Déli Hírlap, 1990. október (22. évfolyam, 228-252. szám)

1990-10-10 / 236. szám

Alkohol, Garázs, Neurózis, Útlevél Mt. Shawrnafc nincs ooyeiien offenségs í Viszont minden kanätja <fc»W » feladvány Psoía Irén Evadnyitás ÁHZ-vel az A Filharmónia téli bérleti hangversenysorozatának év­adnyitó előadása a jövő kedden lesz a színházban. A fél 8-kor kezdődő hang­versenyen a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólal­tatja meg Weber A bűvös vadász-nyitány című művét, majd Herényi Miklós adja elő Csajkovszkij Rokokó va­riációját. A koncert befeje­zéseképpen Beethoven VII. szimfóniája csendül fel. A zenekart az osztrák Carl Österreicher vezényli. A di­rigens számos nemzetközi elismerésnek örvendő kar­mester tanára volt, a világ több jelentős zenekarának élén állt már, mint ahogy több karmesterverseny (így a Magyar Televízióé) zsűri­jében is dolgozott. Pályafu­tásáról: klarinét tanszakon végzett, a salzburgi Mozar­teum hangszerjátékosa lett. 1956. és 1970. között a bécsi zeneakadémia klarinétpro­fesszora volt. Karmesteri adottságait Clemens Krauss ismerte fel, akinek vissza­vonulása után átvette a karmestertanszak és a fő­iskolai szimfonikus zenekar vezetését. Ríiiiij lap: a Székhelyi „Jocó", Fodor Ta­más, Darvas Iván, Sinkovits Imre, Banff, György, Meszléry Judit (Sáfár Anikó helyett), Tí­már Éva és Nagy Attila egy társulatban: az „álomcsapatot” Farkasházy Tivadar hozta ösz- sze a Rómeó és Júliában ... Karinthy Ferenc, Molnár Gál Péter, Szabó Magda, Vitra/ Tamás neve olvasható másoké mellett a szerzők között, és Bemard Shaw-é, akinek Pyg- malionját most Spíró György is lefordította... Itt a színház, Itt a mozi, Képernyő, Mit? Hol? Mikor? - ezek a Színházi Élet rovatcimei. Lapok alakulnak, lapok szűnnek meg, talán pótolja a Film, Színház. Muzsika ki­esése okozta hiányt ez az új Rt. és a Sorger Kolon Ltd. közreműködésével. A szer­kesztőbizottság elnöke Érdi Sándor, társai: Bodrogi Gyu­la, Darvas Iván, Szabó Ist­ván, Vinkó József. Nem hiányzik a rejtvény sem a lapból, az első felad­vány Psota Irén. A helyes megfejtők ’ között színházje­gyeket sorsolnak ki. Igaz, nem igaz? Döntse el az ol­vasó ! Például azt, hogy a művésznő kedvenc sportja a toronyugrás volt-e, vagy sem, hogy Darvas Szilárd beszélte-e rá a Psota név megtartására, hogy a szülei matematikusnak szánták, vagy sem. Gombaszedésre invitálnak Gombaszedő túrára invi­tálja pénteken délután há­rom órakor az érdeklődőket a Zöld Párt miskolci cso­portja. A bőséges csapadék­nak köszönhetően, a bükki dombokon termett eledel begyűjtésében gombaszakér­tő segít a túra során. HUNGARIAN TRAWL COMPANY SZABADKA 1 napos társasutazás autóbusszal. 1990. október 26. Részvételi díj: 700 Ft Naqy fern, A-tóI I-hf Négyszázan váfták szom­bat este, hogy a Beatrice megkezdje „Utálom a XX. századot” címmel meghirde­tett műsorát. Amíg a rajon­gók megfelelő hangulatot teremtettek, addig Nagy Feró a gondolatait rendezte ábé­césorrendbe.- Alkohol. — Az egyik legfontosabb dolog, legalábbis Magyaror­szágon.- Barátok. — Egy kezemen meg tu­dom számolni azokat az em­bereket, akikben megbízom. Persze, bárhol őszinte lehe­tek, akár a rádióban is el­mondom, mi az, ami bánt, legfeljebb ilyenkor cinikus­nak látszom. A hallgató szá­mára viccnek tűnik az egész.- Csuka Mónika. — Volt feleségem. Ennyi.- Dijak. — Nem fontosak. Igaz, hogy jelentenek valamit, de az alkotást nem befolyásol­ják sem a díjak, sem a kö­zönség, csak a saját kontrol­lom.- Erdős Péter. — Hazug, demagóg, maga a sátán.- Félelem. — Az én félelmeim nem a napi harcokban mutatkoz­nak meg, az ilyesmit élve­zem. Attól se félek, hogy a színpadon nem sülnek el úgy a dolgok, ahogy szeretném. Ilyenkor az a legjobb, ha őszintén megmondom: gyere­kek, ma valahogy nem megy. A közönség ezt úgyis érté­kelni fogja. Az én félelmeim nem ilyen természetűek, sok­kal inkább szférikusak.- Garázs. — A mai magyar rockze­nei műsorok közül messze a legfontosabb. Egy hónappal ezelőtt megváltoztattuk a műsor szerkezetét: kilencven százalékban magyar felvéte­leket játszunk. Hogy a hall­gatók hogyan fogadják ezt a váltást, nem érdekel. Én ve­zetem a műsort, ők meg csak hallgatnak.- Hivatalok, hivatalnokok. — Ma már kevés dolgunk van velük, nem kell enge­délyekért szaladgálni, rend­őrségi letiltásokkal- foglal­kozni. Különben is van me­nedzserünk.- Igazság. — Kitalált fogalom. Meg­győződésem, hogy az igazsá­got — a tények ellenére — soha nem ismerhetjük meg.- Közönség. — Sokszor kompromisszu­mot kell kötnöm azért, hogy az üzenet eljusson a hallga­tóhoz. A közlendő nem fel­tétlenül egyszerű, mégis le kell szállnom egy szintre, ha azt akarom, hogy a gyerekek a szívükbe zárjanak. A kö­zönség nem bunkó! Ha nem értenek meg, valószínűleg, rosszul fejeztem ki magam.- Lemezgyár. — Mi nem hagytuk ott a céget, még mindig megfelelő a terjesztési hálózatuk.- Miskolc. — Nagyon fontos, mindig is az volt. Emlékszem a ré­gi P. Mobilos időkre, amikor ezer-ezerkétszáz ember is összejött a Gárdonyiban egy- egy forró buli kedvéért. Ha a hegyről megpillantottam az LKM-et, mindig belém- hasított: igen, ez a XX. szá­zad! Egy koszos gyárat, füs­tös kohót a hegyek közé be­zsúfolni, számomra ez elret­tentő.- Neurózis. — A nyolcvanas évek ele­jéig nem tudtam, mi is az a depresszió. Addig nem értet­tem az öngyilkosokat, de ak­kor természetesnek tűnt, hogy a létből átjuthatok a nemlétbe.- Őrjöngés. — Inkább extázis. Az em­ber pszichikai életében az egyik legfontosabb dolog. Nem pusztán a zenére értem, hiszen az extázis minden olyan cselekvésben elérhető, ahol az ember megszabadul­hat a korlátáitól. Sajnos, rit­kán érem el ezt az állapotot, mert túlzottan tudom magam ellenőrizni.- Pimaszság. — Nem érzem magam szemtelennek, ám ha buta­sággal találkozom, akkor igenis, pimaszul reagálok. Amikor a színpadról azt lá­tom, hogy a közönség vakön bevesz mindent, muszáj pi­masznak lenni, cikizni őket, hogy ne legyenek ilyenek.- Rockzene. — Sok rockzenekar, sok jő zenész van Magyarországon, Természetesen nem a befu- tottakra gondolok.- Siker. — A rock leginkább az a műfaj, ahol azonnal vissza­jelzést kap a művész. A ha­tás ott helyben le is mér­hető. Egyetlen művészeti ág­ban sem befolyásolja a kö­zönség így az alkotót. Ha a közönség nem lelkes, hiába játszanánk a jól bevált slá­gereket, a siker, elmarad.- Tekintély. — Egy a fontos, magam előtt legyen.- Ütlevél. — Három évig nem volt útlevelem, mert Nyugatra akartam távozni. Beadtam a vízumkérelmemet, erre meg­vonták tőlem az útlevelet. Kiutazási engedély, ilyen is csak a keleti blokkban lé­tezik. művészeti hetilap. Kiadja az erre a célra született kft., a Magyar Televízió, a Mai Nap A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ OKTÓBER HAVI JÁTÉKRENDJE- Választások. — A FIDESZ-re szavaz­tam. A Magyar Demokrata Fórum kötetlen eszmecserére hívja a választópolgárokat október 11- én (csütöitűkön), 14-től 16 órá­ig. Az érdeklődőket Balázsi Ti­bor parlamenti képviselő, Gu­lyás István, az MDF Miskolci Szervezetének ügyvezető elnöke és dr. Furmann Imre, az MDF Országos Elnökségének alelnöke várja. A találkozó helye: MDF- pavilon, Miskolc, Szabadság tér (jó idő esetén), vagy az MDF Miskolci Szervezetének első emeleti tanácsterme. Miskolc, Szabadság tér 5. (rossz idő ese­tén). Az igaz és felelősségteljes szónak higgyenek, ne a felelőt­len demagógiának! Minden ér­deklődőt szeretettel vár az MDF Miskolci Szervezete. A Mozgáskorlátozottak B.-A.-Z Megyei Egyesületének jelöltjei megköszönik Tisztelt Választóik bizalmát: 05. sz. választókerü­let: Szarka Józstefné. 08. sz. vá­lasztókerület: Tóth M. Zoltán. l'O. sz. választókerület: Vörös Gyula. 15. sz. választókerület • Baranci Gyuláné. 18. sz. válasz­tókerület: Dúrbák Vince. 20. sz választókerület: Csordás Sán- dorné, 21. sz. választókerület • Varga Gézáné. 23 sz. választó­kerület: László Vilmos. 30. sz választókerület: Perjési Vilmos- né. Egyesületünk önkormányza­ti képviselőjelöltjei tiszteletiéi kérik, hogy sorstársaink, hoz­zátartozóik szimpatizánsaik va­lamint a testi fogyatékos es beteg választópolgáraink az ok­tóber 14-i. második fordulóban továbbra is minél nagyobo számban őket támogassák sza­vazataikkal. Egyesületünk lis­tája ugyancsak a 3-as. NAGYSZÍNHÁZ JÁTÉKSZÍN 16.kedd A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR KONCERTJE Teli bérlet este fel 8 17. szerda Nincs előadás 18. csütörtök A MAKRANCOS HÖLGY Egyetemi bérlet este 7 19. péntek A MAKRANCOS HÖLGY Bemutat« bérlet este 7 ..... 20. szombat A MAKRANCOS HÖLGY Csifcv bártat »te7 KÍSÉRTETEK «•ti 21. \asarnap A MAKRANCOS HÖLGY Sztgiifleti beriet ette 7 KÍSÉRTETEK dtHctsstHnt mte* 22. hétfő Nincs előadás 23. kedd Nincs előadás 24.szerda RUGGIERO RICCI HEGEDŰESTJE zongorán közreműködik: NAGY PÉTER TeS bértat este M 8 KÍSÉRTETEK «le* 25. csütörtök \ MAKRANCOS HÖLGY Madách bérlet este 7 KÍSÉRTETEK Berletszunet este* 26. pen lek HAPPY KOOS-DAY Koos János jubileumi koncertje Bérletszunet este* 27. szombat HAPPY KOÖS-DAY Koos Janos jubileumi koncertje Berletszunet Berletszunet dti. 4 este* 28.vasarnap A MAKRANCOS HÖLGY Déryné beriet du. 3 29. hétfő Nincs előadás 30. kedd Nincs előadás 31. szerda A MAKRANCOS HÖLGY Lehár bérlet este 7 KÍSÉRTETEK Berletszunet este*- Zenekar. — A Beatrice egy nosztal­giazenekar, nem több. Mesz- sze nem az a zene, amilyet szeretnék. A XX. századi hír­adó című lemezemhez ha­sonló rock’n rollt képzelek el. Eklektikus zenét, hiszen én is ilyen vagyok. Kocsis Attila Filmklubok a Hevesyben Újraindul a Pedagógus és az Európa Filmklub a He­vesyben, a Kossuth mozi klubtermében, a Pedagógus Filmklub első vetítése októ­ber 19-én lesz, ezt követően kéthetenként mutatnak be egy-egy filmet, pénteken fél 7-től. A hat este programjá­ból: A szarvasvadász, Krisz­tus utolsó megkísértése, Ber­lin fölött az ég. Az Európa Filmklub vetítései hetenként lesznek, október 17-től. Hét egymást követő szerdán, fél 7-es kezdettel mutatják be a filmeket, közöttük az Egy szobalány naplója címűt, az Álombrigádot, a Brazilt. A rendezők sorából: Alfred Hitchcock, Bunuel, Wim Wenders, Bernardo Berto­lucci.

Next

/
Oldalképek
Tartalom