Déli Hírlap, 1991. március (23. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-21 / 66. szám
Válasz és viszontválasz a „felrobbant ház" ügyében sje Tavaszköszöntő (Kerényi felvétele) Külföldiek is jönnek vadkacsázni Borsodba Apad az aoróvadáUomány A vadásztársaságok azap- róvadkilövés tavalyi eredményeként arról adhatnak számot, hogy a zsákmány nem haladja meg a húszezret. Fogyatkozik az apróvadállomány megyénk vadászmezőin. Fürj és fogoly csak mutatóba akad, mert noha szigorú védelem alatt állnak, megváltozott életlehetőségeik miatt szaporodásuk nem jelentős. Csökken a korábban bőségesen található meBansÉk, jennek a jó melegek A kitavaszodást, a jó meleget váró emberek óhaját fejezi ki ez a versike, amelyet a gyerekek énekeltek egykoron, hajadonfővel ugrálva, forogva. A tavaszt hozó triumvirátus harmadik tagja, a névnapját március 21-én ünneplő Benedek elődei, Sándor és József működésével nemigen lehet elégedett. Mert igaz ugyan, hogy a déli órákban, a napsütés hatására kimelegedett az idő, de a hajnalok még fázó- sak voltak; március idusát követően is csak igen szűkre nyitották ki a meleget hozó zsák száját. Ám, ha nem is tettek maradéktalanul eleget tisztüknek a „meleghozók”, Szent Benedek apát ünnepéhez már számos, a tavaszi munkákkal kapcsolatos népi regula fűződik. Ilyen például, hogy az ekkor vetett fokhagyma szép és nagy gerezdű lesz. Márpedig ez a nem kellemes illatú növény fontos szerepet játszott a népi gyógyászatban, ezért aztán szinte egyetlen kiskertből sem hiányzott. Boszorkányt, lidércet füstöltek el vele a házból, levét a fájós fülbe csavarták, de használták magas vérnyomás és egyéb testi bajok ellen is. A latin eredetű Benedek számos változatban szolgál keresztnévként, de családnév is. Ezzel együtt sem túl elterjedt. zei nyulak száma is, kilövésüket ezért korlátozták a vadásztársaságok. Az exportra szánt élőnyúl befogását is csökentették annak ellenére, hogy jó jövedelmet hoznak. A múlt évben alig valamivel több, mint ' háromezer mezei nyúl került terítékre. Legtöbbet a fácánokból zsákmányolhattak vadászaink. Mezőcsáton és környékén, a síkvidéki bokros- csenderesekben csaknem 14 ezer került puskavégre. Jó lehetőséget ad a fácánozásra Miskolc környéke is, minthogy a vadásztársaságok a természetes szaporulat mellett évről évre mesterséges tenyésztéssel is növelik az állományt. Tavaly több, mint 30 ezer fácáncsibét „vadítottak” meg, amellyel a mesterséges keltetést követő nevelés után a természetes életmódhoz szoktatták őket, Divatossá kezd válni a vadkacsavadászat, amelyekre külföldi vadászok is érkeznek a Bodrogközben levő holtágakhoz, tocsogókhoz, s a Tisza menti részekhez. A fácánokhoz hasonlóan vadkacsából is szaporítják az állományt a mesterséges tenyésztéssel. Tavaly ebből a jóízű apróvadból több, mint tízezer került puskavégre. Lapunk március 18-i, hétfői számában Kié a „felrobbant” ház? Támadás zúdulhat a miskolci közgyűlésre címmel jelent meg egy írás. Ez a többi között azzal foglalkozott, hogy egy szórólapon a Megyei Közművelődési Módszertani Központ azt írja magáról, hogy ők a Tanácsház tér 13. sz. épület üzemeltetői. A rendelkezésünkre álló információk szerint viszont ez — finoman szólva — nem felel meg a valóságnak. Az írásra válaszciklk oZületett, melynek szerzője, Szabolcs András, a módszertani központ igazgatója a következő címet adta: Farkas a mesében, avagy miért fél a kicsoda? A válaszcikket teljes terjedelmében közöljük. Féligazságot állítok, hogy eleve védekezésre kényszerítsem a megszólítottat, aki a magyarázkodásával egyre gyanúsabbá teszi magát. Ugye milyen ismerős ez a technika? Ez az átkos fél- múlt bőnös sajtómanipulátorainak bevált receptje. De hol vagyunk már ettől? Ma már mint olvashatjuk naponta, a sajtó független, a hír szent, a vélemény szabad! A sajtó Önálló hatalmi ággá válva, különböző nézetek ütközésének helyszíneként szolgálja fiatal demokráciánk kibontakozását. Korunk hőse az igazság bajnokaként naponta színre lépő, a sötét erők ellen amúgy ameríkaias elszántsággal küzdő, kérlelhetetlen, szemfüles riporter a sajtó frontembere. Igazságosztó, pöröly- ütésszerű kérdéseinek súlya alatt padlóra kerül a hamis, és ízzé- porrá zúzódva foszlik semmivé az üres látszat. És győz az igazság. Ahány mérkőzés, annyi győzelem. Vagy mégsem? Indokolt-e kiütni azt, aki sem nyeregben, sem ringben nem érzi magát? Indokolt-e egy jobb ügyhöz méltó hevülettel részigazságra rákérdezni egyoldalúan, a kérdések kérdésévé dimenzionálva a már ismertet? Csak a jelen helyzetből kiindulva, pusztán egyetlen kérdésre egyszerűsítve vizsgálni egy múltban gyökerező folyamatot, felér egy mélyütéssel. Az efféle szabálytalanság célszerűségét nem vitatva — ha a végén úgyis ml győzünk, minek ez a hosszas vacakolás, nem igaz? — mégis megkérdezem: győzhet-e az igazság dicstelen eszközökkel? S mégis, mi az igazság? Feltételezem, a Déli Hírlapban 1991. március 18-án „Kié a felrobbant ház” főcímmel megjelent cikk szerzőjét (bujdos), nem hátsó szándékok irányították, a tárgyilagos tájékoztatás elve mégis csorbát szenvedett. Mert tudomást sem vesz az alábbi tényekről. A „felrobbant házat” 1985-től eleve a Megyei Közművelődési Módszertani Központ Országgyűlési képviselő fogadóórája Dr. Kiss György, a B.-A.- Z. megyei 4. sz. vk. képviselője fogadóóráját március 22-én pénteken tartja, 13.00 —17.00 óráig a polgármesteri hivatalban levő képviselői irodában. Húsvéti meglepetéssel szolgál olvasóinknak a Maxi Taxi magyar—osztrák betéti társaság. Először is Fábián István, a bt. ügyvezető-igazgatója maga és taxis kollégái nevében kellemes húsvéti ünnepeket kíván városunk polgárainak, s szeretné felhívni a figyelmüket a Maxi Taxi kedvezményes szolgáltatásaira. Lakossági hívásra ingyenes kiállás, vidéki fuvaroknál 15% kedvezmény, míg autóklubtagoknak autómentésnél plusz-kedvezményt biztosítanak. Szolgáltatásaik körébe tartozik, hogy kérésre elviszik a gyermekeket bölcsődébe óvodába, s az iskolába. Vállalnak bevásárlást is, éjjel-nappal. A húsvéti ünnepek alatt lakossági hívás esetén még 10% kedvezményt adnak a fuvardíjból. a díjmentes kiállási kedvezmény mellett. Méltán állíthatjuk: nem túlzás a szlogenjük, amely szerint a Maxi Taxi — maximális kiszolgálás. Aki tehát a szombati számunkban megjelenő tombolaszelvényt kivágja, kitölti, majd elviszi és bedobja a Maxi Taxi Középszer u. 54. szám alatt található központjában elhelyezett gyűjtődobozba, vagy csütörtök déli 12 óráig odaadja bármely Maxi Taxi gépjárművezetőjének, az megnyerheti a húsvéti sonkát + a főtt tojásnak va- lót. Sorsolás délután 2 óra- * kor a Maxi Taxi központjában. Az első díj 3 db kötözött sonka + 1 tálca tojás, a második díj 2 db kötözött sonka + 1 tálca tojás, míg a harmadik díj 1 db kötözött sonka + 1 tálca tojás lesz. Tehát ne feledjék: hívják a Maxi Taxit, s ők bármikor a rendelkezésükre állnak. céljára kezdték el felújítani. Az épület az idei tulajdonrendezésig a magyar állam tulajdona volt a MIK Kezelésében. Január hónapban, amikor a februári Hírlánc és az egyesületi tájékoztató készült, még senki, semmilyen változtatási szándékról nem beszélt az épület és az intézmény sorsát illetően. Ha az épületet az 1987. márciusi keltezésű felújítási terv szerint is a Megyei Közművelődési, Módszertan- Központ céljára építik, s 1935 ősze óta az épület más, egyéb célú hasznosítása íel sem merült, s ha az időközönként esedékes tervegyeztetésekre, mint az épület majdani üzemeltetőjét személy szerint hívtak rendszeresen, s tárgyaló partnernek tekintettek, joggal hihettük magunkat — hihettem magamat — az épüiet üzemeltetőjének. A régi tulajdonos — az állam — miér; adott volna külön üzemeltetői megbízást, mikor az államhatalom legmagasabb h&yi képviselője, a megyei tanács, a program több tízmilliós nagyságrendű finanszírozásával kinyilvánította szándékát az épület megyei művelődési központként vaió hasznosítására? Az új tulajdonos — városi ön- kormányzat —- tulajdonjogi bejegyzése későbbi keltezésű annál, mintsem, hogy januárban — az ismertető fogalmazásának időszakában — számunkra megbízást aditant volna: Február végén, amiken az épület tulajdonjogi rendezése — legalábbis előzetesen és szerény tudomásom szerint a megyei és a városi önkormányzat megbeszélésének eredményeként — megtörtént, a megyei közgyűlés elnöke az épület megyei művelődési központi hasznosításáról lemondott, s a közgyűlést tájékoztatva bejelentette, hogy az épület hasznosításáról a továbbiakban a Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata fog gondoskodni. Ez a február 28-i bejelentés az egy hónappal korábban kinyomtatott szórólapunk tartalmán már nem változtathatott. A felújítás időtartama alatt megváltozott a rendszer, az anyagi kondíció, a tulajdonos, s végül a felújítási cél is. (Megjegyezni kívánom, hogy az utóbbi két változásról hivatalos formában, mind a mai napig még senki nem tájékoztatott.) A kifogásolt szórólappal és a Hírlánccal az egyesületeket és azok tagságát, valamint a szakmát kívántuk tájékoztatni az épideí átadását követően elérhető új, korszerű művelődési lehetőségekről. Szerettük volna a leendő használókkal közösen, velük együtt, legjobb szakmai lelkiismeretünk szerint előkészíteni a még 1991. januárjában is elérhető közelségűnek vélt beköltözést, az epület közösségi birtokbavételét. De közben felgyorsultak az' események, változtak az idők, s megváltozott maga a helyzet is. Amikor az ismertetőt fogalmaztam, meg minden szava igaz volt, s napjainkra csak a szakmai koncepció lényege, „A közösségek hajléka” igazsága marad térré szervezve, falakba építve, ha a városi közgyűlés is úgy akarja.’ Lehetek-e mindezért személy szerint én a felelős? Kik kötelesek közös dolgainkkal kapcsolatos szándékok változásáról tájékoztatni elsődlegesen a közvéleményt; azok-e, akik a változást előidézik, vagy azok-e, akik a változtatás szándékáról mit sem tudva, annak következményét elszenvedik? S lia az újságíró a cikk megírása előtt megtisztelt volna a helyszínen személyes érdeklődésével, s nem telefontámadasi intézett voina egyetlen, formailag helyes, tartalmilag azonban értelmetlen és egyetlen szóval megválaszolhatatlan kérdésre koncentrálva, nevezetesen, hogy rendelkezem-e az épület tulajdonosától írásbeli üzemeltetői megbízással, vajon akkor is ugyanezt a cikket írta volna meg? Valószínűleg nem, mert a tervdokumentumokban található ' tények meggyőzték volna a sztmplifikálás veszélyeiről. (Néhány fénymásolatot mellékelek.) A felújítással kapcsolatban találgatott volna dokumentumokat a volt megyei tanács, a volt városi tanács és a MIK irattárában is. A sajtó is gyakran foglalkozott a „robbantott házzal”, s legutóbb a Déli Hírlap 1990. november 9-i számában jelent meg a tartalmi tervek részletes ismertetője, s ez év januárjában is volt érintőlegesen szó a felújítás utáni tervekről. A miskolci rádióban pedig a megyei önkormányzat megbízott műszaki főosztályvezetője 1991. január 30-án nyilatkozott feltételes módban az épülettel kapcsolatos elképzelésekről. De mindez már a múlté! Az új tulajdonos, a városi ön- kormányzat hivatalos képviselőjének véleménye pedig, éppen az ön cikkéből lett közismert. Köszönjük. Amennyiben a felújítással kapcsolatos, 1985 őszétől tartó folyamatos munkámmal — a felújítási terv szakmai programjának megfogalmazásától, az eredeti célok szerinti működés szakmai előkészítéséig, beleértve a különböző tervmegbeszéléseken az üzemeltetői oldal képviseletét — bárkit félrevezettem volna, az szándékom és akaratom ellenére történt! Azokat az egyesületeket és magánszemélyeket, akiknek az un áltál kifogásolt tájékoztatóból küldtem március 8-án kelt levelemben — nem titkolva, jórészt az ön felelősségre vonó telefonjának hatására —, tájékoztattam a helyzet gyökeres megváltozásáról, noha mint már említettem, sem eddig, sem azóta illetékes helyről hivatalos tájékoztatást én nem kaptam! 3 végezetül: ihiért fél a kicsoda. Demokrata vagyok, tehat nem félek, mondiiatnam a mostanában gyakran idézett Bibo Istvánra nivatkozva. Demokrata vagyok, tehat tiszteletben tartom mások szabadságát, jogát a sajat, a inasoktól elteró gondolatainak, véleményének és érdekeinek Képviseletere. Vagyoni, hatalmi Helyzetemet sem rábeszéléssel, sem megfélemlítéssel nem a más munkájúnak a leértékelésére, kisajátítására, a másik semmibe vevésére, személyének lejáratására, pellengérre állítására használom: Természetesen a jelen helyzetben, a mi varosunkban a fentiek érvényét senki nem kérdőjelezheti meg, hiszen itt a város vezetőinek többsége demokrata! De hát akkor miért fél a kicsoda? Támadás zúdulhat a miskolci közgyűlésre, írja alcímében a szerző. Ki támadna? Miért félti ugyan a közgyűlést a való elet nyers problémáitól? Felnőtt, felelős, a választók bizalmát élvező emberekről van szó, akik elől nézetem szerint épp a féligazságokat keil elvenni, s ezek helyébe biztosítani számukra a problémák tárgyilagos megismeréséhez szükséges többcsatornás informálódás lehetőségét, hogy valamennyiünk képviseletében, közös ügyeinkben jól dönthessenek. Persze attól is lehet félni, hogy — s innentől már a fikciók világába érünk — az olvasó rájön arra, hogy nem is az az igazi kérdés, hogy „Kié a felrobbant a ház?”, hanem az, hogy kitol veszik e‘! Erre a kérdésre viszonylag egyszerű válaszolni: a város polgáraitól, ha nem a város közösségeinek adják. Természetesen attól is lehet tartani, hogy funkcionálisan egy eleve, a közösségi művelődésre tervezett épületben más funkció nem erezheti igazán otthon magát. Teljesen jogos lehet az aggodalom továbbá, ha arra gondolunk, hogy az új funkciónak megfelelő társszerkezet kialakításához a felújított ház belső — legalábbis részleges — átépítésére van szükség. Ebben a gazdasági helyzetben — szoktuk •hallani — mindezt kinek a pénzén? Attól is lehet félni, hogy az épület, a város közművelődésének szolgalalaba állítva, megoldhatatlan adaptációs probléma elé áilitja Miskolc varos közművelődési szakembereit. Ettől nem kell tartaniuk. Kiváló kollégák dolgoznak gyakran méltatlan feltételek között a város közművelődéséért, akiknek, hogy az épületben rejlő nagyszerű lehetőségeket maradéktalanul hasznosíthassák, én magam is — mint az épület legjobb szakmai ismerője — kész örömmel nyújtok bármilyen igényelt támogatást! A kiakolbólitott megyei intézmény szakmai vezetöjekent, többszörös egyesületi tagként, s nem utolsósorban adófizető miskolci polgárként egyaránt bízom a városi közgyűlés bölcs döntésében, az épület a város közművelődését szolgáló hasznosításában. Hitem, meggyőződésem szerint, ez valamennyiünk közös érdeke! S befejezésként álljon itt Bibó Istvántól a szabadságszeretö ember politikai tízparancsolata próbálkozásának 9. parancsolata: „Minden felismert közérdek ügyében kezdeményezöleg lép fel, minden közérdekű szövetkezésben vagy mozgalomban tehetsége szerint munkájával és adományával részt vesz, s igyekszik azt győzelemre segíteni, tisztában lévén azzal, hogy a közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése egyesül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történhetik.” Az újságíró úrnak (bujdos) pedig köszönetét mondok a lehetőségért, hogy megírhattam azt, amiről szó van. Szabolcs András Furcsának találom, hogy a válaszcikk szerzője holmi mesének tünteti fel, ami történt. Holott nemhogy a gyermekek, de az ügyben érintett felnőttek sem igen találhatják mindezt szórakoztatónak. No meg Szabolcs András úr válaszcikkének hangvétele sem annyira a mesére emlékeztet. Erre a műfajra van jobb szó is. A sajtóra, és ezen belül személyemre vonatkozó megállapításait nem kívánom kommentálni, hiszen a „stílus maga az ember”. S ha az olvasó végigrágja magát ezen az irdatlan betűtengeren — az eredeti cikkre 175 soros választ írt Szabolcs úr! — úgyis rájön erre magától. • De nézzük azokat a bizonyos tényeket, amelyekről Szabolcs úr szerint én nem vettem tudomást. A célom az eredeti cikkel az volt, hogy megpróbáljak segíteni egy furcsa helyzet tisztázásában. Induljunk el onnan, hogy Szabolcs úrék cége volt az, amelyik nem kevesebbet állított egy szórólapon, mint hogy ők üzemeltetik a „felrobbant házat”, s mint ilyenek, várják a megyében működő egyesületek és társaságok jelentkezését, akiket azzal kecsegtetnek, hogy az ő hajlékuk lehet a Tanácsház tér 13. Bizonyos ígéretek valóban voltak arról, hogy esetleg a Közművelődési Módszertani Központ lesz az üzemeltető, s ezt én sem vitattam, sőt, a cikkemben meg is írtam ezt. De megint más azt állítani, hogy az ígéretek szerint leszek én az üzemeltető, vagy azt, hogy én vagyok az üzemeltető, gyertek társaságok, gyertek egyesületek! Szabolcs úrék tudván tudták, hogy olyan papírjuk nincs, amelyben az üzemeltetéssel őket bízták volna meg. Azért nincs, mert nem is lehet. Mert sem a felújításban jelentős anyagi terheket vállaló megyei tanács, sem a tulajdonos, a miskolci önkormányzat ilyet nem adott a számukra. Igaza van Szabolcs úrnak, hogy én telefonon hívtam fel őt. De hát úgy gondoltam, hogy arra a roppant egyszerű, ám mégis fontos kérdésre így is választ kaphatok, hogy létezik-e ez a bizonyos papír. „Ez így nem jó kérdés, erre nem tudok válaszolni” — mondta a válaszcikk szerzője. Ha nem volt jó a kérdés telefonon, mitől lett volna jó személyesen? A helyzet — ismétlem — az, hogy a ház a miskolci ön- kormányzaté. A közgyűlés fog dönteni róla, az illetékes szakbizottságok meghallgatása után. Akárhogy is döntenek majd, kétlem, hogy elvennék a város közösségeitől. Mert ha esetleg mégsem a közművelődési egyesületek hajléka lenne, hanem mondjuk bérbe adnák, a befolyt pénzt attól még költhetnék a helyi közösségek támogatására. Vagyis semmilyen formában sem vennék el az itteni közösségektől. Arról már nem is beszélve, hogy dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke éppen a közelmúltban nyilatkozott úgy a lapunkban, hogy esetleg ide költözhetne a bölcsészegyetem. Ha mondjuk, ők kapnák, érezhetné-e bárki úgy Miskolcon, hogy elvették tőle a „felrobbant házat”, hogy egy ilyen döntéssel nem igazán pártolnivalő ügyet támogatott a közgyűlés? S végül, hogy miért fél a kicsoda? Hát azért, kedves Szabolcs úr, mert beszélgetésünk pillanatában az Ön által toborzott egyesületek még mit sem tudtak arról a tényről, hogy Önök nem üzemeltetői a háznak. Mármost, ha a miskolci közgyűlés nem adná áldását az egyesületek hajlékához, hogyan fogadnák ezt azok, akiket Ön, az Ön cége — legyünk finomak, s mondjuk így — nem az igazságnak megfelelően informált? Kár lenne emiatt a megyeszékhely képviselőit támadásnak kitenni, miközben semmit sem tehetnek erről a helyzetről. Ezt, Szabocs úr, Önöknek kellett volna tisztázniuk, hiszen Önök állítottak magukról olyasmit, amik valójában nem is voltak. (A jog és a köznyelv egyaránt ismer e- egy találó kifejezést, hadd ne mondjam ki, mi az...) Örömmel értesültem róla, hogy végül mégis megtették a szükséges lépéseket. Kár, hogy ennek egy újságcikk és egy indulatos, a közművelődés lelkes elkötelezettjéhez, vagyis Önhöz méltatlan válasz volt az ára. Bujdos Attila A DH és a Maii Taxi közös tombolája Hrnli mesispetés a Maxi Taxiiéi '1 ele fon: 66-211
