Déli Hírlap, 1990. december (22. évfolyam, 279-300. szám)

1990-12-18 / 293. szám

60, 40, 19 esztendeje Miskolciéi írták, irtuk Ajándékok, csomagok és aluljáró REGGELI HÍRLAP 1930. DECEMBER 19. Karácsony táján, sőt az ünnepeket jóval megelőző­en, mar december 10-e kórül egyre több és több cso­magot vett fel és kézbesített ki a posta. Az elmúlt esztendőben ez a karácsonyi forgalom már némi csök­kenést mutatott, az idén pedig egyenesen elmaradt. Ilyenkor már javában kellene állni a csomagforga­lomnak, ehelyett az idén a posta minden kisegítő sze- mélyze nélkül csak a rendes forgalmat bonyolítja le. Torlódásról szó sincs. A szerdai napon a Kettes számú Postahivatalban mintegy 240C csomagból álló összforgalmat bonyolítot­tak le, amelynek egyrésze, pontosabban egyharmada a Miskolcra érkezett csomagokból áll. A többi csomag érkezet:-posta. Legtöbb csomag természetesen Buda­pestről érkezik de jelentős számot tesz ki Miskolc közvetlen környékéről érkező csomagküldemény is. Ez. a mennyiség a napi átlagmennyiségnek felel meg és emelkedés egyáltalán nem tapasztalható, de még- csak kilátás sincs arra, hogy a csomagforgalom erő­sebb mértékben meginduljon. Az idén ne számítsunk tehát arra, hogy ismerőse­inktől és jó barátainktól váratlan ajándékot kapjunk Es ha kárpótolni lehet magunkat ezért a lehangoló perspektíváért, úgy vigasztalásunk az legyen, hogy magunk is revízió alá vettük háztartásunk költség- vetését és az ajándékokat, mint felesleges luxuski­adásokat lemondó szívvel bár, de energikus vonás­sal töröltük. ÉSZAKMAGYARORSZAG 1950. DECEMBER 11. Modern húskombinátot építünk fel a közeljövő­ben. Tervbe vettük a múlt rendszer szégyenletes maradványainak felszámolását: A Vörösmarty utcá­ból nyíló közöket lebontjuk, helyükre tiszta, egye­nes utcasorokat építünk, gyermekjátszóterekkel, par­kokkal. 1951-ben 430 új lakást építünk fel. Ebből 260-a.t Diósgyőr környékén, 70 lakást pedig a Se­lyemrét: . lakások mellett Űj irodaházat építünk a kispiac mellett, ezzel újabb lakásokat is nyerünk. A kettösvágámyú villamosvasút építését tovább folytatjuk. Eltüntetjük a Gömöri-sorompót. Aluljá­rót építünk. Folytatjuk a műegyetem építkezését, Peíőfi-szobro' állítunk fel városunkban. Bencék elvtárs ezután a tanács feladatait vázolta, rámutatott arra. hogv a szovjetek példájára kell megszerveznie munkáját. A pártszervezetek aktívái­nak Tevékenyen segíteniük kell a tanácsokat gyakor­lati munkájuk elvégzésében. A végrehajtóbizottság ügyosztályainak munkáját a megalakuló állandó bizottságok fogják támogatni és ell en őri zn:. Mindezeket a feladatokat csak úgy tudjuk elvé­gező-. ha békében építhetünk. Kövessük pártunk, Rákosi elvtárs útmutatását, vigyük győzelemre ezt a harcot is, mini annyi mást a nagy Szovjetunió segít­ségevei! Az egybegyűltek hosszú, lelkes tapssal fe­jezték ki szeretetüket a Szovjetunió és a párt iránt. DÉLI HÍRLAP 1971. DECEMBER 9. A Tiszai pályaudvaron egyetemisták erősítik a cso­magrakodó brigádokat, az üdvözlőlapok kézbesítését j peá'g ideiglenesen a hírlapárusok veszik át. A szoká­sos hat gépkocsi helyett most tíz-tizenkettő szállítja a meat ©székhely lakóinak küldött csomagokat, hogy a jórévzt disznótoros, vagy ajándékcsomagok időben el­jussanak a címzetthez. A posta éppen ezért kéri a nagy- közönséget, hogy az üdvözlőlapokat és a nem rom­landó 1 küldeményeket minél előbb, a romlandó cso­magokat pedig lehetőleg december 20-ig adják fel. Miskolcon karácsom- első napján is lesz csomagkéz­besítés, de ami biztos az biztos. A tapasztalatok szerint a levélposta küldemények bérmentesítése még most is sok problémát okoz. Jó tudni, hogv a szokásos méretű levelezőlapra, a ráírt szöveg terjedelmétől függetlenül 40 filléres bélyeg kell. A szabványtól eltérő lapot viszont csak 1 forintos bé­lyeggel lehet feladni. Bizonyára sokakat érdekel, hogyan lehet ajándék­csomagot küldeni külföldre. A Nemzeti Bank kiviteli engedélye nélkül bármelyik országba feladható 200 foriní belföldi értéket meg nem haladó ajándéktárgy. További kedvezmény a Burgáriába, Csehszlovákiába, NPK-ba és Szovjetunióba irányuló csomagoknál, hogy az értékhatár 400 forint, súlyhatár pedig 1 kilogramm. Mindkét esetben ki kell azonban tölteni a vámáru- nyilatkozatot. A nemzetközi előírásoknak megfelelően, franciául ... S ha már a külföldnél tartunk, elmondhatjuk, hogy már most be lehet jelenteni, az időpont körülbelüli megjelölésével, ha valaki külföldre akar telefonálni. Nyugdíjasok karácsonya A Társadalmi Egyesülések Szövetsége Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Szervezete tisztelettel és szeretettel hív­ja és várja a nyugdíjasokat december 19-én (szerdán) 14 ófára a nyugdíjasok karácso­nyára, a Rónai Sándor Mű­velődési Központ klubhelyi­ségébe (Miskolc, MSZB-tér 3. sz.). A Csipogó gyermek- táncesoport karácsonyi mű­sora után a BÁÉV Művelő­dési Ház Ifjúsági Színjátszó csoportjának bemutatója kö­vetkezik, majd megvendége­lik a résztvevőket. (Majdnem) elfelejtett színészarcok Görög Mara o és Beszterczei Pál Úgy vélem, nevük ismerősen cseng minden miskolci szín­házbarát előtt. Meghitt, ízlé­sesen berendezett oudapesti otthonukban beszélgetünk. A ház asszonya, Görög Mara a mai szubreiteket meghazudto- '0 kecses mozgásával, örök­mosolygó aicával és elragadó kedvességgel teszi elém az al­bumokat és a frissen főzött, /amatos feketekávét... — Nem hittük volna, hogy még mindig emlékeznek ránk. Jóleső érzéssel tölt el bennünket, hiszen az ottani évek nemcsak fiatalságun­kat idézik, hanem az ara­nyos, csupaszív közönséget is. És máris együtt lapozzuk az előkészített albumokat. — Tudja, a miskolci évekről külön albumot ve­zettünk. Első szerepünk az Ifjú Gárdában volt, ez a fénykép a Szabad, szélben, ez a Bécsi diákokban örö­kített meg, ez pedig a Pyg­malionban. Ez a Liliomá­ban, az a Tartuffe-ben, ez a Figaró házasságában, ez a Csongor és Tündében, ez pe­dig az aranyos Núdassy Ari­éival a Csárdáskirálynő­ben .. emitt a Luxemburg grófjában, az ÁB ami Áru­házban, a Pettyesben és a Borjúban vagyunk látha­tók . . A több, mint száz , szerepet még felsorolni is nehéz. — Majd minden este szín­padon voltunk és telt házak előtt játszottunk. Csodálatos élmény vo! I! Beszterczei Pál is egyetér­tőén bólogat, meghaítor.tan nézi fiatalkori Képeiket, eszébe jutnak az együtt töl­tött boldog évek .. és hagy­ja szeretett feleségét, beszél­ni. — Én már hat éve vagyok nyugdíjban, csak a csalá­dommal élek. Férjem még mindig játszik, egy-egy szinkronszerepre, tévésze­repre felkérik — legutóbb a Szomszédok-ban is látha :;tuk. — és a szilveszteri műsor­ban is kapott feladatot. Eze­ken kívül önálló művész­brigáddal járja az országot, különféle műsorokkal. Én szívfájdalom nélkül hagytam ott a színpadot, pillanatok alatt le tudtam mondani a pályáról...- Ezt nem gondolhatja komolyan ... — De, igen, azaz, hogy ta­lán mégsem. Szerettem vol­na a színház közelében ma­radni, így elvállaltam az ak­kori Gyerrnekszínházban a nézőtéri felügyelői állást. Innen mentem nyugdíjba. Boldog vagyok, jól érzem magam, szeretetben élünk és kielégít a családomról való gondoskodás, 6 éves Péter unokám kedvessége, ragasz­kodása, leányom és vejem színpadi sikerei, ők az Aram' János Színházban játszanak. Pólyánk folytatá­sát látjuk őbennük ...- Szóval, nem esett mesz- sze alma a fájától... — Lányunk, Beszterczei Zsuzsa színésznő, férje Pus­kás Tivadar színész. Zsuzsa balerinának készült, 10 éves korábban Rátonyi Róberttel sz'eppeii egy műsorban, vé­gül is a Színművészeti Fő­iskolán kötőt1 ki. és azt vé­gezte el...- Ugyanúgy együtt végez­tek, mint annak idején önök... — Igen, Pajával 1946-ban fejeztük be a 3 éves Színész­képzőt. Évfolyamtársunk volt Németh Marika, Záray Már­ta, Csorba István, Lóránd Hanna és Simor Ottó is. Utóbbiak szintén Miskolcon arattak szép sikereket. Vizsgaelőadásainkon az ak­kori színidirektorok megte­kintették a végzős növendé­kek produkcióit, és azután szerződtették őket. Igv kerül­tünk Miskolcra. Első igazga­tónk Szendrő Ferenc volt, őt követte az emberséges, ízig- vérig színészpárti Bozóky István. Innen fájó szívvel távoztunk, amikor is a Fő­városi Operettszínház szer­ződtetett. Ezután a Petőfi Színház, a Jókai Színház, a Thália Színház következett. Két évet Szegeden is töltöt­tünk, de 1957-ben ismét Mis­kolcon játszottunk, a Gyer­tyafénykeringő című zenés játékban, mert hívtak és visszahúzott a szívünk. Bíró István „Fogadja hálánkat és köszönetünkei” Jevtusenko vendégkönyvéből „Nincs szükségem gyógyszerre, a közérzetem! favult” Mindenkinek ajánlom a kezelést és a kiscsoportos foglalkozást is, sőt a Rónai Művelődési Házban tartott előadásokat is. Gyógyulás biztos! Én a kezeléseken át­estem és panaszmentesnek érzem a gerincem. * A Rónaiban tartott közös „szeánsz” hatását közérzeti javulásomban, s feszültségek oldásában éreztem. A kiscso­portos kezelés első fázisát követően háttáji panaszaim jelentősen enyhültek. * A 3. kezelés után fülzú­gásom lényegesen csökkent, sőt még a hallásom is ja­vult, a nyaki zsibbadás is ritkábban jelentkezik. Re­ménykedem a gyógyulásban. Nagy Mihályné. * 49 éves vagyok, igaz öt éve problémám van a gerincem­mel. Mivel nagyon sokat és nehéz munkát végeztem, a vállam teljesen el van me­szesedbe. Voltam a profesz- szor úr előadásain, azóta két kezelést kaptam, de nem is merem mondani, mert hihe­tetlen a gyógyulásom, any- nyit javultam, és mindenki­nek ajánlom. Vargáné. * Tisztelt Professzor Űr! Fo­gadja tiszteletünket és nagy­rabecsülésünket az ön mun­kája iránt. Egy évtizede szív keringési problémák és bron­chitis miatt sok gyógyszert szedtem. Az ön „szeánsza” óta egyáltalán nincs szüksé­gem gyógyszerre, a közérze­tem javult. Igyekszem egyéb tanácsait is megfogadni, re­mélem, ez is sikeres lesz. További erőt, egészséget kí­vánok munkájához! Nagy Mária tanárnő. Fogadja hálánkat és kö- szönetünket, mert jót tesz az emberekkel. Egy fiatal lány. * 40 éves tanítónő vagyok, négy éve egyre erősödő ge­rincfájdalmakkal küszködöm. Folyamatosan járok a keze­lésekre, egyre jobban érzem magam. Számomra ez a ta­lálkozás életem nagy for­dulópontja. Rendkívül hálás vagyok a professzor úrnak, hogy a továbbiakban fájda­lom nélkül nevelhetem há­rom kicsi gyermekemet. Kó- nyáné Pásztor Judit. * Anyukám 1989 óta kezére, lábára zsibbadást érzett. Mi­óta kezelésre jár, azóta semmi baja. Nekem nagyfo­kú gerincferdülésem volt. Elmúlt. Köszönjük. Anya és j lánya. * Tisztelt Professzor Űri Nagyon örülök, hogy egy ilyen tehetséges és jó szán­dékú emberre] találkoztam, ugyanis tényleg gyógyító erő­vel hat arra az emberre, aki meg is akar gyógyulni, és meg akar szabadulni a bajá­tól. 32 éves vagyok és hom- lokarcüreg- és tarkófájásom volt, néha igen heves fájá­sokkal, a hidegre rendkívül érzékeny a homlokom. Ami­óta a professzor úr kezel, azóta sokkal jobban érzem magam, a közérzetem is sok­kal jobb, és a fájások is szinte teljesen megszűntek. Csak a hálámat és köszöne- temet tudom kifejezni a professzor úrnak. Kívánom, hogy sok beteget gyógyítson meg, ehhez pedig sok erőt és egészséget kívánok. Egy teljesen meggyógyulni kívánó fiatalember. Két héten belül harmadszor! Ismét a Rónai Sándor Művelődési Központban, szerdán este 6 órától a Gyógyító Erő Paramedicinólis kísérletek - Gyógyhatás a színpadon és a nézőtéren JEGYEK: a Rónaiban, a Déli Hírlap Titkárságán és a Centrum Áruházban, a DH-hirdetésfelvevő helyén kaphatók, 100 forintért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom