Déli Hírlap, 1991. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-04 / 29. szám
Pang a munkaerőpiac I. Ostromolják a kö/vetítőirodál Fan, akit a kisnyugdíjas sziiíője tart el Adományok, pénz Szeta-M Ruhát gyűjt mától a Szegényeket Támogató Alap miskolci csoportja. Az adományokat —, amelyekből filléres ruhavásárt terveznek — péntekig, délután 2-től 6-ig, szombaton, délelőtt 10- től délután 5-ig várják a Tanácsház tér 2-ben. Ugyanitt, szerdán délután 5 órától Szeta-gyűlés lesz. A tagokon kívül várják az érdeklődőket is, s azokat, akik aktivistaként segítenék az alap munkáját. A találkozón a terveiket kívül arról is szó lesz, hogy jól sikerült a karácsonyt megelőző gyermekkönyv- és -játekgyűjtés. Az akkori adományokból ajándékcsomagokat állítottak össze a rászoruló családoknak. Az ünnepek előtt — karácsonyi ajándékként — több családot pénzzel is segítettek — tájékoztatta a Déli Hírlapot Jeney Edit, Szeta-szervező. A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM I H SS A: 5.20 1991. FEBRUAR 4„ HÉTFŐ | 8s S3 f 3U T Üzleleladások a Miskolci Vendéglálóipari Vállalatnál A korán érkezők ajtónyitásra várnak az ügyfélfogadási, napon a miskolci munkaerő- közvetítő kirendeltségnél. Hogy bent mi fogadja őket — arról nem táplálnak illúziókat... Volt olyan szerdájuk a ki- rendeltség ügyfélfogadóinak, amikor 928 munkanélkülit fogadtak reggel 8 és délután 5 óra között. A hétfő és a péntek szolidabb: az ügyfelek tudják már, hogy olyankor csak délig tart a fogadóidő, fél 12-ig adnak sorszámot a jelentkezőknek. Múlt szerdán reggel 8 óráKülönösen a szerdai ügy- félfogadási nap nagy próbatétel a miskolci munkaerőközvetítő iroda dolgozói számára. Kora reggeltől kezdődik a sorbaállás a bejárati ajtó előtt: akik az elsők, között szeretnének bejutni, inkább vállalják a fagyoskodást, minthogy sok órán át várakozzanak az előcsarnokban, míg sorra kerülnek. Hetvenegyből tizenegyet, márciusban A privatizáció ha döcögve is, de halad előre. Nemrég például az úgynevezett előprivatizáció keretében vendéglátóipari vállalatok listáját olvashattuk a Heti VI- lággazdasában. Ezen a listán azok a cégek szerepeltek, amelyek aa idén elsőként kerültek be az előprivatizációs csomagba, s üzleteik jelentős részét megvásárolhatják majd a versenytárgyalásokon a vállalkozók. Ezen a listán egyetlen cég nevét olvashattuk, szűkebb pátriánkból: a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatét. Kíváncsiak voltunk rá, hogy a puszta tényközlésen túl mit lehet még megtudni az üzleteladásokról. Dr. Sugár János, a vállalat igazgatója minőén ről tájékoztatott minket, egy dől - got kivéve: az első szakaszban eladásra felkínált tizenegy üzlet nevét kérte, hogyne hozzuk nyilvánosságra, hiszen a lista közzététele a Vagyonügynökség joga. — Az előprivatizációs törvény előírta, hogy a Vagyonügynökség szamára adatokat szolgáltassunk — mondta. — Ezt meg is tettük, és &bben a jelentésben leírtuk: 71 olyan üzletünk van, amely a törvény hatálya a!a esik. Ezek elsősorban jelenleg szerződéses formában működő boltok, a törzshálózatunknak mintegy háromnegyedét teszik ki. A 75 üzlet között nincsenek ott a leányvállalatok és a társaságok üzletei. — Mi marad a vállalatnak, ha ezt a 75 üzletet leadják? — A 75 egység a nyilvántartott vállalati forgalmunknak a 30%-át jelenti. Mivel szerződéses üzletekről van szó, hangsúlyoznám, hogy csak a nyilvántartott forgalomnak a 30%-át. A Vagyonügynökségnek szóló jelentésben arról is tájékoztatást kellett adnunk, hogy a privatizáció után megmaradó vállalati „mag" életképes-e továbbra is, valamint, hogy a cég felvállalj a-e a privatizáció lebonyolítását. Mindkét kérdésre igen volt a válaszunk: a megmaradó vállalati rész — természetesen jelentős racionalizálás után — életképes marad, és vállaljuk a privatizáció lebonyolítását is, a Vagyonügynökséggel együtt. — Hogyan zajlik le majd ez a folyamat? — A Vagyonügynökség és a vállalat ütemtervet dolgoz ki. Az a célja elsősorban az előkészítő munkának, hogy a boltok reális értéken keljenek el. A tempót, azaz a privatizáció gyorsaságát az is meghatározza, hogy az üzletekénél milyen sorrendben járnak le az ott dolgozó vállalkozókkal kötött bérleti szerződések. Az Állami Vagyonügynökség pályázatot hirdetett a vagyonértékelés elvégzésére, és eldöntötte, ki látja el ezt a kényes feladatot. — Most hol tart az üz- lcíeladás? — Az előprivatizációba bevont üzletek első csoportja TI boltból áll. Ezek vagyonfelmérése elkészült, jelenleg folynak a számítások. Ügy gondolom, hogy március • második felében meghirdethető eladásra az első 11 üzlet. — A jelenlegi előprivatizációs jogszabályok következményeként a vállalatnál egyelőre a nagy üzletek maradnak meg. Pont azok, amelyek többnyire ráfizetésesek mindenütt, hiszen Miskolc esetében a nagy egységek elsősorban nem jól menő szállodákat, turistákkal zsúfolt belvárosi éttermeket jelentenek, hanem üresen kongó lakótelepi éttermeket, vendéglátóházakat ... — Nem lehet ilyen sommásan ítélni, ugyanis valóban számos, nagy alapterületű lakótelepi üzlet tartozott és tartozik a vállalathoz —, amelyeket annak idején központi normatíváknak megfelelően terveztek és építettek, ha kellett, ha nem —, de az elmúlt évek alatt sokat tettünk a veszteség- források felszámolásáért! A nagy üzletek közül akadnak olyanok, amelyek prosperálnak; ilyen például az Expressz gyorsétterem. Akadtak olyan éttermeink^ amelyeket átalakítottunk: bútorbolt lett a Diófából, áruház, kiisétte- rem, söröző a Katowicéből, hidegkonyha az Egyetemből, önálló vállalkozás a Tokajból. Azt tervezzük, hogy az oktatás szolgálatába állítjuk az Otthon éttermet — pályázva a támogatásért. Igazán nagy gondunk azonban az Aranycsiilag sorsa, amelyet sürgősen fel kellene újítani. Mi kidolgoztunk erre egy koncepciót, amelynek értelmében a szállodai és éttermi jelleg megtartása mellett biznisz-centert csináltunk volna a házból, külföldi tőke segítségével. Sajnos, a tárgyalások elakadtak, ugyanis a házban mi bérlők vagyunk, így az ingatlan eladása, társaságba vitele a városon Is múlik, és ebben nem sikerült haladást elérnünk, (kiss) A társadalmi szervezetek többsége katasztrofális anyagi helyzetbe került. Különösen súlyos ez a rászoruló embereket támogatóknál. Nem kivétel ez alól a Vakok és Gyengénlátók Borsod Megyei Szervezete sem. Mint azt dr. Kiss László titkártól megtudtuk, a szervezet vezetői nem látják biztosítottnak működési feltételeiket. Már csak azért sem, mert havonta 10 500 forint bérleti díjat kell fizetniük a helyiségekért, amit még január hónapban átutalnak, de februárra már nincs pénzük erre sem. Az önkormányzat támogatása nélkül nem tud talpon maradni szervezetük. Az elmúlt két évben még kaptak a tanácstól pénzt legalább arra, hogy a bérleti díjat, a fűtést, világítást fizetni tudják. Tavaly :g már csaknem kétszázan várták az ajtónyitást, aztán beözönlöttek a váróterembe, ahoi megadó türelemmel várták, hogy sorszámuk szerint beljebb intsék őket. Ez a tömeg keserű,' szótlan, tisztában van vele: ma is hiába jöttek, aligha jut számukra olyan cím, ahol munkát remélhetnének. * Fiatalember Rontó Attila — 33 éves — 2 gyermekes családapa, s október 24-én adták kezébe a Volánnál a munkakönyvét. Tehergépkocsi-vezető. — Amikor felmondtak, kaptam 7300 forintot, azóta azonban semmi. Feleségem óvónő, fizetéséből kell fedezni a 2 és fél szobás lakásunk 4270 forintos rezsijét. És persze, négyünknek meg is kell élni a maradékból. Ráadásul riiost már az is fenyeget bennünket, hogy esetleg ő is munka nélkül marad. Hogy mi lesz ezután...? Én már olyan sokat próbálkoztam és sokfelé az elhelyezkedéssel, de nem keli még arra is futotta, hogy mintegy 150 sorstársuknak egyszeri segélyt adjanak, most azonban nem tudják, lesz-e pénzük erre. Az elmúlt évben a megyei tanács pályázatán nyertek 100 ezer. forintot hangos- könyvtáruk létrehozásával, az összegből tíz darab magnetofonkészüléket vásároltak, amely nélkülözhetetlen segédeszközük. A vakok és gyengénlátók számára létfontosságú ez a szervezet, hiszen jobbára csak itt találnak megértő társaikra, segítségre a szakmai képzésben is. Érdek- képviseleti feladatokat is ellátnak. Eközben pedig egyre nehezebb az anyagi támogatás megszerzése. s ráadásul lassan életveszélyessé válik a Kossuth utcai épület kultúrtermének mennyezete is. Sürgős segítségre várnak. V. zs. gépkocsivezető, sehol. A szakmában már most elég sokan vagyunk munka nélkül. Innen az irodából is, ha Kiközvetítenek valahová, ott általában azzal fogadnak, hogy már nincs szükség „pilótára”, náluk is megkezdődött a leépítés, vagy éppen betöltötték a munkahelyet. Próbálkozzak másfelé. A fiatalember dolgozni akar, ám bízni legfeljebb abban bízhat, hogy előbb-utóbb majdcsak megkapja a mun- kanéiküli-segélyt. * Jónás Gyula, a kohászatban volt gépkezelő. 26 éves, és novembertől nem tud elhelyezkedni. Pedig több szakmája is van — kitanulta a hegesztést és a betonelem- gyártást is —, mégsem megy semmire a szakmáival. Ezer szerencse, hogy családja még nincs, nőtlen. — Mindennel próbálkoztam már, s próbálkozom továbbra is, mert a munkanélküli-segélyt egyelőre nem akarják megadni. Hogy miből élek? A kisnyugdíjas anyámmal lakom, s ő tart el felnőtt létemre. Jártam már mindenütt, segítséget próbáltam kapni. Még a Fidesznél, a polgármesternél, s a legkülönfélébb hivatalokban is. A válasz egyként a-:, hogy nem tudnak mit tenni. Csak azt nem értem, hogy akkor minek vannak ott...? * Középiskolai fiúkollégium portása volt 8 éven át az 52 éves Hornyák Lászlóné. Munkaviszonyát ennek ellenére megszüntették, amit éppen karácsony előtt közöltek vele. — Megölő ellenségemnek sem kívánom azt az ünnepet, amit a munkakönyvvel a kezemben kellett végigcsinálni. Szív- és gerincbe- tég vagyok, férjem 6 éve rokkantnyugdíjas, kisebbik fiam január 1-jétől vált munkanélkülivé. Villanyszerelő volt a Dimag Rt.-ben. Most hármunknak kell a férjem 7 ezer fohntos rokkantsági nyugdíjából megélnünk, a ' szoba-konyhás, MÁV-telepi szolgálati lakásban. Hogy mit várok? Valami csodát. Mert engem ugyan 52 évesen és ilyen . egészségi állapottal hova vesznek fel? Portás nem (Szabán Gabriella felvételei) kell sehova. Az én helyemre is nyugdíjast vittek. Itt, a munkaközvetítőben már másodszor vagyok, s noha az ügyfélfogadó hölgyek nagyon kedvesek-, megpróbálnak, ha mást nem, egy kis lelkierőt adni. De hogy mi lesz velem, mi lesz velünk, azt elképzelni sem tudom! A munkanélküli-segély, vagy -járadék is csak ideig-óráig kínál megoldást. Azzal az öregségi nyugdíjkorhatárig nemigen tudom kihúzni az időt. Keserves ez a kilátástalanság... * A váróterem egyik sarkában az átlagosnál elegánsabb emberek csoportja. Többségükben nők, körülöttük feszültségtől terhes a levegő. Valamennyien egyszerre, egy munkahelyen kapták kézhez a felmondólevelet. — A Miskolci Ingatlankezelő Vállalatnál mi voltunk a tervezőcsoport. December 18-án közölték, hogy nincs ránk szükség, s noha többségben másfél-két évtizede dolgoztunk már a MIK-nél, még egy köszönömöt sem mellékeltek a felmondáshoz. Csoportvezetőnk a második diplomáját szerzi éppen, s most ő is itt van velünk. Érthetetlen számunkra ez az egész, hiszen 5 év óta önelszámoló egységként, és mindig nyereségesen dolgoztunk. Ráadásul kiderült, hogy most is volna számunkra munka a MIK-nél, hiszen a polgár- mesteri hivatal Miskolcon 1800 lakás értékesítését hagyta jóvá, azoknál a társasház- kialakítás és az értékbecslés jó fél évre biztosítaná számunkra a kenyeret. De hát bennünket elküldték, s amennyire tudjuk, a feladatot külső kft.-k, önálló gmk-k, és a műszaki ellenőrök csinálják majd meg. Mi meg ittvagyunk 2—3 gyerekes családdal, vagy éppen olyan kolléganőkkel, akik egyedül nevelik gyermeküket, s fogalmuk sincs róla, hogy mi lesz a sorsuk. Senki sem bíztat semmi jóval bennünket. Hiába tanultunk, hiába tartozunk a kvalifikáltabb munkaerők közé. Pang a piac — mondják —, a munkaerő-kínálat nagy, -kereslet pedig nincsen . .. (Folytatjuk) (r) Súlyos anyagi Icipicii SEGÍTSÉGET VÁR A VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZERVEZETE
