Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-16 / 87. szám
60, 40, 19 esztendeje Miskolctól írták, irtuk Diósgyőr pénze, gyári rend és beiskolázások REGGELI HÍRLAP, 1931. ÁPRILIS 8. Mikszáth Kálmán dr. főispán Nagymiskolc kérdését tárgyaló memorandumát néhány nappal ezelőtt küldötte meg a polgármester a töryényhatósági bizottság tagjainak. A memorandum megállapításait nagy kontúrokban már ismertette a Reggeli Hírlap. Hogy most újból visszatérünk a főispán Nagy-Miskolc akciójára és memorandumára, annak az a magyarázata, hogy Fekete Gyula dr. Diósgyőr község főjegyzője a nyilvánosság előtt azt fejtegeti, hogy Diósgyőr község nagy változások előtt áll. Álláspontját —, melyet alább ismertetünk —, azzal a konklúzióval zárja be, hogy Diósgyőrnek „mai keretek között való megtartása szinte lehetetlen, minthogy a község nagy változások előtt áll”. — ... Foglalkoznunk kell — úgymond Fekete Gyula dr. — az önkormányzati testületek háztartásának rendezéséről szóló törvénytervezettel, — mondja többek között Fekete Gyula dr. főjegyző. A törvénytervezetet a kis- és nagyközségek háztartását úgy kívánja rendezni, hogy ezeket a községeket két költségvetés készítésére kötelezi. Az egyik költségvetés volna az úgynevezett normál költségvetés, a másik pedig az önkormányzati költségvetés. A normál költségvetés gondoskodnék a község elemi szükségleteinek a fedezéséről, amely elemi szükségletek volnának az általános igazgatás, az adókezelés, a túzrendészeti, a közös állategészségügyi, az iskolán kívüli népnevelési, s a testnevelési, végül a szegényügyi és népjóléti tárca szükségletei. A felsorolt költségvetés-fejezetek fedezetét szolgáló összes bevétel az újonnan létesítendő „országos közigazgatási alap”-ba folynának be és ez az alap bocsátana a község rendelkezésére a költségvetés szükségleti oldalán mutatkozó összegeket. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, 1951. ÁPRILIS 11. Nincs olyan területe népgazdaságunknak és hozzáte- hetem: egész szocialista életünknek, mely ne kapott volna és ne kapna szakadatlanul és folyamatosan felbecsülhetetlen támogatást a Szovjetuniótól — mondotta Rákosi elvtárs Pártunk II. Kongresszusán. Ez a támogatás — sok más mellett — megnyilvánult abban is, hogy a múlt év októberében a Szovjetunióból nálunk tartózkodó Bugyiikin mérnök elvtárs javaslatára a Diósgyőri Kohászati Üzemekben bevezették a Voro- siny-mozgalmat. Ennek a mozgalomnak a célkitűzése az, hogy a munkahelyen a legnagyobb rend és tisztaság legyen, mert ez elősegíti a zavartalan termelést, a mennyiségi és minőségi munka javítását. A Diósgyőri Kohászati Üzemekben a Martin acélmű volt az első, ahol ez a mozgalom elindult. A Martin dolgozói rövid idő alatt szép eredményeket értek el, a gyáron belül indult tisztasági versenyben az első helyre kerültek. Ez az eredmény azonban önelégültséget szült a Martin dolgozóiban. A Vorosin-mozgaiom teljes elhanyagolásának bizonysága, hogy a Martinban fél év alatt csak négyszer teremtettek rendet, vagyis a tisztaság biztosítását nem tartják mindennapi rendszeres feladatnak, hanem csupán kampányfeladatnak. Amikor Amoszov elvtárs a diósgyőri martinászok körében járt, fel is hívta a figyelmüket, hogy ki kell fejleszteniük a Vorosin-mozgalmat, mert a tisztaság, a rend döntően elősegíti a termelést. DÉLI HÍRLAP, 1972. ÁPRILIS 8. Az idén Miskolcon több, mint kétezer nyolcadikos fejezi be általános iskolai tanulmányait. Ezeknek a fiataloknak kilenctizedé továbbtanul. A vállalatok, üzemek tehát minimálisan három év múlva számíthatnak a mostani tizennégy évesekre. Bár a felvételi lapok értékelése még hátra van, bizonyosra vehető, hogy egy ifjú szakember sem küzd majd elhelyezkedési gondokkal. A munkaerő-utánpótlás egyetlen számottevő forrása ugyanis az ifjúság. E tényt ismerik a vállalatoknál is, és éppen a fiatalokkal való nagyobb törődés jegyében született az az együttes miniszteri utasítás, amely a pályaválasztási tanácsadás továbbfejlesztéséről szóló kormányhatározatot konkretizálja. A végrehajtási utasítás egy hónappal ezelőtt jelent meg, de korántsem állítható, hogy minden vállalatvezető ismeri. Bár az eltelt idő rövid volt, és egyelőre még nem adták ki a közvetlen tennivalókat összegező útmutatókat, már most jó lenne megválasztani, vagy kijelölni a különböző munkahelyek pályaválasztási megbízottjait. Ennek az új funkciónak a létesítését nemcsak a szakember-utánpótlás folyamatossá tétele indokolja. A tudományos alapon végzett pályaalkalmassági vizsgák jóvoltából a megfelelő ember a megfelelő helyre kerül, így csökkenhet a néha aggasztó méreteket öltő vándorlás. A cárevics vonata Egy kifejezetten régi játékok gyártásával foglalkozó angol cég elkészítette U. Miklós orosz cár játékvonatát. A cárevics korabeli szerelvénye azonban nem az éledező orosz nosztalgia kísérőjelensége. A vevő ugyanis egy japán cég. amely nem kívánta megnevezni magát. Ha esik, lia fúj, a szabadban Milwészek a természetért Környezetszennyező a A múlt héten rendezték a. sportcsarnokban a Kapkodd a lábad! című vetélkedőt, amelyet a televízió is sugárzott. Ez a műsor a sokáig elhanyagolt diáksportot karolta fel, versenylehetőséget kínálva az általános iskolás gyerekeknek. Remélhetőleg ez a korosztály már természetes dolognak fogja tartani a mindennapos mozgást, sportolást. Hagyomány, hogy a Föld napja alkalmából az Ártalom és a Balkán kulturális egyesületek demonstrációkat szerveznek. A művészet erejét szeretnék a figyelem felkeltéséhez felhasználni. Az elmúlt évekhez hasonlóan a központi rendezvény egy ingyenes műsor lesz a Gárdonyi Ifjúsági Parkban, április 21-én, vasárnap 16 órától. A szervezők nagy körültekintéssel választották ki a fellépőket. Szándékuk szerint olyan művészek, zenészek állnak pódiumra, akiknek műsora nem a környe- zetpusztitó fogyasztói szemléletet tükrözi, hanem sajátos eszközeikkel a civilizáció, a motorizáció veszélyes következményeire hívják fel a figyelmet. A műsorban szerepelnek majd Krisna- hívők, akik indiai zenét fognak játszani, fellép Barba- ro, az F. Zámbó Happy Bánd, a Vakapád, a Skarabeusz, a Victor Hugó és a Nyomorultak, a Koyanisqat- zi, az Ápolók, a Zum-Bum Piac, és a P. G. Csoport. A fellépő zenekarok kicsit sajátos dolognak tartják a környezetvédelmét, hiszen köztudott, hogy a természet képes reprodukálni önmagát, de az eredeti állapot csak akkor állhatna vissza, ha az ember kipusztulna. De szokásainkon, hanyagságunkon változtatni keilene ahhoz, hogy valamilyen pozitív folyamat meginduljon. A produkciók hangulata alternatív életformák lehetőségét, vagy éppen lehetetlenségét próbálja közvetíteni. A szervezők szerint nekünk nincs félnivalónk a természettől, ez fordítva inkább fennáll, ezért úgy döntöttek, hogy a műsort ha esik, ha fúj, mindenképpen a szabadban tartják meg. Felállítanak egy drogsátrat a művelődési ház előtt, bízva abban, hogy az esetleges betérőknek a segítségére lehetnek. Terveznek egy kerékpáros-felvonulást a városon keresztül, amelynek résztvevői petíciót szeretnének átnyújtani a nagyobb silány is gyárak, üzemek vezetőinek. A két egyesület nem kampányjelleggel, reklámcélból emlékezik meg a Föld napjáról; megalakulásuk óta foglalkoztatja őket ez a probléma. Az emlékezetes kazincbarcikai szennyezés kapcsán rendezték meg a nagysikerű Higanyfesztivált. De nemcsak a természetet féltik. Ügy gondolják, nagyobb figyelmet kellene fordítani a kulturális környezetvédelemre. A mindenkit szorító nehézségek éppen azokat sújtják a legjobban, akik valamilyen értékes produkciót hoznak létre. Egyre inkább terjednek a silány „tucattermékek” a közművelődés szinte minden területén. A legnagyobb gond az, hogy a fizetőképes kereslet csökken, ezért ezek az olcsó, és ezzel arányban hitvány minőségű műsorok kerülnek előtérbe. Ezeknek a kérdéseknek a jogosságát elvitatni nem lehet, a megoldás mégis várat magára. Az ilyen demonstrációk apró lépések lehetnek az új szemlélet kialakításához. (horválh) Kazetták, kedvezménnyel Tévéssikerek Jézus is néger volt _ A költészet napját sokan, sokféleképpen ünnepelték meg. Ehhez szeretne hozzájárulni a Televideo is azzal az engedményes akcióval, amely egy hónapig tart. Azoknak kívánnak kedvezni, akik elsősorban irodalmi vonatkozású filmeket, tv- müsorokat keresnek. Az ilyen kazettákat, az akció ideje alatt rendkívüli ked^ vezménnyel árusítják. A Televideo elsősorban a televízióban már sikert aratott műsorok forgalmazására szakosodott. Törekednek arra, hogjr tartalmas, de mégis szórakoztató filmekkel lássák el a közönséget. Nevetni mindig jól esik, erről Gálvölgyi, Nagy Bandó, a Pesti humor sorozat gondoskodik elsősorban. Nagyon sok magyar film, tv- játek található a boltban, így többek között az Indul a bakierliáz, a Ha lúd, legyen sovány, a Mami Blu. Régi szép emlékeket idéz fel a Színészmúzeum sorozat, amelynek egyes darabjaiban találkozhatunk Csor- tos Gyulával, Latabár Kálmánnal, vagy Kazal Lászlóval. A zenei kínálat mindenfajta ízlést ki tud elégíteni. A Roxínpad, a Clip-club vendégei a legnépszerűbb magyar popzenészek, de van önálló kazettája a Neoton zenekarnak, vágj' éppen napjaink sikerlányának, Szandinak is. Az operett kedvelőire is gondoltak a szerkesztők. Olyan nagy sikerű darabok láthatók, mint a Lili bárónő, a Gül baba, vagy a Leányvásár. A cég a célkitűzésének megfelelően komoly, fajsúlyos műfajokkal is foglalkozik. Komolyzenei repertoárjukból kiemelkedik Vivaldi Négy évszak umű müve, Beethoven IX. Szimóniáia, vagy Erkel operája, a Hunyadi László. A leggazdagabb film-választék a gyerekeket varja. Szinte minden kedvencük megtalálható itt, a Mézga család, Eduaid és barátai, a Süsii, a sárkány sorozat, a Vízipók, Frakk, és a Klasz- szikusok rajzfilmen sorozat, amely Verne-, Victor Hugo- es egyéb híres művekre épülnek. Természetesen Walt Disney aranyos figurái sem hiányozhatnak. De nemcsak filmeket forgalmaznak. Kínálnak angol, német és francia nyelvtan- folyamokat, Czeizel Endre műsorait, a konyhaművészettel, a Bibliával, a gyógytornával foglalkozó kazettákat is. Híres francia krimikből állították össsze a „Fekete- sorozatot", és ennek az ellenpárját, a pikáns, irodalmi alapra épülő, szórakoztató erotikus filmekből álló „Rózsaszín-sorozatot”. A boltban más kiadók, így többek között a Vico és a Hungarovideo filmjeit is^ forgalmazzák. Kölcsönözni és vásárolni is lehet, ez utóbbi esetében a vevő négyfajta ingyen lemez közül választhat. A művelődési intézmények, iskolák kedvezménnyel vehetik igénybe szolgáltatásaikat, naponta „A Iteresztopa filmen eljátszott tragédiájához mérhető az a szerep, melyet a sors osztott Marion Brandóra” - irta birósági tudósításában az Oggi, kellően hangsúlyozva a szokatlan tényt: Brcndo sirt a kamerák előtt. Elsőszülött fia lelőtte lánya vőlegényét, továbbá a filmszínész 25 esztendő után eladni készül „az utolsó földi paradicsomit”, a Polinéziában levő magánszigetét. „Itt fogom eltölteni az öregségemet” — nyilatkozta valamikor, s piramist is építtetni akart hamvai látványos elfödésére. Brando 1961-ben járt először a 21 négyzetkilométeres szigeten, akkor éppen egy kalózfikn főszerepét játszotta. Hollywood már nem érdekelte, túl volt két zátonyra futott házasságon. Üj világot remélt Tetiaroa szigetén, kiváltképpen azután, hogy beleszeretett egy 19 esztendős bennszülött lányba. Tarita- tumi Terripai — Brando szerint csak Tarita — nem vágyott művészi karrierre, neki a szerelmes asszony szerepét szánta a sors. Brando ügy döntött, megveszi a szigetet és itt kezd új életét. Erre azonban várnia kellett a kanadai tulajdonos haláláig. „Mindig is A görög istenek, meg a ■tízparancsolat Afrikának köszönhető. Az orvostudomány atyja nem Hippokratész, hanem az afrikai Imhotep. Napóleon szándékosan letörte a szfinx orrát, hogy ne tűnjön afrikainak... Egyáltalán, itt az ideje, hogy visszaadják Afrikának, amit elrabolták a történelméből. Mindez az amerikai Atlanta állam történészkonferenciáján hangzott éL, melyet azért szerveztek, „hogy kijavítsák a tankönyvek tévedéseit.” A Le Monde a konferencia dokumentumából idézi a vádat, miszerint a torzításokért „a fehér fajvédő történészek a felelősek, akik elrabolták és el taposták Átutaltam az embereket körülöttem, a szigetein tehát kitűnően érzem magam” — nyilatkozta, amikor végre a magáénak mondhatta a földdarabot. „Biztos vagyok benne, hogy a végromlás felé tart a világ, és már nincs is messze a vég.” Az apokalipszist várva berendezkedett tehát a pálmák alatt, a bennszülöttekéhez hasonló házat épített, amelyben a kényelem netovábbját egy ventilátor és egy hűtőszekrény jelentette. Reggel 5-kor kelt, sokat sétált a fehér homokon, és pihent. „Imádok meztelenül sétálni a bőrömet simogató szélben, ez számomra a szabadságérzetet jelenti” — mondotta kevés számú barátainak. Azt is tervbe vette, hogy megtanítja az embereket másképpen élni. Ezzel kapcsolatban hirdette: meg kell szabadulni az olaj- trösztök zsarnokságától, az autóipar hiénáitól. A módszereket egy. a szigeten felállítandó intézetnek kellett volna kidolgoznia. A költségeket az amerikai filmszerepektől várta. Forgatásra mindig egyedül utazott. „Marion megértette, hogy én szívesebben maradok a szigeten. Így aztán nem kísértem el, azt sem akarta — rika nagy múltját”. Hogyan lehet rehabilitálni a múltat? Át kell írni a tankönyveket, és a színesbőrű fiatalokkal — öntudatra ébredésük érdekében — az igazságot kell megismertetni. Jelesül, hogy Mózes egyiptomi pap volt, sőt Jézus és Buddha is néger volt! A diákok azt sem tudják, hogy a keresztények imádságában lévő „ámen” az afrikai ős- nyelvben a mindenhatót jelentette. Mi jöhet még? A múlt jövője beláthatatlan. Éppen e „tézisek” nyomán jelezte már az egyik indián törzs: tanítsák azt is, hogy az irokézek politikai rendszere volt az alapja az Egyesült Államok alkotmányának! mint mondotta — hogy Hollywood megfertőzzön.” Brando, talán életében először, megbékélt a világgal! különösen amikor lánya,1 Cheynne is megszületett 1970-ben. A nevét az indiánok iránti tiszteletből választotta, sőt a rézbőrűekkel való szolidaritás jegyében, 1973-ban még az Oscar-díjat is visszautasította. Aztán, mintha minden fogadalmát elfeledte volna, repülőteret építtetett a szigeten, turistákat hozatott, s az amerikai forgatások után rendszerint újabb és újabb hölgyet hozott magával. „Tari- ta ismer engem és nem csinál ebből nagy ügyet” — mondta. A végzetes esztendő 1990-ben következett: Christian Brando — a fia — veszekedés közben lelőtte lányának vőlegényét. Azóta Cheyenne kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, ma is egy párizsi klinika zárt osztályán ápolják. Brando ösz- szetört ember, aki az elmulasztott apai felelősség nyomasztó terhével kíván menekülni a múltja elől és a földi paradicsomból. Marion Brando még a Keresztapa szép halálában sem reménykedhet, magára maradt. Csak a szigettől tud megszabadulni. 12—20 óra között. (H—h) A keresztapa menekül a múlt elöl Marion Brando tragédiája