Déli Hírlap, 1991. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
A cél: az alkotókészség fejlesztése GYÍKműhely vxv:::^:; ^ ' '! ★ Ha a gyerek rajzol, sok mindent eláru1 a gondolataiból. Tizenöt éve működik a Magyar Nemzeti Galériában a GYIK-műhely (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely). Sajátos szellemiségének megőrzése mellett az utóbbi évek során, számos változáson ment át. Szema- dán 'Györggyel a műhely vezetőjével, és Sinkó Istvánnal, az egyik tanárral annak a kiállításnak a kapcsán beszélgettünk, amely a napokban nyílt a miskolci Gyermekgalériában. — Hogyan indult a GYIKműhely? — Másfél évtizede Szabados Árpád grafikusművész indította útjára. Megpróbálta a kortárs képzőművészeti szemléletet bemutatni a gyerekeknek úgy, hogy az általános kreativitásuk lássa ennek hasznát. Tevékenységük lényegéhez tartozik ugyanis, hogy a kicsik alkotóképessége számára, minél szélesebb lehetőséget kínáljanak, ugyanakkor messzemenően figyelembe veszik azokat az egyéni törekvéseket és kezdeményezéseket, amelyek a problémák felvetése és kibontása során kerülnek felszínre. Az induláskor egy csoport volt csak, most már korosztályonként vannak beosztva a gyerekek, az óvodásoktól a gimnazistákig. — Hol vannak a foglalkozások és milyen tematika szerint dolgoznak? — 8—10 éve önálló termünk van a Nemzeti Galériában, ami óriási segítség a számunkra. Csak mi dolgozhatunk itt, mi rendezzük be. alakítjuk ár, aszerint, hogy éppen milyen feladatot tűztünk ki magunk elé. Lehet ott hajó, kis falu, vagy éppen sziget. Minden év eleién a tanárok önállóan elkészítik a saját tanmenetüket, amin persze bármikor változtatni lehet. Hogy egy példát is mondjak: az egyik csoport a színekkel foglal■Január 9-én délután 4 órakor Szávó János igazgató és Pintér Ferenc kiállító nagy közönség- siker mellett ünnepélyesen megnyitotta azt a bélyegbemutatót, mely január 23-ig áll az érdeklődök rendelkezésére a Miskolc, Lorántffy Zs. u. 32/c. alatti középiskolai fiúkollégiumban. Az igen tetszetős bélyeganyag megtekintése után többen elhatározták, hogy tagjai lesznek a bélyegszövetségnek, ahonnét névértéken szerezhetik majd be a magyar bélyegújdonságokat, s azokkal megalapozhatják gyűjteményüket. A kiállító ezúttal igen változatos carte-maximumokat helyezett el a táblákon, a Miskolci Közúti Igazgatóság Bélyegköre tagjainak közreműködésével. Jgy nem csoda, hogy a lakozik, a másik egy történetet valósít meg a maga eszközeivel. Ugyanis a társművészeteknek, mint a színháznak. filmnek is fontos szerep jut. A gyerekek készítenek az órákon festményeket, montázsokat, nyomatokat, plasztikákat. De dolgoznak agyaggal, gipsszel is. Általában a tanárok dokumentálnak mindent fotókon, vagy filmen.- A gyerekek mennyire szólhatnak bele az órák lefolyásába? — A tanárok mindig figyelik a visszajelzéseket. Ha úgy látják, hogy valami nagyon leköti őket, akkor elidőznek az adott témánál. A tematika nagyon nyitott, bármilyen egyéni ötletet be lehet építeni, lgv például készítettek már animációs filmet is.- Miből tartják fenn a műhelyt? — A Magyar Nemzeti Galéria nagyon bőkezű tá mogatónk. Nemcsak a termet biztosítja, hanem fizeti a tanárok fizetését, a villanyt, a fűtést. Hosszú évekig ingyenes volt a részvé(ottak megnyerték a nézők zömét. Talán nem lenne érdektelen tantárgy — pedagógiai szempontból az sem —, ha egyes tanintézetek, szaktanáraik közreműködésével, ellátogatnának a kiállításra. A kapott információ szerint — időpont egyeztetése mellett — a kiállító szívesen vállalja a tárlatvezetést is. ★ A IMABÉOSZ Országos Ifjúsági Bélyeggyűjtő Bizottságának korábban körlevélben kiadott tájékoztatása szerint a területi ifjúsági filatelista vetélkedőre n nevezést 1991. január 31-ig kell elküldeni a területi irodákhoz. R. L. tel, de sajnos az utóbbi időben már egy minimális költségtérítést kellett kérnünk, hogy a felhasználásra kerülő anyagok árát fedezni tudjuk. A jövőben meg kell majd pályáznunk néhány ösztöndíjat is.- Mi alapján veszi fel a gyerekeket? — Semmiféle felvételi nincs. Mindenki alkalmas arra. hogy kreatívan alkosson. Ez nem előkészítő a művészeti iskolák számára, nem is törekedünk erre. Egyszerűen csak segíteni szeretnénk, hogy a résztvevők látótere kinyíljon, alkotó- készsége javuljon. Persze sokan vannak, akik művészeti pályára mentek, és ennek nagyon örülünk. Van olyan tanítványunk, aki évekig járt a Műhelybe, majd pár év múlva mint tanár tért vissza közénk.- Milyen alkotásokat láthatunk most a kiállításon? — Iszonyú mennyiségű anyag gyűlik össze időnként. Sajnos raktárunk nincs, így tárolni, őrizni nem tudjuk ezeket. Általában odaadjuk az „alkotóknak”, de alkalmanként tárlatokat rendezünk. Amit itt látni lehet, az csak egy töredék. A plasztikákat el sem tudtuk hozni, mert összetörtek volna a szállítás során. Így ez a bemutató csak egy jelzés, reprezentálni szeretnénk a munkánkat. ★ A kiállítás január 30-ig látható az Ifjúsági Ház Gyermekgalériájában, naponta 10 —18 óráig. A tárlat megnyitása után három tanuló- csoport számára foglalkozásokat tartanak. Várják egy alsó- és két felsőtagozatos csoport jelentkezését a 40- 657 vagy a 42-740-es telefonszámon. Horváth Szabolcs BÉLYEGGYŰJTÉS A nip a tapolcai apátságról ■ 4 feltételezett helyével kapcsolatos újságcikkekről ■ 4 történeti és régészeti kutatások jelenlegi állásáról Az utóbbi hónapokban a tapolcai apátság vélt helyével kapcsolatban szép számmal jelentek meg Írások a Déli Hírlap és az Észak-Magyaror- szág hasábjain. (DH 1990. 77 -78-79-80, 159., 1991. 4-5. sz. É-M 1990. 121. sz.) Iglói Gyula az apátsággal kapcsolatos kutatásokat segítendő' az Észak-Magyaror- szágban megjegyzi. hogy mai ismereteink szerint „amelyek a százéves Szend- rei-monográfiára, továbbá Marjalaki Kiss Lajos 1926- os. ifj. Horváth Béla 1956-os, majd dr. Major Jenő 1973-as tanulmányaira épülnek” ezen térségben volt a Miskolc nemzetség monostora (az ún. Martin-villa alatt és környékén, ahol jelenleg a Pallas panzió épüi). Ha Ig- lói azt írja, hogy ez megfelel az ő ismereteinek, készséggel elfogadom. Ezzel egyébként az újság olvasóit szándékosan, de feltételezhetően „jó szándékkal” félrevezeti. Azt állítja, hogy „Marjalaki Kiss Lajos 1926- os véleménye ma is igaz, tudniillik régészeti ásatásokra van szükség, mivel ehhez nagyon kevés leltári adat maradt meg”. Marjalakinak hiszek, ti. 1926-ban valóban ennyit lehetett megismerni az apátságról. Ig- lóinak is el kell hinnem, hogy ő most is csak eny- nyit tud a témáról. A valóság ezzel szemben az, hogy a múzeum történészei és régészei félezernél több középkori írásos adatot gyűjtöttek össze és ezek ismeretében készítik a tapolcai apátság, illetve az egykor hozzá tartozó települések történetét. Az természetesen igaz, hogy szükség van régészeti kutatásra (kutatásokra), s most már valójában csak erre. hogy hol, miaor és miként,: ezt talán célszerű lenne szakemberekre bízni! Iglói Gyula 1958-as és 1969-es feltárásokra utal. A múzeum Régészeti Adattárának ismeretében én csak egy 1967-es leletmentésről tudok, amely az Anna Szálló környékén csontvázakat, kőfálmaradványokat. 14. századi kerámia-töredékeket hozott a felszínre. S ezért számomra közömbös Iglói Gyula megállapítása, hogy tudniillik ő egyetért-e Major Jenővel, avagy sem abban a kérdésben, hogy ez a hely alkalmatlan volt a temetkezésre. A feltételezésekkel szemben inkább a régészeti tényeket tudom elfogadni. A cikk írója érdekesen rejtette el a kérdést, hogy mi lesz az építkezés sorsa, ha a kivitelezés közben régészeti leletek kerülnek elő? Természetesen a régészeti kutatások azonnali megkezdése, de erre nem kerülhetett sor, hiszen — s ez korábban is tudható volt — érintetlen talajjal találkoztunk. A Déli Hírlap 1990. július 11. és 12. (159—160.) számában sem Igiói Gyula, sem Rimányi Jenő nem említi a korábbi szakmai kérdést, nem szerepel már az apátság. illetve monostor mindenáron való megtalálásának gondolata, valójában a kérdés egyszerű: beépíthető-e a domboldal, avagy sem? Válaszuk nem hagy kétséget (de az már más kérdéskör, amivel itt nem kívánok foglalkozni). Szakmai érdeklődésemet, s mostani válaszomat Iglói Gyula utóbbi két. a Déli Hírlapban megjelent írása váltotta ki. Ismét, s a korábbinál konkrétabban Szend- rei János 1888-ban megjelent „széljegyzeteire” hivatkozik. De valójában mit is mond Szendrei? Azt, hogy ami az Anna-lak környékén előkerült, az iskola és lakóhely lehetett. E lehetőséggel szemben az apátság épületéről viszont határozottan kijelenti, hogy az „az országút jobb oldalán elterülő harmadik szőlőnek dombhátán állott”. A múzeumban őrzött teljes hagyatéki anyagát átvizsgáltam, jegyzeteit végigolvastam, de nem találtam utalásokat tapolcai kutatásaira, ö maga ugyin- is a házépítés munkálatait nem látta — ekkor már nem is lakott Miskolcon — de hazatéréseinek egyike során visszaemlékezésekét gyűjtött, s a hallottakból megállapította, hogy bizo- nyára a hajdani templom szentélye alatt volt kriptán ment keresztül (ti. a Martin villa alapfala), majd megjegyzi a koporsó, illetve csontanyagról, hoev azok „természetesen tönkrementek”. Ez tehát az „alapvető”. a „perdöntő” régészeti adat. amelyre mint legfontosabb tényre Iglói Gyula hivatkozik. A cikkíró ezt követően „Horváth Béla dr. építész 1956-ból származó, helyrajzi számmal jelölt helvmegha- tározás”-ra hivatkozik, amely szerint az egykori Martinvilla építésénél középkori falmaradványok kerültek elő. A gond csupán az. hogy Horváth Bélának ez a közlése nem saját kutatásain alapult, hanem átvétel, részben Szendreitől. másrészt kritika nélkül elfogadva Le- szih Andor és Marjalaki Kiss Lajos írásait. Honnan származnak e két utóbbi — s általam is nagyra becsült — várostöréné- szünk ismeretei? A Martin-végrendeletből kiderült, hogy tapolcai szőlője részét képezte egy nagyon jelentős vagyonnak, birtokegyüttesnek. Ezt a szőlőt három részre osztotta, s még életében „mindegyiken villát építtetett, hogy gyermekeinek és unokáinak legyen hol nyaralnia”. E villa felújítására 1928-ban került sor (az 1933-ra történő hivatkozás téves, ez csak azt jelenti, hogy Leszih ekkor írta meg cikkét). A múzeum egykori igazgatója erről a következőket mondja: középkori épület alapfalaira, nagyobb méretű faragott alapkövekre bukkantak. Mivel a villa erre épült, kutatni nem lehetett. Az épület kelet—nyugati fekvésű és nagyobb méretű volt, amiből levonja a következtetést, hogy itt volt az apátság temploma és kápolnája. Jelzi. hogy csontvázakat találtak, rendes fekvésűeket. mellékletek nélkül. Tehát ő maga nem látta, csak hallott az eseményekről, régészeti feltárást nem végzett. viszont fenntartás nélkül elfogadta Szendrei János 1888-ban megjelent közlését. Iglói Gyula Szendreire hivatkozva közli, hogy „hom- lítás közben a Schack-féle szőlőben megtalálták a monostor alapfalait és kriptája egy részét”. De mit ír erről a Reggeli Hírlap 1933. december 28-i számában Nagy Ferenc?: „a Schack-féle szőlőben mintegy negyven évvel ezelőtt szőlőtelepítés közben akadtak alapfalakra, és állítólag a kripta egy részét is megtalálták.” A Kis- kövesről van szó, s ennek „a hegynek oldalán lehetett a monostor, tetején pedig a kertje”. Iglói Gyula előadásában — ill. az előbbi adatokat azonosítva — azt hihetnénk, hogy a Martin-villa a Schack-féle szőlőben épült. De nem erről van szó. A régi Schack-féle szőlőt (kb. 8 hold terület) 1906-ban Posta Sándor, MÁV-főfel- üg'yelő vásárolta meg, s azon két villát épített. Számunkra érdekes az a közlés, amely szerint ekkor, s még az első világháborút követően is a tapolcai villatelepen a következő építmények voltak: két gépészlak, Anna- szálló, Püspöklak, Vadászlak, a két Posta-villa, Martinvilla, fölötte a Springervilla, a Lengyel-villa, valamint a Kálmán-villa. Világos tehát, hogy a Martinvilla és a Posta-villák különböző telkeket jelentenek. (A Posta-féle telek további parcellázására 1931-ben került sor. Nevével ezért nem találkozunk a Gáspár Imre által készített 1935-ös Tapolca térképen.) Igóli Gyula a Martin-villa tulajdoni lapjára hivatkozik, arra, hogy 1933-ban milyen telekkönyvi számmal jelzik, s hogyan veszik el azt 1952- ben a tulajdonosoktól. Ha ennek, s ezt követően a volt tanácselnök elmarasztalásának közlését szükségesnek vélte, . tudomásul veszem. Számomra hiteles akkor lehetett volna, ha azt is közli, hogy a Martin-villa elnevezés (tulajdonjog változása miatt) 1935-ben már nem használatos. „Tapolcán sok 10-es ház van. Itt a Martin ház.” — közli a tapolcai pletykarovat 1934. május 5- ■én. Ekkor a ház már Ludvig György nyug. gyalogsági tábornoké. A 10-es házak villák pedig a legendás ezred itt egymás után üdülőt szerző tisztjeire vonatkozik. Az 1935-ös térképen ezért nem szerepel a Martin név, de 394-es szám alatt fellelhető Ludvigék, mint villatulajdonosok neve. (A Martin-villa csak korábbi kötődései miatt maradt meg e témával foglalkozók ismeretében. Viszont nem haszontalan, hogy — a cikkek szerzője jóvoltából — újra bekerült a köztudatba.) Iglói Gyula mondandóján és ismeretein túllépve any- nyit megállapíthatunk az előzőekből, hogy két biztos pontunk van, ahonnan vélekedések és adatok szólnak az apátságról. Harmadik színhelyre utal Megay Géza 1933-as leletmentése. Jegyzetei hitelt érdemlőek, hiszen saját maga kutatott, s amit állít, azt nem hallomásokra alapozza. Jelentésében megfogalmazza, hogy a tapolcai fürdőbejáratnál, az úttest alatt egy habarccsal kötött kőépítményre bukkant, s ennek megadja méreteit is. A lelőhelyek térképi ábrázolása egyezik azzal a területtel amelyet a múzeum régésze, K. Végh Katalin rögzített 1967. október 18-án. Jelentésében megfogalmazza — amit a helyszíni gyűjtőmunka is igazol —, hogy „a lelőhelyen valószínűleg a tapolcai apátság maradványait találták meg.” Negyedik adatunk ismét 1933-ból származik s, az utalás a következő: ..Balezer Jenő kir. törvényszéki bíró kertjében kutat fúrtak a napokban. A kútfúrás alkalmával 4—5 méter mélységben téglafalon ment keresztül a fúró, majd emberi csontokat is találtak.” Az 1935-ös térképen a jelzett bíró telke 628. számmal van jelölve. Azonosítható a Martin-villával szemben, a tói túlsó oldalán, a domboldalon. összességében — eddig — négy különféle helyre utalnak adataink, s ez valójában nagyon jó jel. hiszen egy középkori település részei. nyomai bukkannak elő időnként. Kutatásaink más — eddig adatokkal nem igazolt — területekre is kiterjednek. (Ennek eredményeiről e lap hasábjain szívesen számolnánK be.) A meditá- lás. a feltételezes helyett számomra meggyőző a kutatás lehetősége, s erre Element Tibor, a Pftllas panzió építtetője 100 000 forintot ajánlott fel. A munkaszobákban és a terepen a kutatás tehát folyik, de ehhez, s főleg az ered mén vek felmutatásához nem állandóan viaskodó, szakmailag hiányos ismeretekkel rendelkező, jószándékú „amatőr” várostörténészekre van szükség. Dr. Dobrossy István a Herman Ottó Múzeum történeti osztályának vezetője + Az „alkotók” közül nem egy tallérként tér vissza a műhelybe.
