Déli Hírlap, 1990. november (22. évfolyam, 253-278. szám)

1990-11-12 / 262. szám

legfrissebb . .. legfrissebb ... legfrissebb ... leg Bonyodalmas alpoigármester-válaszfás Paktum pedig nem volt — állít ja a Fidesz Meglehetősen hosszadal­mas eljárással, hat óra alatt sikerült megválasztani szom­baton a váró« alpolgármes­tereit. Délelőtt 9 órakor kez­dődött az önkormányzat ülé­se. A képviselő hölgyek és urak a Tanácsház téli park­ban 59 fát ültettek el. Ép­pen annyit, ahány tagot számlál a testület. Ezzel ál­lítottak emléket az első.sza- hadon megválasztott helyi önkormányzatnak. A munka az alpolgármes­terek megválasztásával foly­tatódott. Csaba Tamás. Mis­kolc polgármestere azt in­dítványozta, hogy. hárman segítsék a munkáját. Pintér István Zsolt képviselő — aki az SZDSZ-frakcióban foglal helyet — viszont a: ', javasolta, hogy halásszák el az alpolgármester- választást, amíg nem tisztázódik vala­mennyi, velük kapcsolatos jogszabály. Az egyéni képvi­selői indítvány végül ki­sebbségben maradt, mind­össze tízen támogatták a vá­lasztás elodázását. Harminc­ötén azon voltak, hogy még aznap legyenek túl' a dol­gon. tízen tartózkodtak a szavazástól, (A felsorolásból kitűnik, hogy 55 városatya és városanva volt ott a szombati ülésen). A kérdés ezek után máé csak az volt, hogy hány al­polgármestert válasszanak." Ám az egyszerű kérdésre roppant nehezen született meg a felelet. • IZGATOTTAN FRAKCIÓZTAK Egyféle! Volt a polgármester úr java&Iata..bárom helyettes­ről,. Petheő Xászioiie (SZDSZ) szerint viszont igazán elég vol­na egy alpolgármester, aki Csoba Tamás akadályoztatása esetén ellátja a város, vezetőjé­nek tennivalóit. A Teendő al­polgármesterek szamát titkos szavazással kívánták eldönteni. Csoba Tamás indítványa meg­kapta a szavazólapra felkerü léshez a támogatást. Petheő Lászlóné javaslatára viszont nem voksoltak elegendően. A titkos szavazás végül érvényes, de eredménytelen volt. A kép­viselők kétharmadának a sza­vazólapokon is támoeatniuk kellett volna a három alpolgár­mesterei variációt, de csak 33- an adták az áldásukat a dolog­hoz. Az eir.ő nekifutásra tehát nem sikerült eldönteni, hogy hár.y alpolgármester legyen Miskolcon. Arról viszont már korábban egyértelműen hatá­roztak, kog; még ..map meg­választják a polgármester segí­tőit, a kát hányat kelljen is vá­lasztaniuk Hogyan tovább? Er­ről izgatott tárgyalásba. kezdtek maguk között a pártok képvi­selőcsoportjai, maié összeültek a frakcióvezetők I?- Üjabb iz­gatott szaladgálás, tanakodás a folyosókon és a városi hivatal irodáiban.. Több képviselő nehezményez- te is a dolgot. Azt hánytorg&t- ták fel, hogv ír. í végre ez a pártszerű működés, minek a frakciózás, amikor korábba;, minden szervezet azt ígérte, hogy nem a pártok barnának színtere lesz az őr kormányzat. Arra valók a kér viselők, arra való a testületi ülés, hogy ott és együtt oldják meg a gondo­kat. Ezzel szemben a másik véleményt az egyik frakcióve­zető szá.ából halhattuk: a frakció, valamint a frakcióve­zetők tanácskozása a vélemé­nyek egyeztetésének a színtéré. Ha nem volna ez a minimális egyeztetés, teljesen szétforgá. csolódna az ülés, hiszen ahány képviselő, annyi vélemény. Hogy miről volt szó a frak­cióüléseken és a frakcióveze­tők eszmecseréjén — nem tud­hatjuk. Mindenesetre igen líosz- szú idő után azzal jött vissza a polgármester úr, hogy egy­értelművé tette a helyzetet képviselőtársai számára. Csak akkor és csak úgy tud ered­ményesen dolgozni, ha valóra válik a három alpolgármestere« szisztéma — hangsúlyozta, majd nyílt szavazást kért a javasla­táról. A képviselők előbb meg­szavazták, hogy nyíltan szavaz­zanak — dr. Juhász József, vb-titkár szerint megtehették, hogy a korábbi titkos szava­zásra vonatkozó döntésüket megváltoztassák —, majd meg­szavazták, hogy három alpol­gármestere legyen a városnak. Következett a jelölé*. • Ml TÖRTÉNT A HÁTTÉRBEN? Hogy kiket szántak alpol­gármesternek a pártok, azt r.éhanyan már előre tudhat­ták. A közönségnek fenn­tartott helyekről minden­eseire előre sorolták az esé­lyeseket, mondván, hogy az információhoz már eiőző es­te hozzá lehetett férni a 2-es villamoson. Meg is je­gyezte egy férfi félhangosan: „Jöhetne Annuska néni, itt is volna miért tiltakoznia”. Arra a kazincbarcikai asz- szönyra utalt; aki a saját településén tői lant alpolgár­mester-választás körülmé­nyei ellen tiltakozva, több mint egy hete nem fogyaszt másv. mint Borsodi vizet. Lapunk- régi elve szerint, most sem kívánjuk kom­mentálni a dolgot, de nem engedhetjük, hogy kétségek között maradjon az olvasó. Ezért közzé tesszük azt az értesülésünket, amelyhez az égvik szünetben jutottunk. Juga György, a Fidesz frak­cióvezetője árulta-, eh hogy a polgármester- úr.-. hájjpm Párt­nak ajánlotta fel, töltsék be az alpolgármesteri, tisztsé­get r az SZDSZ-nek. az MDF-nek. a KDNP-nek. Am a szabaddemokraták hosz- szas győ2fködés után sem .álltak kötélnek, ezért a fia­tal demokraták elvállalták a harmadik alpolgármestersé- get. Ebből végül is látható, hogy az a három párt adja az alpolgármestereket, amely három párt a polgármester megválasztására is alkalmi szövetséget kötött. A Fidesz fiatai politikusa újfent ta­gadta. hogy az alpolgármes­teri- tisztségek valamiféle el­lentételezést jelentenének az akkori szavazatokért. Megis­mételte: mivel az SZDSZ nem vállalta, így csöppen­tek ők a dologba. Erről a megoldásról nem volt elítélő véleményen a szocialisták frakcióvezetője, Tóth Pál sem. Az ismert városszocio­lógus lapunk munkatársának kérdésére kifejtette: ha a három párt adja az alpol­gármestereket, ezzel a pol­gármester döntéseihez „hoz­zák'" a többség szavazatait is. Vagyis lehetővé teszik a nyugodt önkormányzást. Márpedig erre igen nagy szükség van, hiszen tornyo­sulnak az „ ügyek, s a város vezetői nem kérhetnek, s nem is kaphatnak száz nap Programot az infláció ellen A Magyar Szocialista Párt a hét végén Siófokon tar­totta kongresszusát. Sürget­ték egy hatásos program ki­dolgozását az infláció meg­fékezésére, és valamennyi politikai párt bevonásával a munkanélküliség meg­szüntetésére. Elfogadtak egy olyan álláspontot is, misze­rint a tulajdonviszonyokat úgy kell átalakítani, hogy minél több ember lehessen tulajdonos. Felszólították a munkavállalókat, hogy mi­előbb teremtsék meg saját, egységes fellépésre is képes érdekképviseleti szervezetei­ket. Mindez lényegében egy szociáldemokrata program — hangoztatta az MSZP veze­tősége. Nagy vitát váltott ki Pozsgay Imre kilépése. türelmi időt az első lépé­sekhez. Azonnal dolgozniuk kell. • FELADATOK, FIZETÉSEK De ezzel kissé elébe sza­ladtunk a dolgoknak, hiszen még csak meg sem említet-. tűk a jelöltek nevét. Első alpolgármesternek Kobold Tamást (KDNP) jelölték és választották meg. Közremű­ködik majd a poigármésiéri feladatok allamigazgatási ré­szében. s hozzá tartozik a közgazdasági osztály, azadó- é-s illetékhivatal, a vállalko­zási és befektetési osztály, s. az önkormányzati vagyon Kezelése. Fizetése 45 ezer forint le** (Ugyanennyit ke­resett elődje, a tanács álta­lános elnökhelyettesé is,) Á köv eíké 7,ő alpol gármes i ,<j r Fetrasovszki István (MDF- képviselőcsoport). Az ő re­szortja a városellátás, vá­rosüzemeltetés, az . önkor­mányzati irányítású vállala­tok felügyelete, a városren­dezés és -építés.. Fizetésként havi 40 ezret szavaztak meg neki képviselőtársai. ('Ta­nácselnök-helye'tes elődje havonta SS ezret kapott. Er­re a pozícióra egvébkenfel­hangzott egy másik személyi javaslat is Dr, Sutóczki Zol­tán (SZDSZ) Kertész Bélát, a V árosé r-ndnóksag volt osz­tály vehetőjét kívánta jelöl­tetni. ám, hogy a neve fel­kerüljön a szavazólapra eh­hez egy. szavazat még hi­bád zott. A. harmadik alpolgáimes­ter a Fidesz képviselőcso­portjából került ki. Halász József népek , .hívják, s „az e’sszségügyi és‘.szociális o|z- tály/ az: otetatls’... és a köz­művelődés tartozik majd hozzá. Fizetése ~ szintén havi: 40 ezer. (Tanárit elődjéé 35 ezer volt’.) Az a-polgármes­tere!:. letették az esküt. A képviselőtestület" erejé­ből már csak annyira futot­ta, hogy megválasszák a pénzügyi ellenőrző bizottsá­got. Énnek elnöke Számadó Éndréné (SZDSZ képviselő- csoport) lett. Csoba Tamás déiután 3-kor a testület ülé­sét szerda délután 2 óráig elnapolta. (bujdos) A főutcán sétált a földönkívüli? // Anya! L n Ezek szerint ö az ufó gazdája A múlt hét szombatjának délutánján — életében elő­ször ilyen időpontban — szerkesztőségi szobájában kopogott írógépén e sorok írója. Egyszeresek megszó­lalt asztalán a telefon. A kul­turális rovatot kereste egy hölgy, természetesnek véve, hogy valaki van a vonal má­sik végén, mintha a. kultu­rális rovatnak olyankor ott kellene ülbi a helyén, vár­va, hogy megcsürrenjen a telefonja. (A szerkesztőség egyébként teljesén kihall, az összes többi szoba kulcsra zárva. Olt hiába csengene a telefon. De nem is ott csön­gött.) Az izgatott hang tulajdo­nosa — egy 55 éves hölgy — el-elakadó lélegzettel szá­molt be nem mindennapi él­ményéről. Nem azzal a cél­lal, hogy az újságban szere­peljen — a történet és ő maga —, hamem, hogy vala­kivel megossza mindazt, ami egy hete foglalkoztatja. Il­letve: valakivel már meg­osztotta. Tizennégy éves lá­nyával, mar csak azért is, mert vele volt akkor a fő­utcán. Azért tárcsázta szerkesz­tősig linket a hölgy — be­mutatkozóit, visszahívtam telefonon, beleegyezett a tör­ténői: közlesébe, de kérte, * | nevét ne írjam le —, mert 1 pétiekkel korábban olvasta lapunkban az Ufó Miskolc Űzi városában? című cikket. Ez kavarta aámyira fel. Mért c is látott valamit. Ponto­sabban: valakit' Ugyanazon a napon amikor az állítóla- ■gól Úfót’észlelték.^ Majd’ egy óra hosszat be­széltünk telefonon. A dél­után és este f oly aurán még néhányszor hívtuk egymást, •pontosítani a részleteket, il­letve azért, mert a hölgy új­ra és újra meg akart bizo­nyosodni felőle, hogy „nem adom ki” — mit szólnának az Ismerősei? Mindvégig úgy tűnt, mind a ketten nor­málisak vagyunk. Jómagam abszolút. tájékozatlan va­gyok földön kívüli-ügyben, a. hölgy- azonban nem. Olvas­mányaiból tudja, hogy mi­BEZALOM VAGYONVÉDELMI SZOLGÁLTATÓ KFT. 3530 Miskolc, Korvin Ottó u.-10. 12. Telefon: 46/40-419 M I ■ A i rí, , r ilt a 811 i iskolci if#! VÁLLALJUK: ♦ Mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi rendszerek tervezését, kivitelezését. ♦ Rendészeti csoport felállításának megszervezését, aktuális jogszabályi előírások, megfelelő szobályzetekkol történő ellátását, esetleg az objektum rendészeti munkájának teljes átvételét. ♦ Pénzszállítást, pénzkisérést, pénzőrzést a vonatkozó jogszabályok szerint. 6- Középületek, magánlakások, családi házak, va­lamint magánszemélyek folyamatos napsiakhoz kötött őrzését. ♦ Szabadban vagy zárt térben elhelyezett értékek fegyveres és (vagy) kutyás őrzését. ♦ Sport- és zenei rendezvények biztosítását. ♦ Robberiótöltetek felkutatását és hatástalanítását. ♦ Személyek felkutatását, információ gyűjtését Szolgáltatásainkat magas szinten, ERKÖLCSI és ANYAGI garancia mellett vállaljuk. BÍZZA RANK MAGAT ES ÉRTÉKEIT! SEGiTUNKI lyerírtek írják' le az űrből lövői”) lényeket. A színház oldalán jött le­felé anya és lánya a Szé­chenyi úton, amikor a hölgy meglátta azt a bizonyós lényt: „Rögtön az első pillanat­ban arra gondoltam, hogy ez nem ember. Hanem »olyan« lény. Tudom, hogy hihetetlen, és nem is va­gyok biztos bénne, hogy va­lóban nem ember-e, minden­esetre az 55 év alatt még ilyfen arcot nérh láttam. Lát­tam én már beteg embert, sápadtat, yiaszíehér arcút, láttam albínót, de ilyen szörnyű fehér arcút még nem. És az orra szeme, szája, nézése! Az orra pisze volt, hosszúkás orrlyukakkal. A szája keskeny, nagyon hosszú, lefelé görbülő. Hideg, ferdevágású szeme . a sem­mibe meredt... Az arc- csontja. széles.. Elhaladtunk egymás, mellett, 6 is tovább­ment, mi is, a lányommal. Már .átértünk a zebrán, a villamosmegállónál járhat­tunk, amikor a lányom meg­szólalt: »Anya! Láttad?« Te­hát neki is feltűnt, ö is na-' gyón fel volt dúlva. A lá­nyom nem oltás ilyen témá­jú könyveket, fogalma sincs arról, mit írnak az ufókról, a földönkívüli lényekről. Vagyis nem tudja, hogy mi-í lyerinek »keil« lennie az ar­cuknak. fejüknek. Neki nem is az arca tűnt fel, hanem az — mint utóbb elmondta.' és azóta is többször megbe­széltük —, hogy milyen pi­paszár lába lehet, mert úgy. lengett rajta a nadrág. Meg. a mozgása, ami szokatlan.,- idegenszerű, merev völtF Utána is fordult a kislá­nyóm. Bármilyen félelme les volt a látvány, az élmény.;' arra gondoltam, még egy-* szer megnézem azt a vala­kit. Visszafordultunk, meg­indultunk felfelé, de már ném láttuk... A lányom azt mondja, hogy amikor ő hát­rafordult, akkor az illető is, de egészen furcsán ... Egvéb- ként hétköznapi ruha volt. rajta, hajadonfőit volt, a ha­ja ritkás, barna színű ... Nem tudom. Nem akarok rá­gondolni. de állandóan előt­tem van az az arc...” Mit lehet itt tenni? Talán kérni mindazokat, akik lát­ták az ILLETŐT, hogy je­lentkezzenek. Persze, ' még jobb lenne, ha a LÉNY je-' léntkezne. De ha lehet, ne jelen sörök írójánál, hartem az Avas Szálló Lőcsei-tért-r méhen, a Déli Hírlap Ufó-' Expóján. ' ' (szabados) f Fráter Györgyről a Földes Gimnáziumban Az ősi - Miskolci (volt Lé- vay, Fráter. Mikszáth, Föl­des) Gimnáziumok Egyesü­lete november 13-án, ked­den 16 órakor tartja soron következő baráti összejöve­telét a Földes Ferenc Gim­náziumban, melyre tisztelet­'• ’’ ' .-.-SV,:- . . r*.< te! meghívjuk a volt és ft jelenlegi iskolatársainkat- -én- minden érdeklődőt. Fráter, György éietútjáról és törté­nelmi szerepéről előadást tart dr. Balpataki Béla sa- jóládi római katolikus plé-r bános. -­Az időskorúak honapja Mától rendezik meg Mis­kolcon Az időskorúak hónap­ja eseménysorozatát. Délután 2 órakor a szociális otthon­ban Szilvágy Lajos igazgató köszönti a megjelenteket, majd — a program szerint Csoba Tamás, Miskolc pol­gármestere mond megnyitót. Áz eseményen közreműköd­nek a Miskolci Nemzeti Színház művészei. Ez alka­lomból kiállítás nyílik a szo­ciális otthon lakóinak mun-' káiból. / Lesz vssúli rendőrség A MÁV vezérigazgatója a hét végén bejelentette, hogy a pályaudvarok biztonsága és az utasok nyugalma ér­dekében jövőre megalakít­ják a2 országos vasúti rend­őr-főkapitányságot. Huszon­öt százalékkal fejlesztik a vasutasok bérét, és az 1200 nyugdíjba vonuló helyére nem vesznek fel újabb dol­gozókat. így a bérfejlesztés mértéke elérheti a harminc­öt százalékot is. Ehhez azon­ban belső átszervezésre is szükség van, s elsőként a vezérigazgatóságon csökken­tik a létszámot. í' idő Borús, ködös idő várható, kisebb esőre is számítani le­het. A változó irányú szél mérsékelt marad, kora dél­után 0 és plusz 5 fok kö­zött, ott, ahol átmenetilég felszakadozik a felhőzet, ke­véssel 5 fok fölött, késő es­te mínusz 1 és plusz 4 fok között lesz a hőmérsékleti '' Roburba rohant, meghalt Az elmúlt hét ' végén halá­los közlekedési baleset tör­tént a 3-as számú főútl41-es kilométerkövénél. Pénteken reggel negyed nyolckor Sz. László, 45 éves kisiparos magánfuvarozó Toyota típu­sú személygépkocsijával sza­bálytalanul előzött, * beltr rohant a vele szemben sza­bályosan haladó, Z. Pál 55 éves hódmezővásárhelyi gép­kocsivezető által vezetett- Robur tehergépkocsiba. Sz. László a baleset következtéd­ben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszí­nen élebét vesztette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom