Déli Hírlap, 1990. december (22. évfolyam, 279-300. szám)
1990-12-12 / 288. szám
DH SPORT <$, DH SPORT \ DH SPORT/fr MISKOLCI ÁRUHÁZA Ökölvívás Se pénz, se bokszoló Vendégmunkások a Borsodi Bányászban Jf- Egy akció a legutóbbi hazai mérkőzésen (Szabó István felvétele) hogy amennyiben a nyugatnémet és a magyar bajnokságban egy időben vannak a találkozók, előnyben kell részesíteni a Bundesligát. Isa- szegiért természetesen pénzt kapunk, amelyre — mint már említettem — nagy szüksége van a klubnak. — Hranek is Nyugat-Né- metországban versenyzett még tavaly... — 'Erre a szezonra vele már nem kötöttek szerződést. Annak ellenére döntöttek így, hogy, Hranek Sándorban nem csalódtak. A pénz azonban ott is meghatározó. A keletnémet öklözök pedig kevesebbe kerülnek. Ügy értesültem, hogy Hranek helyére egy volt NDK-s versenyző került. Sz. P. Jégkorong1 Szlovákiai meccsek Lejátszotta első mérkőzéseit a Miskolci Hoki Club kölyökcsapata a Kassai Kerületi Ligában. Mindkét találkozó Szlovákiában volt. Az első ellenfél a kilenc gárdát felvonultató csoport legerősebb tagja, a homon- nai együttes volt. A vendég miskolciak 18-1 arányú vereséget szenvedtek sokkal erősebb házigazdáiktól. Másodikként Sztropkó látta vendégül az MHC-t. Ezen a találkozón már jobban sikerült a helytállás, hiszen az első harmad tizenötödik percében még 0-0 volt az állás. Később a még össze- szokatlan miskolci gárda elfáradt és a Sztropkó 11-1 arányban jobbnak bizonyult. Ezen a hét végén játsszák le a visszavágókat Miskolcon. Szombaton fél tizenkettőtől Homonna, vasárnap ugyanebben az időben Sztropkó lép jégre az MHC ellen. A vasárnapi összecsapás után a magyar bajnokságban szereplő előkészítő csapat is mérkőzik. Az ellenfél a Népstadion SZE lesz. Hírturmix Erich van de Poele Forma—3000-es autóversenyző egy évre a Forma—1-es Modena—Lamborghini istállóba szerződött. A 29 éves pilóta az olasz Nicola Larini márkatársa lesz a következő idényben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy jövő év áprilisában delegációt küld a Dél-afrikai Köztársaságba. A küldöttség feladata az lesz, hogy megvizsgálja az ország sportéletét, különös tekintettel arra, visszakerülhet-e a köztársaság az olimpiai családba. Az Orleansban zajló cse gáncs BEK-döntő első mé kőzésén a francia Orléa: együttese 3:2 arányban ve te az olasz Carabinieri R ma csapatát. Nem várt, 17-11 arányú vereséget szenvedett a Borsodi Bányász elsőosztályü ökölvívócsapata Kiskunfélegyházán. A sajószentpéte- riek előzőleg döntetlent vár» tak a hazaiak és a Kecskeméti SC közös együttesétől. — De igen. Abban reménykedem, hogy tavasszal a hazai mérkőzéseken össze- I gyűjtünk annyi pontot, I amennyivel nyugodtak lehetünk. — Mi az oka a vártnál gyengébb őszi szereplésnek? Elmaradt de pótolták Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában elmaradt Torino— Juventus összecsapást hétfőn játszották le. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult. Az olasz bajnokságban az Internazionale vezet 18 ponttal a 17 pontos Juventus és a 16 pontos Sampdoria előtt. — Tény, hogy Isaszegi Róbert nagyon hiányzott — jelentette ki Takács Gábor, vezető edző. Ennek ellenére nem egyedül rajta múlott a vereség. Lakatos és Kiss Zoltán sem azt hozia. amit előzőleg vártunk tőlük. Pontvesztésüket nem bírtuk elviselni. A viadal előtti párosítás pedig úgy alakult, hogy a X-re jók lehettünk volna 1-- Mindössze egyetlen pontot szerzett három találkozón a Borsodi Bányász. Nem lett egy kicsit veszélyes a helyzetük? . Hízás A hírek szerint jövőre már országos vitorlásversenyeknek is otthont ad a Nyéki-tó hejőkeresztúri része. Mint ismeretes, az idén már a mályi-tavi egyesületek — a Justitia és a Borsod Távhő — is szívesen rándultak át a szomszédos vízfelületre, ahol sokkal megbízhatóbbak a szélviszonyok, mint Mályiban. A Nyéki-tó egy kavicsbánya nyomaként visszamaradt vízfelület, amelynek vitorlázás szempontjából hasznos része három kilométer hosz- szú ‘és egy kilométer széles. A legnagyobb vízmélység húsz méter. Egy új egyesület is tanyát vert a tó partján, amely Silex néven készül bemenni a köztudatba. Elnöke Papp Tibor. A klub tervezi, hogy a jövő évben országos versenyt rendez a kadett és a kalóz hajóosztályban. Örvendetes, hogy a gazdaságilag ínséges időkben is akadnak új vállalkozások a sportban, és reméljük ez sem lesz kérészéletű. Betantörés (Szabó István felvételei) í7/ elnök as MKSZ-ben Változás történt a Magyar Kosárlabda-szövetség vezetésében. Prieszoi József, a testület elnöke megerősítette azt, hogy lemond tisztségéről. Indoklása szerint munkakörében aiaposan megnövekedett a tennivaló, ezért kénytelen megválni posztjától. Prieszoi József azonban megtartotta elnökségi tagságát. Az elnöki funkciót a márciusi tisztújító közgyűlésig az eddigi alelnök, dr. Istvánfi Csaba, a Testnevelési Egyetem rektora látja el. Prieszoi József beszámolójában elmondotta, hogy mindössze hat megve, köz/ tűk Borsod-Abaúj-Zemplén befizette a tagdíjat, ám tizenhárom még adós a pénzzel. Határozat született arról, hogy amelyik megye nem rendezi tartozását az esztendő végéig, a következő közgyűlésen nem vehetnek részt küldöttei. Szó esett még arról is, hogy a négy legjobb osztrák, csehszlovák és magyar férfi kosárlabdacsapat szuperligát alkotva játszanak majd egymással. — Térjünk vissza Isasze- gire. Előfordult már az. hogy az ökölvívó a Bundes- ligában versenyzett, ugyanakkor a Borsodi Bányász csapatbajnokságot vívott. Hogy lehet ez? — A P.obi szerződése úgy szól az SSC Frankfurttal. Csütörtöki ajánlatunk: 30 % -os enggdménRyeü Maradék padlószőnyeg és PVC, A méterig (a lakástextilosztályon) Karácsonyfadíszek, 20 Ft-tál 60 Ft-ig Műkarácsonyfák, 260 Ft-tól 750 Ft-ig Boák és csillagszórók (a vegyes osztályon, amíg a készlet tart) * * * MÉG TART AZ OTP-AKCIÓ! Most csak 2G százalék előleget kell befizetnie, ha 3000 Ft felett a meghatározott cikkekből vásárol! VÁRJA ÖNT A Kosárlabda Férfi szuperliga? — Kevés az ökölvívónk. Többen elmentek tőlünk, emiatt alaposan meggyengültünk. A bajnokság előtt egvetlen versenyzőt sem igazolhattunk, mert nem jutott erre a célra pénz. Egyáltalán: csak annyi lehetőségünk van, hogy a jelenlegi állományunkat megtarthassuk. Két tehetséges utánpótlás öklözőt felhoztunk a felnőttek közé, ám nem játszathatjuk őket közöttük. Nem értek még meg erre. A tizennégy versenyzőt éppen csak képesek vagyunk kiállítani. Néhány játékost más csapatoktól kérünk kölcsön egy-egy viadalra. Erre egyébként a szabályzat lehetőséget ad. Négy ökölvívó szerepelhet egy-egy együttesben, „vendégmunkásként”.