Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)

1990-09-04 / 205. szám

Az utca népe máris darabokra törte a Fucos tábláknak Hová kerülnek a pia hát ok? Túlságosan optimistának bizonyult a Városgondnok­ság gazdasági igazgatóhe­lyettese. Kopesó Imre. La­punk szombati számában még úgy nyilatkozott, remé­li, hogy a választási kam­pány végén összeszedhetik majd azókat a táblákat, ame­lyeket piai tragasztás céljá­ra készíttetett a város. A Nádasréten akarták tárolni ezeket, hogy ha újból szük­ség lesz rájuk, ismét előve- hessék. A tárolásból már aligha lesz valami. Hiszen még alig száradt meg a festék a DH szombati számán, a többnyi­re a belvárosban elhelyezett táblák legtöbbjét az utca né­pe máris darabokra törte. Ablakon kidobott pénz volt tehát az a nagyjából 100 ezer forint, amelyet a gyártásra költöttek. Pedig igen fontos felada­tot kellett volna betölteniük ezeknek a lécekből és gra- boplast-lemezekből eszkábált alkalmatosságoknak. Ezekre ragasztották volna választási plakátjaikat a miskolci párt- szervezetek. így kívánták megelőzni, hogy a házak fa­lára, a belvárosban felújított műemléképületekre kenjék a csirizt az aktivisták. De a plakátoló tábláknak, mint látjuk — ahogyan mondani szokták —, most már any- nyi i, Tűnődhetnénk hosszan, mi volt a baj. Túl gyenge lábon álltak az alkalmi táblák? Nagyon alacsonyra készítet­ték ezeket, s néhányan gát­futó akadályoknak vélték? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy egyesek az erejüket próbálták ki raj­tuk? (Nem kellett valami nagy erő a rongáláshoz.) Most már csak abban le­het reménykedni, hogy majd csak történik valami csoda, fi mégsem ragasztgatnak ösz- sze mindent a plakátjaikkal a pártok emberei. Hogy cso­dák vannak-e? Majd meg­látjuk . (b. a.) Terepszínű ruhában Szoknyás Romlo A panamai invázió idején minden valamire való ame­rikai magazin, tévéhíradó megkereste a maga szoknyás Rambóját, a katonalányt — vagy hölgykatonát? — aki dicsőséget szerzett a csilla­gos-sávos zászlónak. Most vi­szont titokban tartják őket Szaúd-Arábiában. A New York Times sze­rint azért, mert „Riadban a hölgy-Rambók akaratlanul is irritálják a szaudiakat. Itt ugyanis akár háború van, akár béke, egy férfi meg egy ■ nő nem mutatkozhat együtt,' ha nincsenek összeházasod­va”. És ráadásul a szoknyás Rambo nem kaphat külön laktanyát, csak különszobát. A helyzet fonákságára utal, hogy ugyanakkor egy hon­anya, Colorado állam képvi­selője kifogásolta, hogy par­lamenti kollégái „továbbra is csak a gyengébb nem kép­viselőit látják a katonanők­ben”. Ha a nyilvánosság mellőzésével is, de Szaúd- Arábiában is ott vannak a terepszínű ruhába öltözött lányok, asszonyok, orvosok­ként, ápolónőkként, hadtá- posként, akiket a Pentagon szerint: „tökéletesen kiké­peztek a sivatagi harcokra, ugyanúgy mint a férfiakat”. Felkészítették őket a geril­lák és a terroristák ellen is és nem is akárkik. Kikép­zőik Vietnamban edződtek... Paletta kontra tömb Autó a háztetőn Ezekre a táblákra már aligha ragaszt plakátot bárki is. Hogy a pusztításban mennyire volt ludas a szombat éjsza­kai vihar, nem tudjuk. Péntek délután viszont már több ösz- szetört táblát láttunk a városban. (Kerényi László felvétele) A „garázs” szó lassan ugyanazt jelenti Miskolcon a fülnek, mint a vörös posztó a (bika)szemnek az aréná­ban. A hasonlat annyiban sántít, hogy a torreádor és a bika könnyen összebékít- hetőnek tűnik a garázspár­tiak és a garázsellenzők tá­borához képest... De ezút­tal kivételesen nem az ál­datlan miskolci garázsügy­ről van szó, amely nemrégi­ben (a Bulgárföldön) szinte már polgárháborús tünete­ket produkált. Itt, és most szakemberek, azaz építészek mondják el véleményüket, amelyet nem érzelmi, hanem racionális szakmai alapokon alakítottak ki. Néhány nappal ezelőtt la­punkban megjelent Kovács Andrásnak, a Debreceni Építőipari és Tervező Válla­lat igazgatójának levele. Lé­nyege az volt, hogy a deb­receniek már többször, több helyszínen építettek fel úgy­nevezett parkolópalettát, s szívesen megtennék ezt Mis­kolcon is. A parkolópaletta nem más, mint megfelelő teherbírású lapostetővel el­készített, földszintes garázs­tömb, amelyre — alkalmas feljárórámpán keresztül — fel is lehet hajtani autóval, ily módon a garázspaletta majdnem megduplázza az amúgy is autóparkolásra szánt területet. Magyarán, épül is garázs, meg nem is tűnik el a nyitott parkoló­hely. A vállalat igazgatója arra is kitért levelében, hogy a Miskolc Városi Ta­nács az ötlet kézenfekvő voltán fellelkesedve, meg is rendelte tőlük két évvel ez­előtt a Vándor Sándor utcá­ra elképzelt parkolópaletta tanulmánytervét, amely 174 garázst tartalmazott. A parkolópalettából nem lett semmi, a lapunkban megjelent levél azonban gyorsan eredményt hozott. Nem a tanács illetékesei je­lentkeztek ugyan,, hanem Grand András miskolci épí­tész, aki alaposan kivette a részét a belvárosi tömbreha­bilitáció tervezési munkái­ból, s egyik legjobb szak­értője Miskolcon a foghíjbe-. építések műszaki és egyéb kérdéseinek. Hogy jön a garázskérdés a foghíjbeépítéshez? Az ösz- szekötő kapocs ezúttal (is) az Egy anatómia anatómiája avagy: miért lenne zugügylet, ha a paradicsom a munkásosztályhoz megy? Igen súlyos vádakkal il­lették a Déli Hírlapot, s en­gem is, mint a lap munka­társát. Nem kevesebbet ál­lít a Diósgyőri Munkás című újság legutóbbi számában Pataky Dezső, mint hogy egy zugügyletnek csináltunk „ké­tes dicsfényű reklámot’”. Na, de majd ő most már hely­reteszi a dolgot, s bemutat­ja, hol és miért követtünk el hibát. Ezt ígéri írásának cí­me is: Paradicsom a mun­kásosztálynak, avagy egy zug­ügylet kétes dicsfényű rek­lámjának anatómiája. A történet a Diósgyőri Munkás tálalásában: „Tör­tént pediglen a következő: jó idővel, hónapokkal ez­előtt a jászladányi Egyetér­tés Tsz háztáji ágazatveze- tője a szövetkezet nevében felvette a telefonos kapcso­latot a kohászat illetékes ve­zetőjével. Nagy mennyiségű „olcsó” paradicsomot hozná­nak eladásra a gyár dolgo­zóinak. A kohászat I-es ka­puja előtti piacon van erre hely, meg is egyeztek az il­letékes előadóval — Egrj Zoltánnéval —, a területfog­lalási, vagyis a helypénzben: 1200 Ft. Említett napon meg­érkezett az „őstermelő” egy pótkocsis teherautónyi para­dicsommal. De a helypénzt nem volt hajlandó fizetni. Azt mondotta: ő sehol nem fizet, mindenütt szeretettel fogadják, üdítővel és kávé­val kínálják, örülnek neki. Egriné azt ajánlotta: akkor oda menjen, ahol ilyen ün­nepi fogadtatás várja ...! Az őstermelő nem ment, ha­nem elkezdte árujának el­adását. (Persze, semmit nem fizetett továbbra sem. Erre hajlandóság se volt benne.)” Mielőbb boncolgatni kez­denénk az idézet állításait, annak tévedéseit és ferdíté­seit, elöljáróban nem árt egy dolgot leszögezni. Általá­ban nem szoktunk vitatkoz­ni az üzemi lapokkal, azok írásaival, hiszen jól tudjuk, véleményüket eleddig erősen befolyásolta, hogy a lapjukat kiadó vállalatoktól, intézmé­nyektől függ a kenyerük, a megélhetésük. Most is el­mentünk volna szó nélkül Pataky Dezső írása mellett, de sajnos, mégsem tehetjük, hiszen azt feltételezi, hogy valamiféle „prémcsi”, vagy olcsó népszerűséghaj hászás miatt foglalkoztunk a para­dicsom-üggyel. Márpedig nem így történt. Nézzük ezek után a tör­ténetet, ahogy valójában megesett. Jelentkezett a ter­melő a kohászatnál, ajánlko- zását örömmel- fogadták, s 200 (!) forintot kértek tőle a területért — mintegy méltá­nyosságból. Ehhez képest alaposan meglepődött Kun Sándor, a Jásziadányból ér­kező paradicsomos ember, amikor nem 200, de 1200 fo­rintot követeltek rajta a placcért. Ekkor vette a tele­font, s tárcsázta a DH szá­mát. Mi a korrekt tájékoz­tatás híveként nem „ültünk fel neki”, mint ahogy azt a Diósgyőri Munkás sugallja. Sőt! Telefonon érdeklődtünk a kohászatban, mi a vélemé­nyük erről az ügyről az érintetteknek. Egri Zoltánné­val ugyan nem tudtunk be­szélni, mert értekezleten volt. Ám munkatársával megüzen­te a következőket: „a ter­melő a gyár előtt árusít. Helypénzt nem fizet, azt nem is kérik tőle.” Egyéb kommentárt nem kívántak fűzni a dologhoz. Nyilatko­zott még a lapnak a városi hivatal szakértője, szavaiból kiderült, hogy a kohászat bi­zony megtehette volna, hogy annyit kér a területért, amennyit akar, lévén övék ez a környék. Látható tehát mindebből, hogy nem az őstermelő szeg­te meg az adott szavát, ha­nem a kohászat illetékese, amikor 200 helyett 1200 fo­rintot akart bekasszírozni (Ugye, mennyivel másabb így a sztori?). Mivel ezt a tényt a kohászat a mai napig nem cáfolta, az őstermelő pedig azóta elmondotta, hogy a 200 forintos megállapodást fültanúkkal is bizonyítani tudja, kénytelen vagyok ezt tényként elfogadni. Ha nem­csak az irogatással, de az olvasással is megpróbálko­zott volna Pataky Dezső, tudnia kellett volna a 200 forintos egyezségről, hiszen én azt már augusztus 15-i írásomban is közöltem. Csak­hogy, ha ezt elárulja a Di­ósgyőri Munkás olvasóinak is, dugába dől az egész iro­mánya, amelyben afféle gá­lád szószegőnek igyekszik beállítani az őstermelőt. Mi­vel ehhez érvei nincsenek, az indulatokra apellál. Azt írja például, hogy a DH zug­ügyletnek csinált reklámot. Kicsit félve írom le a most. következőket, mert tartok, tő­le, hogy Pataky Dezső azok­kal a becsületes tollforgató kezeivel még rám találja sütni a demagógoknak járó bélyeget. De mégsem azt tar­tom zugügyletnek, ha egy termelő ebben a fonákul működő magyar gazdaságban házalni kénytelen az árujá­val, ha csak nem akarja, hogy a nyakán maradjon. Már csak azért is nehéz len­ne zugügyletnek minősíteni amit csinál, mert az akciójá­val a gyári dolgozók igenis olcsón jutottak a paradi­csomhoz, kilójáért, mindösz- sze 8 forintot kellett fizet­niük. Ugyanazon a héten Miskolcon a Zöldért 15, az Agrokonzum 10 forintért kí­nálta a paradicsom kilóját. A Búza téri és vasgyári pia­con pedig 8-tól 20 forintig terjedt az ára. Zugügylet-e ezek után, amit Kun Sándor csinál? Aligha. Legfeljebb annyit tehetünk hozzá: elég baj, hogy úgy működik ez a magyar gazdaság, ahogy mű­ködik. Pártok- árulnak mo­sott pacalt, kilós ruhát, mo­sóport, virágot, pedig nem ez lenne a dolguk. Őstermelő furikázza az országon ke- resztül-kasul az áruját, hol­ott neki sem ez lenne a dol­ga ... Én ugyan óvatosabban minősítenék, mint Pataky Dezső, de esetleg arra keres­nék jelzőket, hogy minek ne­vezzem, ha valaki helyzeti előnyével visszaélve (övé a placc) minél nagyobb hasz­not akar ebből húzni. Persze, hogy baj van az érvekkel, azt a Diósgyőri Munkás újságírója is érzi. Ezért a DH munkatársáról igen nagy előszeretettel ir- kálja le, hogy „újdondász”, aki a szenzációk nyomában lohol, itt van ellenben ő, Pa­taky Dezső, aki a. Diósgyőri Munkás munkatársaként né­mileg több helyismerettel rendelkezik. Az olvasók ked­véért: az újdondász kifejed zést a mi szakmánkban a legtöbbször lekicsinvlőleg használják, a pályakezdőt il­letik e szóval. Ha Pataky Dezső vette volna a fáradt­ságot, és fellapozva a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének legutóbbi év­könyvét, amelyik 1985-ben jelent meg, ebben a szövet­ség tagjainak listájában, a bé betűnél megtalálta volna a nevemet. Mint ahogy én megtaláltam az övét, a pé betűnél. Ebből aztán rögtön tudtam, hogy öt évvel ez­előtt már mind a ketten az újságírással kerestük a ke­nyerünket ... Pataky Dezső egyébként az­zal fejezi be írását, hogy nem véletlen, amiért éppen a DH szerkesztőségéhez fordult segítségért az őstermelő. Ép­pen az említett helyismere­tükkel okolja, hogy a Mun­kás szerkesztőségének mun­katársai „zugügyletek kétes dicsfényű reklámjához” nem adják oda a nevüket —kész­ségesen. Talán sikerült meg­győznöm az olvasót, hogy mi sem reklámoztunk kétes zugügyletet. Ügy értékeljük: éppen azért érdemeltük ki az őstermelő bizalmát, azért kérte éppen a mi lapunk se­gítségét, mert még ez a messziről jött ember is jól tudja, hogy lapunk az ob­jektív, elfogulatlan tájékoz­tatás híve. Ha a tényekről kell beszélni, a mi lapunk munkatársai nem akarják ezeket mellébeszéléssel pó­tolni. Ez a tisztességes visel­kedés az olvasóval szemben, s ezt a DH-nál még azt új­dondászok is tudják... Bujdos Attila Országos Építésügyi Szabály­zat, amely a lakóházak épí­tésének engedélyezését meg­felelő parkolóhely, illetve garázs építésétől teszi füg­gővé. (Az előírás szélsősé­ges esetben meg is hiúsít­hatja a foghíjbeépítést, ezért áll például üresen egy telek a Korvin Ottó és az Arany János utca sarkán.) Grand András nem a deb­receniek üzletét akarja „megfúrni” jó magyar szo­kás szerint, hanem racioná­lis érveket sorol. A parkoló­paletta fajlagos területfel­használása igen kedvezőtlen (főleg az ^értékes belvárosi telkek esetében). A járdát szegélyező garázsajtósor a gyalogosnak csúnya látvány, a városképbe, szervesen 'nem illeszthető (esetleg utóbb le­het vele erőlködni, amikor üzletté és még ki tudja mi- v' alakítják a garázst). Van még egy igen nyomó3 érv: ha fel lehet menni au­tóval a tetőre, akkor miért ne lehetne ott is garázst épí­teni? Ez* nem egyszerűen já­ték a szavakkal: az alagút­zsalus technológiával ké­szülő betongarázsok falai hét, azaz hét szintet bírnak el anélkül, hogy keresztmet­szetüket növelni kellene. Éppen ezért Grand And­rás (pontosabban a Ház- és Dekor Tervező Gm.) elké­szítette a Kilián-délen levő garázssor folytatásának ta- nülmánytervét. A terv sze­rint tömbgarázs épülne itt, négy szinten négyszer 71 ga­rázst tartalmazna az épület. Nem parkolóházról van szó: hagyományos, elszeparált, aj­tóval zárható garázsok sora­koznak az enyhén, de folya­matosan emelkedő felhajtó­rámpán. A tömbgarázs mé­reteiben alkalmazkodik a környező épületekhez, fajla­gos területigénye nagyjából harmada a hagyományos ga­rázssornak. A tömbgarázs olcsó, előre gyártott elemek­ből készített függönyhomlok­zattal bárhol a belvárosban is megépíthető, esztétikusán, földszintjén kirakatokkal, üzlet- és irodahelyiségekkel. ♦ Kájé Vagyont vesztett a kaszinóban Peregnek az események az Arab-öbölnél és forognak a rulettek a francia Riviérán. A két helyszín tulajdonkép­pen csak a körülmények vé­letlennek nem mondható egybeesése folytán kapcsol­ható össze. Ott hadseregek néznek farkasszemet, de itt vannak a súlyos vesztesé­gek. Mipt a francia hírügynök­ség megírta, Eynani sejk, Fahd király unokatestvére néhány nap alatt rekord nagyságú veszteséggel távo- • zott a játékteremből. A cannes-i Carlton Hotel ka­szinójában négy este játszott és 84 millió frankot hagyott a rulett- és a kártyaaszta­lon. „A sejknek azonban a szeme sem rebbent, némi árnyék csupán akkor borí­totta el az arcát, amikor ki­derült, hogy a veszteségnek csupán a 60 százalékát tud­ja kifizetni azonnal. Termé­szetesen közölte, hogy a tar­tozást rövid időn belül ren­dezi.” Mindazonáltal igen bőkezű volt a dúsgazdag szaúdi, ugyanis többezer frankos borravalóval jutal­mazta a krupiét. Itt, érthe­tően nem játszott tovább, Monte-Carlóba utazott. Ahol már csak 30 millió frankot veszített... Az AFP szerint rokona, a szaúdi uralkodó eltiltotta a kaszinóktól. De hát most hadiállapot van odahaza...

Next

/
Oldalképek
Tartalom