Déli Hírlap, 1990. november (22. évfolyam, 253-278. szám)

1990-11-01 / 253. szám

Dósa G\öw>\\ér a Honvédhan kajakozik tovább * Az autóknak mind a négy kerék meghajtására szüksé­gük van. A legfrissebb híreink Dó­sa Gyöngyvérről, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövet­ség szakmai bizottsága ja­vasolta a női juniorváloga­tottba. — Igen. öt futam volt még a következő startomig. Azt gondoltam, hogy addig kiheverem a bukásomat. Rö­videsen azonban rosszul let­tem. Beültem a mentőbe és Vasárnap indultak volna , a versenyzők, aztán hétfő, majd kedd lett belőle. Pedig . a versenyzők megérkeztek. Igaz, késve, de eljöttek a külföldiek is. A blokád sem akadályozta meg ebben őket. Aztán az időjárás szólt köz­be, ázottá, csúszóssá téve a talajt. A péceli prológot azért megtartották, de a po- mázi gyorsasági szakaszt nem rendezték meg. A két­ezer kilométeres távnak har­mincöt autó és huszonöt en- durómotor vágott neki. A terepjárók és a kétkerekűek a Vajdahunyadvártól indul­tak. Volt néhány koccanás is, még megérkeztek a ver­senyzők az első állomásig, Balatonfüredig. A magya­rok között ott volt a Sel- meczi, Simon, valamint a Ferjáncz, Tandary kettős. (szaniszló) a közeli kórházba vittek. Az Hegymászás Az ötödik magyar Hima- I lája-expedíció néhány tagja hazaérkezett. Hegymászóink közül tizenegyen feljutottak I a 8201 méter magas Cho-Oyu csúcsra. Ez magyar rekord­nak számít. >|c Hajdú bízik abban, hogy j'fvjie is felállhat néhányszor a dobogó legmagasabb fokára. Bár már hetekkel ezelőtt lezárult az idei kajak-ke­nu versenyidény a kulisszák mögött és előtt még folyik az értékelés, illetve az előké­születek a jövő évre. Elkez­dődött az 1991-es világver­senyekre készülő különböző korosztályú válogatottak ki­jelölése. Lassan tisztává vá­lik a kép az ilyenkor szo­kásos átigazolási mizériák eredményeiről. Természete­sen szőkébb pátriánk sem volt mentes ezektől... A Diósgyőri VTK kajak­kenu szakosztályában ver­senyzett az elmúlt években Dósa Gyöngyvér. Nem ne­héz kitalálni, hogy miért a múlt idő. Szeptember köze­pétől ugyanis a tehetséges fiatal sportoló a Budapesti Honvédőt erősíti. Puy At­tila vezető edző a követke­zőképpen vélekedik az át­igazolásról : — Négy első osztályú mi­nősítéssel rendelkező női ka­jakosa volt a szakosztály­nak. Közülük az egyik, Dó­sa Gyöngyvér döntött úgy, Dósa Gyöngyvér nyáron még a DVTK-ban verseny­zett. (Szobán Gabriella felvétele) hogy a fővárosba távozik. A többiek természetesen ma­radtak. A négy lány számá­Birkózó csapatbajnokság Ma pótolják, ami elmaradt Emlékezetes, hogy néhány összecsapást nem rendeztek meg a Vasas—DVTK birkó­zó csapatbajnoki találkozón. Ennek oka; mindkét együt­tesből volt olyan versenyző, akiknek kötelezettségei vol­tak a magyar válogatottban. Gutman Józseftől, a vas­gyári egyesület birkózó szak­osztályának vezetőjétől meg­tudtuk, hogy a diósgyőriek ma utaznak el a hátralevő viadalok megvívására. Rep- ka Attila 63 kilogrammban lép a szőnyegre. Neki min- denkéyoen győznie keli fő­városi ellenfele ellen. A 48 kilogrammban Szabó István küzd majd Faragó József­fel a pontokért. A DVTK Lakatos Győzőt állítja majd ki az ifjúsági Európa-baj- nok dózsás Takács eilen. A diósgyőri versenyzőnek esé­lye van a 74 kilogrammban arra, hogy nyerjen. Már csak azért is, mert Takács stílu­sa fekszik Lakatosnak. A piros-fehér birkózó egyéb­ként már Komáromi ellen is nyert mérkőzést, amikor még a 82 kilogrammos me­zőnyben versenyzett. Az eddig lejátszott össze­csapások alapján az ered­mény 13,5-11 a miskolciak javára. Már egyetlen győze­lem elegendő ahhoz, hogy a Vasas elleni fordulót is meg­nyerje a DVTK. Xvlárpedig ennél többre van remény. 3. Mavad raid legre elindullak a terepjárók ra igen jól sikerült az idei versenyidény, hiszen dobo­gós helyezéseket szereztek a legrangosabb hazai verse­nyeken. A legnagyobb sikert a Bogdanovics Beáta, Dósa Kinga, Dósa Gyöngy vér, Ho­mer Nóra összetételű egység az országos felnőtt bajnok­ságon aratta, az ötszáz mé­teres küzdelemben ötödikek letten. Dósa Gyöngyvér tel­jesítménye volt a legkiemel­kedőbb, hiszen ő a romá­niai IBV-n két aranyérmet is szerzett. — Ez azt jelenti, hogy jobb képességekkel rendel­kezik társainál? — Én inkább úgy fogal­maznék, hogy a négy lány közel azonos képességű, ed­digi fejlődésük is hasonló ütemű volt. Valamennyien képesek kimagasló eredmé­nyekre, de még nagyon so­kat kell készülni, gyakorol­ni, hogy biztos legyen az esetleges győzelem. Gyöngy­vér versenyei sokkal jobban sikerültek, mint társaié. Az az igazság, hogy nem vár­tuk tőle, hogy már most ki­magaslói nyújt, mert pon­tosan nehéz meghatározni a fejlődés ütemét. Jövőre sok­kal nehezebb küzdelmek várnak rá, hiszen már a junior korosztályban kell helytállnia, illetve már a fel­nőttek között is próbálkoz­hat. Ez tapasztalataim sze­rint némi törést is okozhat a sportolónál, ilyenkor az edző, vagy a versenyzőtár­sak segíthetik át a holtpon- toni • *»***.•; .•* íá - «.<•<> — Mi az átigazolás his­tóriája ? — Teljesen prózaian zaj­lott le. Gyöngyvér szülei in­díttatására döntött úgy, hogy a Honvédhoz megy. X mi véleményünket sem ő, sem szülei nem kérték ki. Köz­rejátszott döntésében az is, hogy válogatottbeli verseny­zőtársa, Czigány Kinga — ő Győrben kajakozik — ha­sonló lépésekre készült. Köz­ben Kinga megegyezett egye­sületével és elállt szándéká­tól, Gyöngyvér lényegében hoppon maradt. — Nem próbálta meg tar­tóztatni az egyesület? — Sajnos, nem adott le­hetőséget az egyezkedésre, hanem ultimátumszerűén be­jelentette távozását. — Milyen haszna és kára származik , a szakosztálynak Dósa Gyöngyvér átigazolá­sából? — A kár az, hogy elvesz­tettük egy első osztályú ver­senyzőnket. Igaz, marad még három, akik képesek lehet­nek pótolni. Előny az, hogy a Budapesti Honvéd neve­lési költségtérítést fizet a DVTK számára. — Mi lesz a pénz sorsa? — A megállapodások sze­rint visszakerül a kajak-ke­nu szakosztályhoz, és az ei- ső osztályú versenyzőink pénzbeli juttatásainak bizto­sítására kívánjuk felhasz­nálni. jjc A jégen szinte minden versenyét megnyerte. Kérdéses viszont most az. hogy télen rajthoz állhat-e? (Szabó István felvétele) Wiener Neustadthan bukott r Agyba parancsolták Hajdút Két hónapig nem szállhat nyeregbe Még hosszú időre ágyba kényszerítik orvosai Hajdú Zoltánt, a Borsodi Építők Volán SC sulakmoíorosát, a magyar bajnokság idei má­sodik helyezettjét. A mis­kolci versenyző, mint isme­retes, Wiener Neustadt ban szenvedett sérülést, majd a Vasgyári Kórházban ápolták. Azon a nemzetközi viada­lon eséllyei lépett pályára Hajdú. Aztán következett a bukás ... — Az első futamomban rosszul sikerült a rajt — me­séli. — Lefutottu K az első kört. de meg mindig csak a harmadik helyen voltam. Borzasztóan bántott ez, hát megpróbáltam előrébb jutni. Az edzéseken olyan gyors voltam motorommal, hogy esélyem volt arra, hogy a harmadiknál jobb helyen fe­jezzem be a futamot. Több­ször utolértem vetélytársa- mat, Trofimovot, ám lehagy­ni nem bírtam. A pálya nem volt rossz, de nem is a leg­ideálisabb. Néhol gödrök tették egyenetlenné. Amikor közvetlenül az esésem előtt befogtam Trofimovot, mind­ketten belefutottunk egy ilyen gödörbe. Éreztem, hogy már nem bírom tartani az egyensúlyomat, hát megpró­báltam elengedni a motort. A lábam azonban fenn­akadt. Én a palánknak men­tem a géppel együtt, a tes­tem pedig a kettő közé szo­rult. A motor nagyon meg­ütött. Akkor még nem sej­tettem, hogy nagyobb baj történt. Levegőt ugyan kap­tam, ám az nem jött ki be­lőlem. Ennek ellenére a sa­ját lábamon hagytam el a pályát. — Akkor még azt hitte, hogy folytathatja a ver­senyt ■.. osztrák orvosok nem akar­tak hazaengedni, úgy kö­nyörögtem ki. hogy eljöhes­sek. Megígértették viszont velem azt, hogy azonnal be­megyek a kórházba. Betar­tottam, egyenesen odahaj- tottunk. A Vasgyári Kór­házban aztán különféle vizs­gálatokon estem át. Kide­rült, hogy vesezúzódást szenvedtem, ráadásul eltört egy korábban már megsé­rült bordám. Ez utóbbi szúr mosi is. — Mit mondtak az orvo­sok arról, hogy mennyi ide­ig tart majd a gyógyulása? —- Két hónapra becsülték ezt az időt, ha betartom utasításaikat. Persze ez a szervezetemtől is függ. — Ügy tudom, nehezen tűri a fekvést. Most mégis ezt kell tennie ... — Már az elmúlt hétpén- tekjén haza akartam jönni a kórházból. Az orvosok azon­ban meggyőztek arról, hogy néhány napig maradjak.' Végül négy lett belőle. Ked­den engedtek el úgy, hogy itthon fekszem és jegelem a vesémet. Hetente el kell járnom vizelet-vizsgálatra is; Komolyan veszem a sérülé­semet, mert nagyobb baj is lehet belőle. Szerencsére már- vége van a salakmotoros-- szezonnak, így lesz időm a pihenésre, a gyógyulásra. A vesezúzódás miatt most fá­radékonyabb vagyok. Több-! szőr le kell ülnöm, vagy fe-í küdnöm. — Mikor látjuk legköze­lebb a pályán? — Tavasszal mindenkép­pen. Sz. P. Bz aranyérmes „liéWtólll” A nevelésért fízelnek a pestiek

Next

/
Oldalképek
Tartalom