Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-26 / 96. szám
i fiz DÉoriiÉfzat költségvetése Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1991. április 12-én tartott ülésén megalkotta 4/1991. számú rendeletét az önkormányzat 1991. évi költségvetésének megállapításáról. A rendelet kihirdetése napján hatályba lépett. Megtekinthető — ügy- félfogadási időben — a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Szakigazgatási szervénél, valamint az önkormányzati irodában. (Tanácsház tér 8.) Polgármesteri Hivatal Az ellopott gyermek (BŰNÜGYI TUDÓSÍTÁS A 8. OLDALON) A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM A #S : S5,8© 1991. ÁPRILIS 26., PÉNTEK tP S® fr SSS T ZJttörök öröksége Az idén is táborba szállhatnak a diákok Az úttörő- és kisdobosmozgalom elvesztette vonzerejét, s a cserkészek árvalány- haját is kevés kisdiák tűzte eddig a kalapja mellé. Közeledik a nyár, a nagy túrázások, kirándulások ideje. Ha néhány úttörő- csapat még működik is. a megyei szövetség már megszűnt. A meglevő táborok, a rájuk fordítható pénzek azonban nem kótya- vetyélődtek el: „A gyermekek táboroztatásáért” néven alapítványt hoztak létre két éve. Az idén vaskos füzetben foglalták össze ajánlataikat, s nemcsak a gyermekek számára. * Már a nyár lehetőségeit idézik képeink. Jó tudni: a gyerekeknek az idén is van lehetőségük arra. hegy kerékpáron, kajakon, vagy bakancsban megismerkedhessenek tájaink termésbe • s pségeivel a táborozások során. (Szabán felv.) Szociális kórkép Miskolcról A helyzet • A munkanélküliektől az alkoholistákig • Öregedő lakosság, csökkenő aktív réteg Bocsi András az alapítvány által megbízott hét területfelelős egyike. Borsodban, Hajdúban és Szabolcsban szervezi a táborozást. Tőle érdeklődtünk a lehetőségek felől. — Ezek szerint mégsem maradtak gazda nélkül az egykori úttörőtáborok, vándoríáborok? — Az alapítvány célja az, hogy a gyerekek számára elősegítse a természetjárást, a természetben történő sportolást, megőrizve a közkedvelt vándortáborozási formát. Mindezt oly módon kívánjuk előmozdítani, hogy a legolcsóbban pihenhessenek a családok, a gyerekek. Már tavaly is a tényleges önköltségnél alacsonyabb díjat kellett fizetniük a csoportoknak, ugyanis az alapítvány minden résztvevőnek hatszáz forint támogatást nyújt. — Honnan tudják mind- j ezt finanszírozni, s egyáltalán, milyen bevételi lehetőségeik vannak? — Miután többnyire az állami támogatásokat is alapítványok kezelik, ifjúsági ügyekben mi is pályáztunk a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány által kiírtakra. A kért támogatást megkaptuk, de ezen túlmenően is kihasználunk minden más pályázati lehetőséget. Ehhez még különböző támogatásokat szerzünk és várunk például vállalatoktól — számlaszámúnk: Budapest Bank Rt. 380-13425 —, s a résztvevők hozzájárulásával gazdálkodunk. Az esetlegesen megmaradó pénzt a táborok fejlesztésére költjük. Éppen ebben, illetve a tulajdonviszonyok kérdésében számunkra is nagy gondot okoz a rendezetlenség. Például a Bükkben Csókáson és Létrástetőn az a különleges helyzet állt elő, hogy bár a vándortábori épület a miénk, a terület nem. Az önkormányzatok területein fekvő táboraink annak ellenére, hogy a gyermekek szolgálatában állnak, semmiféle előnyt nem élveznek az önkormányzatok részéről; van ahol 80 forintot kell személyenként s éjszakánként a szezon végén átutalni számukra. — A kiadványukban látható, hogy majd mindenféle táborozási lehetőséget kínálnak ... — Valóban, állótáborainik mellett kerékpáros, vízi és turista vándortáooraink. illetve szaktáborok is vannak. A teniszt, a kajakozást, a kosárlabdát, a gombászást, a horgászatot és vadászatot kedvelő gyerekek számára is ajánlunk programokat, s az MVSC-vel közösen napközis táborokat is szervezünk ez évtől. Érdemes előre érdeklődni a lehetőségekről (47-052), ugyanis állótáboraip.kat már kilencven százalékban, aván- dortáboiok közül a zemplénit száz százalékban, az aggteleki-zemplénit ötven százalékban lefoglalták. Elsősorban az, iskolás csoportok, de az idén bármilyen baráti társaság, közösség, felnőttek jelentkezését is várjuk. N. Zs. Egy család kétségbeesésében beköltözött a szegényeket támogató szervezet, a SZETA miskolci irodájába — hirtelen maguk a szetá- sok sem láttak más lehetőséget a megoldásra. Az önkormányzat nemrég rendkívüli intézkedéssel juttatott számukra fedelet — ugyanis irodában nem lehet lakni ... Hasonló esetet még jó néhányat fel lehetne sorolni, ráadásul olyanokat, amelyek nem végződnek közgyűlési happy end-del, azaz végül is nem kerül fedél a köz jóvoltából a család feje fölé. Az igazság az, hogy Miskolcon a nyomor százféle formában sújtja az embereket : kit közvetlenül, kit csak áttételesen. A Városháza most megpróbálja átformálni szociális intézmény, rendszerét, új alapokra helyezve a szociális támogatási munkát. A nemrég megszületett döntés előzményéhez egy rövid elemzés is tartozik, amelyet a képviselők asztalára tettek le. # SE SEGÉLY, SE JÁRADÉK Miskolcon 208 ezren laknak — s ez a kétszázezres lakosság most már nem azt a képet mutatja, mint tiz- húsz évvel ezelőtt. Annak ellenére, hogy demográfiai hullámról beszéltek még nemrég, most folyamatos elöregedési tapasztalnak a szakemberek. A miskolciak egyötöde ma nyugdíjas. Az a munkaképes korú réteg, amelyiknek el kellene tartania őket — és a szintén egyötödnyi tizenhat éven alulit — ráadásul egyre nagyobb számban szintén támogatásra, segélyre szorul. A munkanélküliek száma Miskolcon az idei februári adatok szérint 3840. de közülük 1563-an nem részesülnek semmilyen munkanélküli-segélyben, vagy -járadékban! Egyetlen megélhetési forrásuk a szociális segélyezés. A nyugdíjasok között sajnos sokan rokkantak, s a rokkantnyugdíjak a megélhetéshez sem elegendőek. Általában jellemző a lakosság egészségügyi állapotának romlása. Az utóbbi tíz évben megduplázódott a táppénzes napok száma. A létszámleépítések során természetesen azokat küldik el először, akik sokat hiányoznak a munkából, akik betegeskednek. $ JÖNNEK AZ ÉP CSALÁDBÓL IS ... No, meg az alkoholistákat is elküldik. Szerény becslés szerint számuk hat-nyolc ezerre tehető Miskolcon. Kezelni csak a betegségüket tudják — arra nincs mód, hogy családi, társadalmi, munkahelyi beilleszkedésükön segítsenek. A bűnözés adatai most már mindenki számára ismertek lehetnek. A legag- gasztóbb azonban — a számok abszolút értékben való növekedésén tűi — a fiatalkori bűnözés aránya és növekedése. Száz vádlottból 14 fiatalkorú. Érdekes módon az adatokból az derül ki,' hogy nem a csonka család a deviancia melegágya. Az említett fiatalkorú vádlottak 60 százaléka kétszülős családból kerül ki __ A cigánylakosság egyhar- madának csak néhány általános iskolája van — ez rendkívül megnehezíti gond-, jaik megoldását. Ami pedig nem rétegprobléma a városban: a hivatalos adatok szerint tízezer embernek nincs megoldva a lakáshelyzete, és az OTP-kamatemelés miatt majd kétezren kértek önkormányzati támogatást. * Joggal mondhatja, persze azt is sokan: a statisztikák sokszor nem mutatják meg a valódi képet. Mert van aki nem is akar dolgozni, no meg a táppénzesek között se mindenki beteg. A szociális ellátás egyik legnagyobb gondja, hogy eddig nem volt egységes szemléletű, a családokkal foglalkozó, a gondoskodás teljes körét felölelő szociálpolitika, és ehhez illeszkedő intézményrendszer. Így azután valóban nem is tudni pontosan, ki, mire, és hogyan szorul rá. De pestiesen szólva: ha esak a fele igaz mindannak, amit ma a statisztikákból kiolvashatunk, az is aggasztó. Ráadásul úgy véljük: sok helyütt inkább lefelé tévednek a felmérések, amikor a szegényedés, a társadalmi elesett- ség mértékét kutatják. (kiss) $991. április 27-én a Süné PROGRAM: Szandi — Fenyő Miklós, Komár László, Zoltán Erika, Modell Duó műsora. A zenét az OLD BOYS ÉS A FLAMINGÓ EGYÜTTES SZOLGÁLTATJA Este 10 órától a tapolcai strandon tűzijátékot rendezünk, melyre minden városlakót szeretettel várunk. Telefon: 27-848-tEG IivűK AZ iC(P) RT. SAJTÓOSZTÁLYÁN KORLÁTOZOTT SZÁMBAN IGÉNYELHETŐK.