Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)
1990-09-28 / 226. szám
Irodát nyit a Komplex Kft ^ A BNV-n a járműipari szabadteriileten láthatjuk a Televízió Autó—2 műsorában is bemutatott, átalakított Trabantot. A Papillon — Pillangó — nevet viselő kisautót Szor- csik Lajos és Rozgonyi Sándor tervezte, s egyelőre csak ez az egyetlen készült el, ám ha igény és gyártó lenne rá, sorozatban is összeállítanák. (Kerényi László felvétele) II Magyar Képpárt — Nemzeti Parasztpárt Áz önkormányzatról A lakosság szolgálatában Üzleteket, vendéglőket is A két világháború közötti, valamint 1945—50-es koalíciós időkből a községi képviselőtestületek, a Miskolc Városi és Borsod-Gömör- Kishont vármegyei törvény- hatóság tevékenységének ismerete és tanulmányozása adhat támpontot a mának. Semmiféleképp nem akarjuk folytatni azt, csak hasznosítani belőle, amit érdemes. A harmadik tanácstörvény alapján a második ismérv az önkormányzati elem volt. Amely községben még élt az önszervezés alapján létrejött kisközösségek szelleme, ott az „ahogy lehet” elv alapján élve a lehetőségekkel hasznosan munkálkodhattak a település gyarapításán. Miskolc város 13 településéből alakult Nagymiskolccá. A Rákosi—Gerő-féle gigantománia az első ötéves terv végére háromszázezer lakosú nagyvárossá akarta fejleszteni, a magyar Ural, vagy ahogy mások mondták, Ruhr-vidék központjává. Nem sikerült munkásvárossá sem tenni, mert az a remény, hogy a jó szakmunkásokból jó politikusok is lesznek, nem vált be. Egy Eszperanti, háromszor Pedagógusok részére eszperantó alap- és középfokú nyelvi államvizsgára felkészítő 50 órás speciális nyelvtanfolyamot indít a Magyar Eszperantó Szövetség Megyei Bizottsága. A sikeres nyelvi államvizsga lehetővé teszi újabb szak felvételét. Az első megbeszélés október 4-én 5 órakor lesz, a Rónai Sándor Művelődési Központban. Jelentkezni levélben, vagy a helyszínen lehet. A Rónai Eszperantó Szakköre esti alapfokú eszperantó nyelvtanfolyamot indít heti egy alkalommal. Jelentkezés írásban, vagy személyesen, első megbeszélés október 11-én 5 órakor lesz. részük élete kisiklott, más része e kiemelt rétegnek (a ,,káder”-ek) elfelejtette, honnan jött, a harmadik csoportja műveltségben és szaktudásban is kiemelkedett és megtartotta a magyar valóság iránti érzékenységét, értelmiségivé vált. A faluról helyükre jöttek nem váltak igazi miskolci lokálpatriótává, nem tudóit az erőszakolt csatolás1 fóbián, a diósgyőri, ne'jőcsabáí, göröm- bölyi, tapolcai, szirmai, de más városreszi ember sem azzá válni. Az önkormányzat feladata lesz a városon belüli arányos településfejlesztés kialakítása. A falusi városrész ne csak új, modernkedős és pazarA B.-A.-Z. MEGYEI ÉS MISKOLC VÁROSI MUNKÁSTANÁCS SZÖVETSÉG szükségesnek tartja, hogy a következő ügyekben állást foglaljon és álláspontját nyilvánosan az illetékesek és a közvélemény elé tárja. A munkástanács elítéli azt a gyakorlatot, mely szerint az alkalmazotti, dolgozói tömegek hiányos politikai szerveződését, hiányos érdekvédelmi rendszerét felhasználva, a gazdaság válságával, az inflációval, a fenyegető munkanélküliséggel visszaélve, nyomást gyakorolnak a munkavállalók tömegére, egyes Csoportosulások, személyek részére törvények megkerülésével magas jövedelmet sajtolnak ki, a privatizációban jogtalan és érdemtelen előnyöket szereznek. — Ezért felemeljük szavunkat és tiltakozunk a vállalati tanácsok szerepe, azok újjáválasztása ellen. A VÁLLALATI TANÁCSOK NEM LEGITIM SZERVEZETEK. Tulajdonosi jogokat gyakorolnak. holott nem tulajdonosok. Választott, önkormányzati szervként szerepelnek, de választási rendjük nem tisztességes, hiszen mindenki, aki a választási eljárás során nyíltan véleményt nyilvánít, kenyerét kockáztatja. Ezért most. a szeptember 15-i határidő lejártával meg kell állapítsuk, hogy a vállalati tanácsok újjáválasztása Borsodlással felépített házak sora, sokasága legyen, hanem a házon belüli komfortot élvező, szabadidejét hasznosan eltöltő és a városi ellátás, közlekedés, szolgáltatás, köz- biztonság folytán az otthonlétet mindig érző polgár igazi otthona* Olyan közszellemet kell kialakítani, amely városrészen, belül létrehozza, a különböző kisebb^ közösségekét, ardér^ék á’ hély szeTfemét^a sajátosságát, á különböző voltát hangsúlyozzák, és ezzel színesebbé, erősebbé teszik a várost. A Magyar Néppárt — Nemzeti Parasztpárt jelöltje Miskolcon: Balázs Péter üzemgazdász (4. sz. vk.). bán és Miskolcon nem vezetett a kinyilvánított kormányzati célhoz, a vállalatok irányításának demokratizálásához. A hatás a rendelet céljával ellentétes: megerősíti a vállalatok jelenlegi hitbizományként való kezelésének gyakorlatát. Nem legitimek azok a vállalatvezetők. igazgatók, akiket a vállalati tanácsok választottak, vagy erősítettek meg. A vállalati tanácsok által választott, megerősített vállalatvezetőket ezért nem lehet legitimeknek tekinteni. Működésük kizárólag a privatizáció befejezéséig, ideiglenes jelleggel fogadható el. és mindenkor felelősök a rájuk bízott dolgozok kenyeréért. — Követeljük az állami tulajdonnal. munkaeszközeinkkel való sorozatos visszaélések megelőzésére a vállalati igazgatók kizárását saját vállalatuk privatizációs területéről. —■ Követeljük, hogy a vállalati igazgatók a privatizáció befejezéséig az államnak. mint tulajdonosnak, számoljanak el működésükkel az Állami Számvevőszék előtt. — Kérjük a kormány tagjait. a leendő önkormányzatok vezetőit, hogy vállalatok, intézmények vezetőinek megbízásánál pályáztatás legyen a gyakorlat. A kiválasztás alapvető szempontjai a következők legyenek: — megfelelő szakirányú iskolai végzettség (pártiskolák stb.. formális iskolák figyelembevétele nélkül), — megfelelő szakirányú szakmai vezetői gyakorlat, — megfelelő emberi. erkölcsi magatartás. — a beosztottak közösségi véleménye. Igényeljük, hogy az így kiválasztott vezetők ne kapjanak tevékenységükhöz biankócáek- ket. működésük feltételrendszere részletesen kerüljön kimunkálásra oly módon, hogy a vállalat eredménye, hasznot hajtó, munkásíoglalkoztató működése legyen boldogulásuk alapvető feltétele, eredménytelen működés esetén sorsuk biztosan erkölcsi és anyagi bukás legyen. Gondban lesznek azok a vállalkozók, akiknek fel kell újítaniuk frissen privatizált üzlethelyiségüket, ha nem találnak gyorsan olyan céget, amelyik rövid határidővel elvállalja boltjuk, vagy éppen szállodájuk, éttermük megújítását. A Komplex Karbantartó és Szolgáltató Kft. már most ajánlkozik, hogy a gépésze, ti, villamos és más szakipari szolgáltatások mellett építőipari szakmunkával a vállalkozók rendelkezésére áll. Hamarosan megnyílik a Maros utca 1. szám alatt a szolgáltatóirodájuk, ahol részletes felvilágosítást adnak majd mindazoknak, akik itt rendelik meg a legkülönbözőbb munkákat. — Nemcsak az épületek kialakítására, hanem azok berendezésére is vállalkozunk — hallottuk Simon Béla ügyvezető igazgatótól. — Tárgyalásokat folytatunk egy svéd kereskedőcéggel, hogy a jövőben közösen, különböző élelmiszeripari gépeket. többek között hűtőket kölcsönözhessünk, vagy lízingeljünk, de akár el is adjuk a vállalkozóknak. Ugyanakikor csúcstechnológiát képviselő építőipari gépeket is bérbe adunk. Egy-egy vendéglátóipari egységet, belső- építészünk segítségévei a faburkolattól a teljes berendezésig megtervezzük és legyártjuk. majd beépítjük. Ha egy vállalkozónak bármilyen ötlete van, hozzánk bizalommal fordulhat. — Szívesen vállalkozunk komplex jellegű karbantartási feladatokra, a tervezéstől az előkészítésen át, egészen a végrehajtásig — mondta Gulyi.k Zsolt vállalkozási főosztályvezető, — Éppen ezért a most alakulandó házkezelőségekkel, lakásszövetkezetekkel éves karbantartási szerződést tudunk kötni, s ebbe még akár a liftszerelés is beletartozhat. 1600 jólképzett szakmunká— Vezető alatt művezetőtől a vezérigazgatóig: terjedő vállalati irányító beosztások tekintendők. Kinyilvánítjuk, hogy a vállalatok meglévő vagyonának jelentős része a dolgozók, alkalmazottak munkájából származik. Ezért igényt tartunk intézménytől és ágazattól függő mértékben arra. hogy a vállalatok tulajdonának méltányos része olyan módon kerüljön további térítés nélkül munkavállalói tulajdonba. hogy a munkavállalói tulajdonpakett képviselője. a helyi munkástanács e tulajdon* minden további tulajdonos között. elsősorban a munkavállalói érdekek szempontjából képviselje. Követeljük, hogy a tervezett privatizációs törvények igényünket e tulajdonra tartsák tiszteletben. Felhívjuk a jelenlegi állami vállalatok reménybeli vásárlóinak figyelmét arra. hogy az általuk birtokba venni kívánt vagyontárgyakat ezen igény terheli, ezzel az igénnyel vásárlásaiknál tehát számoljanak. — Munkástanács Szövetségünk fenti alapvető gondok rendszeres megtárgyalására, ügyeink módszeres rendezésére regionális érdekegyeztető tanács létrehozását látja célszerűnek és időszerűnek. F tanács keretében a megyei önkormányzat, a munkavállalók és a munkáltatók egyeztetik ügyeiket. Szövetségünk a munkavállalók érdekképviseletére hivatott. Felhívunk minden érdekképviseleti szervet, a független és ágazati szakszervezeteket, hogy a regionális érdekegyeztető tanács munkavállalói oldalon való részvételi szándékát szervezetünknél jelezze. A Munkástanács Szövetsége elnöksége nevében. Tetétleni Józsefné elnökségi tag, Papp Imre Munkástanács Szövetség elnöke Miskolc. 1990. szeptember 26. sunk van, akiket a kohászati megrendelések csökkenése miatt ezentúl gyárkapun kívül szeretnénk foglalkoztatni. Legalább 1 milliárd forintos árbevétellel számolunk, éppen ezért fontos számunkra a vállalt határidő igpn pontos és következetes betartása, s az olyan munkavégzés, hogy jó híre legyen a cégnek. Ma még ritkaságnak számít, hogy egy-egy nagyobb céghez kisebb munkák megrendelésével fordulhatnak az emberek. Márpedig egy lakásban gyakran akadnak olyan, javításra váró vízcsapok, zárak, aminek cseréjéfetújítanak hez nehezen lehet szakembert kapni. A Komplex Kft. új lakossági szolgáltató irodájában ezzel is szívesen foglalkoznak, de akár újonnan épülő családi házak felhúzását is vállalják, egészen a belső falépcső tervezéséig és legyártásáig. A szoigálta- tóirodában egyébként különböző háztartási gépek, hűtőszekrények javításával is foglalkoznak, s mint a kft. vezetői elmondták, verseny- képes árakkal dolgoznak majd. A Marx tér közelében várhatóan szeptember utolsó napjaiban adják át az új lakossági .szolgáltatóirodát. (vadas) Segítséget elfogadnak Szépül egy ans iskolaiért Övd és védd! Ezt a felszólítást választották jelszónak ez évben a Hennán Ottó Általános Iskolában. Az egykori 42-esben tanárok és diákok egyaránt a környezetünk védelméért igyekeznek többet tenni. Előadássorozatot indítottak, pályázatokat írnak ki például a Föld napja alkalmából, s közvetlen környezetük szépítésére szerveznek akciókat. Ez utóbbira kerül sor ezen a hétvégén is. Ma délután öt és hét óra között a felső tagozatosok felfrissítik az iskolakert növényállományát, palántákat ültetnek, tereprendezésbe kezdeSzovjetek a Szovjet tudósok a közelmúltban ismertették azt a Mars-programot, amelyet a francia világűr-ügynökséggel közösen terveznek, s amely 1994 novemberében indulna. Két űrszerkezet 11 hónapi repülés után 1995-től másfél évig keringene a Mars körül.. Ezenkívül mérlegelik az Egyesült Államok holdprogramjában való részvételt is a kilencvenes évek közepén. 1996—97-ben szondát kí>meny= 10 ew és 5e£er __, /forintos eépfcocsinyeremeny betétkönyv nek. Mindez szombaton folytatódik, amikor 8 és 12 óra között tanárok, diákok, szülők lepik majd el várhatóan az iskola környékét, ahol sziklakertet kívánnak többek között kialakítani. A városgondnokság szerszámokat adott a munkákhoz, a gyerekek palántákat hoztak otthonról, a szülők pedig segítenek. Szeretnék az egyébként sivár avasi tájképet legalább közvetlen környezetükben barátságosabbá tenni, megváltoztatni. Éppen ezért szeretettel várnak minden, környezetet és természetet féltő-embert, nemcsak. az iskola diákjait és szüleiket. Merkúron? vánnak küldeni a Mars holdjaihoz, valamint a kisbolygóövezetbe. A legmeghökkentőbb terv: egy űrjármű küldése a Merkúrra. Nyugati szakemberek kételkednek a terv megvalósíthatóságában, elsősorban nem is a magas hőmérséklet és a Merkúr felületi tulajdonságainak ismeretlen volta, hanem a vállalkozás óriási költségei miatt. A munkástanácsok közleménye és állásfoglalása