Déli Hírlap, 1991. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-15 / 39. szám

^ DH SPORT DH SPORT \ DH SPORT jfb Huszonnégy órás szuper maratom Szegeden Világsztárok a Várkerlben <7 Shiw-műsor és Eurospori-közvetítés? Akik ultramaratoni futó­versenyeken indulnak egy­től egyig tiltakoznak, ha őket őrülteknek, netán har­cukat a kilométerekkel bár­ki is flúgosnak nevezi. Ok mindannyian ugyanolyan sportemberek; mint például Détári Döme. vagy Gyulai „Gyuzsó”. Azt vallják: sem­mi különleges nincs bennük, csak annyit futnak, ameny- nyit bírnak. Magyarországon sokáig szinte egyáltalán nem volt ezeknek az embereknek lehetősége arra, hogy ver­senyen bizonyítsák tűrő-, illetve kivételes állóképessé­güket, hogy összemérjék egymással felkészültségüket. Nos. négy évvel ezelőtt, az egykori válogatott és sok­szoros magyar bajnok sze­gedi középtávfutó, Volford László fejéből kipattant az isteni szikra, ami hamarosan a Dél-Magyarország című napilap segítségével lángra lobbant. 1987-ben hazánk ultramaratonistái, néhány külföldi versenyzővel kiegé­szülve, Szegeden a várkerti ligetben, tizenkét órát ran­devúzhattak. Az első neki­futásra mindjárt a gyöngyö­si Fehér Enikő jóvoltából világcsúcs is született. „Ki­tűnő a pálya, remek a han­gulat, ilyen körülmények között „csak” futni kellett... — nyilatkozta a verseny utam. Ügy tűnt az elmúlt évek­ben. hogy a nemzetközi színvonalhoz és kisártgáíás- hoz szokott nagyok is oly­annyira elégedettek voltak, hogy tavaly, az ismert cseh­szlovák Miién Furin vezér­letével, az európai élme­zőnyhöz tartozó Simon László és Sipos István fel­vetették, mi lenne, ha 24 órás futást is tartanának a Várkertben. Az ötlet nyi­tott fülekre lelt, és az idén július 13-án, délben eldör­dülhetett a startpisztoly. A szervezők mindenesetre ki­tettek magukért, gondolták, ULTRA MARATON SZEGED ha már belekezdtek valami­be. akkor megpróbálják el­érni a maximumot. Ezért felvették a kapcsolatot a Nemzetközi Ultramaratoni Szövetséggel, az IAU-val, többszöri tárgyalást köve­tően az elnök, Harry Arndt közölte a szegediekkel, hogy Európa Kupa-futamot ren­dezhetnek, melyet a konti­nens tíz helyszínén indíta­nak. A napokban megtartott szeivezöbizottsági ülésen bemutatták a hivatalos emb­lémát, mely elindult a ne­vezési lapokkal európai út­jára. Persze, mint hallottuk, a jelvény még közel sem teljes, hiszen úgy tervezték, hogy a főszponzor neve bármikor rákerülhessen. A rendezők annyit már kiszi­várogtattak, hogy világcé­gek is érdeklődnek a ver­seny iránt, ugyanis kiváló reklámlehetőségeket aján­lott fel a szervezőbizottság. Nem titok, a Dél-Magyar- ország francia partnere, a Nice Matin segítségével fel­vette a kapcsolatot a Euro- sport televíziós adással, ugyanakkor a tervek szerint a futás huszonnégy órája alatt nonstop show-műsort rendeznek az MTV bevoná­r Uj szakbolttal 'azdagodik a város, II FRAGILE TI ÜVEG -PORCELÁN'AJÁNDÉK Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 4, amely 1991. február 18-án, 9 órától várja leendő vásárlóit. A bolt 20-30%-os engedménnyel kínál egyes porceláncsészéket, vázákat, figurákat, fagylalt- kelyhet, sárospataki kerámiát! Már most felhívjuk figyelmüket a közelgő nő­napra! Előrendelést felveszünk. sával. Szó van többek kö­zött szuperautÓTkiállításról, és olyan tippjátékról, ami­vel értékes külföldi utak nyerhetők. A legjobb futó főnyereménye pedig egyene­sen Franciaországból érke­zik majd, hogy ez mi lesz, egyelőre meglepetés. A színvonal garanciáját pedig clyan ultramaratonis- ták biztosítják, mint az ab­szolút világranglista negye­dik helyezettje, a német Hans Erdmann, a szpartat- lon győztes, jugoszláv Dusán Mravlje, az angol Dave Cooper, a világesúcstartó né­met Peter Samulski. Ök te­hát mindannyian az euró­pai. sőt a világ élmezőny tagjai. A verseny híre azon­ban eljutott az Amerikai Egyesült Államokba is, New Yorkból ugyanis jelentkezett a magyar származású, világ­csúcstartónő, Ká’lai Ilona ... Ügy tűnik, minden adott egy nagy és színvonalas verseny rendezéséhez Szege­den! Nem ünneprontásnak szán­juk a következő hírt, de valószínűleg a verseny szer­vezői még nem tudhatták a tervezéskor, hogy válságban van az Eurosport műholdas adása. Az információk sze­rint gazdasági okok miatt elképzelhető, hogy már né­hány nap múlva sem kísér­hetjük figyelemmel a szín­vonalas közvetítéseket, «port- műsorokat. Elképzelhető, hogy á szeged: szupermara­toni kitalálói is lemondhat­nak az esetleges közvetítés­ről... Argentína várja Meszölyélet Elrepülnek a fiúk A magyar labdarúgó-válo­gatott. meglehetősen tarta­lékosán, de végül is útra kel Dél-Amerikába. Mint isme­retes, Argentínába, hívták meg őket nemzetközi talál­kozóra. Az utazás körül meglehe­tősen sok volt a huzavona. Az argentinok először tíz­ezer dollárt kínáltak a sze­replésért, amelyet a magya­rok aztán nem fogadtak el. Főleg úgy1 nem, hogy más meccsre nem volt még kilá­tás sem. Ezt az ajánlatot visszamondták, ám később a dél-amerikaiak megkeres­ték az MLSZ-t és 75 000 dollárt kínáltak, amely a je­lenleg nem túlzottan nagy­nevű válogatottunknak meg­felelt. A játékosokat viszont már a kluboktól kellett köl­csönkérni. Több egyesület nem engedte el a kért lab­darugókat, ezért aztán nem a legjobbak ülnek fel ma a repülőre. Más meccsek is lesznek az argentin—magya­ron kívül, hiszen Mészölyék átruccannak Chilébe, ahol klubcsapatokkal találkoznak. Az utazó keret a követ­kező: Petry Brockhauser, Si­mon, Nagy, Pintér, Váezi, Bordás, Palaczky, Marozsán, Pisont, Fodor, Somogyi, Farkas, Keresztúri, Fischer, Duró és Galaschek. A tizenhét labdarúgó és a szakvezetés csaknem egy he­tet tölt a déli félgömbön. ' <•• •/>> * . ■ • sfr Volán gólhelyzet a BÉV SC—Mád mérkőzésen (Herényi László felvétele) VI. dr- Borosi László teremlabdarúgó-emléktorna Finálé: vasárnap Döntőesélyesek: BÉV SC, HCM, Hegyalja SE és Abaújszántó Szombaton és vasárnap folytatódik az elmúlt hétvé­gén megkezdődött Borosi László-emléktorna a városi sportcsarnokban. Vasárnap estére már tudni fogjuk, hogy ki a győztese az idén már hatodik alkalommal megrendezett mérkőzéssoro­zatnak. Múlt hét péntekjétől há­rom napon át a benevezett tizenhét NB III-as, megyei I., illetve II. osztályú fut­ballcsapat négy selejtező- csoportban küzdött a to­vábbjutást jelentő első két helyezésért. A szokásoknak megfelelően a csoportokon belül körmérkőzés döntött a végső sorrendről. Természe­tesen a szabadtéri erősor­rend nem minden esetben volt mérvadó, hiszen a te­remben, kispályán egészen más feltételek között futbal­loznak az együttesek. Meg­lepetést okozott érett takti­kájával és jó játékával a megyei II. osztályban sze­replő Sátoraljaújhely együt­tese, aki a szintén meglepe­tésre jól játszó első osztályú Felsőzsolca mögött kvalifi­kálta magát a holnapi elő­döntőbe. Ugyanebben a cso­portban kiesett a szabadté­ren jobban vitézkedő hejő- szalontai Főnix SE és a Mis­kolci Üveggyár gárdája. A két NB. III-as együttes — a Borsodi Építők Volán SC és az újonc Hegyalja SE — összes mérkőzését nyerve jutott a legjobb nyolc közé. A selejtezők során egy mécs­esén^ halványabban játszó Hejőcsabát egy ponttal meg­előzte Abaújszántó. A BÉV SC és a Hegval.ia SE mögött a második helyen „futott be” a Miskolci Vasutas SC és a mezőcsáti gárda. A nyolc elődöntős együt­test két csoportba sorolták be, az ezeken belüli sorren­det körmérkőzéssel döntikel a továbbiakban. A-csoport: Borsodi Építők Volán SC, Miskolci Vasutas SC. Felsőzsolca, Hejőcsaba. B-csoport: Mezőcsát, Hegy­alja SE, Sátoraljaújhely, Aba­újszántó. Az elődöntő legjobb négy gárdája bejut a vasárnapi négyesdöntőbe, ahol rend­hagyó módon ismét körmér­kőzés lesz. Ezután alakul ki a végső sorrend. A dobogó­sok jutalmazása mellett kü- löndíjat kap a legjobb ka­pus, illetve mezőnyjátékos és a legtöbb gólt lövő csa­tár. A gólkirályi címért foly­tatott küzdelemben a selej­tezők után a volános Csá­szári József áll az élen, ti­zenegy találattal. * Az erőviszonyok ismereté­ben és az eddigi mérkőzé­sek alapján a végső győze­lemre két csapat pályázik joggal, a BÉV SC és Hejő­csaba. A két együttes szak­vezetőjét csapatuk eddigi teljesítményéről, a további esélyekről kérdeztük, illetve jóslatot kértünk arra, hogy melyik négy gárda játssza a vasárnapi döntőt. BALÁZS ANDRÁS, a BÉV SC edzője: — A csapat elé egyértelműen az a cél volt kitűzve, hogy továbbjussa­nak a csoportból. Ezt termé­szetesen teljesítették, az erő­viszonyok ismeretében ez nem voH meglepő. A fiújc végig egyenletes teljesít­ményt nyújtottak, mind a négy meccsüket biztosan nyerték. A vasárnap esti zá­rómérkőzésen pedig egyene­sen iskolát mutattak be a teremfociból, ekkor a má­sodik helyezett Mezőcsátot 10-1-re győzték le. A továb­biakban is hasonló jő telje,-*, sítményt várok a csapattól, bár a mi csoportunk jóval keményebb ellenfeleket hoz, ám a továbbjutás nem lehet teljesíthetetlen kívánság. Vé­leményem szerint vasárnap Abaújszántó a Hegyalja SE, Hejőcsaba és a BÉV SC ját­szik a győzelemért. LACZKÓ LUKÁCS, a HCM edzője: — Két meccsét nagy gólaránnyal, jó játékkal nyerte a gárda. Sajnos az Abaújszántó ellen megbot­lottunkígy egy kicsit hibás a kép. Ezzel a győzelemmel elkerülhettük volna a nehe­zebb csoportot az elődöntő­ben. Mindezek ellenére a BÉV SC mögött biztosan to­vábbjuthatunk. Ügy néz ki fekszik a csapatnak a terem, a nagy kapu azonban min­den gárdának gondot okoz. Szinte alig lehet kapott gól nélkül megúszni az össze­csapásokat. Azt hiszem a szűkebb mezőnyben már ke­vesebb meglepetés-eredmény lesz, így a döntőbe várom a B-csoportból a Hegyalja SE-t és az Ábaújszántót, va­lamint az A-csoportból a BÉV SC-t és minket. (szaniszló) Á Borosi-emléktorna szombati programja 8.00: Borsodi Építők Volán SC-Miskolci Vasutas SC 8.50: Mezőcsát-Hegyalja SE 9.40: Felsözsolca-Hejőcsaba 10.30: Sátoraljaújhely-Abaújszántó 11.20: Borsodi Építők Volán SC-Felsőzsolco 12.10: Mezőcsát-Sátoraljaújhely 14.00: Miskolci Vasutas SC-Hejőcsaba 14.50: Hegyalja SE-Abaújszántó 15.40: Miskolci Vasutas SC-Felsözsolca 16.30: Hegyalja SE-Sátoraljaújhely 17.20: Borsodi Építők Volán SC-Hejőcsaba 18.10: Mezöcsát-Abaújszántó

Next

/
Oldalképek
Tartalom