Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-02 / 75. szám

Még mindig nem tudunk telefonálni Üzlet és viselkedés Fon to* a megjelenés is Etikett és protokoll cím­mel rendezett sikeres tan- folyamot Miskolcon az IC(P) azoknak a vezetőknek, me­nedzsereknek és titkárnők­nek, akik számára nélkü­lözhetetlen a viselkedéskul­túra alapvető szabályainak ismerete. Valamennyiünknek fontos tudni egyébként, hogyan le­het kulturáltan' részt venni egy tárgyaláson, vagy hogy miként viselkedjünk akkor, amikor vendégeink érkeznek külföldről. Nem véletlen az sem, hogy az utolsó példá­nyig elfogyott a könyvesbol­tokból dr. Sille Istvánnak az etikettről, protokollról írt könyve. A mostani tanfo­lyam előadója is ő volt. Egyik előadása közben be­szélgettünk. — Köztudott, hogy az üzleti élet résztvevői nem mindig tartoznak a legfi­nomabb úriemberek közé. Mi a véleménye, mikorra alakulhat ki a nemzetkö­zi mércével is elfogadható viselkedéskultúra? — Az utóbbi időben sokat javult a helyzet, de valójá­ban éveken át nern voit sikk ezzel a témával foglalkozni. Egyrészt azért, mert a több­ség úgy gondolta: különö­sebb tanulás nélkül is min­denki ért ehhez — válaszol­ta dr. Sille István —, mások nem is tartották lényeges­nek. Pedig az üzleti életben anélkül ma már lehetetlen érvényesülni. Aki nem az etikettnek és a protokollnak megfelelően viselkedik kü­lönösen akkor, ha külföldi­ekkel tárgyal, az saját ma­ginak árt a legtöbbet. Egyéb­ként jómagam több éven át a. Külkereskedelmi Miniszté­rium protokollfőnöke vol­tam, így hát tisztában va­gyok azzal, milyen szigorú­ak ezen a téren az írott és íratlan szabályok. Csakhogy ezeknek ismerete csak na­gyon kevés embernek adatott meg, éppen ezért egyfajta hiánycikknek száfnít az ok­tatás is. * A tanfolyamon az egyik fontos témakör az öltözködés volt. hiszen az üzleti életben a megjelenés sok mindent eldönthet. Mindenről Takács Ilona, a Manager-shop rek­lámfőnöke tartott divatbemutatóval egybekötött előadást. (Szabán Gabriella felvétele) Raxxia-soroxatok a mérhető eredményig Borsod főkapitánya a bűntől es üldözőiről — Nem véletlenül érdek­lődnek most a tanfolyam iránt a menedzsereken kí­vül a titkárnők is... — Igen, mert egy titkár­nőn sok múlik, legtöbb eset­ben főnökét megelőzve, ő beszél egy üzleti partnerrel, tőle 'is függ, milyen képet alakít ki a másik a cégről. Ha itt tartunk, akkor szóvá kell tennem a csapnivalóan rossz telefonálási kultúrán­kat is, és ekkor már szól­nom kell a telefonközpontos kisasszonyok inkább eluta­sító, mint segítő szándékú munkájáról. Ha tudjuk azt, hogyan lehet nem sértően, Házi praktikák A tojás héját fel lehet használni „műtrágyának” Az összetört tojáshéjat, te­gyük egy vízzel teli edény­be és körülbelül 14 napig hagyjuk állni. Majd szórjuk a cserepes virág illetve a kerti virág földjére. Kitűnő műtrágya. Mit csináljunk, ha nincs otthon tejfel? Helyettesít­heti iik liszt. tej, vaj és cit­romlé keverékével. 1 Hogyan tisztíthatjuk m»s tökéletesen szűk szájú vá­zánkat? Forró vizet öntünk bele egy kevés ecettel, és nyers rizsszemeket teszünk bele. majd összerázzuk. Tö­kéletesen megtisztul. Ha a ruhánkon izzadság- folt van. ecetes vízbe áztas­suk be a kelmét, ezután te­gyük a mosógépbe. Mosás után tökéletesen eltűnik az izzadságfolt, és az izzadság- szag is elillan. Ha - majonézt készítünk házilag, akikor ne csak nvens, hanem apróra vágott főtt tojás sárgáját is kever­jünk hozzá. Ekkor a majo­néz nem lesz túl folyékony. de mégis megnyerőén aján­dékozni, illetve meghívni va- t lakit, mi a helyes ültetési rend, miként lehet elkerül­ni az apróbb kellemetlensé­geket, akkor ez már fél si­kernek számít az üzleti élet­ben. Ahhoz azonban, hogy az európai színvonalat elér­jük, még hosszú időre van szükség. Biztató jel, hogy egyre többen iratkoznak be egy tanfolyamra, hogy elsa­játítsák ezeket a tudnivaló­kat. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó egyébként ha­marosan megjelenteti a könyv második kiadását is. (vadas) Egy főkapitánytól minden jóérzésű ember alapvetően két dolgot vár el: minde­nekelőtt azt, hogy akárho­gyan is, de csökkentse a bűncselekmények számát, emellett pedig természetesen azt is, hogy az irányítása alá tartozó állomány töké­letes rendben és fegyelem­ben végezze a munkáját. Persze, hogy ki, mit és ho­gyan is tesz ezért, az már vezetőnként változik. Borsod megye frissen beiktatott fő­kapitányát, dr. Magyart Sán­dort kérdeztük a terveiről. Űj főkapitányunk egyéb­ként negyvenöt éves, hu- szonharmadik éve rendőr, és rendfokozatát illetően alez­redes. Az elmúlt hét eszten­dőben mint a Borsod me­gyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának veze­tője, a megyében elrendelt nyomozások utolsó felvoná­sán dolgozott, és ezen mun­kákért felelt. De aztán tavaly kiírták a főkapitányi pályá­zatot ... — Hogyan érzi magát most. röviddel a beiktatá­sa után? — Most magánemberként, vagy főkapitányként? —, kérdez vissza, de aztán gyor­san válaszol is. — Igaz, a ketcőt most úgysem lehet szétválasztani. Egyelőre a magánemberi mivoltomra nincs is időm, főkapitány­ként kell helytállnom a nap minden percében. Éjjel-nap­pal foglalkozom a megoldás­ra váró problémákkal, a szervezéssel .1 kapcsola­tos intézkedésekkel, a lakos­ság és az önkormányzatok azon jogos igényének kielé­gítésével, hogy nagyobb le­gyen a rend, a közbiztonság. Ebbe a munkába a vezető munkatársaimmal együtt fe- jst ugrottunk: a közterületek rendjének megteremtése ér­dekében intézkedések soroza­tát dolgoztuk ki és adjuk ki. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy célirányos akciókat, razziákat fogunk tartani egészen addig, amíg mérhető eredményét nem látjuk. Konkrétan a szeren­csejátékok megszüntetésére, a prostitúció, a pornográfia felszámolására mozgósítunk erőteljesen rendőri erőket. Ezen túl szeretnénk a va­gyonelleni bűncselekmények számát visszaszorítani, a be­törések nagy részét elkövető utazó bűnözőket kézre kerí­teni. Vagyis ezek az akció­ink a bűnmegelőzést és a tettenérést egyaránt szolgál­ják. — Optimista? Bízik az eredményességben? — Ha nem lennék optimis­ta, nem vállaltam volna el a főkapitányi tisztet. Vannak elképzeléseim, és egyre biz­tosabb vagyok abban, amit már beosztott vezetőként is tapasztaltam: az állomány­ban igenis vannak tartalékok. A fő koncepcióm egyébként az. hogy a rendőrségnek kö­zelebb kell kerülnie a lakos­sághoz, polgárközpontúvá kell tenni a rendőrséget. Fontos, hogy azonnal segít­séget tudjunk nyújtani, hogy ha valahol vidéken baj van, akkor ne negyven-ötven ki­lométerről kelljen kocsit küldeni, hanem rögtön a kö­zelből induljunk. Ezt önma­gunkban nem tudjuk meg­oldani. hiszen anyagilag és technikailag már annak is örülünk, hogy a rendőrségei a jelenlegi szinten fent tud­juk tartani. Pedig egy rendőr ma már önmagában, a mai bűnözési hullám mellett nem elégséges, viszont ha ott van mellette egy-egy önkén­tes. néhány polgárőr, aki hajlandó altár fizikailag is közreműködni a rendőri in­tézkedésnél, akkor már a rendőr is határozottabb, ma­gabiztosabban tud intézked­ni. S tulajdonképpen ezzel hivatalos létszámot nyerünk, más területre is jutnak rend­őrök, s így talán meg tudunk felelni a lakosság azon elvá­gásának, hogy mindig legyen rendőr az utcán. Tísxtaság, rend, utak, parkok... «• ön mire költené a város pénzét' Fogamzásgátló férfiaknak . Az Egészségügyi Világ- j azervezet most befejezett | vizsgálata bebizonyította j egy férfiaknál alkalmazott ; fogamzásgátló injekció ha­tékonyságát, amelyet hét országban 271 egészséges Jogtaimsadás: április 10-én Legközelebb április 10-én, délután 4-től 6 óráig lesz díjtalan jogtanácsadás a Sajtóház III. emeletén, A miskolciaké a szó rovat szo­bájában. Tanácsot ad: dr. Szarka Sándor egyetemi ta­nársegéd. férfin próbáltak ki A ki­választott férfiak hetente egyszer, injekció formájá­ban kémiailag módosított teszioszteront kaptak. A kezelés után fél évvel 157 férfi szervezete már nem termelt ondósejteket. Ezután még egy évig kap­ták az injekciót. Ezalatt sem a férfiak, sem női partnereik r.em alkalmaz­tak semmilyen más fogam­zásgátlási módszert. Ennek ellenére mindössze egyetlen női partner esett teherbe. Az injekciós kezelés meg­szűnte után négy hónappal isméi teljesen normális volt a férfiak ondótermelése. A továbbiakban még azt kell megvizsgálni. hogy azoknál a férfiaknál is fel­lépett-e a kívánt fogamzás- gátló hatás, akiknél nem szűnt meg az ondótermelés. Várhatóan ezen a héten dönt a miskolci közgyűlés a város idei költségvetéséről. A tervezetről a napokban az illetékes szakbizottságok már kifejtették a vélemé­nyüket. De mi a véleményük ugyanerről a város lakói­nak? Több munkahelyen is érdeklődtünk miskolciaktól: ha olyan helyzetben lenné­nek, hogy .ők dönthetnének a pénz sorsáról, mire költe- nének, mire áldoznának többet? Bodnárik Ferencné, bölcső­devezető : — Én a Bodótető alatt la­kom, a Napfürdő utcában. A környék nincs közművesítve, messze van ide az első nyil­vános telefon is. Fölöttünk, a Bodótetőn egy egész város épül, közművesítve, jó utak­kal. Azt szeretném, ha a mi környékünket is fejlesztenék. Legalább az utcánkat tegyék rendbe, mert időnként ak­kora sártengerré változik ez a rész, hogy mi is úgy né­zünk ki, mint aki tanyáról jár be dolgozni. Szalontai Antalné, a Volog­da utcai Shell-benzinkút bolti dolgozója: — Először is a tisztaság­gal foglalkoznék többet. Hi­szen nemcsak szerintem, de sokak szerint őrült módon koszos ez a város. Több zöld­övezetei kellene kialakítani. Jónak tartanám, ha az uszo­dákkal olyanok foglalkozná­nak, akik valóban a szív­ügyüknek tekintik ezt. Sze­retném, ha felnőttek, gyere­kek akkor mehetnének úsz­ni, amikor akarnak, ami­kor idejük engedi. Több uszodára lenne szüksége egy ekkora városnak! Ha rajtam állna, kulturál­tabbá tenném a tömegközle­kedést is. Reggel az ember amúgy is nyűgösebb, morgó- sabb. S akkor nem jön a busz, ha igen, alig fér fel rá valaki, már annyira zsú­folt. Aki lemaradt róla, ag­gódhat, hogy nem késik-e el a munkahelyéről. S aki fel­fért, annak sem nagy öröm az utazás, letép:k a gomb­ját... Azt is támogatnám, hogy legyen több szakbolt Miskolcon. Ha bemegyünk mondjuk egy járműboltba, ott ne kenyeret, vagy kala­pot kínáljanak, hanem al­katrészt. Kerékgyártó Béla, műsze­rész : — Többet áldoznék a kör­nyezet rendbetételére, az épületek renoválására. Par­kosítanék, fákat ültetnék. Diósgyőrben élek, ezért szív­ügyemnek tekinteném, hogy tegyék rendbe ezt a környé­ket. Mindemenekelőtt a tör­ténelmi Diósgyőrt, a Blaha Lujza utcát. Kovács Sándorné, a me­gyeháza főportása: — Nemhogy tisztább len­ne a város, még koszosabb, mint volt. Nem takarít sen­ki. Télen elestem. A főteret, itt a megyeháza előtt is én söprögetem. Nagyon sok dol­got tudnék még mondani, de most is itt van négy ügyfél, velük kell foglalkoznom. Kormos Gyula, martinte­lepi plébános: — A közegészségügyre, az iskolaügyre költenék többet. Közelebbről: a kórházakat kellene fejleszteni, illetve a helyi egyetemet, a bölcsész­egyetemet. Én bölcsészegye­tem párti vagyok. Rácz István, MKV-menet- irányító: — Családi házban élek. Tudom, Diósgyőr környékén sok helyre niftes még beve­zetve a szennyvízvezeték. Ezt pótolni kellene. Több pénzt érdemelne az oktatás és a helyi közlekedés is. De a legfontosabb az volna, hogy fejlesszék az úthálóza­tot. Ezen belül is rendezni kellene végre a Hidegh-sor ügyét. Hozzák rendbe azt a lezárt szakaszt, mehessen erre újból a forgalom. (bujdos) — Mikor válik valóság­gá ez a terv? — Ez nem egy emberen, nemcsak rajtam és nem is csak a rendőrségen múlik. Nagyon sok függ az önkor­mányzatoktól, hiszen nagy segítséget várunk tőKik eb­ben. Például vidéken az el­helyezésben segíthetnének, esetleg egy-egy épülettel, vagy ennek fenntartásával. Nem egy önkormányzattól már eddig is nagy segítséget kaptunk: volt, ahol rádiót, autót vettek a rendőrnek... A konkrét elképzelésünk egyébként az, hogy a vidé­ki önvédelmi szervezetek egy-egy megfelelően kikép­zett személye ellátna egy rádiós ügyeletet, mert a mi részünkről úgy hiszem csak kidobott pénz lenne egy hi­vatásos rendőrt ott. ültetni. Ez az ember tudná venni a bejelentéseket, a segítségké­réseket, s akkor a környéken kint portyázó rendőr egy rádiós utasítás alapján azon­nal mehetne is a helyszín­re. Vagyis mi nem azt vár­’ juk az állampolgártól, hogy önmaga rendőre legyen és ő lépjen fel a garázda, erősza­kos elemekkel szemben. A lakossággal együttműködve szeretnénk dolgozni. Egyéb­ként úgy érezzük, hogy á la­kosság ellenérzése csökkent a rendőrséggel szemben, amiről tudjuk, hogy a mai bűnözési hullám mellett ez azért egy kicsit kényszer- szimpatizálás is. De azért bízom abban, hogy hamaro­san valóban érdemesek le­szünk a szimpátiájukra. — Beiktatásakor hang­súlyozta. hogy állományon belül is lesz min változ­tatni és kiemelte, hogy nagyobb fegyelmet, szigo­rú munkarendet követel... — Reméljük, hogy a rend­őrség hamarosan megtisztul, hiszen közöttünk is vannak olyanok, akik nem igazán idevalók. De a sajtóból tud­ni lehet, hogy szinte az or­szág valamennyi kapitánysá­gán voltak és vannak is ilyen gondok, visszaélések, szabálytalanságok. Mi sem voltunk kivétel, én viszont tűzzel-vassal harcolok ez el­len. Bár kétségtelen, hogy könnyen népszerű lehet úgy egy vezető, hogy csak dicsér és jutalmaz, a ..balhékat” a szabálytalanságokat Pedig következmények nélkül le­nyeli. En az ilyesmit nem is mulasztásnak, hanem cin­kosságnak tartom. Fontos a vezetők — a beosztott veze­tőké is — felelőssége. Hiszen ahol határozott, keménv fő­nök van, ott legfeljebb ki­sebb fegyelemsértések tör­ténhetnek. Az engedékeny vezetőnél pedig lehet, hogy rövid ideig nincs semmi gond, de utána a kirívóan durva esetek váltják majd egymást... F. H. Nemzetközi hologram­kiállítás Különleges kiállítás nyílik a Vörösmarty Művelődési Ház szervezésében. A holog­ram lézerfény segítségével készülő kép, amely három dimenzióban szemlélhető. A kiállításon látható lesz a ma­gyar királyi korona, különle­ges kőzetek, régi fegyverek, érdekes térbeli kompozíciók. Megtekinthető április 8—18-a között, naponta 10—18 óráig a Korvin Ottó u. !). szám alatti MSZP-irodában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom