Déli Hírlap, 1991. március (23. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-11 / 59. szám
DH SPORT DH SPORT \ DH SPORT jf'r Kosárlabda, NB [. Tört a csont a Dunántúlon Szekszárd— D VTK-SeM 69-78 (31-31, 66-66) Szekszárdon több mint fclezeren voltak kiváncsiak a DVTK-SeM női kosárlabdacsapatának „vendégszereplésére”. A piros-fehérek a hazaiakkal mérkőztek a rájátszásban. A pénteki — Szarvas elleni — győztes találkozó után bizakodva utaztak a lányok a Dunántúlra. A mérkőzés azonban a vártnál keményebbre sikerült. A miskolciak nehezen lendültek játékba, s ami még nagyobb baj, túlságosan durván játszott a hazai csapat. Ezt a „harcmodort” a diósgyőriek nem vették át, ezért volt nehéz tartani a ritmust a harcias szekszárdiakkal. A találkozót két fővárosi bíró vezette, nem mindig pártatlanul. A dunántúliak játékstílusára jellemző, hogy Jevtusenkót orrcsonttöréssel, Madarast pedig „belilult” lábbal kellett lehozni a pályáról. Ilyen körülmények között, 31-31-es döntetlennel ért véget az első félidő. A második játékrészben egyértelműen a vendégek voltak a jobbak, de az utolsó pillanatokban most is egyenlítexfc Irina Jevtusenkót orr- csomtörcssel kellett lehozni a pályáról. Bagyula magyar csúcsa Oj magyar csúcsot ért el Bagyula István, az Amerikai Egyesült Államok egyetemi atlétikai bajnokságán. A George Mason 'egyetemen tanuló magyar í'údugró 581 centimétert teljesített. Kézilabda, Kerekes Kupa Még egy vásárnál A kézilabda Kerekes Kupa utolsó előtti fordulóját játszották le szombaton a csapatok az Avasi Gimnázium tornacsarnokában. Még egy vasárnap van hátra a több hete tartó mérkőzéssorozatból, aztán következik az eredményhirdetés. A hét végi összecsapásokon született néhány olyan eredmény, amely meglepetést okozott a sportág miskolci kedvelőinek körében. Az MVSC II. gárádja nem várt győzelmet aratott a Megyei Kórház együttese ellen. A másik egy férfi találkozó volt, amely a papírformával ellentétes eredménnyel zárult. A Miskolci VM fiataljai ugyanis vereséget mértek a Felsőzsolca felnőttjeire. A negatív* szenzációt a Borsodi Bányász II. lányai okozták. Ők a Sajószentpéteri VSE-től kaptak ki. Érdekes volt az Al- sózsolca II-Miskolci VM találkozó! A két, fiatalokból álló együttes élvezetes ugyanakkor küzdelmes félidőket vívott. Ugyancsak izgalmas volt a férfiak mezőnyében az Alsózsolca II.— BÉV SC csatája is. (A férfiak mezőnyéből ígéretes az alsózsolcai Orbán Mihály együttese, amely tehetséges, jól képzett játékosokat vonultatott fel.) EREDMÉNYEK: Nők: Megyei Kórház—MVSC II. 13-19 (3-9). Megyei Kórház —Sajószentpéteri VSE 18-20 (11-6), MVSC II—Borsodi Bányász II. 12-17 (7-11), Borsodi Bányász—Sajószentpéteri VSE 19-23 (11-13). Férfiak: Alsózsolca II,—BÉV SC 18-13 (10-5). Alsózsolca I.—Encs 30-16 (13-8), Alsózsolca II.—Miskolci VM 20-17 (12-7). Miskolci VM—Felsőzsolca 22-14 (8-9). Sfurkolóankct Diósgyőrben A DVTK labdarúgó-szakosztálya szurkolóknak szervez ankétot a diósgyőri birkózócsarnokban. A rajongók feltehetik azokat a kérdéseket. amelyek a csapattal kapcsolatban foglalkoztatja őket. A beszélgetés csütörtökön délután öt órakor kezdődik. ni tudott a szekszárdi gárda. Mivel az eredmény ismét döntetlen lett (66-66), öt' perc hosszabbítás következett. melyet a DVTK-SeM nyert 12-3-as gólaránnyal. Király Sándor vezető edző találkozó utáni értékelése szerint semmiben sem tudták a hazaiak felülmúlni a miskolci lányokat. A győzelem annak köszönehtő, hogy volt tartás a DVTK-SeM csapatában. Teljesítményével kiemelkedik a többiek közül Pronyina, Jevtusenko és Lakosa. . Mivel a Sabaria és az Egis-OSC együttese idegenben vereséget szenvedett, ezzel a győzelmével a DVTK-SeM került a rájátszásban az első helyre. A diósgyőriek legtöbb pontját Ambrus (8), Madaras (6), Pronyinc. (29), Jevtusenko (19), Lakosa (8) és Králik (8) szerezte. M. R. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA* 7. DVTK 8 4 1021- 898 20 8. Szeged 7 S 934- 92S 19 9. Szarvas 7 5 9*7- 830 19 10. Sabaria 7 5 862- 876 19 11. Egis-O. 7 S 966 - 936 1 9 12. Kecskemét 6 6 933- 924 18 13. Szekszárd 5 7 863- 870 17 14. Ganz-M. 1 11 807-1024 1* Forma—1, USA-nagydíj Berlin is pályázik Wolfgang Schäuble német belügyminiszter üdvözölte Berlin hivatalos olimpiai jelentkezését. A politikus kijelentette, hogy a kormány minden segítséget megad az előkészületekhez, hogy a 2000. évi nyári játékok pályázata eredményes legyen. Folytassa, Jól dalolt a „McFerrari” Arizonában A tavalyi szezonban sokáig vitatott körülmények között világbajnoki címet nyert Ayrton Senna idén ott folytatta, ahol néhány hónappal ezelőtt abbahagyta. A rajt—cél győzelmek nagymestere ezúttal az arizonai sivatag közepén másfél évszázaddal ezelőtt épült metropolisban, Phoenixben bizonyította zsenialitását. Az USA-nagydíjon a poleposi- tion megszerzése után elsőségét végig megtartva, megnyerte a Grand Prix-t. Az elmúlt évben megszokottakhoz kísértetiesen hasonlóan alakult a rajtlista. Az első sorból a két nagy rivális, Prost és Senna indulhatott. Mögöttük két márkatárs, Patrese és Mansell foglalhatott helyet, míg a harmadik sorba Alesi és Piquet került. A rajt elsőre és simán sikerült. Az első kör után Senna, Prost, Mansell, Patrese, Atesi, Berger volt a sorrend az élen. Hosszú körökön át nem történt semmi izgalmas a pályán, mindösz" sze Alesi lépett egy hellyel előrébb Patrese kárára. Az óvatosság minden bizonnyal az új szabályok hatására történt. A télen ugyanis a FISA határozott, azután pénzbünteiés. pontlevonás és büntetőidővel sújthatják a szabálytalankodókat. Áz ítéletek végrei>ajtása:a egy, a versenyzők által „szent inkvizíciónak” elnevezett bizottság hivatott. A nyolcvankét körös verseny, amely alatt összesen háromszázötven kilométert vezettek a város utcáin a pilóták, igencsak megviselte a gépeicet és a versenyzőket egyaránt. Amíg Senna fokozatosan elhúzott a mezőnytől és tulajdonképpen magánversenyt vívott, mögötte az első hat helyen folyamatosan változott a kép. Prost második helye a kerékcseréjéig biztos volt, hiszen Mansell három-négy másodperccel volt lemaradva tőle, a negyedik—hatodik helyen azonban Alesi. Berger és Patrese tette próbára a lóerőket és egymás idegeit. Labdarúgás, J\B í. Fordított a Honvéd Visszavonhatatlanul megkezdődött' á tavaszi szezon a labdarúgás élvonalában. A szombati fordulóban rangadókon is szurkolhattak a sportág szerelmesei. A legnagyobb érdeklődés a Ferencváros—UTE összecsapást kísérte. Teltház volt az Üllői úti stadionban, a jegyek már jóval a találkozó kezdete előtt elkeltek. A hazaiak ugyan csak egy gólt rúgtak az algériai Na- cer révén, ám ez a találat nehéz helyzetbe hozta a lila-fehéreket. A televízió is közvetítette a Váci Izzó— Budapesti Honvéd csatáját. Izgalmas, küzdelmes mérkőzésen a vendégek elhozták Vácról a két pontot. Három perc alatt fordítottak a már vesztésre álló találkozón. A Vasas—MTK-VM ki- lencvenperce a vendégeknek hozott két pontot. Döntetlent ért el a Szeged SC a Volán FC otthonában. A Békéscsaba viszont mindkét bajnoki pontot megszerezte. Gól sem született a Rába ETO-^Sióíok, vitamint a Videoton—Waltham—Pécsi MSC rendevúján. Nem kis meglepetést okozott viszont a debreceniek győzelme, amelyet Veszprémben aratEREPMÉNYEK: Ferencváros—UTE 1-0 (0-0), Váci Izzó—Budapesti Honvéd 2-3 (0-1), Volán FC—Szeged SC 2-2 (0-1), Veszprém FC— DVSC 0-1 (0-0), Békéscsaba Előre FC—Tatabánya 1-0 (0-0), Vasas—MTK-VM 0-2 (0-2), Rába ETO—Siófok 0-0, Videoton—Waltham—Pécsi MSC 0-0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Bp. Honvéd 16 12 2 2 30-12 26 2. FTC 16 11 2 3 33-10 24 3. Váci Izzó 16 10 2 4 23-17 22 4. Veszp. FC 16 6 7 3 16-14 19 5. Pécsi MSC 16 8 2 6 18-13 18 6. Tatabánya 16 6 6 4 18-16 18 7, MTK-VM 16 6 4 6 21-22 16 8. B.-csaba 16 7 2 7 19-20 16 9. Siófok 16 4 7 5 13-15 15 10. Rába ETO 16 5 4 7 21-21 14 11. VideotonWaltham 16 5 4 7 20-23 14 12. Szeged SC 16 4 5 7 10-18 13 13. Vasas 16 5 2 9 21-28 12 14. DVSC 16 3 4 9 10-19 10 15. UTE 16 4 2 10 18-28 in volán FC 16 4 I U 18-34 9 A mezőny legöregebbje,- a harminckilenc éves Piquet, aki már három világbajnoki címmel büszkélkedhet,, okos autózással feljött a harmadik helyre. A kerékcserék újabb átrendeződést hoztak az éien, ám Sennát még ez sem hozta hátrányba. A kitűnően versenyző Patrese, a második helyről is kiállni kényszerült, végleg. A hatvanadik körben Senna, Alpsi, Piquet, Prost, Modena volt a sorrend. A brazil Piquet hosszú ideig a nem éppen kényelmes „Ferrari szendvicsben” szorongott. Elöl az erőszakos Alesi nem engedte az előzést, hátul az előrébb kívánkozó Prost igyekezett utat keresni. A csatának Alesi kiesése és Prost előzése vetett véget. A helyzet már nem sokat változott a leintésig. néhány másodperccel a kétórás futamidő lejárta után érkezett célba a joggal boldog Senna, aki bebizonyította, hogy nem volt véletlen tavalyi győzelme. xjc Senna újra a csúcson j|c Berger ismét balszerencsésen versenyzett. Aztán elfáradván gépek és emberek,- a sztárok sorban kiperegtek. Mansell kezdte meg a kiállást géphiba miatt, majd Berger következett hasonló okokból. Mansell előzése közben Patrese is kicsúszott, ám visszatért és a verseny kétharmadánál már Senna mögött futott, igaz, csaknem fél perc hátránnyal. ★ Piguet másodvirágzását éli. A NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE: 1. Ayrton Senna (McLaren—Honda) 2:00:47,828; 2. Alain Prost (Ferrari) (16 másodperc hátrány); 3. Nelson Piquet (Benetton—Ford) (17): 4. Stefano Modena (Tyrelí) (25); 5. Satoru Nakajima (Tvrell) (1 kör); 6. Aguri Suzuki (Larousse—Lola) (2 kör). A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Senna (brazil) 10 pont; 2. Prost (francia) 6; 3. Piquet (brazil) 4; 4. Modena (olasz) 3; 5. Nakajima (japán) 2; 6. Suzuki (japán) 1. A MÁRKÁK PONTVERSENYE: 1. McLaren—Honda 10 pont; 2. Ferrari 6: 3. Tyrell 5; 4. Benetton—Ford 4; 5. Larousse—Lola 1. (szaniszló) Kaszparov az élen A világbajnok. Garri Kaszparov a linaresi sakktornán hármas holtversenyben az élre került, miután Beljavsz" kijt világossal, Elvesztet pedig sötéttel győzte le. Karpov mindössze negyvenszázalékos teljesítménnyel a 11. helyen áll a tizennégy résztvevő közül, vezet Kaszparov. Beljavszkij és Ivancsuk. ■ I Ökölvívás Egyetlen magyar. Kovács István, a Vasas 51 kilogrammos öklözője kapott meghívást u bangkoki ökölvívógálára. A sportolónak délkoreai ellenfél jutott. Kovács biztosan nyert pontozással IÁ ellen.