Déli Hírlap, 1991. március (23. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-23 / 68. szám
Ha a Vagyonügvnöksé^ engedélyét adfa Os/lrák tőke az ÉMV kapujában Hulladék feldolgozót is létesítenének Ha nem érkezik időben kormányzati segítsél,, jó néhány válMat kilátástalan helyzetbe »terülhet Borsod megyében, amelyek elsősorban a szovjet piacra gyártották még tavaly is termékeiket. Közéjük tartozik a sajóbábonvi fiszakn;agyarországi Vegyiművek is. Mint azt Kádár Béla. a Nemzetközi Kapcsolatok minisztere meghatározta, vannak olyan középkategóriájú vállalatok, amelyek egy átmeneti kormányzati segítség «tán képesek éleiben maradni. Mennyire vonatkozik ez az | ÉMV-re? — kérdeztük dr. I Mogyoródi Ferenc vezérigaz- j ga tót. — Az ÉMV azok közé a vállalatok közé tartozik, amelyeket nagy veszteség érc a szovjet piac kiesese miatt már az elmúlt évben is; legalább 40—50 millió dollárt jelentest, ma; árason számolva. Tovább nehezítette a vállalat helyzetét az idei szovjet akkreditív nyitás elhúzódása, s ráadásul a növényvédő szereket már a tavaszi hónapokban ki kellene szállítani ahhoz, hogy hasznosítani tudja az ottani mezőgazdaság. A következő szezon viszont csak ősszel kezdődik a növényvédőszer- eladásban. Több. mint hét éven át szállított az ÉMV a szovjet mezőgazdaságnak, ahol most is igénvt tartanának a növényvédő szerekre, ám hiányzik a fizetőképes megrendelő. Éppen ezért az ÉMV arra készült fel, hogy az eddig kizárólag szovjet megrendelésre gyártó üzemet másfajta növényvédő szer és levmékek gyártására teszi alkattnassá. F'nhez azonban jelentős tőkére lenne Gábor ■ „Itten embere”, „Isten bajnoka’’ ez a magyar jelentése a Gábor névnek, eredeti formájában Gábrielnek. Madách Imre nagy művében, ' Az ember tragédiájában is szerepel, mint a három arkangyal egyike. Nem véletlen, hogy éppen március 24-re esik névnapja, mert a katolikus egyház tanítása szetir.i éppen Gábor arkangyal vitte meg a hírt Máriának, hogy a születendő gyermek a világ megváltója lesz. Az idén — a korai húsvéti ünnepek következtében — a. Gáborok, Gabriellák, becézett nevükön Gabik névnapja egybeesik a megváltó feltámadását jelentő, ünnep előtti Virágvasárnappal. Ha a Gábor nap a káposztaültetés hagyományos kezdőnapja, a Virágvasárnaphoz is számos népszokás kapcsolódik. Elsősorban a „tél elűzésének” hagyománya. Hajdan nagy örömujjongás közepette egy szalmából készült, rongyokkal felöltöztetett bábut kivittek a falu határába, s ott vagy elégették, vagy pedig átdobták a szomszéd falu határába. Ezzel kívántak a bajoktól megszabadulni. Máshol ezzel a szertartással igyekeztek elejét venni a jégverésnek, hogy az a határt elkerülje. A szokásoknak megyénkben is már csak az emléke él, ,,Villőzni” már a gyerekek sem járnak, s feledésbe merültek, azaz csak egyes idős emberek emlékezetében élnek azok a versikék, amelyeket ez alkalomból mondtak. szükség, hiszen itt nemcsak növényvédő szereket gyártanának. Természetesen a vállalat saját erőből nem képes ezt megvalósítani. A piac- és termékszerkezet- váltás érdekében lenne szüksége a sajóbábonyi vegyigyárnak arra, hogy az átmeneti kormányzati segítséget megkapja. — Hetek óta tárgyal a vállalat vezetése annak érdekében a külföldi cégekkel, hogy a vegyiművet a jövőben átalakított formában működtethesse. A tárgyalások már tavaly kezdetüket vették, ám az utóbbi időben igencsak felgyorsultak, s egyiküket a poiiuretán gyár vegyes vállalatba való beléptetését sikerült szerződésben rögzíteni, őz Állami Vagyonügynökség végleges engedélye azonban még hiányzik. Ha ezt megkapjuk, akkor az ÉMV-hez jelentős külföldi tőiké áramlik, amely lehetővé teszi egyrészt a Fo- liuretán Kft. üzemeinek modernizálását, az ottani munkahelyek megtartását, másrészt a nwény védőszergyártás termékskálája is megváltozhatna. Ez utóbbi érdekében amerikai, finn és több nyugat-európai vállalattal tárgyalunk. A vegyes vállalatok kialakítását azonban meg kell előznie a nö- vényvédőszer-üzem korszerűbb társasági formává történő átalakításának, mert csak ezután vihető be vegyes vállalatba. — A poliuretán-gyártás- ban bevájt az a módszer, hogy mielőtt a külföldi tőkét behoznák, kft.-t alakítunk. A osztrák — több, mint 100 éves múlttal rendelkező Greiner céggel jött létre az a szerződés, amely erre vonatkozik. Ennek létrehozásáról egyébként nyíltan folytak a tárgyalások, mert a spanyol Inesco cég is kifejezte vételi szándékát. Ám a Greiner cégre és tapasztalataira a műanyag- hulladékok feldolgozásánál is számítunk, hiszen arról abban is tárgyalunk a miskolci önkormányzati hivatallal, hogy Sajóbábony térségéber; nem osuoán egy szemétlerakót létesítenek, hanem a hulladékfeldolgozásnak egy korszerűbb módját alkalmazzák. Az osztrák cég egyébként mindenféle műanyag hulladékból készít alkatrészeket autó-összeszereléshez. Ugyanakkor a több mint egyéves tárgyalássorozat után azért is döntött az ÉMV vezetése a Greiner mellett, mert a cég már 400 millió forintot letétbe helyezett sz alaotőké- ből, s ezt abban i pillanatban megkaphatjuk, ha az ÄVÜ áldását adja a vegves vállalatra. Nem lényegtelen az sem, hogy a műanyag- feldolgozással foglalkozó osztrák cég fejlesztési szándékai és üzletooli ikája is közel áll az Észak-mag var- országi Vegyi Művekéhez. (vadas) Két tűz között Az IC(P) Rt. anyagi támogatásával Drogellenes nap volt Miskolcon Stratégia a kábítószerezés megfékezésére Környezetvédők érdekéién A műszaki egyesületek, a vízügyi igazgatóságok és szervezetek, valamint számos ipari üzem szakemberének összefogásával alakult meg néhány hete a megyei mérnök kamara környezetvédelmi tagozata. Akkor több, mint félszázan jelentették be tagsági szándékukat, s most, máreius 27-én, Budapesten, az első országos találkozójukon egyeztetik elképzeléseiket a helyi szervezetek. A kamara, nevének ellenére elsősorban érdekvédelmet kínál műszakiaknak. Ennek környezetvédelemmel való kapcsolatát abban látják, hogy ma már szinte valamennyi ipari üzemnél akarva, akarati áriul környezetvédelmi gondok, megoldásra váró feladatok jelentkeznek. Az itt dolgozó környezetvédelmi szakemberek két tűz közé kerülnek: a saját vállalatuk érdekeit kell szem előtt tartaniuk, ugyanakkor a . vállalatukkal szemben a hatósági követelményeket is képviselniük kell. Nem könnvű a megfelelő magatartásformát ebben a helyzetben megtalálni. Hogy mennyire igaz ez. jelzi, hogy az alakuló ülésen néhány kivételtől eltekintve, j tucatszámra léptek be a kamarába a szakemberek. Egyelőre, míg végleges tagságuk nem alakul ki. ügyvezető testület irányítja a helyi környezetvédelmi tagozatot. Ebben a hatóság képviselőin túl vállalatok, környezetvédelmi egyesületek, egyetemi szakemberek. ipari üzemeik képviseltetik egyelőre magukat. Egy célt szeretnének elérni: a mérnöktársadalmon belüli etikai káoszban szeretnének rendet teremteni. Azokat, akiket a kamarához való csatlakozás gondolata foglalkoztat, a környezetvédelmi hivatalban, az 56-290-es telefonszámon tájékoztatják a részletekről. Évtizedeken át tabutéma volt, hogy lassan, de biztosan hazánkban is megveti a lábát a kábítószerezés. Kezdetben csupán a „szipózók” és gyógyszermániások számának növekedése hívta fel rá a figyelmet, hogy tenni kell valamit. Erre azonban a fegyvertár igencsak szegényes volt. Nemhogy legalább stagnálásra sikerült volna kényszeríteni a jelenséget, de az évek múltával egyre többeket veszélyeztetett — elsősorban a fiatalság körében — a narkománia. A Borsod megyei Bűn- megelőzési Alapítvány és a városi egészségnevelési csoport, az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) P, észvény társaság anyagi támogatásával március 21-re úgynevezett drogellenes napot szervezett a Rónai Sándor Művelődési Házban. Az általános és középiskolások, szakközépiskolások és szakmunkásképzősök közül többszáz diák és tanár nézte meg azt a nonstop filmvetítést, amely a narkománia elleni erőteljes propaganda dokumentumait mutatta be elrettentő példaként. A magyarországi droghelyzetről a pedagógusoknak és egészségnevelőknek dr. Sándor Edit, a Népjóléti Minisztérium tanácsosa tartott előadást, majd. Miskolc város vezetői, szakemberei, szociális és egészségügyi szervezői részvételével kerekasz- ta’-beszélgetést rendeztek, kifejezettén azzal a céllal, hogv egységes állásfoglalás születhessek róla: a narko- máröa terjedésének megfékezésére drogambulancia! kell létrehozni Miskolcon. • A MEGYE A LEGFERÍŐZGTTSBB TERÜLET A szakemberek hangsúlyozták: napjainkban íjincs pontos adat arra, hogy mennyi a kábítószer-fogyasztó hazánkban, ami tulajdonKASZTOD ? ★ „Útlevél a pokolba’’ címmel nem is egy kötet jelent már meg, amelyek mindegyike a kábítószerezés halálos veszedelmétől próbálja óvni a veszélyeztetetteket. A drogellenes napon bemutatott plakátok és rajzok elrettentő illusztrációi lehetnének ezeknek... (Szabán Gabriella felvétele) A DH és a Nagy miskolci Állami Gazdasás köiös tombolája 1 Iviiiol és 1 tálca isi sorsol* ki 7íz nap alatt 5 szelvény Nem lesz Karib-show A március 24-re meghirdetet Karib show című előadás technikai okok miatt elmarad az Ady Művelődési Házban. A jegyeket a jegyirodában visszaváltják. E heti tombolajátékunkon a Nagymiskolci Állami Gazdasággal játszhatnak kedves olvasóink. A gazdaság, amely városunk tojás- fogyasztásának nagy részét biztosítja, mindemellett napi 8 ezer liter tejet szállít a miskolci tejüzemnek, extra minőségben. Mint Egri István üzemigazgató elmondta, egyik alaptevékenységük a növénytermesztés. Jelenleg mintegy 4 ere" hektár szántóterületen termesztenek kukoricát, búzát, árpát és napraforgót. A másik alaptevékenységük az állattenyésztés. Jelenleg 800 tejelő tehénnel, 200 ezer tojótyúkkal és évi 300 ezer pecsenyecsirkével foglalkoznak. A környék kis- és nagytermelőit is szinte teljes meny- nyiségben a Nagymisikolci Állami Gazdaság látja el takarmánnyal. Kereskedelmi tevékenységet is folytatnak. jelenleg 3 csemegeboltjuk áll a lakosság szolgálatában. Április 8-tól tyúk- vásái lási akciót szerveznek; ennek színhelye Sajólád ■ Gyömrőpusztán az állami gazdaság telephelye. Eladnak mintegy 150 000 darab 1,7—2 kg súlyú tyúkot, 90— 100 forintos egységáron, amíg a készlet tart. Hogyan juthatunk a nyereményhez? Nem kell mást tennünk, mint a Déli Hírlapnak az elkövetkező tíz napon megjelenő valamelyik számából kivágni a sorszámozott tombolaszelvényeket. majd mind az ötöt felragasztani egy papírlapra. Sorsolás március 29-én, pénteken. A sorsolás színhelyét, azaz a felragasztott szelvények bedobásának helyét az elkövetkező napokban fogjuk közölni a DH-ban. Az első díj. 15 tyúk + 15 tálca tojás, a második díj 10 tyúk + 10 tálca tojás, míg a harmadik díj 5 tyúk 4- 5 tálca tojás lesz. képpen megmutatja azt is, hogy valójában mindeddig szőnyeg alá söpört problémaként. kézélték a kábítószerezést. Korábban a szakmai, a társadalmi és politikai vezetés nem hitt abban, hogy nálunk is kifejlődhet ez a járvány. De amennyire igaz az, hogy a narko- már.ia terjedése rövidebb múltra tekint vissza, és kevesebb embert érint hazánkban, mint az egyéb beilleszkedési zavarok, annyira igaz az is, hogy társadalmi veszélyessége egyre súlyosabb. E téren is minőségi változás figyelhető meg, ugyanis az új anyagok megjelenésével megjelent a módszerváltás is. Az oldószereket szipózók köre mellett kialakult a jobb szociális körülmények között élőkre jellemző gyógyszerhasználat, sőt a kábítószercsoportba tartozó anvagok házi előállítása is. Ám megjelent a gazdagabb rétegben a kemény kábítószerek használata, s félő. hogy ha a forint konvertibilissé válik, a kábítószer-kereskedők itt is kialakítják a széles körű piacukat. Pontos és hatékony stratégiát kell tehát kidolgozni arra, hogy a bűnözéssel ölelkező' kábítószerezés terjedését valami módon meg lehessen fékezni. "Megyénk ilyen szempontból nagyon is érdekelt — egy országos felmérés szerint a legfertőzöttebb terület. A körzeti orvosok-1990 fogyasztót jeleztek, ám ennél jóval többre, mintegy 500(3 kábítószerezőre becsülik e számot. Közülük csak a súlyos esetek kerülnek gyógyintézeti elhelyezésre, azok is pszichiátriai osztályokon, amelyek azonban a tapasztalatok szerint alkalmatlanok a hatékony elvonókezelésre, mivel a narkomán betegek nem hajlandók alkalmazkodni az osztály rendjéhez: sértőnek érzik, hogy az elmebetegek közé helyezik őket. • KELL AZ AMBULANCIA Nagy szükség van tehát a drogambulancia létrehozására — állapították meg a szakemberek. Budapesten, Pécsett, Szegeden és Debrecenben már működik ilyen, ezt a lépést tehát városunknak is meg kell tennie. Ennek az anyagi vonzata sem kibírhatatlanul nagy. Igaz, egy 4—5 helyiségből álló. legalább 100 négyzetméter alapterületű helyiségre, szakismeretekkel rendelkező munkatársakra — pszichiáterre, és a működési költségek biztosítására volna szükség. Ezt azonban részint alapítvány formájában, részint költségvetési pályázatok útján. s adományokból lehetne biztosítani. A drogellenes nap kerek- asztal-beszélgetése mindenesetre tisztázta a legsürgetőbb teendőket, s azt is: a drogellenes stratégia kialakításához a legszorosabb együttműködésre van szükség mindazok között, akik hivatalból, humanitárius indíttatásból foglalkoznak a polgárainkat, s főként a fiataljainkat veszélyeztető kérdéskörrel. (r) Szakmai verseny és lanácskozás A 114. Sz. Eötvös József Ipari Szakmunkásképző Intézet március 26—27. között rendezi meg a Kőműves szakma kiváló tanulója országos versenyt, és az Építőipari szakmai konferenciát. Szó lesz az épületek elektronikai védelméről, a számítógépek alkalmazásá- rcá az építészeti tervezésben. A tanácskozást megnyitja Csoba Tamás polgár- mester.