Déli Hírlap, 1991. március (23. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-08 / 57. szám
■ Nigéria is jelentkezett az 1998. évi labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. Kérdés, hogy a határidő lejárta után érkezett pályázatot a FIFA elfogadja-e. Korábban Brazília, Chile, Anglia, Franciaország, Svájc, India, Marokkó és Portugália nyújtott be pályázatot a VB-rendezésére. ■ Londonban a Nemzetközi Korcsolya Unió képviselői bejelentették, hogy két pontozó, a szovjet Irina Ab- salimova és az olasz Cia Bordogna működési jogút két évre felfüggesztették. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy saját országuk versenyzőit támogatták a nemzetközi találkozókon. ■ Egyelőre még Steffi Graf vezeti a Nemzetközi Női Teniszszövetség, a WTA legfrissebb számítógépes világranglistáját. A második helyen Szeles Mónika, a harmadikon pedig Martina Navratilova áll. Gabriela Sabatini csak a negyedik helyet tudta megszerezni az összesített listán. ■ Hivatalosan is benyújtotta pályázatát a Német Olimpiai Bizottság a 2000. évi nyári olimpia megrendezésére. Az egységes Berlin egyedüli német pályázóként indul, ugyanis az ország olimpiai bizottsága februári, drezdai ülésén e város támogatása mellett döntött, mert « korábbi jelentkező, a Ruhr-vidék visszalépett. ■ Lisszabonban a Portugál rali második gyorsasági szakasza után a spanyol Sainz—Moya kettős vezet. Második helyen áll a finn Alen—Kivimaki duó, a harmadik helyet pedig a francia Auriol—Oscelli páros foglalja el. A világbajnokságba beszámító viadalon egyelőre a címvédő spanyol kettős áll a legjobban. ■ A Magyar Tenisz Szövetség elnöki tisztére egyhangúlag dr. Nyíró Lászlót választotta a testület. Ar. álelnök Pintér András és Pet- rovits József lett. ■ Linaresben a nemzetközi sakk versenyen a nyolcadik fordulóban találkozott a sport két legnagyobb alakja, Garri Kaszparov és Ana- tolij Karpov. A játszma, nagy harc után döntetlennel ért véget. A verseny állása: 1. Beljavszkij, 2. Ivancsuk, 3. Kaszparov. ■ A március végi antwerpeni mezeifutó VB-n az ifjúsági középtávfutó lányok közül Tóth Mónika. Cso- szánszky Szilvia, Behán Anikó, Jakab Zsuzsa és Fülöp Renáta képviseli a magyar színeket. ■ Kadett korosztályú párbajtőrözőink — a férfiak és a nők is — Münchenben lépnek pástra a hét végén nemzetközi versenyen. ■ Eddig hét ország birkózói — Koreai Köztársaság, Németország, Ausztria, Franciaország. Szovjetunió, Cseh és Szlovák SZK. valamint Románia — jelezték hivatalosan is, hogy elfogadják a meghivást a március 16—17- én Pécsett megrendezendő Véda Kupa nemzetközi kötöttfogású viadalra. Kosárlabda, iVß /. (Jszás, városi gyermekbajnokság Nőnapi összecsapás Ma: Dl Ih SeM—Szarvas 3>c Sitkéi Nóra térde megsérült, ezért a rájátszás további ta- lálkQzóin már nem láthatja a közönség (Szabó István felvétele) A rájátszás ötödik fordulójában a Szarvas gárdáját fogadja a DVTK-SeM női kosáiiabdacsapata. A találkozó ma délután fél ötkor kezdődik. Király Sándor vezető edző előzetesében elmondta, hogy a Szarvas jelenleg a legerősebb csapat az A-csoporto- sok ■ közül, játékosállományát tekintve. Annak idején, amikor idegenben léptek pályára ellenük a piros-fehérek, az edző azt nyilatkozta, hogy nagyon kemény lesz megnyerni a meccset. Sikerült azonban győztesen levonulni a pályáról, s most, hogy itthon, hazai környezetben játszanak a diósgyőriek, talán még könnyebb lesz győzni. Félvállról természetesen most sem lehet venni az ellenfelét, mert meglepetést is okozhatnak. A miskolciak nagy intenzitással készülnek a fordulóra, naponta két alkalommal edzenek, kedd kivételével. Akkor edzőmérkőzést vívtak a szlovák első osztályban szereplő Lokomotív Kosice gárdája ellen. A meccset a Diósgyőr nyerte 84-77 (46-40) arányban. Az edzéseken kívül uszodába és szaunába járnak a lányok, hogy fizikailag i« megfelelő állapotban legyenek a találkozó idejére. A kecskemétiek ellen már bevált, két hátvéd, három magas bedobó felállásban áll ki a csapat. A védekezésiben továbbra is a zóná- zás dominál, s a szoros emberfogás. Juhász továbbra is gipszben van, a többiek azonban egészségesek. A szegediek elleni vereségből tanulva, nem engedhetők meg az Az üzemi sportegyesületek világjátékait június 8. és 16. között rendezik meg a franciaországi Lille-ben. A rendezvény szervezőitől megtudtuk, hogy ez a versenysorozat inkább egy sajátos sportfesztivál lesz, mintsem a világbajnokságokhoz és az olimpiai játékokhoz hasonló, „vérre menő’’ sportvetélkedő. A versenyeken ugyan találkozhatnak az amatőrök a profikkal, de a rendezvény nagyobb hasznot hajthat azáltal, hogy á világ minden tájáról összesereglő vállalatok vezetői jobban megismerjék egymást, és közvetlen kapcsolatot építsenek ki. Mintegy ezer vállalat képviseletében hat és fél ezer amatőr sportolót várnak a francia városba. A vállalatok között lesznek olyan óriások is, amelyek képesek klasszis csapatokat is finanVisszavágó: március 20-án A Labdarúgó Magyar Kupa visszavágóját március 20- án rendezik meg. A szerdai első mérkőzésen a következő eredmények születtek: MTK-VM—Tatabánya 1-1 (0-0), Pécsi MSC-FTC 0-3 (0-1), Kazincbarcikai VSE— Budafok-Törley 3-0 (1-0), Videoton—Waltham-Váci Izzó 1-2 (0-1), Paksi Atom— Űjpesti TE 0-0, Vasas—Volán FC 1-2 (1-0), Dorog— Veszprém FC 1-0 (0-0), egyéni akció és a könnyelműség. Fegyelmezetten és teljes összhangban kell dolgozniuk a lányoknak ahhoz, hogy az A-csoportból másodikként bekerült Szarvast biztosan verjék meg. szír ózni. A versenyeket húsz sportágban kívánják megrendezni. A hagyományos versenysportok mellett olyan versenyszámok is szerepelnek a programban, mint a bowling, a golf, vagy a squash. A negyeddöntők első mérkőzéseit játszották le szerdán az európai labdarúgókupákban. EREDMÉNYEK: BEK: Crvena Zvezda—Dynamo Dresden 3-0, AC Milan— Olympique Marseille 1-1, Szpartak Moszkva—Real Madrid 0-0, Bayern München—FC Porto 1-1. A szurkolókat most is beengedik a pálya szélére, a paiánkok mögé. A mérkőzésen pedig Molnár K., Molnár A., Lakosa, Horváth, Králik. Pronyina. Jevtusenko, Madaras és Ambrus képviseli a piros-fehéreket. * Sitkéi Nóra a keddi edzőmérkőzésen olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani, és sajnos meg kell majd műteni. A kosaras már korábban is sokat bajlódott térdsérülésekkel, a Kassa ellen azonban „felmondta a szolgálatot” a lába. Jó hír viszont, hogy Novak Judit lábáról levették a gipszet, és lehet, hogy pályára lép a mai találkozón. M. R. KEK: L égia Warsawa— Sampdoria 1-0, Dinamo Ki- jev—FC Barcelona 2-3, Manchester United—Montpellier 1-1, FC Liege—Juventus 1-3. UEFA: Bologna—Sporting Lisboa 1-1, Atalanta—Inter- nacionale 0-0, AS Roma— Anderlecht 3-0, Bröndby— Torpedo Moszkva 1-0. Ma este a zupmA dlszkébárhan FELLÉP Varga MikEós A műsor 22 órakor kezdődik Bowling, golf9 squash SioÉsztivi LiEc-h Kupaszerda lízmwes-töUny? Szombaton délelőtt ismét a versenyúszók veszik birtokukba a diósgyőri fedett uszodát. Itt rendezi meg ugyanis a városi úszószakszövetség Miskolc gyermek- bajnokságát. A meghívások alapján a ét helyi egyesület — a Vízművek SC és a Postás SK — mellett Ózdról és Encsről is érkeznek sportolók a versenyre. A program zsúfoltnak ígérkezik, hiszen egy délelőtt alatt összesen tizenhat versenyszámban bonyolítják le' a futamokat és hirdetnek győztest. Valamennyi szám nyertese és dobogósai éremjutalmazásban részesülnek. Mindhárom úszásnemben, mindkét nemben megrendezik a már klasszikussá vált százméteres versenyeket, de gyorsúszásban kettőszáz méteren is összemérik erejüket a fiatalok. Természetesen a bajnoki küzdelmek mellett lehetőséget biztosítanak más korosztálybelieknek is. hogy felmérek, hol tartanak az idei felkészülésben. Remélhetőleg a legutóbbi megyei versenyhez hasonlóan népes mezőnyt és izgalmas összecsapásokat láthatunk az uszodában. Grundbirkózás Városi grundbirkózó-ver- senyt rendeznek holnap délelőtt fél tíztől a DVTK birkózó-csarnokában. A viadalra tizenöt tagú, iskolásokból álló csapatok nevezhetnek. Fontos a korhatár; csak azok léphetnek szőnyegre, akik 1981-ben és 1982-beh születtek. A súlycsoportonként első hat helyen végzett birkózópalánták a megyei döntőben folytatják a versenyt. FEKETE SAROK Vigyázat, hamisítják! Ne vegyünk bérletet kéz alól Ahhoz lassanként már hozzászokunk, hogy a nagyobb tömegeket vonzó helyeken, utcán, villamoson, autóbuszon a hónunk alá szorított táskával járjunk, óvjuk értékeinket, pénztárcánkat a zsebtolvajoktól. Jóllehet, az ő leleményességük is újabb és újabb módszerekkel gazdagodik, ezéri aztán a legnagyobb óvatosság mellett is előfordulhat, hogy megfosztanak értékeinktől. Am most újabb trükkökkel próbálnak jogellenesen pénzhez jutni némelyek.' Köztudott, hogy a tömeg- szállító eszközökre — villamosra, buszra — a hónap első napjaiban váltja meg az emberek túlnyomó többsége a bérletet. Ezért aztán a váltóhelyek pénztárai előtt hosszú sorokban várakoznak az emberek, s a türelempróba olykor jó alkalmat ad rá, hogy balekokra találjanak a sorbanállók között azok, akik bűnös úton akarnak pénzhez jutni. Az áldozatok hiszékenységét és felületességét használják ki a legprimitívebb trükköket alkalmazók. Különösen a távolsági buszok bérleteinél próbálkoznak, s nem is sikertelenül. Filctollal hamisítják meg a bérletre nyomtatott árakat, s elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozó sorbaál- lókhoz lépnek oda a hihető szöveggel: véletlenül duplán vették meg bérletszelvényüket, mert családjuknak egy másik tagja is megvette, s erről nem tudva; maguk is kiadták rá a pénzt. Itt van tehát a facér bérlet, tessék szíves lenni átvenni, mindketten jól járunk, magának nem kell sorba állni, én meg visszakapom a fölösleges biléta árát. S természetesen vannak, akik bedőlnek a trükknek, s mert nem vizsgálják meg alaposabban a szelvényt, kifizetik a felemelt árú, borsos összegről szóló bérletet. Aztán persze csodálkoznak, amikor az ellenőr kiszűri a hamisítványt, s nem méltányolja, hogy a kedves utas tulajdonképpen egy csalárd módon becsapott ember. Világos, hogy meg kell fizetni nemcsak az utazás árát ilyenkor, hanem a büntető pótdíjat is. Ily módon tehát majdcsak háromszoros a rászedettek ráfizetése. Miután ma már sok száz forintról van szó egy-egy bérletnél, jobb tehát, ha a türelmünket tartjuk féken, s nem ugrunk be ilyen kétes ügyletekbe. A hivatalos bérletpénztáraknál megvett szelvények adnak telies biztonságot. Nem érdemes kéz alól bérletszelvényt venni, hiszen ezek a trükkös emberek. az eladóik, nem írják rá egyikre sem, hogy „Vigyázat, hamisítvány!”. (r) DÉLI HIRl.AP — A miskolciak napilapja. — Ktadla: a Déli Hírlap K£i. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc, 3501. Pf.: 39. Titkárság: 42-694. Bel- és várospolitikai rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai rovat: 42-666. Levelezési rovat: 42-666. Kultúrpolitikai rovat: 42-866. Sportrovat: 42-688 Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Telefax: 42-845 Hirdetésfelvétel: Mi3i;olc, Széchenyi úi 15—17. Telefon: 41-893 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely nirlapkézbe- síiő postahivatalnál, a hlrlapKézbesitőknél a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál ÍHEL1R) Budapest. V., József nádor tér 1 tpop közvetlenül vagv postautalványon valamint álma1 <ss»i a Postába-, !?■ >t "Sji pénzforgalmi Jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapi» 145 forint, egy negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint Index 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában Oelelös vezető HORVATH FERENC. - ISSN 0133 0209