamás, Szénási Szilárd, Lénárt Csa­ba, Ács Viktor, Kassai Zol­tán, Fenyvesi Szilárd és Ma- tisz István. Az összecsapás előjelei felemásak voltak. Az őszi idényben a kecske­méti meccsen szoros ered­mény született, a hazaiak győztek. A Vízmüvek visz- szavágásra készült. A téli felkészülés azonban a sátor­tető hiánya miatt nem volt kielégítő. És nem sikerült jól a tavaszi nyitány sem. A miskolci együttes igen hul­lámzóan, olykor kifejezetten enerváltan játszott. Jól ala­kult az első negyed. Pergő, változatos volt a meccs ké­pe. Felváltva kerültek ve­szélybe a kapuk és felváltva lőtték a gólokat a csapatok. A Vízművek került előnybe, mert eggyel többször talált a Kecskemét hálójába (5-4). A folytatás azonban kataszt­rofális volt. A második ne­gyedben mintha másik csa­pat szállt volna a vízbe. Rendre elrontották az akció­kat, nem találták el a ka­put. A vendégek ez idő alatt három gólt lőttek és átvették a vezetést, amit aztán a meccs végéig nem adtak ki a kezükből. Végül 11-6 (5-4, 3-0, 2-0, 1-1) arányban megnyerték az összecsapást. A miskolciak góljait Tóth Tamás (3), Tóth Tibor, Szénási és Nagy Ró­bert (1—1) lőtték. * Szombaton mindkét együt­tes idegenben próbál sze­rencsét. A serdülők a fővá­rosban a női B-válogatottal mérik össze erejüket, míg az ifik az OSC ellen játsza­nak. Megkezdik a pontva­dászatot a felnőttek is az OB II-ben, ők is idegenben mérkőznek, ezúttal a TFSE ellen. (szaniszló) ÁPRILIS 13., szorrhet- TFSf-Miskolci Vízmüvek SC 27., szombat: Békcsssaba-Miskolci Vízmüvek SC MÁJUS 4., szombat: Liget SE-Miskolci Vízmüvek SC 5., vasárnap: Miskolci Vízmüvek SC-Ybi MSE (11 óra) 11., szombat: BVSC II.—Miskolci Vízmüvek SC 13., szombat: Miskolci Vízmüvek SC-MAFC SCH (11 óra) 19., vasárnap: Miskolci Vízművek SC-TFSE (11 óra) 26., vasárnap: Miskolci Vízmüvek SC-Békéscsaba (11 óra) JÚNIUS 1., szombat: MVSC-Liget SE (11 óro) 2., vasárnap: Ybl MSE-Miskolci Vízmüvek SC 8., szombat: Miskolci Vízmüvek SC-BVSC II. (11 óra) 9., vasárnap: MAFC SCH-Miskolci Vízmüvek SC 22-23., szombat-vasárnap: rájátszás. A Bohán kapura tör. (Juhász Emese felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom