Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-19 / 90. szám

DH SPORT $ DH SPORT DH SPORTÉ Kosárlabda9 NB L Hetedik helyért a Szarvas ellen •/ Király Sándor: nem lesz szükség harmadik meccsre A Szarvas gárdája ellen lép pályára holnap délután, négy órától a DVTK-SeM NB I-hen szereplő női ko­sárlabdacsapata a Nagyvá- thy Általános Iskolában. A lányok a 7—8. helyért küz­denek az alföldi csapattal. A -hétvégi ellenfél a rá­játszás előző fordulóiban nem okozott gondot a piros­fehéreknek. Játékosállomá­nyát tekintve a Szarvas a legjobb együttes a miskol­ciak eddigi ellenfelei közül. Fiatal, gyors és agresszív játékosai ellen nem elég a gyors játék, szükség van a taktikázásra, az „ész-játék- ra”. Király Sándor vezető ed­ző a héten naponta két ed­zést tartott a lányoknak. A szarvasiak játékstílusa már nem ismeretlen a hazaiak előtt, a rájátszás eddigi mérkőzésein nem egv alka­lommal megdolgoztatták ko­sarasainkat. A holnap dél­utáni mérkőzés is kemény diónak ígérkezik. Az alföldi­ek összeszedték magukat az utóbbi hetekben, s sikerült íelküzdeniük magukat a he­tedik-nyolcadik helyre. A diósgyőrieknek egészen az elmúlt hét végéig meg­volt az esélyük az 5—6. helyre, de a BSE idegenben is olyan magabiztosan és jól játszott, hogy lehetőségük sem v'olt a piros-fehéreknek a győzelemre. Az edző és a szakvezetés azonban így ■ is elégedett a csapat teljesít­ményével, hiszen az eredeti tervek szerint a csapatot az első tíz hely valamelyikére várták. Ha sikerült volna az első hat közé bekerülni, az csak „hab lett volna a torta tetején”. A Szarvas ellen is két győzelemig játszik az együt­tes. A holnapi találkozó dél­után négy órakor kezdődik, a második mérkőzést április 26-án (pénteken) vívják Szarvason, s amennyiben döntetlenül végződik a két meccs, a harmadik találko­zót április 28-án (vasárnap) • - u v y. . J Aj, • apróhirdetések expri A Tejgyár mellett garázs vil­lannyal, felszereléssel eladó. Érd.?' 73-135. megnyílt az intim cen­ter EROTIKUS SZAKI)ZLET A TETEMVÁR ALSÖSOR 46. SZÁM ALATT. NYITVA HÉTKÖZNAP 31-TÖL 19 ÓRÁIG. IMI. április 15-én. a FelsőzsoL ca, Bolyai 9. »a. alól elveszett esy nyolc hónapos frszetter kan. Megtalálóját. nyomravezetőjét jutalmazom. Tel.: 8S-549. Egészségügyi végzettségéi fia­tal no idős néni ápolását vál­lalja lakásért. Jelige: „Külön­élés 31«” a Centrum-hirdetőbe. Magas vámvonaléi snolgált&tá- sok! Pattanások, ráncok, haj­hullás, herpesz léeeres kwelési 1W> Ft. Alakle aresústtás 5« Fi. Várakozásmentes láb gyanta végleges szőrtelenítés. fájdalom, mentes fül-lyukasztás gyerme­keknek is. MARGARÉTA koz­metika, Hadirokkantak a. 4* Belvárosi lakótelepen.. * Szil­vával párhuzamos négyemeletes bérházban. Férfiakat Is válla­lunk. Tel.: 20-91». Nincs valutája? De üdülni sze­retne a spanyol tengerparton? Jöjjön szept. 13—20. az Artour Utazási Irodával: Autóbusszal a Riviérán át. a tengerparton szál­lodai elhelyezés, teljes ellátás­sal. Valuta nélkül 17 600 Ft fő. Érdeklődni: 46-73-S98 telefonon, 17 óra után. Magánosok, vagy köziiletek részére AZONNALI KEZDÉSSEL VÁLLALUNK bármilyen szerkezetű ACS-, TETÖFEDÖ- és- BÁDOGOS* MUNKÁT, az anyag beszerzésével, vagy adott anyagból. PRECÍZ és MEGBÍZHATÓ kivitelezésben, kölcsönösen megállapodott árért. SZÖVfiPKER Miskolc. Kun Béla u. 17. Telefon: (461 50-631. Munkavállalási lehetőségek Nyugat-Európában. Több mint 59 szakmában, valamint alkalmi és szezonmunkákban. Kérje tá­jékoztatónkat Rövid önéletraj- •zos levelekét, felbélyegzett vá­laszborítékkal a 4001 Győr, Pos- Vafiók 38-ba várjuk. Érettségizett fiatal lányt kere­sek, 6—8 órás munkaidőbe. Te­lefonnal rendelkezők előnyben. Érdeklődni 18.30-tól 19.3fl-ig. a. 21-939-es telefonszámon. Lányok, asszonyok! Ha van hol. van mivel, de nincs kivel, írjatok, Válaszotokat várja egy 2* éves. jó megjelenésű, intel­ligens fiatalember. „Élvezzük az életet -511383” jeligére a hirde­tőbe. Szeretne Ön befektetés nétküft másodállást? Válaszborítékért megküldöm ae ajánlatot. 3521 Miskolc, Vöröskatona 17. Dolgoztasson TRAMP1TSCH egyéni céggel! Központi fűtés, víz-, gázvezeték-szerelés a leg­modernebb német technológiá­val és anyaggal. Warm mű­anyagvezeték-rendszer, 10 év garancia. Telefon: fax: 46/61-958. Ajándékbolt, hosszabb időre kiadó. Telefon: 81-578. Kavics, homok, beton szállí­tása S tonnás UAZ tehergépko­csival. egyéb szállítási szolgál­tatás, 3,1 tonnás ÁVIA gépkocsi­val. Rendelésfelvétel a 82-643 te­lefonon. Munkanélküliek, diákok! Min­den ausztriai nyári munkalehe­tőségről tájékoztatom, válasz­borítékért. Válaszokat a színház jegyirodájába: „Nagy lehető­ség” jeligére. Pótmama szolgálat. Telefon: M-44L Közlemények Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala eladásra hirdeti: Miskolc, Szarkahegy ut­cán lévő 20264 3. hrsz., Miskolc, Mályva utcán 49624. hrsz., 49625 5. hrsz., 49625 6. hrsz., Mis­kolc, Kapós—Visó U. 5809/16. hrsz., 5810 5. hrsz. alatti foghíj­telkeit. Jelentkezési határidő: 1991. április 30. Változatlan feltételek mellett hirdetjük a Miskolc, Szirma- Berekkert térségében kialakí­tott (308 db) építési telkeinket eladásra. A telkek forgalmi ér­téke: 580 Ft, mJ (2000 Ft négy­szögöl). Átlagos teleknagysáp: 5S0 négyzetméter. Jelentke­zési határidő: folyamatos. Mindkét telekre a polgár- mesteri hivatal, Tanáesház tér 8. szám alatti 148. szobájában lehet jelentkezni az ott rendel­kezésre álló nyomtatványon, ahol részletes felvilágosítással szolgálnak a telkekre vonatko­zóan. NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉGEK Az Észak-magyarországi De­mokratikus Ifjúsági Szövetség értesíti és meghívja a megyé­ben működő ifjúsági szerveze­tek képviselőit az 1991. április 19-én 14 órától Miskolc. MSZB tér 1. sz. (volt pártszékház épü­lete). 12. szinti tanácstermében tartandó megbeszélésre. ame­lyen sor kerül az 1991. évi nyá­ri kedvezménves táborozási le­hetőségek ismertetésére és ei­délelőttt fél 11-tol jétsz- szák a Nagyváthy Általános Iskola tornacsarnokában. Az edző most is bizakodó, vé­leménye szerint nem lesz szükség harmadik meccsre. A lányok jó formában van­nak, a BSE elleni veresé­get kiheverték, s ha a kö­zönség olyan lelkes és biz­tató lesz, mint a korábbi hazai meccseken, semmi sem állhat a győzelem útjá­ba. A holnapi keret: Horváth, Lakosa, Molnár K., Králik, Pronyina, Jevtusenko, Ma­daras, Ambrus, Molnár A., Kiss és Juhász. M. R. Túraajánlat Keretopárfeárára indulnak holnap reggel a KV8E ter­mészetjáró szakosztályának tagjai A .Hadabánya — Kánó — Sojdkaza — af6­pyimzkt Jámosné az érdekftkiShet, bét órakor btata órája alatt, A Mfetatei VSC (Sorodra — HéronAút? völgy »— MáritMtanró — Odvaókn ■— Earkasgödör — táppá tető — Vart» — Pereces étvo­nalat barangolják végig. Jä­ger József né túra vezető reg­gel nyolc órakor a Kílián- északről induló LÁEV-vo- nainál bárja a» «Mcteklöd&- hot Bíró Ignác visszatért Miskolcra Hokipalánták tohorzója Jövőre jégkorongosztály indul a ll-es iskolában Április elejétől új főállású edzője van a Miskolci Hoki Clubnak. Városunk jégko­rongéletében egyáltalán nem ismeretlen Bíró Ignác. Évek­kel ezelőtt már edzősködött a tavaly megszűnt Miskolci Kinizsi jégkorong-szakosztá­lyánál, illetve aktív játé­kosként tagja volt a csapat­nak. 1989-ben Kazincbarci­kára szerződött, ahol része­se volt a sportág meghono­sításának. Idén azonban visszatért Miskolcra és a ta­valy alakult MHC-nél foly­tatja két eve abbahagyott munkáját. A régi-új szak­vezetővel eddigi pályájáról és MHC-s terveiről beszél­gettünk. — A fiatalabb sók kevesen tudják, hogy Erdélyből települtél át váro­sunkba .... — 1994-ben meg és feleségem miskolci, így kézenfekvő volt átteie- pülésem. Mivel már otthon is aktívám jégkorongra tam, természetes volt, hogy itt in beálltam a sorba. Atrkorr már kialakulóban volt a jégkorong Miskolcon is, a Kinizsi az OB II-ben szere­peit. Egy évvel később már- az első osztályban vadász­tunk a pontok után. Tapasz­talatlan és kis játékerőt kép­viselő csapatunk utolsó lett. Ekkor még a sütőiparban, dolgoztam, ám aíig teft el, egy év, és már az egyesület- főállású edzője lettem. Az' 1986-os év jól sikerült, hi­szen a felnőttekkel negye­dikek lettünk az 083 I-ben, A MsőhoIcoí Mezőgép VSMot bérbe adfo Móiyi, Vásárhelyi «. t. sz. atotti fa lóhoz közeli) üdülőjét Az üdülőben 6 szoba (18 férőhely), társalgó, zuhanyozó és mosdó. konyha van, a felszereltség A társalgó előtt nagy fedett terasz, az elökerti részen fedett szalonnasütő található. A kert egy részén kempingezés is lehetséges Az üdülő távolsága Miskolctól 9 km. Buszközlekedés van. A bérlet szezonra, évre, esetleg több évre is vonatkozhat. A FELTÉTELEK EGYEZTETÉSE és a megtekintés végett, Vágási Elemér (telefon: 83-246/46), vagy Horváth Imre (telefon: 83-431/46, telefax; 46-83-475) kereshető. CÍM: 3561 Felsözsolca, Állomás a. 5., Pf.: 1. a gyerekek pedig második helyen végeztek, mindössze egy pont lemaradással a Fradi mögött. Annak a csa­patnak a tagjai — Világi, Verba és társaik — ma már a felnőtt gárdában játsza­nak. 1987-ben igazi sikerév következett: három együtte­sünk vett részt a pontvadá­szatokon. A serdülők ötödi­kek, az ifik harmadikok let­tek, a felnőttek ismét a ne­gyedik helyet szerezték meg. Ekkorra kezdett terhessé válni a sok munka. Három gárda igen sok időt és fá­radságot vett el és nem le­hetett ennyifelé osztani hi­ba nélkül a figyelmet. Az akkori Miskolci Kinizsi SE vezetőivel szakmailag neon tudtam egyezségre jutni, így távoztam. Kazincbarcikán 1989-től komoly jégkorong­élet indult be, odakerültem én is edzőnek. Az ottani gyerekcsapatokkal sikerült eredményeket elérnem. — Most azonban vissza. 1-tértél Miskolcra. Miért?- Én itt lakom ebben a i városban. Sohasem tekintet­tem végleges megoldásnak a kazincbarcikai edzőskö- dést, hiszen naponta ki kel­lett utaznom. A szivem ki visszahúzott ebbe a város­ba. Tavaly ősszel a megala­kult MíiC vezetősége fel­ajánlotta, hogy térjek visz- ösa és legyek edző. Kecseg­tető vök az ajánlat, viszont nem fogadtam volna el, ha nem sikerül utódot szerezni a helyemre. Domokos Lajos személyében, aki szintén er­délyi, megbízható utódom lesz. — Mik a terveid? — Az egyesület vezetőivel kidolgoztuk a további terve­inket. A legfontosabb léped a bajnokság lezajlása után, hogy az utánpótlást megte­remtsük. A kölyök- és aa előkészitő csapatok létszák mát ki kell bővíteni. A 11. Sz. Általános Iskolával si­került megegyeznünk, így jövő évtől jégkorong-szak­osztályt indítanak ötödik osztálytól. Egyelőre úgy néa ki, hogy 10—12 fiú alkalmas a sportágra az iskolában, ezért várjuk olyan fiatalok jelentkezését, akik szívese«* járnának a jégkorong-szak­osztályba. Természetesen olyanok jelentkezzenek, akik jövőre ötödikesek lesznek, hiszen csak ebben az egy évfolyamban indul ilyen ok­tatás. A tervek szerint a gyerekek órarendi keretek­ben heti négy alkalommal, reggel edzenek és emellett német, vagy angol nyelve« választhatnak. Természete­sen nemcsak a hokiosztály- ba lehet jelentkezni: várunk minden hokiszerető, 1978— 79-ben született fiatalt sm egyesületbe. Mind a jégko­rongosztályba, mind az egye­sületbe jelentkezők hét­főnként délután 5 órától jö­hetnek a sportcsarnok hát­só bejáratán keresztül a jégpályára. Tomafelszerelés* minden esetben hozzanak magukkal, hiszen a beirat­kozás felméréssel kezdődik. A toborzó május közepéig tart, én és 'a többi vezető felkeresi majd a környék­beli iskolákat és tájékozta­tást ad a lehetőségekről. Természetesen telefonon is lehet érdeklődni, a sport- csarnok központi számán. (szaniszló) Dolgozókat alkalmaznak A Merkúr miskolci telepe nem nyugdíjas, 4 órás mun­kaidőben foglalkoztatandó takarítónőt keres. Jelentkez­ni személyesen a telepveze­tőnél lehet. Miskolc, Lo- rántffy Zs. u. 49 sz. Az Avas Bútorgyár felvé­telre keres miskolci bútor­boltjába 1 férfi bolti eladót, valamint 2 nem nyugdíjas portást azonnali belépéssel. Lehetőleg érettségizettek je­lentkezését várjuk. Miskolc, Tüzér u. 15—17. Munkaügy. Kereskedelmi végzettségű, gyakorlattal rendelkező el­adót keresek zöldségesüzle- tembe. Érd.: napközben 50-014, 19 óra után 64-528-on. NSZK munkára kőműve­seket keresünk. Super BT Miskolc, Forgács u. 12. Mar­tintelep. A Médiaprint Osztrák—Ma­gyar Kft. hírlapárusok je­lentkezését várja. Vállalko­zók előnyben. Tel.: 26-697 este 8 óra után, a megjele­nést követően mindennap. Keresünk külföldi munka­végzésre érvényes nemei munkavállalási engedéllyel rendelkező kőműves, hideg­burkoló, valamint AWI IV. WIG R IV. vizsgával ren­delkező hegesztőket. Német nyelvtudásnak előnyben. Ki­utazás két héten belül. Je­lentkezés: Miskolc, Tas u. 18. Telefon: 27-202. Intelligens üzletkötőket keresünk marketingtevé­kenységre, megbízásos ala­pon, magas jutalékkal. Je­lentkezés írásban. Színház, jegyiroda. Jelige: Hatszán»- jegyű jövedelem. Belvárosi női fodrászüzlet­be férfi-, női szakvizsgával, női fodrászt felveszek. Rövid önéletrajz. Jelige: „Nagy vendégkör 1991”, a Centrum- hirdetőbe. A 4 D Videó Stúdió Kft. 35 év alatti, fiatal főköny­velőt keres. A jelentkezése­ket személyesen, írásban, vagy telefonon az alábbi címre kérjük: 4 D Videó Stúdió Kft. Miskolc-Egye- temváros, E/4. Tel.: dr. Nagy Béla iigyv.-ig.: 65-111/16-27- es mellék, vagy Rozinyák József, ügyv.-ig.: 54-949. Hollóstetői turistaházba szakácsot, felszolgálót jó kereseti lehetőséggel azon­nal felveszünk. Telefon: 92-963. Női fodrászt felveszek. Érdeklődni az esti órákban a 73-898-as telefonon. Egy fiatal, agilis, gyakor­lattal rendelkező főkönyve­lőt. és egy nehézgépkezelőt keresünk felvételre. Jelent­kezni lehet: 8—16 óráig sze­mélyesen az Észak-szer Kft. Miskolc, Győri kapu 74. se. alatt. Tel.: 44-915.

Next

/
Oldalképek
Tartalom