Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-15 / 189. szám

Nem napközis, vakáción labor Kevés a gyerek Perecesen Sgpkaliják a harmincöt forintot? + A legszebb munkákból ki ebb kiállítást rendeznek A perecesi napközis tábor majd' két évtizede fogadja az általános iskolák alsóta­gozatosait, ám ilyen keve­sen mint most. eddig nem­igen voltak. Ügy tűnik né­hány családnak még a napi harmincöt forintos térítési díj is sok. s nem íratják be a gyerekeiket. Pedig a mű­velődési házak rendezésében meghirdetett programok en­nél jóval többe kerülnek. — Sok szülő nem ismeri ezt a perecest tábort — mondja Bukovszkyné Bérezés Ágnes táborvezető — s azt sem tudják, hogy milyen kel­lemes környezetben fogadjuk a gverekeket. A tábor elne­vezésén egyébként változtat­ni szeretnék: inkább vaká­ciózó, pihenő helynek tar­tom, mint napközinek. Sem­mi sem kötelező a gyerekek­nek. de színes, érdekes prog­ramok várják őket minden­nap. A 7-es és a 21-es álta­lános iskola tanárai állítják össze a napirendet, s aki a turnus végére a legtöbb zse­tont gyűjti össze, az még ki­sebb jutalmat is hazavihet. Az a célunk, hogy jól érez­zék magukat a gyerekek, s afféle nagynéniként viseljük gondjukat egész nap. Sokat kirándulunk, minden kedden mozielőadások vannak, sok­féle sport- és kulturális programon vehetnek részt. területet. Ilyen veszély nem fenyeget senkit sem a tábor területen. Változatos az étel­kínálat. s külön autóbuszjá­ratot biztosított számunkra az MKV. A vezető tehát másként irányítja ezt a tábort, mint a korábbi években tették. Ahány gyereket megkérdez­tem, annyi jó vélemény a nyári napköziről. Most már csak a szülőknek kell meg­barátkozniuk a lehetőséggel, hiszen az itt töltött idő min­denképpen hasznosabb, mint­ha csellengeni hagynák a forró aszfalton a gyermekü­ket. (vadas) Ismét kiszínesedhet a Ma­gyar Tudományos Akadémia miskolci székházának párkány­zatán levő, millenniumkori ma­gyar címer, amely jó egyné­hány címertani hibájával együtt Miskolc különleges nevezetes­ségei közé tartozik. Tíz éve kezdődött meg az épület át­alakítása, és hét év óta fogad falai közé rendezvényeket, és időnként rangos vendégeket. Nemrég járt nálunk dr. Habsburg Ottó, aki szintén látogatást tett az Akadémia székházában, amelynek erké­lyéről üdvözölte az össze- gy.űlteket. Kétséges, hogy a nagyszámú és lelkes ünnep­lővel körülvéve észrevette-e az épület bejáratának köze­lében lévő két emléktáblát. Elvileg ez is lehetséges volt, mert ezeket bárki más is megláthatja. Az egyik em­léktábla majd’ harminc éve az épület tér felőli homlok­zatán van, s az ötágú csil­lagos márványlap 1913. már­cius 22-re. a direktórium megalakulására emlékeztet. A bejárati előcsarnok bal ol­dalán van a másik emlék­tábla. jóval nagyobb méretű az előzőnél, s a rajta lévő aranybetűs szöveg üzenete csupán egy rátekintéssel nem fogható fel. A hagyományo­kat követték 1983-ban, ami­kor ezt az emléktáblát elhe­lyezték. Rajta — egyebek mellett — ez olvasható: „Az épületet a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács ado­mányozta a Magyar Tudo­mányos Akadémiának. Az épület 1896-ban épült Keres­kedelmi és Iparkamara cél­jára. 1945—80 között a Me­gyei Tanács a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, majd a Hermán Ottó Múze­um használta.” Az épület használói közül hiányzik a Magyar Kommunista Párt neve. n S A Borsod című lap 1896. november 11-én közölte, hogy ..a kamara épületének lépcsőházába két díszes sö­tét márvány emlék tábla már beillesztetett, mely a szoká­sos adatokat tartalmazza, ne­vezetesen, hogy az épület mikor, s kiknek idejében építtetett.” A két tábla már évtizedek óta nincs a falakon, sőt a Szinva felőli tábla keretében egy portásablak van. Gyanít­hatóan ezeknek is akkor kel­lett lekerülniök a falakról, amikor a párkányzat címe­réről a Szent koronának. Csakhogy a koronát volt aki elrejtse egy avasi pincében, ahonnan 1983-ban elő is ke­rült. A táblák sorsa isme­retlen, de a rajtuk volt szö­veget sikerült megtalálni. Ha a helyükön lennének, bizo­nyára dr. Habsburg Ottónak is megmutatták volna, hiszen azon a nagyapjának nevét is feltüntették. A díszes em­léktáblák felirata így kezdő­dött: „Épült 1894—96 évek­ben Magyarország ezeréves fennállása, I. Ferencz József királyunk dicsőséges uralko­dása, Báró Bánffy Dezső mi­niszterelnöksége, Dániel Er­nő kereskedelemügyi magyar kir. ministersége idejében. Könyöki Károly és Tamási József építészek tervei sze­rint. Radvánvi István kir. tan. elnök, KoOs Soma és Pfligler J. Ferencz alelnö- kök, Szentpályi István titkár és Sugár Ignácz h. titkár idejében.” A táblákon még további 63 személy neve sze­repelt, amelyek felidézését most mellőztem, mindnyájan a kamara „beltagjai” voltak, neves iparosok és kereske­dők. Az épület egész párkány­zatát 1896. október 30-án este a miskolci képviselővá­lasztásokkal elégedetlen tö­meg leverte, a szobák pado­zatára „óriási tégladarabo­kat” dobáltak, miután bever­ték a drága és nagy „tükör­üveg táblákat” is. Thurzó Nagy így ír a továbbiakról: „A Kereskedelmi és Iparka­mara bevert ablakait újból beüvegezték és az épület pár­kányzatán is eltüntették a ►►választás« nyomait és no­vember 28-án a Kamarát ün­nepélyesen felavatták.” Le­het, hogy a gyors munka mi­att „hibás” a címer kivitele­zése is? Iglói Gyula — Az utolsó turnusban alig van gyerek .,, Sokan vannak szabadsá­gon, nyaralni mentek a csa­ládok. Másrészt azt gondol­ják, ebben a táborban nagy a szigor, és nem érzik jól magukat a gyerekek. Pedig ez egyáltalán nem így van, és aki eddig beiratkozott, jó véleménnyel távozott a va- kációs táborból. Sok segítsé­get kaptunk a megyei rend­őrkapitányságtól is, kutya­bemutatót tartanak nálunk, a városi közlekedésrendészet pedig kerékpáros ügyességi versenyt rendez a gyerekek­nek. — Sok szülő tart a kul­lancsoktól, talán ezért nem engedi az erdős hegyoldal­ba a gyermekét... — Még a szezonkezdet előtt segítségünkre volt a Köjál és bepermetezte a A pánenrópai piknik évfordulóján Szakai át az országok kfizött Páneurópai pikniket tar­tottak egy évvel ezelőtt az osztrák-magyar határnál. Az esemény két védnöke Habs­burg Ottó, illetve az akkori kormány államminisztere. Pozsgay Imre volt. Alig nyíltak meg a határok, szám­lálatlanul rohantak át a túl­oldalra, Ausztria földjére a keletnémet állampolgárok, akiknek akkor még ez jelen­tette az egyetlen kiutat a szabad világba. Éppen ezért érthető, ha sokan innen ere­deztetik a vasfüggöny végle­ges lebontását. A páneurópai piknik első évfordulóján az ország több határállomásán rendeznek megemlékezéseket, ünnepségeket. A mi me­gyénkben Sátoraljaújhelyen várják az érdeklődőket. A szervezők nevében Eckert Lajos, a Magyar De­mokrata Fórum sátoraljaúj­helyi szervezetének ügyveze­tő elnöke elmondotta, hogy augusztus 18-án. szombaton délelőtt 10 órakor a határ­menti városban ideiglenesen megnyitják a régi határát­kelőt. Ebből az alkalomból Sátoraljaújhely és Tőketere- bes tanácselnökei mondanak beszédet, majd felhangzik a magyar és a szlovák him­nusz. Tizenegy órakor a Rá­kóczi úti fogadalmi kápol­nában hálaadó szentmise lesz. Ugyancsak a Rákóczi úton egész nap népművésze­ti és kirakodóvásárt tarta­nak. Délután 3-kor politikai nagygyűlés kezdődik. Erre egyebek között dr, Balsai István igazságügy-minisztert, dr. Furmann Imrét, az MDF országos alelnökét. valamint a szlovák törvényhozás két tagját várják. A felsoroltak­nak nyújtják át a következő szövegű petíciót: „Csatlakoz­zunk Európához! Csatlako­zásunk legfontosabb megha­tározója az országok és. a városok közötti szabad köz­lekedés. Ezért mi, Sátoralja­újhely és Nővé Mesto lakói kapcsolataink megkönnyí­tése érdekében a régi határ- állomás újbóli megnyitását kérjük a gyalogosforgalom részére. Kérésünket indokol­ja, hogy az új, nagy határ­átkelő, a gyalogosforgalmat* a kisemberek találkozását megnehezítette és lehetetlen­né tette. Csatlakozunk Euró­pához?” (Ehhez csak annyi kívánkozik kommentárként, hogy a régi határátkelő, amelynek most az újbóli megnyitását kérik, Sátoralja­újhely belterületén volt. Így alig néhány lépés választotta el ezt a települést a túlol­dalon lévő Szlovákújhelytől. Az új határátkelő jóval a Sátoraljaújhely határát jelző tábla után található. Így aki Nővé Mestoba igyekszik gya­logszerrel, több kilométeres kerülőre kényszerül...) A délutáni programban szerepelnek még kulturális rendezvények. Este 8-kor pe­dig tábortűz lobban a hatá­ron. A szervezők kérik, hogy érvényes úti okmányt min­denki hozzon magával. El­lenőrzés és bélyegzés ugyan nem lesz az alkalmilag meg­nyíló régi határon, de szúró­próbaszerűen bárkivel meg­eshet. hogy igazolnia kell a személyazonosságát. B, A. Augusztus 19-én íempjomszenlelés lesz lián Jeles eseményre készül a Miskolchoz közeli, történelmi nevezetességű Muhi. az ed­dig csak „fatornyos” falu­nak titulált kisközségben augusztus 19-én, vasárnap, igazi toronyban szólalnak meg a harangok. A helyi és a környékbeli lakosság ösz- szefogásával és a római ka­tolikus egyház támogatásával felépült a templom, melyet vasárnap délután 4 órakor dr. Seregély István, egri ér­sek szentel fel. Szakmunkásokat is képeznek Beiratkozás a Dolgozók Általános Iskola iába A Martintelepen, a For­gács utca 18. szám alatt lé­vő Dolgozók Általános Is­kolájában augusztus 27-én kezdődik a beiratkozás és szeptember 10-ig tart. Hét­főtől péntekig naponta, reg­gel 8 és délután 3 óra kö­zött várják az érdeklődőket. A szeptemberben kezdődő tanévben három tagozatot indítanak. Az ifjúsági tago­zatra a 14—’6 év közöttiek jelentkezhetnek, elsőtől nyolcadik osztályig. Ugyan­csak a nyolc évfolyamra iratkozhatnak be a 16—20 év közöttiek a fiatalkorúak tagozatára, a harmadik le­hetőség pedig az intenzív tagozat. Egytől nyolcadik osztályig 20 év felettieknek biztosítanak itt öthónapos képzést. A nyolcadik osztállyal párhuzamosan, különböző szakokon betanított- és ága­zati szakmunkásképzés . is kezdődik az iskolában. A nyolcadik osztályban ered­ményesen vizsgázó hallga­tóknak lehetőségük van rá, hogy a Munkaügyi Szolgál­tató Iroda által szervezett tanfolyamokra jelentkezze­nek. Dixi n strandon A dixieland zene kedvelő­it várják ma a diósgyőri várfürdőbe. A Meggy kis­szövetkezet szervezésében a népszerű Lucky Boys lép fel este 8 órától. Más, mint a többi Képeslapárusokat keresünk Képeslapárusokat keres a Déli Hírlap Kft. Olyan Könyvterjesztők, ajándékpa­vilonok, dohányboltosok, mozgóárusok jelentkezését várjuk, akik vállalják a Dé­li Hírlap Kft. által kiadott, kiváló minőségű, színes, fó­liázott miskolci képeslapok árusítását. Ezek mások, mint a többi: olyan városrészeket, épületeket ábrázolnak, ame­lyek Miskolcot új oldaláról mutatják be. Az érdeklődő­ket a 18-223-as telefonszá­mon történt előzetes egyezte­tés után, a Déli Hírlap szer­kesztőségébe Bajcsy-Zsi- linszky út 15. szám, III. em.) várjuk. llí>rri lettek ti régiek? Emléktáblák az Akadémia székházán

Next

/
Oldalképek
Tartalom