Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-10 / 185. szám

Középkori öltözetben a rlngben SPORT ______________________________ Utazás Nordenbe A magyar salakmotorosok legjobbjai is elutaznak az NSZK-beli Nordenba, a vaspapucsosok egyéni Euró- pa-döntőjére. A viadal va­sárnap lesz, amelyen tizen­hat versenyző küzd azért a legjobb öt helyért, amelyek megszerzői továbbjutnak a Badfordban szeptember 1- jén megrendezendő ' világ- bajnoki döntőbe. A magya­rokat Adorján Zoltán, Ti­hanyi Sándor. Petrikovics József és Kócsó Antal kép­viseli. Rajtuk kívül öt cseh­szlovák, három lengyel, két nyugatnémet, valamint egy osztrák és egy olasz ver­senyző küzd majd az első helyek valamelyikéért. A magyar szurkolók is elutaz­hatnak a nordeni Európa- döntőre. A debreceni Ador­ján Speedway Club ugyanis turistautat szervezett a sportág szurkolóinak. Azok, akik el szeretnének utazni a nordeni versenyre, még jelentkezhetnek ma Bai Gál Mihálynál, az Adorján Speedway Club elnökénél. Telefonszáma: 06 52-11-855. A részleteket a megadott távbeszélőn tudhatják meg az érdeklődők. A részvételi díjról viszont Van értesülé­sünk: hatezer - forintért utazhatnak a spórtág rijon- göi. ■ Sikertelenül mutatko­zott be Temesvári Andrea, a 225 ezer dollár összdíja­zású nemzetközi tenisztor­nán San Diegóban. A ma­gyar teniszezőnő 6:2, 6:2-es vereséget szenvedett a nyu­gatnémet Éva Pfaff ellen. ■ Többszöri halasztás után megkezdődtek a si vi­lágkupa küzdelmei. A fér­fiak mülesikló futamát a nyugatnémet Roth nyerte az osztrák Tritscher és az olasz Tómba előtt. ■ A 400 méteres gátfutás ötszörös Európa-bajnoka, Harald Scnmid befejezte pályafutását. A 32 éves sportoló azzal magyarázta döntését, hogy az utóbbi időben többször is megpró­bálta visszanyerni eredeti formáját» de nem sikerült. ■ A kazincbarcikai ter­mészetjárók holnap reggel az NDK-ba indulnak túráz­ni. ■ Yanniek Noah-nak, a franciák kiváló teiiiszezőjé- nek el kellett hagynia Sváj­cot, mert • a hatóságok sze­rint nem teljesítette a lete­lepedési engedély megadá­sának feltételeit. ■ Alaptalannak bizonyult az a hír, miszerint Valerij Brumel. egykori szovjet ma- gasugró-világcsúcstartó ta­valy öngyilkos lett. A spor­toló csodálkozott a téves hírverésen, s mint mondta, nem tudja miként terjedt el, hogy már tavaly meg­halt, hiszen idén március­ban rajthoz állt a veterán atléták versenyén. ■ Az olaszországi Sestrie- rében megrendezett nemzet­közi atlétikai viadalon a vi­lág idei legjobb eredményé­vel győzött Lerov Burell amerikai versenyző, a 100 méteres síkfutásban. A 110 méteres gátfutásban nagy meglepetésre Roger King- dom csak harmadik lett. ÖköSvívó-show 1 apolcán Megismétlődik a bainokl döntő Igazi ökölvívó különleges­ségen szórakozhatnak szom­baton este a Miskolctapolcá­ra látogató sportbarátok. A néhány évvel ezelőtt porrá égett Anna Szálló helyén há- rommenetcs bokszmeccset izgulhatnak végig a szurko­lók. A kihívásos mérkőzésen, a hazai ökölvívómezőny két élvonalbeli kesztyűse csap össze. Az egyik sarokban Szűcs László, a Borsodi Bá­nyász kétszeres felnőtt ma­gyar bajnoka, a másikban Horváth István, a Tatabá­nyai Bányász bajnoki ezüst­érmese foglal helyet. Ezzel megismétlődik a legutóbbi, debreceni országos magyar bajnokság döntője, ahol a sajószentpéteri öklöző 4:1 arányú pontozással jobbnak bizonyult dunántúli ellenfe­lénél. Itt az alkalom a visz- szavágásra. Nagy Imre, a Borsodi Bányász edzője sze­rint Horváthnak legutóbbi veresége ellenére van esé­lye, mert technikailag sokat fejlődött. Az este 8 órakor kezdődő összecsapás mindkét részt­vevője pénzdíjban részesül. Felhívtuk telefonon Ta­kács Gábort, a Borsodi Bá­nyász vezető edzőjét, s első kérdésünk nem lehetett más: mire számíthat a közönség a két legjobb magyar 60 kilo­grammos öklöző mérkőzé­sén? Bemutató jellegű talál­kozót, vagy „éles” meccset várhatunk? — Bár az idei országos egyéni döntőben Horváth volt Szűcs Laci ellenfele, szerintem a második legjobb a súlycsoportban nem ő, ha­nem a kecskeméti Kincses. Eredetileg ő lett volna a pár másik tagja, mint kihívó, de amíg a tapolcai vízikarnevál programjának szervezése zajlott, időközben profi lett. Az ő helyébe lépett. Horváth. Szeretném megnyugtatni a kétkedőket, itt nem lesz „pankráció”, presztízsharc várható, ami mindig éles­ben megy. — Szűcs Laci, a kaposvá­ri USA—Magyarország ta­lálkozón kikapott amerikai ellenfelétől. Pedig sokan másként láttuk a mérkő­zést ... — Én a helyszínen vol­tam, s én is másként láttam. Sajnos, a verseny szervezői elkövettek egy komoly hi­bát, nem hívtak meg a via­dalra semleges bírákat. Laci meccsén két amerikai és egy magyar pontozott, nem cso­da tehát a 2:1 arányú vere­ség. Hozzáteszem, azon túl, hogy Lacit lepontozták, nem akárki volt az ellenfél, a vendégek egyik legjobb ver­senyzője ellen lépett szorí- tóba, aki az USA amatőr bajnokságán legutóbb ezüst­érmes volt. — A kihívásos versenyen van-e tét? — A győztes 10 000 forin­tot, a vesztes 5 ezret kasszí­rozhat. Természetesen az ed­zők és a bírák is tisztelet­díjban részesülnek. — Kire fogadna? — Természetesen Szűcs Lacira. Folyamatosan edzés­ben van, s a kihívásos mér­kőzésre is lelkiismeretesen felkészült. Kern kívánpm a dolog jelentőségét kisebbí­teni, de számára ez csupán egy alkalom a sok közül. Igazából már a szeptember­ben megrendezendő Világ Kupára gondol melyre In­diában, Delhiben kerül sor. (szaniszló—fegyvernek!) Labdarúgás, megyei I. osztály Erősítenek a szerencsiek A tisztes helytállás a cél A Hegyalja SE ma délután játszik edzőmérkőzést a Bor­sodi Építők Volán SC lab­darúgóival. A találkozó dél­után három órakor kezdődik. A szerencsiek meglehető­sen ismeretlenek Miskolcon. Az azonban már sokat el­árul róluk, hogy a focicsa­pat két esztendő alatt lépett élőre két osztályt. A hónap közepén kezdődő bajnokság­ban a megyei első osztály­ban rúghatják a labdát a szerencsiek. A Hegy alj a SE egyébként két éve jött lét­re. Akkor egyesült ugyanis a szerencsi és a bekecsi klub. Céljuk az volt, hogy összevonva az erőket, minél magasabb színvonalon űz­hessék ezt a sportágat. A sportpálya egyébként Beke­csen található. Alig három hónapja pedig átadtak a kö­zelében egy sportcsarnokot is, amelynek lelátóin há­romszáz néző fér el. A ne­héz gazdasági helyzetben, a legnagyobb összeggel a Sze­rencsi Csokoládégyár és a mellette levő cukorgyár tá­mogatta a labdarúgókat. So­kat segít az egyesületnek Kiss Ferenc, aki anyagilag is segíti a szakosztályt, melynek vezetője is. Tőle tudtuk meg azt, hogy nem­csak ő nyúl a zsebébe, ha a labdarúgásról van szó. Pénzzel segít Vachter Béla, az ügyvezető elnök, a Ba- lox Kft., a bekecsi termelő- szövetkezet, a helyi tanács, valamint a Szivárvány Kis­szövetkezet is. Nélkülük sokkal nehezebb körülmé­nyek között lenne az egye­sület. Az anyagi gondok enyhítésére az első bajnoki meccs végén megalakul a baráti kör is. A csapat megbízott edző­je Földesi Károly, aki ko­rábban játékosa volt a sze­rencsieknek. ö a betegség miatt távozni kényszerült Kiss László helyét vette át májusban. A jelenlegi lab­darúgókeret mór az ő el­képzelései szerint alakult ki. Kapusok: Udvary és Maczó. Hátvédek: Derda, Majoros, Rábai, Dankó, Gaz­dag, Gyurán és Paksi. Kö­zéppályások: Pangyelka, Szatmári, Petrovics, Kiss László. Csatárok: Olajos, Ba­logh Péter, Bendik, Buri és Deli. A szerencsiek először a bajnokaspiráns HCM-et fo­gadják a megyei első osztály­ban. Szeretnének ellenük is, de a két szezon alatt is tisztességgel helytállni. Cél­juk szerény, nem akarnak egy osztállyal lejjebb csúsz­ni. * A felkészülés időszakában egyre többször kapja a labda a főszerepet. (Szabó István felvétele) Szűcs (balra) egy korábbi szépségdíjas találata (Szabó István felvétele) Rabtréning Amikor megnyíltak a börtönkapuk... (3.) A Darnel-tréningek híre gyorsan szertefutott az or­szágban. Innen és onnan tíz­ezrek jelentkeztek, hogy megtanulják, vagy legalább megsejtsék, mi a titka a si­keres embernek, hogy a több­napos tréning során ráérez­zenek: boldogságunk és bol­dogulásunk kulcsa a saját kezünkben van. Akármilyen fordulatot is vesz sorsunk, az okát, magyarázatát csak magunkban kell keresni, va­gyis: az élet olyan, amilyen­né tesszük. Hogy ennek a tételnek mi köze a börtön­élethez, és főleg az amnesz­tiához? Erre jött rá Chris­tian Daruéi. Bizonyára többeket nehéz lenne rábeszélni arra, hogy jelentkezzenek a tréningre. Hát még milyen nehéz lehet meggyőzni ennek az elmé­letnek a hasznosságáról, he­lyességéről azokat, akik ed­dig úgy tették elviselhetőb­bé kemény éveiket, hogy el­könyvelték: valahol, valaki és valami miatt siklott ki az életük és kerültek börtönbe. Christian Darnel azonban úgy döntött, hogy legalább megpróbálja. • SZABADSÁG - KÉT LÉPCSŐBEN A hosszú éveken át az Egyesült Államokban élő Darnel ott kidolgozott sze­mélyiségfejlesztő tréning- jét kicsit a börtönélethez alakította. Tisztában volt az­zal, hogy a bűncselekmé­nyek elkövetői a legritkább esetben érzik magukat hi­básnak a történtekért. Bűn­tettől függően a körülmé­nyekre. például az áldozat agresszivitására, vagy éppen rossz megélhetésükre hivat­kozva mentik magukat. Dar­nel tudta, hogy első lépés­ként arra kell ráébreszteni őket, hogy csak magukat okolhatják. Ezután jön a következő lépcső, a megol­dás: sorsunkat mi irányít­juk, hát akár azt is megte­hetjük, hogy becsületesen próbálunk élni. Egészen le­egyszerűsítve, és nem Chris­tian szavaival, valahogy így festett a kipróbálásra váró elmélet, amely már túl is van az első megméretteté­sen. Úgy mondják, sikerrel. R KÉTNAPOS CSODA? Christian Darnel a váci fegyházban hirdette meg bör- töntréningjét. A részvételre egyetlen elítéltet sem köte­leztek, de a kétnapos fog­lalkozás első reggelén nj aj ci­nem százan vártak rá. Hogy odabent pontosan mi, miért és hogyan zajlott le, azt azok tudják pontosan, akik jártak valaha a tréningen. Telefonon kérdeztük Dar- nelt, hogy elégedett-e a váci két nappal. — Az történt, amire szá­mítottam — mondta. — A fogva tartottak belátták, meg­értették, hogy életüknek ők maguk a mőzgatói A kö­rülmények sok mindenbe be­leszólnak, de ez a lényegen nem változtat. Christian Darnel sem te­szi, a kívülállónak sincs hozzá joga, hogy kijelentse: megvan a biztos kapocs a börtön és a szabad élet kö­zött. Ez már csak azért is korai lenne, mert ma még nem lehet egyértelműen állí­tani, hogy a csoda nem csak három napig tartott Vácott. Egyelőre csak bízni lehet ab­ban, hogy az elítéltek — köztük olyanok, akiknek hosszú évek, sőt évtizedek is hátra vannak még a sza­badulásig — visszazökkenve zárkakörnyezetükbe, nem fe­lejtik el a tréningen tanul­takat. Ami biztos: előzetes megegyezés alapján, a bör­tönben és a szabadulásuk után is jó darabig figyelem­mel kísérik ezeket az elítél­tekét. (Folytatjuk) (fázold) DEL! HÍRLAP. — A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3521. — Felelői kiadó: BÉKÉS DEZSŐ föszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztő­ség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Mis­kolc. 3501. Pf.: 39. Titkárság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227. Gazdaságpolitikai rovat: 18-224. Levelezési ro­vat: 18-225. Kultúrpolitikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222 Telex: 62-342. Telefax: 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Szé­chenyi út 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely hirlapkézbesftő postahivatalnál, a nirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelő- fizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V. lózset nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hőnapra 105 forint, egv ne­gyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 951. - Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC. - ISSN 0133 0209

Next

/
Oldalképek
Tartalom