Déli Hírlap, 1991. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-28 / 23. szám
jtötdi hadműveletek előtt Iránban iraki légitámaszpont írsz? sf: A Nagyváthy utcai ház is panelból épült, de ez kevéssé látszik rajt a. A bodóietői panelvita Nincs utóvédharc — mondják a BAEV-nál Furcsa, vihar előtti csend van a/. Öböl-menti háborúban. Az irakiak egyetlen rakétát sem lőttek ki hétfőre virradó éjszaka, de gyanúsan sok repülőgépük menekült át Iránba. Egyes értesülések szerint legalább 50, főleg francia gyártmányú Mirage-ok. Ez azért aggasztó, mert egyre több jel mutat arra, hogy az irakiak Iránból indulva akarnak támadást indítani a Perzsa-öbölben tartózkodó amerikai hadihajók ellen. Az irániak ugyan diplomáciai úton' biztosították az amerikai kormányt, hogy semlegesek maradnak, és a háború befejeztéig nem engedik; felszállni az iraki gépeket, de a Pentagonban ügy tartják — a hírszerzés is ezt erősíti meg —, hogy jobb félni, mint megijedni, A napok óta tartó óriási környezetszennyezést megakadályozandó az amerikai légierő lebombázott egy íar- tályhajótöltő-állomást és egy olajelosztót. Hogy ezzel sikerült-e megakadályozni az olajömlést, kérdéses, hiszen a támadás eredménye még nem ismert. Izraelben napok óta nem mennek először iskolába a gyerekek, mivel az utóbbi órákban nem volt iraki rakétatámadás. Az izraeli parlament. törvényt hozott a kibombázott lakosság kártalanításáról. Az elmúU év tavaszán alakult ki a korábbi KIOSZ táros) sízervezStéből a* iparosokat tömörítő Miskolci Ipartestület. Nemcsak a név változott, hanem jelentősen módosult a tevékenységi kör is. Hatékonyabb az érdekvédelem, a korábbinál szorosabb szervezetet alkotnak az iparosok, a tagok közé magukhoz méltó szakembereket vesznek föl, s ezzel garanciát nyújtanak azoknak. akik a Miskolci Ipartestület tagjaival dolgoztatnak. — A tagsági könyv nálunk rangot jelent — mondja Kertész Márton ügyvezető igazgató mert aki ezzel rendelkezik, annak munkájával kapcsolatban testületünkhöz fordulhatnak, ha mármilyen kifogás merülne fel a megrendelők részéről. Egyébként az új tagsági könyveket az országban az elsők között vezettük be, s a megye 'Kisiparosainak ma már a kétharmadát tömörít- jük. A Xvliskolci Ipartestület létszáma csaknem kétezer, de működik területi szövetségünk 7 .is. Űj ipartestület alakult például Tokajban, Leninvárosban és Abaúj- szántón, ahol korábban még A Magyar Néprajzi Társaság és a Herman Ottó Múzeum az idei nyáron harmadszor rendezi meg azt a néprajzi szemináriumot, ahová a határokon túl élő kutatókat, gyűjtőket várják. Hasznos ez a miskolci intézménynek, mert a környező országok magyar néprajzkutatóival kialakult kapcsolataikat erősíti, és a vendégeknek, akiknek tájékozódás és lehetőség. Kárpátaljáról, Erdélyből, Jugoszláviából, Csehszlovákiából érkeznek a gyűjtők á július 1—8-ig Sárospatakon megrendezendő találkozóra, amelynek első előadója — a program szerint — Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter lesz, aki a népi hagyomány, nemzeti Amerikai érdekeltségek ellen mára virradóan két merényletet, követtek el. Pokolgép robbant egy biztosítótársaság épületénél, majd alapszervezet sem volt'. Több mint 600 kisiparos szá-- nigra készítjük el számítógépünkkel díjmentesen a személyi jövedelemadó-bevallást, jogi képviseletet biztosítunk, és vállaljuk a könyvvezetést. — Mostanában sok szó esik az IPOSZ-tól felvehető hitelekről. Miskolcon hányán éltek ezzel a lehetőséggel? — Eddig csaknem száz kérelem étkezett hozzánk, s nnek felét hagytuk jóvá Vizi László elnökkel, valamint Korpás Imre alelnökkel. Valamennyi hitelkérelmet a Miskolci Ipaiíestület elnöksége bírálja el, hiszen meg kell felelniük a szigorú hitelfelvételi követelményeknek. Nyílt lapokkal játszunk, ezért mindenkinek elmondjuk: csupán azért nem ér-* demes belépnie a testületbe, hogy hitelt kapjon — egyébként legalább 500 új jelentkezőnk volt emiatt —, mert legalább egyéves tagsággal kell rendelkeznie annak, aki kölcsönhöz juthat. Jó néhány iparosunk dolgozott közületnek, vállalatnak, de nem kapta meg időben a művelődési kapcsolatát választotta témájául. Mint ahogy alapvetően erről szól az előadásokból és kisebb csoportos megbeszélésekből álló találkozó is; mit segít a múlt értékeit feltáró néprajz’ a nemzet identitástudatának megőrzésében. Szó lesz a határokon túli magyarság kultúrájának támogatásáról, megyénk népművészeti képéről, a néprajzi tárgyak ma is lehetséges gyűjtéséről, a néprajzi mú- zeológia helyzetéről. A visszatérő, vágy először itt járó, Vendégeknek természetesen megmutatják az országrészt; Bodrogközbe, a Zemplénbe és Tokajba terveznek a tudományos programot kiegészítő kirándulásokat.' ............. néhány perc múlva ismeretlen tettesek rakétát lőttek ki egy amer kai bank athéni központjára. Senki sem sérült meg. (Folytatás a 2. oldalon) pénzét, s .emiatt likviditási gondjai voltak. A pénzt többen kisébb beruházásra szál- lítójárműveik felújítására fordították. Beszélgetésünk Idején éppen az IPOSZ II. országos közgyűlésére készülnek. Mire számítanak? — Az alapszabály tervezetét olvasva, több pontot jelöltünk meg, amelyekkel kapcsolatban kifogást emelünk. Vitatjuk a fel nem osztható vagyonról szóló határozatot, hiszen ennek az ipartestületnek végre valóban alulról építkező szervezetnek kell lennie, s nem tudjuk elfogadni azt: az országos székház, a vendégház vagy az üdülő úgy marad közös tulajdonban, hogy annak tulajdonjogából kizárják a tagokat. De erről bővebben a szombati közgyűlést követően nyilatkozik a miskolci ipartestület. Utána alakítjuk ki állásfoglalásunkat. (vadas) „Szigorú őrizet”, azaz védelem alatt áll a megyénk déli részén, nagyjából a me- zőcsáti és tiszabábolnai vadásztársaságok területén élő, jellegzetesen pusztai madár, a túzok. Ez a Kis-Horto- bágynak is nevezett terület azon kevesek egyike hazánkban, ahol még zavartalanul él ez az őshonos madár. Létszámuk megállapítása nehéz, mert vándorolnak a széljárta pusztán. Számukat megyénkben félszáz körülire becsülik. Ez a hatalmas madár rendkívül óvatos. Megközelítése, becserkészése éppen ezért igen nehéz. Amíg a csapatokba verődött tyúkok élelem után keresgélnek a sivárnak tűnő pusztaságban, addig a tűzokkakasok ébeElfogadható-e, hogy a Bo- j dótetőn az idén 91 lakás pa- 1 nelből, a jelenleg elfogadott tervek szerint épüljön fel? Lapunkban Sári István építész ez ügyben aggodalmait fejtette ki egy levélben, amelyre Fendle Ferenc épi- teszküllcgája válaszolt, és megszólaltak a bodotetői házak tervezői is. A válaszadók azzal érveltek: ezek a házak nem azokból a panelekből épülnek, amelyeket Miskolc lakótelepein többnyire láthatunk, s a házak sem emlékeztetnek a megszokott tíz- és ötszintes be- toníömbökre. A vita véleményünk szerint nemcsak a bodotetői házakról szól, hanem arról is: lehet-e jövője a paneles, pontosabban előre gyártott elemes építésnek Miskolcon? lSem rejthető véka alá, hogy a vitában, annak szer.vede- lyességében fellelhetjük a mai szorító piaci helyzetet, és az élesedő konkurencia- harc jeleit is. Most a bodó- tetöi házak építésében érintett BÁÉV és az OTP mondja el véleményét. • RACIONÁLISAN GONDOLKODUNK A BÁÉV így érvel: Az építész jó szándékának a témához kötődő szenvedélyességének elismerése melren figyelnek a közeli és távoli környékre. A legkisebb gyanú esetén jelt adnak, a csapat elindul, s lomha mozgással keres védelmet. Ellensége elől nehezen menekül, mert a hatalmas madár, amelynek ' testsúlya eléri a jól fejlett pulykáét, nehezen mozog. Annak ellenére, hogy kiterjesztett szárnyszélessége meghaladja a két métert is, szárnyra kelve is csak nehezen menekül. Szigorú védelem alatt áll, így nem az ember a legjelentősebb ellensége, hanem a pusztában kóborló állatok, elbitangolt kutyák. Ezek irtásával védik az állományt a vadászok, s gondoskodnak etetésükről is, hogy helyben marasszák a túzokcsapatokat, és a májusi dürgéskor itt járják el nászi táncukat. lett, érvelésének felszínessége, szakmai megalapozatlansága, tájékozatlansága, az, ami a közvélemény alakulása érdekében bennünket mint érintettet — mi több, a vita hevében Sári úr által „sértett felet” — a nyilvánosság .előtti megnyilatkozásra késztet. Véleményünkkel nem azt a szakmai vitát óhajtjuk folytatni, amely a paneles építési technológia hazánkban — de hozzátehetjük, a világon! — való megjelenése óta fellángolt az építészek és a íársadaiomtu- . dományok művelőinek körében (szociológusok, pszichológusok), és hol elcsitulva, hol újra gerjesztve befolyásolja a lakosság hangulatát, a közvélemény alakulását. Mi építők vagyunk, racionálisán gondolkodó vállalkozók, akik megvalósítjuk az építészek terveit. Sokéves tapasztalat tanított és tanít bennünket ma is arra, hogy saját szakterületünkön, az építésügyben mindig tisztán lássuk a célokat és az azok megvalósítását szolgáló eszközrendszert. Ügy véljük, az utóbbi két dolog a mindenkori társadalmi-gazdasági viszonyoktól való szoros függőségét nem kell bizonygatnunk, és talán azt sem, hogy ezen alapszik a terveket megvalósító vállalkozó, tervezői szabadságfokot befolyásoló szerepe, magatartása. Nem kívánunk * vitába szállni a paneles lakásépítés országunkban is megvalósított programjának ügyében, amelynek építész-társadalmunk is részese volt. • ESZKÖZ, ÉS NEM CÉL Egy nagyon lényeges dolgot azonban le kell szögezni: a magasan iparosított rendszerű paneles építés- technológia ESZKÖZ — és nem cél! — volt a tömeges lakásépítés megvalósításában, az összes a társadalmi- dazdasági viszonyokból származtatható korlátáival együtt. E korszak, Avas-délen megépített létesítményeivel összehasonlítani a Bodó-te- tőt, hangulatot kelteni a város lakóiban — enyhén szólva felelőtlenség ... Ez a tecnológia ma is eszköz az építésben, s hogy alkalmazási korlátái hogyan szabadíthatok fel, azt az utóbbi évek néhány létesítménye is igazolja (az (B.-A.-Z. megyei ÓTP-szék- ház, illetve lakótömb, az Elek Tamás utcai lakóházak, a Nagyváthy utcai la- kóház-sarokbeépítés, a Postásház, a Technika Háza, a Megyei Kórház műveseállo- mása. a Perczel Mór utcai társasházak). Ezért nem fogadhatjuk el Sári úr ,.pa- nelellenességét”, de hozzá nem értése, ellenszenve alapján tiltakozó álláspontját igyekszünk majd megérteni, ha az tisztes munkával szerzett hírnevünket nem fogja sérteni. • LESZ KERESLET AZ OTP SZERINT Mint vállalkozók, a paneles szerkezet és a panel alkalmazhatóságával — természetesen hozzáértő terve- . zők bevonásával — továbbra is számolunk feladataink megvalósításánál mindaddig, amíg az építési piacon versenyképes lehet. E tekintetben a BÁÉV-nél semmiféle utóvédharc nem folyik. A kihasználatlan, nagy kapacitású, gazdaságtalanul üzemeltethető alsózsolcai házgyárát leállították, cs gazdaságosan üzemeltethető kapacitással a BVM Miskolci Gyárával közösen létrehoztunk egy 10 000 m2/év teljesítményű előregyártó üzemet. Ebben az üzemben készítjük az esztétikus, igényes épületek szerkezeti elemeit egyedi tervezés alapján. Már itt készültek a Demeterköz- ben most épülő 32 lakásos épület és itt készülnek a Bodótető lakóházainak elemei is. Ami pedig a vállalat jelenlegi helyzetét illeti; gondjaink vannak, de ezek nem hasonlíthatók össze a két évvel korábbiakkal. Ma a vállalat kapacitásának 85%-a szerződéssel lekötött, és abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy a szakmunkáslétszám növelése szükséges ... ha lakásra várók érdekeit is védeni kell” címszó alatt nem javaslatok az építész úr személyes, szakmai álláspontját hivatottak védeni, hiszen egy egész, jogszerűen, szabályosan lefolytatott eljárás megismétlését igényli. Felmerül a kérdés: a levélírónak eszébe jutott-e, mindennek az árát ki fizeti meg? Az OTP megyei igazgatóságának Gyulai Lajosné főmérnök azt fejtette ki: véleményük szerint van és lesz fizetőképes kereslet a bodó- tetői otthonokra. Kérdésünkre, miszerint akkor is vállalnák-e a lakások eladását, ha azokat maradéktalanul az OTP-nek kellene piacrá vinnie, határozott igennel válaszolt. (k—ó) *, A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIII. ÉVFOl.YAM, 23. SZÁM I ARA? 5,20 1991. JANUÁR 28., HÉTFŐ j FORINT Vita a vagyonról' hunt jelen! az ipartest# tagjának lenni Magyar néprajzi szeminárium * Védelem alatt Vándorló túzokcsapatok