Déli Hírlap, 1991. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-04 / 29. szám

Pang a munkaerőpiac I. Ostromolják a kö/vetítőirodál Fan, akit a kisnyugdíjas sziiíője tart el Adományok, pénz Szeta-M Ruhát gyűjt mától a Sze­gényeket Támogató Alap miskolci csoportja. Az ado­mányokat —, amelyekből fil­léres ruhavásárt terveznek — péntekig, délután 2-től 6-ig, szombaton, délelőtt 10- től délután 5-ig várják a Tanácsház tér 2-ben. Ugyanitt, szerdán délután 5 órától Szeta-gyűlés lesz. A tagokon kívül várják az ér­deklődőket is, s azokat, akik aktivistaként segítenék az alap munkáját. A találko­zón a terveiket kívül arról is szó lesz, hogy jól sikerült a karácsonyt megelőző gyer­mekkönyv- és -játekgyűjtés. Az akkori adományokból ajándékcsomagokat állítottak össze a rászoruló családok­nak. Az ünnepek előtt — karácsonyi ajándékként — több családot pénzzel is se­gítettek — tájékoztatta a Déli Hírlapot Jeney Edit, Szeta-szervező. A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM I H SS A: 5.20 1991. FEBRUAR 4„ HÉTFŐ | 8s S3 f 3U T Üzleleladások a Miskolci Vendéglálóipari Vállalatnál A korán érkezők ajtónyitásra várnak az ügyfélfogadási, napon a miskolci munkaerő- közvetítő kirendeltségnél. Hogy bent mi fogadja őket — arról nem táplálnak illúziókat... Volt olyan szerdájuk a ki- rendeltség ügyfélfogadóinak, amikor 928 munkanélkülit fogadtak reggel 8 és délután 5 óra között. A hétfő és a péntek szolidabb: az ügyfe­lek tudják már, hogy olyan­kor csak délig tart a fogadó­idő, fél 12-ig adnak sorszá­mot a jelentkezőknek. Múlt szerdán reggel 8 órá­Különösen a szerdai ügy- félfogadási nap nagy próba­tétel a miskolci munkaerő­közvetítő iroda dolgozói szá­mára. Kora reggeltől kezdő­dik a sorbaállás a bejárati ajtó előtt: akik az elsők, kö­zött szeretnének bejutni, in­kább vállalják a fagyosko­dást, minthogy sok órán át várakozzanak az előcsarnok­ban, míg sorra kerülnek. Hetvenegyből tizenegyet, márciusban A privatizáció ha döcögve is, de halad előre. Nemrég például az úgynevezett elő­privatizáció keretében ven­déglátóipari vállalatok listá­ját olvashattuk a Heti VI- lággazdasában. Ezen a listán azok a cégek szerepeltek, amelyek aa idén elsőként kerültek be az előprivatizá­ciós csomagba, s üzleteik jelentős részét megvásárol­hatják majd a versenytár­gyalásokon a vállalkozók. Ezen a listán egyetlen cég nevét olvashattuk, szűkebb pátriánkból: a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatét. Kíváncsiak voltunk rá, hogy a puszta tényközlésen túl mit lehet még megtudni az üzleteladásokról. Dr. Sugár János, a válla­lat igazgatója minőén ről tá­jékoztatott minket, egy dől - got kivéve: az első szakasz­ban eladásra felkínált tizen­egy üzlet nevét kérte, hogy­ne hozzuk nyilvánosságra, hiszen a lista közzététele a Vagyonügynökség joga. — Az előprivatizációs tör­vény előírta, hogy a Va­gyonügynökség szamára ada­tokat szolgáltassunk — mondta. — Ezt meg is tet­tük, és &bben a jelentésben leírtuk: 71 olyan üzletünk van, amely a törvény hatá­lya a!a esik. Ezek elsősor­ban jelenleg szerződéses for­mában működő boltok, a törzshálózatunknak mintegy háromnegyedét teszik ki. A 75 üzlet között nincsenek ott a leányvállalatok és a társaságok üzletei. — Mi marad a válla­latnak, ha ezt a 75 üz­letet leadják? — A 75 egység a nyilván­tartott vállalati forgalmunk­nak a 30%-át jelenti. Mivel szerződéses üzletekről van szó, hangsúlyoznám, hogy csak a nyilvántartott forga­lomnak a 30%-át. A Va­gyonügynökségnek szóló je­lentésben arról is tájékozta­tást kellett adnunk, hogy a privatizáció után megmara­dó vállalati „mag" életké­pes-e továbbra is, valamint, hogy a cég felvállalj a-e a privatizáció lebonyolítását. Mindkét kérdésre igen volt a válaszunk: a megmaradó vállalati rész — természete­sen jelentős racionalizálás után — életképes marad, és vállaljuk a privatizáció le­bonyolítását is, a Vagyon­ügynökséggel együtt. — Hogyan zajlik le majd ez a folyamat? — A Vagyonügynökség és a vállalat ütemtervet dolgoz ki. Az a célja elsősorban az előkészítő munkának, hogy a boltok reális értéken kel­jenek el. A tempót, azaz a privatizáció gyorsaságát az is meghatározza, hogy az üzle­tekénél milyen sorrendben járnak le az ott dolgozó vál­lalkozókkal kötött bérleti szerződések. Az Állami Va­gyonügynökség pályázatot hirdetett a vagyonértékelés elvégzésére, és eldöntötte, ki látja el ezt a kényes fel­adatot. — Most hol tart az üz- lcíeladás? — Az előprivatizációba bevont üzletek első csoport­ja TI boltból áll. Ezek va­gyonfelmérése elkészült, je­lenleg folynak a számítá­sok. Ügy gondolom, hogy március • második felében meghirdethető eladásra az első 11 üzlet. — A jelenlegi előpriva­tizációs jogszabályok kö­vetkezményeként a válla­latnál egyelőre a nagy üzle­tek maradnak meg. Pont azok, amelyek többnyire ráfizetésesek mindenütt, hiszen Miskolc esetében a nagy egységek elsősorban nem jól menő szállodákat, turistákkal zsúfolt belvá­rosi éttermeket jelentenek, hanem üresen kongó lakó­telepi éttermeket, vendég­látóházakat ... — Nem lehet ilyen som­másan ítélni, ugyanis való­ban számos, nagy alapterü­letű lakótelepi üzlet tarto­zott és tartozik a vállalat­hoz —, amelyeket annak idején központi normatívák­nak megfelelően terveztek és építettek, ha kellett, ha nem —, de az elmúlt évek alatt sokat tettünk a veszteség- források felszámolásáért! A nagy üzletek közül akadnak olyanok, amelyek prosperál­nak; ilyen például az Exp­ressz gyorsétterem. Akadtak olyan éttermeink^ amelyeket átalakítottunk: bútorbolt lett a Diófából, áruház, kiisétte- rem, söröző a Katowicéből, hidegkonyha az Egyetemből, önálló vállalkozás a Tokaj­ból. Azt tervezzük, hogy az oktatás szolgálatába állítjuk az Otthon éttermet — pá­lyázva a támogatásért. Iga­zán nagy gondunk azonban az Aranycsiilag sorsa, ame­lyet sürgősen fel kellene újítani. Mi kidolgoztunk er­re egy koncepciót, amelynek értelmében a szállodai és ét­termi jelleg megtartása mel­lett biznisz-centert csinál­tunk volna a házból, kül­földi tőke segítségével. Saj­nos, a tárgyalások elakad­tak, ugyanis a házban mi bérlők vagyunk, így az in­gatlan eladása, társaságba vitele a városon Is múlik, és ebben nem sikerült ha­ladást elérnünk, (kiss) A társadalmi szervezetek többsége katasztrofális anyagi helyzetbe került. Különösen súlyos ez a rá­szoruló embereket támoga­tóknál. Nem kivétel ez alól a Vakok és Gyengénlátók Borsod Megyei Szervezete sem. Mint azt dr. Kiss László titkártól megtudtuk, a szer­vezet vezetői nem látják biztosítottnak működési feltételeiket. Már csak azért sem, mert havonta 10 500 forint bérleti díjat kell fizetniük a helyisége­kért, amit még január hó­napban átutalnak, de febru­árra már nincs pénzük er­re sem. Az önkormányzat támogatása nélkül nem tud talpon maradni szervezetük. Az elmúlt két évben még kaptak a tanácstól pénzt legalább arra, hogy a bér­leti díjat, a fűtést, világí­tást fizetni tudják. Tavaly :g már csaknem kétszázan várták az ajtónyitást, aztán beözönlöttek a váróterembe, ahoi megadó türelemmel vár­ták, hogy sorszámuk szerint beljebb intsék őket. Ez a tö­meg keserű,' szótlan, tisztá­ban van vele: ma is hiába jöttek, aligha jut számukra olyan cím, ahol munkát re­mélhetnének. * Fiatalember Rontó Attila — 33 éves — 2 gyermekes családapa, s október 24-én adták kezébe a Volánnál a munkakönyvét. Tehergépko­csi-vezető. — Amikor felmondtak, kaptam 7300 forintot, azóta azonban semmi. Feleségem óvónő, fizetéséből kell fedez­ni a 2 és fél szobás laká­sunk 4270 forintos rezsijét. És persze, négyünknek meg is kell élni a maradékból. Ráadásul riiost már az is fe­nyeget bennünket, hogy eset­leg ő is munka nélkül ma­rad. Hogy mi lesz ezután...? Én már olyan sokat próbál­koztam és sokfelé az elhe­lyezkedéssel, de nem keli még arra is futotta, hogy mintegy 150 sorstársuknak egyszeri segélyt adjanak, most azonban nem tudják, lesz-e pénzük erre. Az el­múlt évben a megyei ta­nács pályázatán nyertek 100 ezer. forintot hangos- könyvtáruk létrehozásával, az összegből tíz darab magnetofonkészüléket vá­sároltak, amely nélkülözhe­tetlen segédeszközük. A vakok és gyengénlátók számára létfontosságú ez a szervezet, hiszen jobbára csak itt találnak megértő társaikra, segítségre a szak­mai képzésben is. Érdek- képviseleti feladatokat is ellátnak. Eközben pedig egyre nehezebb az anyagi támogatás megszerzése. s ráadásul lassan életveszé­lyessé válik a Kossuth ut­cai épület kultúrtermének mennyezete is. Sürgős se­gítségre várnak. V. zs. gépkocsivezető, sehol. A szak­mában már most elég sokan vagyunk munka nélkül. In­nen az irodából is, ha Kiköz­vetítenek valahová, ott álta­lában azzal fogadnak, hogy már nincs szükség „pilótára”, náluk is megkezdődött a le­építés, vagy éppen betöltöt­ték a munkahelyet. Próbál­kozzak másfelé. A fiatalember dolgozni akar, ám bízni legfeljebb ab­ban bízhat, hogy előbb-utóbb majdcsak megkapja a mun- kanéiküli-segélyt. * Jónás Gyula, a kohászat­ban volt gépkezelő. 26 éves, és novembertől nem tud el­helyezkedni. Pedig több szak­mája is van — kitanulta a hegesztést és a betonelem- gyártást is —, mégsem megy semmire a szakmáival. Ezer szerencse, hogy családja még nincs, nőtlen. — Mindennel próbálkoz­tam már, s próbálkozom to­vábbra is, mert a munkanél­küli-segélyt egyelőre nem akarják megadni. Hogy mi­ből élek? A kisnyugdíjas anyámmal lakom, s ő tart el felnőtt létemre. Jártam már mindenütt, segítséget próbál­tam kapni. Még a Fidesznél, a polgármesternél, s a leg­különfélébb hivatalokban is. A válasz egyként a-:, hogy nem tudnak mit tenni. Csak azt nem értem, hogy akkor minek vannak ott...? * Középiskolai fiúkollégium portása volt 8 éven át az 52 éves Hornyák Lászlóné. Munkaviszonyát ennek elle­nére megszüntették, amit ép­pen karácsony előtt közöltek vele. — Megölő ellenségemnek sem kívánom azt az ünne­pet, amit a munkakönyvvel a kezemben kellett végig­csinálni. Szív- és gerincbe- tég vagyok, férjem 6 éve rokkantnyugdíjas, kisebbik fiam január 1-jétől vált munkanélkülivé. Villanysze­relő volt a Dimag Rt.-ben. Most hármunknak kell a férjem 7 ezer fohntos rok­kantsági nyugdíjából megél­nünk, a ' szoba-konyhás, MÁV-telepi szolgálati lakás­ban. Hogy mit várok? Vala­mi csodát. Mert engem ugyan 52 évesen és ilyen . egészségi állapottal hova vesznek fel? Portás nem (Szabán Gabriella felvételei) kell sehova. Az én helyem­re is nyugdíjast vittek. Itt, a munkaközvetítőben már másodszor vagyok, s noha az ügyfélfogadó hölgyek nagyon kedvesek-, megpróbálnak, ha mást nem, egy kis lelkierőt adni. De hogy mi lesz ve­lem, mi lesz velünk, azt el­képzelni sem tudom! A mun­kanélküli-segély, vagy -jára­dék is csak ideig-óráig kínál megoldást. Azzal az öregségi nyugdíjkorhatárig nemigen tudom kihúzni az időt. Ke­serves ez a kilátástalanság... * A váróterem egyik sarká­ban az átlagosnál elegánsabb emberek csoportja. Többsé­gükben nők, körülöttük fe­szültségtől terhes a levegő. Valamennyien egyszerre, egy munkahelyen kapták kézhez a felmondólevelet. — A Miskolci Ingatlanke­zelő Vállalatnál mi voltunk a tervezőcsoport. December 18-án közölték, hogy nincs ránk szükség, s noha több­ségben másfél-két évtizede dolgoztunk már a MIK-nél, még egy köszönömöt sem mellékeltek a felmondáshoz. Csoportvezetőnk a második diplomáját szerzi éppen, s most ő is itt van velünk. Érthetetlen számunkra ez az egész, hiszen 5 év óta önel­számoló egységként, és min­dig nyereségesen dolgoztunk. Ráadásul kiderült, hogy most is volna számunkra munka a MIK-nél, hiszen a polgár- mesteri hivatal Miskolcon 1800 lakás értékesítését hagy­ta jóvá, azoknál a társasház- kialakítás és az értékbecslés jó fél évre biztosítaná szá­munkra a kenyeret. De hát bennünket elküldték, s amennyire tudjuk, a felada­tot külső kft.-k, önálló gmk-k, és a műszaki ellen­őrök csinálják majd meg. Mi meg ittvagyunk 2—3 gye­rekes családdal, vagy éppen olyan kolléganőkkel, akik egyedül nevelik gyermekü­ket, s fogalmuk sincs róla, hogy mi lesz a sorsuk. Sen­ki sem bíztat semmi jóval bennünket. Hiába tanultunk, hiába tartozunk a kvalifikál­tabb munkaerők közé. Pang a piac — mondják —, a munkaerő-kínálat nagy, -ke­reslet pedig nincsen . .. (Folytatjuk) (r) Súlyos anyagi Icipicii SEGÍTSÉGET VÁR A VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZERVEZETE

Next

/
Oldalképek
Tartalom