Déli Hírlap, 1990. november (22. évfolyam, 253-278. szám)
1990-11-24 / 273. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg , • . . < • r r : : \ Kizárnák a nyilvánosságot? A miskolci képviselőtestület nem döntött a lakások bejegyzéséről Tiszaújváros lesz Leni nv árosból ? Leninváros önkormányzata a november 22-i ülésén szavazott arról, hogy mi legyen a város új neve. Az ajánlott nevek közül — melynek sorában az eredeti Tiszasze- derkény is szerepelt — végül is Tiszaújváros mellett voksoltak. A névváltozásra vonatkozó javaslatot a köztársaság elnökéhez kell eljuttatni, aki azt törvényerőre emelheti. sjAPQS/ MISKOLC VTV ^CEVfZ'^ Tizenegy állandó bizottságot hozott létre tegnap délutáni ülésén a miskolci képviselőtestület. A döntést a frakcióvezetők közötti egyeztetés előzte meg. Mint arról korábban a Dil már beszámolt, a megbeszélések arról folytak, hogy hány ilyen bizottság működjék a borsodi megyeszékhelyen, a tagsági helyeken milyen elvek alapján osztozzanak az egyes pártok, s melyik bizottságnak melyik politikai erő adja az elnökét. A bizottságok a következők: ügyrendi bizottság (elnöke: Csoba Tamás, Fidesz), jogi és igazgatási bizottság (elnöke: dr. Gondos Csaba, MDF), költségvetési, adóügyi és gazdálkodási bizottság (az elnöki tisztet évenkénti váltásban, s az alábbi sorrendben töltik be: Kovács Eleonóra, Fidesz, illetve Fejér István, MDF), pénzügyi ellenőrző bizottság (ezt korábban már megválasztották), építési és városfejlesztési bizottság (elnöke: Kar- vajszky István, SZDSZ), városüzemeltetési bizottság (elnökeő Tóthné Asztalos Ildikó, SZDSZ) környezet- és természetvédelmi bizottság (elnöke: dr. Förster Gyula, Zöld Pár), egészségügyi bizottság (elnöke: dr. Berkes- sy Sándor, MSZP), szociális és lakásügyi bizottság (elnöke: Szendrák Dóra, Fidesz), oktatási bizottság (elnöke: dr. Mádat Gyula. KDNP), kulturális bizottság (elnöke: dr. Szabadfalvi József, MDF). Érdemes szót ejteni róla, hogy mi is lesz e bizottságok feladata. Előkészítik a képviselőtestület döntéseit, szervezik és ellenőrzik a döntések végrehajtását. A majdani szervezeti és működési szabályzatban határozzák meg pontosan azokat az előterjesztéseket, amelyeket a bizottságoknak kell benyújtaniuk, valamint azokat, amelyeket csak a bizottságok állásfoglalásaival nyújthatnak be a képviselő- testület ülésein. Maga a testület döntési joggal ruházhatja fel a bizottságokat, a bizottságok döntéseit felülvizsgálhatja, s önkormányz.ati rendeletben hatósági hatáskört állapíthat meg »számukra. A tegnapi ülésen arról nem esett szó, hogy kap- nak-e majd valamilyen javadalmazást a bizottságok tagjai, vagy csak az elnökök munkáját honorálják, s ha fizetnek, akkor kinek, miből és mennyit? Arról is csak a szünetben eiejtelt megjegyzésekből értesülhetett a Déli Hírlap munkatársa, hogy esetleg e bizottságok nem a nyilvánosság előtt dolgoznak majd, üléseikre nem lesznek hivatalosak az újságírók. Ezzel kapcsolatban két megjegyzés kívánkozik ide. A parlament bizottságainak ülésén is ott ülhetnek a sajtó munkatársai. Érthetetlen volna, ha az önkormányzatok esetében ez nem ígv történne. A tanácsrendszer éveiben is rendszeresen közölhettünk beszámolókat a végrehajtó bizottság üléseiről, így a miskolciak a legtöbbször idejében értesülhettek arról, milyen döntésekre készül a tanács. Ha most az újságírókat kirekesztették a bizottságok üléseiről, a képviselők hogyan tudatnák a választóikkal, hogy mik a terveik, mit miért tesznek, s a választók, ha nem ismerhetik meg időben a képviselő hölgyek és urak szándékait, vajon miképpen befolyásolhatják a döntéseket? Mindenesetre egyelőre ebben a kérdésben sem mondták még ki az utolsó szót, s reménykeltő, hogy akadtak á folyosón olyan frakcióvezetők is, akik kijelentették: pártolják a nyilvánosságot a bizottsági üléseken. Sőt, Karvajsz- ky István, az építési és városfejlesztési bizottság elnöke meg is hívta e bizottság első ülésére az újságírókat. A bizottságokkal kapcsolatos szavazás után a város polgármestere, Csoba Tamás egy konkrét ügyet ismertetett képviselőtársaival. Arról van szó, hogy a tanács annak idején eladásra jelölt ki állami bérlakásokat. Szeptember 30-án azonban hatályba lépett az önkormányzati törvény, s a korábbi állami lakások önkormányzati tulajdonba kerültek. De a már eladottakat csak akkor hajlandó bejegyezni a földhivatal, ha ehhez hozzájárul a képviselőtestület is. Erről a kérdésről többen is kifejtették a véleményüket. Voltak, akik azt mondták: segíteni kell a lakásvásárlókat, tegyék lehetővé a bejegyzést. Mások az illetékes Szövetség, önálló állomokból Ólaiul a Szovjetunió Mihail Gorbacsov arra figyelmeztetett, hogy a Szovjetunió föidarabolása együtt járna az emberi jogok tömeges megsértésével, vérontáshoz és pusztuláshoz vezetne. Ráadásul súlyos nemzetközi következményei lennének. A szovjet államfő azután tartott sajtótájékoztatót, hogy a központi parlament elvben elfogadta az elnöki jogkör kiszélesítését és nyilvánosságra hozták az új szövetségi szerződéstervezetet. Mihail Gorbacsov közölte, hogy a szövetség olyan mértékben újul meg az eddigi Szovjetunióhoz képest, hogy ez a fajta együttműködés még a baltiaknak is érdekében állhat. Az elnök hangsúlyozta, hogy a szövetségen belül minden állam teljesen önálló lenne. A honvédelemmel, a külpolitikával és bizonyos gazdasági ágazatokkal kapcsolatban csak azért őrizné meg az egységet, hogy a nagy szovjet közös piac hatékonyan működjön. A szovjet elnök, aki az új rendszer alapján a végrehajtó hatalom egyszemélyi vezetője lett, optimistán nyilatkozott arról, hogy minden baj ellenére meg lehet bikózni azzal a válsággal, ami ma a Szovjetuniót jellemzi. Fidesz képviselők fogadóórái bizottságok elé akarták terelni az ügyet. Akadt, aki ezt olyan megfontolásból szorgalmazta, hogy így felülvizsgálhassák, helyesen járt-e el a tanács a lakáseladásoknál. Megint mások egyáltalán nem értették, miért köti ehhez a hozzájáruláshoz a földhivatal a bejegyzést. Hiszen, mint kiderült, érvényes szerződésekről van szó, amelyeket az önkormányzat nem hatálytalaníthat. Legfeljebb azt tehetik, hogy meggátolják a földhivatali bejegyzést. Ebben az esetben viszont arra is számíthatnak, hogy lesznek, akik kártérítési pert akasztanak az öl,kormányzat nyakába. Az alapkérdésre végül is semmiféle elfogadható válasz nem hangzott el. A szavazásnál nem kapta meg a kellő számú voksot az az indítvány, hogy járuljanak hozzá a bejegyzéshez. Végül a polgármester úr indítványát fogadták el. Vagyis, levették napirendről ezt az ügyet. Az illetékes bizottság tárgyalja majd meg a kérdést és terjeszti újból a testület elé. A hosszúra sikeredett vita vége felé dr. Förster Gyula (MZP) azzal rukkolt elő, hogy az önkormányzati ingatlanvagyon értékesítését függesszék fel mindaddig, amíg az eladással kapcsolatos saját elveit ki nem dolgozza az önkormányzat. Csoba Tamás az indítványt szavazásra akarta bocsátani, ám Tóth Pál (Szocialista (Párt) határozottan tiltakozott az ellen, hogy napirenden nem szereplő, előkészítetlen indítványokról döntsön a testület. Ennek beláthatatlan következményei lennének. Mégis szavaztak a képviselők, ám arról, hogy Förster dr. javaslatáról nem kívánnak dönteni. (bujdos) Az utóbbi években világszerte egyre több nő lép be a hadseregbe. Brian Mítchel amerikai szakértő, aki korábban felelős posztot töltött be az Egyesült Államok hodseregében, komoly kutatásokat végzett e területen. Eredményeit a Chicagóban nemrég megjelent „A hadsereg elnőiesedése” című könyvében publikálta. Adatai szerint a „csúcsot” az Egyesült Államok tartja, ahol a több, mint kétmillió katona 10,3 százaléka nő. Második Kanada 9,2 harmadik Anglia 5,1 százalékkal. A Fidesz egyéni választókerületben mandátumot szerzett ön- kormányzati képviselői az alábbi időpontokban és helyeken tartják meg fogadóóráikat. November 26-án, hétfőn délután 4 órától: 4. sz. vk.. Tavaszi Zsolt, Szputnyik Utcai Általános Iskola; 11. sz. vkM dr. Pirkó József, Családsegítő Intézet, Budai J. u. 4.; 15. sz. vk., Juga György, 10. Sz. Általános Iskola, KatóTegnap délelőtt 10 óra 20 perckor halálos kimenetelű baleset történt Miskolcon, a lyukói úton, a szeméttelep közelében. Egy Trabant és egy Skoda személygépkocsi ütközött össze, melynek következtében K. F. 29 éves miskolci öntődarus a helyszínen meghalt. További két személy súlyos, életveszélyes A kormány vasárnap a hároméves gazdasági programjáról tárgyal. Ugyanezen a napon érkezik MagyarországEbben a vonatkozásban a Szovjetunió sem marad ei, ott több mint ezázezer nő visel fegyvert. Jelenleg Izrael az egyetlen olyan ország a világon, ahol a nők számára is kötelező a katonaság. Az Egyesült Államokban csak 1981- ben törölték el a nők hadkötelezettségét, de a hölgyeknek most sem tiltják meg, hogy önként vegyék fel a divatos egyenruhát és fegvevert fogjanak. Még akkor sem, ha a nő és a halált hozó fegyver összeegyeztethetetlen. wice u. 17.; 16. sz. vk.. Kovács Eleonóra, 4. Sz. Általános Iskola, Dayka u. 30. fszt.; 24. sz. vk., Csoba Tamás, Kornióstetől Általános Iskola, Üttörő u. 1. November 27-én, kedden délután 4 órától a 6. sz. vk.-ban élők találkozhatnak képviselőjükkel, Szabó Árpáddal, a Középszer u. 3. alatt, a 3. Sz. Általános Iskolában. sérüléseket szenvedett, a szerer.csélenség következtében másik két személy súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár értékét a rendőrség 150 ezer forintra becsüli, s. a baleset körülményeinek tisztázására tovább folytatja a vizsgálatot. ra a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége, hogy megbeszéléseket folytasson a jövő évi hitelnyújtás feltételeiről. Az érdekegyeztető tanács tegnapi ülésén sem a munkavállalók, sem a munkaadók nem fogadták el a kormány jövő évi gazdasági elképzeléseit. Vasárnap háromnegyed héttől az MTV 1-es programjának a helyén sugárzott adással jelentkezik a Miskolc Városi Televízió. Akik az egyórás műsort figyelemmel kísérik, megtudhatják, hogy az EXPO' 95 program- igazgatója hogyan ítéli meg térségünk esélyeit, ha úgy döntenek, hogy hazánk is csatlakozik a világkiállítás megrendezéséhez. Szó lesz az M3-as autóoálva további építéséről, valamint, arról, hol tart a munkaerő-átképző központ építése. Megismerhetik városunk neves építészének születőiéiben levő terveit. Bemutatkozik Miskolc újonnan alakult művészetpártoló egyesülete, a Pannónia, és kiderül, milyen különlegességeket rejt a Kossuth utcai kő- és ásványtár. Lesz rejtvény is, amelyre az adás ideje alatt a 63-859-es teler fonszámon várják a megfejtéseket a szerkesztőség munkatársai. Holnap: Első Emelet Az Első Emelet lép fel' holnap a Rónai Sándor Művelődési Központban. A koncert 6 órakor kezdődik. Envhe idő w Ma a Kárpát-medence fö- lé váltakozó ned -ességtar-: talmú, a tegnapinál átmenetileg néhány fokka! hűvösebb levegő áramlik, de így is 5—6 fokkal magasabb hőmérsékletre számíthatunk áz. ilyentájt szokásosnál. A ko-. ra délutáni órákban 9—14, késő este pedig 5—10 fok lesz a jellemző. A cukorbetegek legyenek önmaguk gyógyítói Tanácsadó kurzus a Vasgyári Kórházban Egy Trahant és egy Skoda ütközött Halálos baleset a Hói ólon A kormány hároméves gazdasági programja Három vadkant egy lövéssel Szokatlan, sőt hihetetlen eredményekről olvashatnak az érdekességeket kedvelők Litvániában, a nemrég megjelent „Litvánia rekordjai” című könyvben. Aligha alszanak nyugodtan a horgászok, vadászok, miután egykét szenzáció« eredményt elolvastak belőle. Például a könyv szerint a legpontosabb lövő litván vadásznak egyetlen lövéssí' sikerült egyszerre három vadkant leterítenie: a lövedék két vaddisznón átment és a harmadikban állt meg. Szerencsések a litván halászok is, a legnagyobb tokhal amit kifogtak, 120 kilós és 254 centi hosszú volt. Aki pedig a gombát szereti, az is elcsodálkozhat a könyv egyik adatán: egy szerencsés litván férfi 3,05 kilós vargányát talált. A cukorbetegek jószerivel önmaguk orvosai is lehetnek, ha tisztában vannak betegségük súlyosságával, ha étrendjüket és életmódjukat úgy tudják alakítanú hogy ez a baj a szervezetükben ne tegyen további kárt. Ennek a megelőzéséről természetesen sok mindent kell tudni, és nem is csak nagy általánosságban, hiszen nagyon fontosak az apró részletek, a pontosan kiszámított kalóriaértékek. Ezért határozták el a Vasgyári Kórházban, hogy az általuk gondozott cukorbetegek számára tanácsadó kurzust tartanak hétfőtől péntekig, minden délután. A kórház kultúrtermében egy-egy előadással kezdődik naponta a program, majd folytatódik az étteremben, ahol a gyakorlatban is bemutatják, miként kell elkészíteni az ajánlott diétás ételeket. Ugyanott élelmiszerbemutalót is tartanak, a Miskolci Hűtőipari Vállalat, a Miskolci Sütőipari Vállalat, és diabetikus üdítőkből a Miskolci Likőrgyár rendez kóstolóval egybekötött bemutatót. E programból ez alkalommal az orvosok is tanulni akarnak. Ezért a kurzus elején és végén tesztlapokat ^ töltenek ki a résztvevők, amelyből kiderül máj 3, mennyire volt hatékony a gondozottjaik számára ez a rendhagyó orvosi és isme-’ retterjesztő munka. Musti hadsereg