Déli Hírlap, 1991. március (23. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-27 / 71. szám

CENTRUM Érdekesnek ígérkező kon­cert lesz március 29-én, pén­teken este 7 órától az Ifjú­sági Házban. Utolsó hang­jait fogja hallatni a másfél éves szünet után színpadra lépő Magyar Vizsla. A né­hai Swetter romjain létre­jött csapat új koncepciót szeretne megvalósítani a jö­vőben, ezért keresnek zenél­ni tudó lányokat. Az est másik fellépő együttese, az Idegenek. Az 1990-es Aorta zenei versenyen az előkelő harmadik helyezést érték el. Zenéjük több stílus elegye, amely igen nehezen megha­tározható. Minden érdeklő­dőt várnak. A mini Patriot visszatér Játék — divat A játék annyi idős, mint az ember. A háború szintén. Így tehát nem meglepetés, hogy az amerikai játékpiac szenzációja 1991. elején a Közel-Keletről kelte­zett tudósításokból oly jól ismert rakétaelhárító Patri­ot rakéta modellje. Az AFP hírügynökség már azt is tud­ja, hogy a háborúzó ember eszközére történő gyors re­agálása komoly üzleti sikert jelent a Colorado állambeli cégnek. Az iraki Scud raké­tákat a levegőben elpusztító Patriot kicsinyített változata mindössze 52 centiméteres, és csak 9 dollár 90 centbe kerül. A lőpor hajtotta mo­tor segítségével 200 méter magasságba emelkedhet — és ellentétben a háború sztárjával — a mini Patriot ejtőernyőjével visszatér a földre, ahonnan újból bevet­hető. A gyártó cég elnöke szerint a játékrakéta iránt máris oly nagy a kereslet az Egyesült Államokban, hogy komoly gondot okoz a meg­rendelések teljesítése. Bármi is történik még a sivatagban, ez az üzlet már bejött. ★ A Miskolci Nemzeti Színházban évről évre műsorra tűznek népszerű operetteket; az idén Abrahám Pál Bál a Savoyban című nagysikerű darabját állították színpadra. A színházi „toplistán” ez az előadás áll a második helyen, és mivel még mindig játsszá k, nagy esélye van az első­ségre is. Képünkön Vúrkonyi Szilvia és Dézsy Szabó Gá­bor. (Jármay György felvétele) Diósgyőri meditációk Bosszú és megtorlás Elmarad a Sirály A kisgyereket is önállóságra biztatják Angol lanitás magyar szemmel Ax 1664-ben megkötött vaj- vári béke a törökök keién hagyta az általuk elfoglalt te­rületet. Hazánk vezetői a bé­két úgy ítélték meg, hogy I. Lipét király és tanácsosai: Hecher kancellár, Lubkowitz Vencel herceg, később Kollo- nies Lipót püspök nem is szán­dékoznak Magyarországot fel­szabadítani. hanem be akar­ják kebelezni a katolikus Auutriába. Az ellenállás kifejezése volt a Wesselényi-féle össze­esküvés. Annak leleplezése és a kivégzések után 50 000 főnyi császári fosztogató ka­tonaság szállta meg hazán­kat. Eltartásukra adókat ve­tettek ki. Megkezdődött a protestánsok üldözése, temp­lomaik, iskoláik bezáratása, lelkészeik, tanítóik koholt vádak alapján törvényszék elé citáiása, a deportálások, a vagyonok elkobzása, a ha­lálos ítéletek. A lakosság jelentős része menekült, elbujdosott Er­délybe és a törökök által megszállt területekre. Ott csapatokba szerveződtek, majd 1672 augusztus végén Pelsőczy István és mások ve­zetésével betörtek a királyi Magyarországra. Elfoglalták Ónodot, Tokajt, Szendrőt, Putnokot, stb. Ezen időben a diósgyőri várban is tartózko­dott német katonaság. A la­kosság még jól emlékezett Herberstein német parancs­nok embertelen., erőszakos eljárásaira. Élt és lelfokozó- dott a gyűlölet a németek iránt. A diósgyőriéit befogad­ták a bujdosókat, csatlakoz­tak a kurucokhoz, és elűz­ték a várból a németeket. A császári seregben is szolgáltak magyarok és olyan vezetők, akik válla'- ták a harcot a kurucok ei­le: Például a Pálffy-féle A Miskolci Nemzeti Szín­ház igazgatósága értesíti a Tisztelt Közönséget, hogy a március 28-ra hirdetett, Si­rály című előadás (Radnóti ifjúsági bérlet, este 7) elma­rad! Helyette a Bál a Sa­voyban című operettet tűzik Mint arról már korábban beszámoltunk, a Fazekas utcai Általános Iskola mintegy 40 kisdiákja és kísérőik Angliá­ban jártak nyelvtanfolyamon. A csoport időközben hazaér­kezett. Az élményekről, tapasz­talatokról Nucz Istvánná igaz­gatónő beszélt lapunknak. Mint elmondta, nem tud lel­kesedés nélkül mesélni a kinti benyomásokról. Vendéglátóik szinte mindent elkövettek, hogy a lehető legjobban érez­zék magukat, és a tanulás te­rén is a legtöbbet tudják ki­hozni a kicsikből. Az iskola fennállásának történetében ilyen fiatal gyerekekkel még nem fog­lalkoztak, ezért számukra — életkori sajátosságaikat figyelembe véve — egyedi programot állítottak össze. Feltűnő, hogy mindent sok­kal játékosabb formában ta­nítanak, mint nálunk. A gyerekekben nagyon hamar feloldódott a feszültség, és így a tananyag elsajátítása is könnyebben ment. Dél­előttönként 4—4,5 órás in­tenzív foglalkozásokat tartot­tak, amelyekre előzetes fel­mérés alapján osztották be a nebulókat. Délután és es­te pedig a játék és a kultu­rális programok jelentettek kellemes időtöltést. Talán a legszembetűnőbb eltérés a hazai gyakorlattól, hogy már kicsi korban ön­állóságra biztatják, nevelik a gyerekeket. A megérkezé­süket követő első nap min­den kisdiáknak kiosztottak egy várostérképet, amelynek segítségévei a helység tizen­két pontját kellett egyedül megtalálniuk. A londoni ki­rándulásuk alkalmával a kétórás szabadidő végén, amelyet ki-ki saját elképze­lése szerint tölthetett, el, mindenki pontosan vissza­tért a találkozási helyre, ami ennek a nevelésnek az eredményét jelzi. Egyébként mindenféle programjukat sokkal szabadabban szerve­zik az angolok, a gyerekek­nek is kevesebb megkötés­sel kell együtt élniük. • FELELÉS NEM, EGYENRUHA IGEN reket ilyen idős korban még sok minden érdekli, és nehéz választani a témák közül. Nincsenek délutáni „mű­szakok”, és írásbeli házi fel­adatok. A gyerekeknek in­kább olvasni, kutatni kell, apielynek elvégzését hell a szülőknek igazolni. Nem kö­penyben, hanem egyenruhá­ban járnak iskolába, de fel sem merült senkiben, hogy ezen változtatni kellene. Arra a kérdésre, hogy ezt a vizsgarendszert be lehet-e vezetni nálunk, Nucz Ist­vánná elmondta, hogy van­nak ilyen tervek. Az biztos, hogy ntm lesz könnyű meg­honosítani, hiszen egy telje­sen más felfogást kíván. Az első időkben várható majd egy kis visszaesés, hiszen a gyerekek nem lesznek rászo­rítva a mindennapos készü­lésre. Pedig itt is folyamato­san kell tanulni, csak a szá­monkérés módja más. Az angol életmód igazodik az iskolákhoz. A család együtt tud reggelizni, mert a szülők és a kisdiákok munkakezdése össze van hangolva. A gyerekeket már korán munkára szoktatják, majdnem felnőtt módjára kezelik őket. Az életben így sokkal jobban, és sokkal ha­marabb meg tudják állni a helyüket. • RUGALMASAN, KÉSZSÉGESEN Angliában nem sokat tud­nak rólunk. Tisztában van­nak azzal, hogy Magyaror­szágon rendszerváltás zaj­lott le, felismerik a Parla­mentet, a Mátyás-templo­mot, de nincs általános kép hazánkról. Nagy szeretet, se­gíteni akarás nyilvánul meg, de még mindig van egy pi­ci bizonytalanság. Amikor viszonllátogatásra szerették volna meghívni a vendéglá­tók gyermekeit, bevallották, még egy kis időnek el kell telnie, amíg ideengedik őket. Nagy az érdeklődés a nálunk lezajlott folyamatok, és egyáltalán az ország iránt. Kint-tartózkodásuk egybeesett a márciusi forra­dalom ünnepével, és amikor kitették a kokárdákat, a gyerekek el tudták magya­rázni, mit is jelent. A rendkívül hasznos ta­pasztalatok alapján szeret­nék folytatni ezeket a nyelv- tanfolyamokat. A Világjáró Utazási Iroda nagyon pre­cíz, jó szervezése mellett minden zökkenőmentesen zajlott le. Azt szeretnék el­érni. nogv az alapítványuk segítségével a tehetséges diákok kevesebb pénzért is részt tudjanak venni a jö­vőben ezeken a tanfolyamo­kon. Most szerveznek a francia osztálynak egy ha­sonló programot. Nucz Istvánná felajánlot­ta segítségét a többi általá­nos és középiskola vezetői­nek. Az érdeklődők számá­ra nagyon szívesen adnak tájékoztatást a kinti tapasz­talatokról, megmutatják a tankönyveket, a kazettákat, amiket kaptak. Egy-egy ilyen turnus nemcsak a diá­kok számára hasznos, ha­nem a tanároknak is remek továbbképzési lehetőség. A legnagyobb tanulság számukra az volt, hogy bár­hová mentek, mindenhol maximális rugalmasságot ta­pasztaltak. A tanterv kiala­kításától kezdve a hajójegy átcseréléséig szinte nem volt olyan probléma, amit ne tudtak volna nagyon rövid időn belül megoldani. (horváth) 1 On is megnyerheti az arany hétvégét horvát—magyar lovasezred, vagy Eszterházy Pál, a du- náninneni főkapitány. Dr. Szendrei János A di­ósgyőri vár története című könyvében ezeket írja. „1673 május havában a bujdosó kurucok a magyarokat fel­búj tván, ezek a német őrsé­get kiverték a várból, de ezzel nem elégedve meg, utánuk mentek, s a Diósgyőr és Miskolc között elterülő Bodó völgyön megtámadták s egy széliig leölték őket, úgyhogy csak egy öreg né­met maradt meg, aki Kas­sán sietett jelentést tenni. Erre Telekesi kassai kapi­tány 1500 emberrel Diósgyőr ellen vonult. Midőn a vár egyik kapuja, s a felvonó­híd már az ostromlók kezé­ben volt, az őrség szabad­lábra helyezte Korláth fő­kapitányt, 7 világi papot és egy jezsuitát, kiket eddig bilincsekben fogya tartottak s akikhez mostan véginsé- gükben segítségért folyamod­tak. A jezsuita kitűzte a fe­hér lobogót, s kegyelmet kértek, amit a császáriak csak azon feltétel alatt ígér­tek, ha a főpártosok bűn­hődnek. Mire az őrség felad­ta a várat. 15 volt császári katona halált szenvedett, a többieket Tokaj várába fog­ságra vetették, s 170 pórt szabadon bocsátottak”. A kivégzés az elővár kő­kerítésén belül történt, ahol közös sírba el is hántolták a halottakat Azután eltelt 225 esztendő. 1898-ban az elővár épületeinek már a nyoma sem látszott, amikor az evangélikus egyház meg­kezdte a parókia és a mel­léképület alapjainak ásását, eppen a kivégzés helyén. Az egyház jegyzőkönyvének 151. oldalára ezt jegyezték fel: ,.A lelkészlak és a mellék- épület földmunkájánál nagy­mennyiségű csontmaradvány került napfényre, a külön­böző korú emberektől szár­mazó csontok szanaszét he­vertek, csupán egy egész csontváz találtatott vala­mennyire egész épségben, ez is jobb oldalára dőlve, a lelkészlak földmunkájánál meglátszott a mészréteg amellyel a halottak borítva lettek... ezen földmunká­nál egy rézfeszület és ke­resztdarab találtatott... a felszínre került emberi csontmaradványokat az épí­tési munkások, s az egyház hívei gondosan összeszedték, s Kegyeletes eltakarításáról temetőnkben gondoskodtak. 1898. szeptember 18-án, dél­után a város közönségének óriási részvétele mellett kí­sértük ki az építés közben felszínre került emberi csontmaradványokat nagy koporsóba téve a ref.-torony harangjainak zúgása mellett, Varga István szekerén a mi temetőnkbe, hol a készen le­vő sírba helyeztetett, a lel­kész imája, éneklés után el- hantoltatott”. (balázs) Családoknál voltak elszál­lásolva, és ennek révén na­gyon érdekes dolgokkal is­merkedtek meg. Angliában nincsenek mindennapos fe­lelések, dolgozatok. Negyed­évenként kell számot adni tudásukról a diákoknak a vizsgákon. A néhány kötele­ző mellett felvehetnek sza­badon választott tantárgya­kat is. Ehhez nagy segítséget adnak a szülők, hiszen a gye­a mesterdeteklÍY-akció Térképezze jel a Déli shopot! A miskolciak előtt már aligha ismeretlen a belvá­ros legfiatalabb áruháza, a Déli shop. Az év végéig tartó szupervásár szervezői egy arany hétvégét ajánla­nak fel a legügyesebb kezű mesterdetektívnek. A játékban résztvevőknek nincs más dolguk, mint egy A/4-es méretű rajzlapra pontos térképet készíteni a Déli shopban található bol­tokról. Az ügyesebbek a le­endő üzletek helyét is be­rajzolhatják. A feladat, hogy méretarányos vázlatot szerkesszenek az ott fellel­hető kereskedelmi létesit- ményekről. Nagyra értékel­jük azokat á rajzokat, ame­lyeken az üzemeltetők ne-' vét is feltüntetik. A legsi­kerültebb rajzokat az új­ságban is közöljük. A íődíj egy Bonusbreaks csekk, amely egy gondtalan arany hétvégére érvényes Európa bármelyik nagyvárosának szállodájába. A választék 400 jó hírű hotel. Természe­tesen ez a csésk két sze­mélyre szól. A legsikerül­tebb rajzok, térképek ké­szítői között sorsoljuk ki az értékes ajándékutalványt. A Széchenyi úti Déli shopról készült térképeket május végéig lehet bekül­deni a Déli Hírlap Kft. cí­mére: Miskolc. Bajcsy-Zsi- linszky út 15. 3527. műsorra bérletszünetben, . délután 5 órai kezdettel. Az elmaradt Sirály előadást áp­rilis 9-én. kedden láthatják a Radnóti ifjúsági bérlet tu­lajdonosai, este 7 órai kez­dettel. Csütörtöki ajánlatunk: március 28-an 30 %eiBeiiséüiye! Egyes gyermektréningöltöny és -tréningnadrag Mindéi, férfi hosszú ujjú ing KÜLÖNBÖZŐ PORCELANARUK nagy választékát kínáljuk a háztartási osztályon (étkező , leás-, mokkás-, süteményeskészletek). * * * Méq tart a húsvéti kölni- és parfümvásári VARJA ONT A MISKOL Cl ÁRUHÁZ A

Next

/
Oldalképek
Tartalom