Déli Hírlap, 1990. november (22. évfolyam, 253-278. szám)
1990-11-09 / 260. szám
legfrissebb ... legfrissebb ... legfrissebb .. . leg Véget értek as innovációs hetek Többet is tudna a konverter Tiséves a kombinált acélmű A kohászati szakemberek számára évek óta megrendezik ősszel az innovációs heteket. Az előadások most is sok érdeklődőt vonzottak. A tudományos ülést követően, november 6-án tartották a záróelőadást, a 10 éves fennállását ünneplő kombinált acélműről. Varga Sándor, a Nyersvas- és Acélgyártó Kft. ügyvezető igazgatója szólt arról, hogy az acélmű alapkövét 1977. december 29-én helyezte el Lázár György akkori miniszterelnök, s a felépítésében mintegy 50 kivitelező vállalat vett részt. Ezzel egyidö- ben készítették fel az acélmű személyzetét Japánban, az NSZK-ban, Svájcban, Svédországban és a Szovjetunióban, a világszínvonalú technológia elsajátítására. A kombinált acélmű 1981 márciusában kezdte meg a folyamatos termelést, s eközben tovább épült az üzem második szakasza. Végül is 1982 augusztus 2-án, tehát a tervezett határidőnél hamarabb, a 10 milliárdos tervezett költséggel szemben 9 milliárd 517 millió forintból teljesen befejeződött az építkezés. Eközben a régi marEgy szólista — négy versenymű Zenés matiné A Zenés matiné első ! hangversenyét szombaton rendezi meg a Kossuth Művelődési Ház színháztermében (Kossuth utca 11.) a Nemzeti Filharmónia. A délelőtt fél 11-kor kezdődő koncerten a Miskolci Szimfonikus Zenekart Kovács László vezényli. Közreműködik Horváth László, aki Molter Klannétverseny ét, Rolla Basszetkürt-vernenyét és Despalj Szaxofonversenyét játssza. A koncert befejező részében Mozart Kla- rinétversenyét szólaltatja meg Horváth László, az Állami Hangversenyzenekar szólistája. A hangversenyéletben igen ritka az ilyen esemény, amikor egy műsorban négy versenyművet játszik egy művész. Sorsolásra várjak ms olvasóinkat, mégpedig lapunk és a Fertext rendkívüli tombolájának húzására. A Béke utea 10. szám alatt délig összegyűlt szelvények közül délután 2-kor kerül elő a három legszerencsésebb. A-.fődíj: egy méret után készített, komplett üléshuzat, igény szerinti anyagból, bármilyen típusú járműre. Ezen túl pedig gazdára vár még egy Alpin fémvázas és egy City típusú hátizsák. A Nagycsaládosok Egyesületének országos közgyűlése Ez évi közgyűlését november 10-én délelőtt fél 10-kor tartja Budapesten, a Dózsa György u. 84. szám alatti konferenciateremben a Nagy- családosok Országos Egyesülete. Az egyesület miskolci csoportját is megkérdezték arról, miként értékelik az eddig végzett munkái. Valamennyi tag véleményére kíváncsiak, éppen ezért minden érdeklődőt szívesen látnak az országos, közgyűlésen. tin-acélmű termelését fokozatosan visszafejlesztették. Az új acélmű számára még a mai napig is gondot jelent, hogy nem kapnak elegendő, jó minőségű alapanyagot, hiszen több acél előállítására is képes lenne a konverter. Igaz, hogy ma már nem a mennyiségi szempontok vezérlik a vállalat vezetését, hanem az, hogy- a jó minőségű terméket minél gazdaságosabban állítsák elő, s azt jól értékesítsék. Varga Sándor a szakemberek számára részletesen elemezte a többirányú fejlesztéseket, amelyek a diósgyőri kohászatot a világon elismert korszerűbb gyártási technológiákhoz közelítették. A kombinált acélmű az elmúlt tíz évben jelentős változást hozott a vállalat életében, hiszen az új generáció már megismerkedhetett az acélgyártás legújabb eljárásaival, s erre építheti fejlődését a mai Dimag Rt. (vadas) üjabb amerikai csapatok a Perzsa-öbölnél Üjabb amerikai katonákat vezényelnek a Perzsaöbölhöz. Ezzel majdnem megduplázzák az amerikai haderőt. Ráadásul a csapat- létszámnak nem szabnak felső határt — ez derült ki abból a két sajtóértekezletből, amelyet Bush elnök, valamint a védelmi miniszter és a vezérkari főnök tartott. Az amerikai haderő megerősítése a szákértők szerint további 200 ezer katonát, tengerészgyalogost, valamint tengerészt jelent. Bush azzal indokolta ezt az intézkedést, hogy meg akarja értetni Husszeinnel: nincs más útja, mint a kivonulás. Két hét múlva növekednek a lakossági betétek kamatai — erről a kormány tegnapi ülésén döntöttek. Eszerint a látra szóló betétekre 17 százalék az egy éven belüli lekötöttekre 26, míg az 1-től 3 évig zárolt megtakarításokra 30 százalék kamatot fizetnek. A kormány döntött a jogtalanul elítéltek kárpótlásáról is. Ezentúl mindazok, akiket egy évre jogtalanul ítéltek, el, 500 forint nyugdíjkiegészítést kapnak, és minden további, börtönben töltött év 250 forint összeggel növeli ezt az összeget. r Dideregtek a belvárosban o Hideg lakásokban, meleg víz nélküli reggelre ébredtek ma a miskolci belvárosban élők. Mint a távhőszol- gáltató vállalat ügyeletétől megtudtuk; a fűtés azért állt le, mert eltört az a négyszázas gerincvezeték, amely az egész belváros fűtését szolgálja. A hiba kijavítását a szakemberek azonnal megkezdték, egész éjszaka dolgoztak. Az ígéretek szerint délutánra ismét meleg lesz a lakásokban. LOTTO A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 45. játékhéten a következő számokat húzták ki: 30, 33, 57, 73, 83. Telitalálatos szelvényt nem találtak, a négyesekre egyenként 206 740 forintot fizetnek. A hármasok 1 238, a kettesek pedig 45 forintot érnek. A jövő hétre átvitt nyereményalap 2 millió forint. Betörők a városi hivatalban Ma reggelre virradóra betörők jártak a Petőfi u. 1— 3. sz. alatti városi hivatalban. A korán reggel a hivatalba érkező takarítónők vették észre, hogy az udvar felőli részen a pinceablakokat betörték. Hogy a tettesek pontosan mit vittek el, és mekkora kárt okoztak, lapzártakor még nem lehetett tudni, ugyanis a rendőrség helyszínelő bizottsága akkor kezdte meg munkáját. A DH és a Videoton-márkabolt köiös tombolája Ki nyert tegnap? Tegnap délután 14 órai kezdettel sorsoltuk ki a DH és a Pátria-üzletházban található Videoton-márkabolt közös tombolájának nyereményét. A sorsolás kezdetére az üzlet megtelt az ide látogató olvasóinkkal. A nyertesek nevét régi szokásunkhoz híven, egy épp a helyszínen, tartózkodó kisgyermek húzta ki a gyűjtődobozból. Az első díjat,. az 5 ezer forint értékű Samsung kétkazettás sztereo rádiósmagnót Kraj- nyák János (Miskolc, Könyve* Kálmán utca 18.), a máA piacokról jelentjük Még bőven van karfiol, paprika A UH és a Büro Ratio Kit. tombolája Gazdára vár az autssrádiú A hirtelen jött hidegben megcsappant ugyar. az árusok száma a Búza téri szabadpiacon, de még jónak mondható a felhozatal. Különösen karfiolból hoztak sokat, így egész olcsón vásárolhatjuk: a szépséghibásakat 15, a szebbeket 30 forintért kilónként. A szabadföldi paprikát, paradicsomot, uborkát lassan kiszorítja az üvegházi — a kettő együtt széles árskálát mutat, minőségtől függően. Paprikából még sokféle kapható: a húsos fehéret egyenként 8—15, a hegye«, erőst 2—7 forint között, a lecsónak való nem túl szépet kilónként 30—35 forintért adják. A sötétzöld kaliforniait a Vitamin-butikban kilónként 100 forintért vehetjük meg (itt egyébként a szép szemű lencse árát 110 forintra mérsékelték). A tojást — mintha országszerte összebeszéltek volna az árusok — egyöntetűen drágán adják mindenhol. A száraz bab még soha ilyen értékes nem volt — azt mondják, kevés termett belőle, s még ilyen áron is megéri spájzolni. A torma kilója 100, a most már fagycsípett sütőtök 20—30, a téli retek kilója 15—30, a hónapos retek csomója 8— 15, a paraj kilója 30—60, a sóskáé 40, a héjas dióé 90—120, a birsalma 15—25, a brokkoli 40, a cékla 20 forint kilónként. Déligyümölcsöt sokan kínálnak, ám az árakban nincs nagy eltérés. A mandarin kilója 90— 140, a narancsé 120—140, a banáné 100— 110, a citrom ugyancsak 100—110, a kiwi egyenként 30 forint. A vasgyári piac éppenhogy piacnak mondható. A szabadtéren csupán néhány árus kínál valamit a kiskert ké6ei terméséből. Aki vásárolni akar, inkább a csarnoki kiskereskedőknél talál árut. A Zöldért árai Búza téri Vasgyári Ózdi szabadpiaci árak Szolnoki Burgonya 15 11—16 15—16 14—15 13—20 Petrazseiyemgy./kg 40 20—50 42—50 35—40 30—60 Sárgarépa/'kg 23 10—30 30—40 30—35 20—30 Karalábé — 20—30 24—35 30 15—25 Fokhagyma 123 100—140 100—150 130 120—150 Zeller kg 50 35—60 40—50 — 30—50 Vöröshagyma 30 25—30 30—35 25 16—26 Fejes káposzta 15 12—18 17—20 15—16 15—20 Kelkáposzta 3i 22—40 30—40 30 20—40 Savanyú káposzta 35 34—40 36—40 35—40 30—50 Vöröskáposzta 25 22—25 25—30 — — Karfiol — 15—30 25—40 30 35—40 Tv. paprika--30—80 30—70 25—70 20—65 Paradicsom — 30—50 25—40 15—60 30—70 Uborka — 90—100 — 50—70 30—60 Gomba — 90—150 70—80 170 120—200 Dióbél — 300—350 300 100/héjas 250—300 Mák no 110—160 120 120 90—100/lit. Szárazbab — 100—130 100—130 100—120 90—100 Alma — 10—25 14—25 12—20 13—40 Körte 32 24—70 45 25—45 25—50 Szőlő--45—60 40 30—40 25—60 Tojás — 3,60—5 3,40—4,50 3,50—4,50 3,50—4,50 sodik díjat a 2500 Ft értékű Actív típusú sztereó autós rádiósmagnót G-ószmann Sarolta (Miskolc, Sályi u. 16.), míg a harmadik díjat, az 1000 forint értékű kazettavásárlási lehetőséget Gyü- kérné Császári Jolán (Miskolc, Jáh Ferenc utca 34.) nyerte. Gratulálunk a szerencsés nyerteseknek! Nyereményüket a boltban vehetik át. Német, angol Kezdőknek és haladóknak indít német, és angol nyelv- tanfolyamokat a Vasas Művelődési és Oktatási Központ. A 96 órás kurzusok díja 4 ezer forint, la foglalkozások heti kétszer 3 órában lesznek. Jelentkezni személyesen, vagy a 70-220- as, illetve 70-330-as telefon 28-as mellékén lehet. Ködös hidep Napközben is a kora reggelihez hasonló ködös, hűvös időre kell számítanunk. A párásság csak lassan szűnik meg, az ég változóan felhős lesz, a légmozgás pedig mérsékelt marad. A hőmérséklet keveset emelkedik, 4—8 fok között alakul. csirnevasar A Magyar Demokrata Fórum miskolci és nyékládházi szervezetei kedvezményes élőcsirkevásárt rendeznek november 10- én — szombaton — Miskolcon, a bulgárföldi Stadion étterem mögötti parkolóban reggel 8 órától és november 10-én — szombaton —- Nyéken, a piactéren, reggel 7 órától. A csirkék súlya 2—2.20 kg, áruk 120 Ft/db. Mindenkit szeretettel várunk. flpriiriietések Kombi gyermekágy, kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni az esti órákban a 40-437-es telefonon. 1300 Lada Combi kiutalás, november 13-i átadással, eladó. Tel.: 66-171. A Ferteit és a DB rendkívüli tombolája Ma sorsol unk! Növekednek a lakossági betétek kamatai Karácsony közeledtével egy igazi ajándékparadieso- mot ajánlunk olvasóink figyelmét. A Büro Ratio Kft. Korvin Ottó u. 4. sz. alatti üzeletéböl kevesen jönnek ki vásárlás nélkül. Több ezer olyan apró cikket kínálnak, ami idáig ismeretlen volt a miskolci boltokban. Különleges nyugati írószereket, rajzeszközöket, dekorációs eszközöket, apró mechanikus és elektromos ajándéktárgyakat árusítanak, amelyek alkalmasak ismerősök, barátok és szeretteink megajándékozására. Érdemes körülnézni a belvárosi boltban, ahol mindenki talál olyan, kedvére való tárgyat, amire régóta áhítozik, s hiányzik a. háztartásból,-, Figyelmébe ajánljuk a hivatalok anyagbeszerzőinek is ezt a helyet: itt megvehetik, megrendelhetik az iro- dakeiiékeket, az adminisztrációhoz szükséges felszereléseket. Szeghoné Zombori Ágnes üzletvezető négy értékes díjat ajánlott fel a Déli Hírlap játékos kedvű olvasóinak. A fődíj egy autósrádió, s ezen kívül gazdára vár egy elektromos lakásriasztó, egy szuper zsebiroda, valamint egy komplett daltamcsengő-készülék. A szelvényeket —- amelyeket november 14-én jelentetünk meg — november 19- íg várják az üzletben délig, s aznap délután két órakor sorsolás. A bolt áruválasztékáról a 41-526-os telefon- -számon lehet érdeklődni.