Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-01 / 177. szám

Kis galéria, mao as színvonalon De virág legyen rajta! /ovfibblsepső tanfolyamok 1 lövMeltnii az idegen nyelvig Sin akarnak, vizsgáznak Kommunális hulladékok elő­készítése és hasznosítása. P.obbautásvezetök továbbkép­zése, kohászati fémtartalmú hulladékok és melléktermékek hasznosítása. A preventív kör­nyezetvédelem elvei és mód­szerei, PC DOS kezdők részé­re, a NOVELL-rendszer hasz­nálata, vízgazdálkodás, vízel­látás szakmérnöki szak, üveg­ipari szakmérnöki szak, anyagtudományi mérnök-fizi­kus szak, mérnök-menedzser szakmérnöki szak, mérnök­közgazdász szak... Hosszan lehetne még so­rolni, lényegében tetszés sze­rint bővíthető a fenti sor. Tetszés szerint, ugyanis a meghirdetett mérnöktovább­képző tanfolyamok mellett, A francia kritikusok fölfi­gyeltek egy fiatal irora, aki az elmúlt öt év alatt három könyvvel követelt magának he­lyet az egyébként arrafelé is zsúfolt könyvpiacon. Marina Vlady. Igen, ez a név a film­plakátok révén vált ismertté. Tehát a tény úgy pontosítható, hogy a szerző már négy évti­zedes, eredményes szinészkar- riert tudhat maga mögött, amikor egy másikat nagy hév­vel éppen csak elkezdett. Hogyan lesz valakiből író? Nyilván úgy, hogy elkezd írni. Marina Vlady esetében az Espresso riportere azt tartotta helyénvalónak, ha megkérdezi az írótól, ho­gyan lett színész? tme a vá­lasz: „Tizenkét éves korom­ban kaptam az első filmsze­repet, kerékpáron és görkor­csolyán vonultam be a mo­zivászonra. Hihetetlenül el­szánt voltam, amit az is bi­zonyított, hogy a következő levelet írtam Leonide Mo- auv filmrendezőnek: Kedves Moguy úr, ugv tudom, hogy a következő filmjéhez szép mellű lányt keres. Nekem ilyen még nincs, de a szere­pet eljátszanám. És ha még egy keveset tudna várni, biztos, hogy megduzzad, ép­pen olyan lesz, mint ami­lyent ön keres. Bizonyára tud még egv kicsit várni, meglátja, nem bánja meg.” Arra a kérdésre, hogy mi­ért szentelte könyvét az ál­latoknak — netán azért, mert az embereket ismeri, az állatokat viszont kedveli? — Marina Vlady kétségkí­vül kiérlelt életbölcsességgel válaszolt: „Az évek során szükségünk van az állandó szeretetre, de az is igaz, külön igény alapján továb­biakat is indítanak. A Miskolci fegyelem To­vábbképzési Tanácsa a gaz­dája a mérnöktovábbképző tanfolyamoknak, a 4, vagy 5 féléves szakmérnöki szakok­nak, ők hirdetik meg az in­tenzív, a szintentartó, illetve a tematikus nyelvi tanfolya­mokat, foglalkoznak — ter­mészetesen — számítógépes képzéssel, és mint a fentiek­ből kiderül, menedzserkép­zéssel is. A meghirdetett programo­kat részben az itt végzett mérnökök javaslatai alapján állították össze. _Ám maguk á tanfolyamok 'és az egyéb képzési formák nemcsak' a Miskolcon végzett mérnö­köknek szólnak, hanem más diplomásoknak is, sőt, van­hogy könnyebb elviselni a kutyákat, macskákat, mada­rakat, mint az új embere­ket.” nak olyan kurzusok, ame­lyekhez nem szükségelletik egyetemi, főiskolai oklevél. A mérnöktovábbképző, számítástechnikai és nyelvi tanfolyamok többsége nap­pali, a szakmérnök- és mér­nök-közgazdász képzés leve­lező formájú. Kihelyezett tanfolyamokat nagyüzemek­ben, sőt, más városokban is tartanak. Az oktatás vagy az egyetemen, vagy a ta­polcai továbbképző központ­ban folyik. A tapolcai épü­lettel jelentősen bővült a szálláshelyek száma is. Az egyetem valamennyi mér­nöktovábbképző, és számítás- technikai tanfolyamán vizs­galehetőséget biztosít a hall­gatók számára. (A vizsgakö­teles tanfolyamokra külön is felhívják a figyelmet.) Kö­zépfokú végzettségűek vizs­gára csak főhatósági, minisz­tériumi előírás, illetve ren­delkezés alapján bocsátha­tók.) A fentiekről bővebb infor­mációt ad a Miskolci Egye­tem Továbbképzési Irodája, amelynek telefonszáma: 65- 111 10-65 vagy 10-80. Az iro­da postacíme: Miskolci Egye­tem, Rektori Hivatal, To­vábbképzési Iroda, Miskolc- Egyetemváros, 3515.- Egy magánvállalkozás aligha vállalhat fel ráfizeté­ses müvészetpártolási tevé­kenységet. Nem jelenti ez a színvonal kényszerű leszállí­tását? — Ügy terveztük, hogy nem engedünk a színvonal­ból, és eddig úgy tűnik, si­kerül is ehhez tartani ma­gunkat. Az emeleti részen, a tulajdonképpeni galériá­ban ezért elsősorban kortárs művészek alkotásait mutat­juk be és áruljuk. Ezek iga­zi értékek már ma is, és több, mint valószínű, érték­álló műveknek bizonyulnak majd.- Mi erre a garancia? — Az igazi garancia az alkotók személye, és a mű­vek színvonala. Mindeneset­re kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy rövid működésünk alatt, már 15 kortárs festő és grafikus munkáját adtuk el.- Ha lemegyünk a pince- helyiségbe, akkor hirtelen jó pár évtizedet lépünk visszafelé az időben: itt a régiségek világa fogadja a látogatót. Mi számit valódi értéknek? — Ha festményekről van szó, akkor viszonylag egy­szerű a válasz, hiszen most is vannak képeink Torma Jánostól, Krizsán Jánostól, akik a nagybányai iskola generációjának jeles képvi­selői. Telefonja Izzadó kezemben markolom a telefon­kagylót. A függönyt megpróbáltam úgy el­húzni, hogy a poros íróasztalt ne érje a nap, hátamat nekitámasztom a falnak. Haliózok. A vonal búg, remeg, a mélység titkai bugyborékolnak benne. Tucatjára tárcsázok, kísérletem a kánikulában heroi­kusnak is nevezhető: pesti a szám! Hét jegy, de előtte egy meg még kettő — igy jön ugyebár. Próbáltam már lassan tekerni a tárcsát, egész óvatosan, mint amikor Rö­ge Moore a páncélszekrény kombinációját hallgatja ki — igyekezetem jutalma egy kis reccsenés, majd hosszas búgás, kis hullám­zással. De beledaráltam egy szuszra is az összes számot, és lihegve vártam, mint egy szatír a lesben. Semmi, majd kis idő múl­va csúfondáros ti-ti-ti: foglalt. .. Közönyösen, mintegy oda sem figyelve, hányavetin, de belülről feszülve hajtottam végre a következő kísérletet. A kagylót már koncentrálva szorítottam a fülemre: egyelőre a saját szívdobogásomat hallottam vissza, de a távolban mintha megmozdult volna valami... Elképzeltem, ahogy a jel­sorozat, amit beledaráltam a készülékbe, végigszáguld a vezetékeken, beér a helyi központba. A hőségben szenvedő postások aggódva nézik a gőzölgő, agyonhajszolt gé­peket. De jeleim, a kódolt számok közö­nyösen száguldanak tovább. Föld alatt és felett — miközben szikrázó napban odaol­vadnak a kombájnosok az ülésbe, odara­gad a markukhoz a kormány, nem is sej­tik. hogy ott a tábla szélén valahol az én makacs jelecskéim ügetnek tova a drótban. No és itt a főváros! Hatalmas központ, még nagyobb meleg, hisz’ ez már nem vi­dék, itt mindent szorozni kell legalább ket­tővel. A jeleim olt tolonganak valahol ezer másikkal tusakodva. Itt döbbennek rá< a szerencsétlenek, hogy mibe rángattam bele őket: hiszen itt Pesten egymással is beszél­nek! Nemhogy nem várták őket. hanem egyenesen kinézik a vonalból a lihegve ér­kező vidéki prüttyöket. Hopp. most sike­rül! Máris utaznak a fővárosi sietős, zsú­folt vonalban valahol. Elsuhan mellettük két száguldó számsor — ez interurbán a tengerentúlról... Az én kis miskolci je­leim megpördülnek cúgtól. és el is tévesz­tik az elágazást: elügetnek a Józsefváros felé, pedig én a belvárost hívtam. No de sebaj! Megkimélödöm egy ismeretlen Tö­mő utcai házmesterrel való fecselytől, mert jeleim izgalmas útja egy elrongyolódott kábelvégen, lenn a mocskos józsefvárosi pincében végetér. Ügy hunynak ki csend­ben. mint a hullócsillagok. Nincs dörej, sóhaj. Az utolsó hang a vonalban az én türelmetlen szuszogásom százkilencven ki­lométernyi távolból. Lassan leeresztem a kezemből a kagylót. Ránézek ujjúimra, amelynek mozgatásával ezt az egész hatalmas gépezetet felelőtle­nül működésbe hoztam. Jeleket bocsátot­tam meggondolatlanul a világba, erőszako­san nyúzva, nyaggatva a számtalan vész. viszontagság tépte ódon, de büszke postai telefonhálózatot. Nincs elég baja kis ha­zám elektronikahiányban szenvedő telefó- niájónak, itt jövök én is az erőszakossá­gommal. Leteszem a kagylót. Kivárom az első igazán szabad jelzést! Ügy kétezertíz táján ... Kiss László Kezdd újra, Marina! A filmcsillag könvvet ír Más, mint a többi Képesiapárusokat keresünk Képeslapárusokat keres a Déli Hírlap Kft. Olyan könyvterjesztők, ajándékpa- vilonosok, dohányboltosok, mozgóárusok jelentkezését várjuk, akik vállalják a Dé­li Hírlap Kft. által kiadott, kiváló minőségű, színes, fó­liázott miskolci képeslapok árusítását. Ezek mások, mint a többi: olyan városrészeket, épületeket ábrázolnak, ame­lyek Miskolcot új oldaláról mutatják be. Az érdeklődő­ket a 18-223-as telefonszá­mon történt előzetes egyezte­tés után, a Déli Hírlap szer­kesztőségébe (Bajcsy-Zsi- linszky út 15. szám, III. emj várjuk. át Az állami mecenatúra már gyakorlatilag megszűnt: a jövő a magángalériáké? Az Art Magángaléria két hónappal ezelőtt nyílt meg a Széchenyi utca egyik ka­pualjában. Két miskolci fia­tal művészettörténész vette ily' módon komolyan az újra­kezdés lehetőségét. Irigyeik nemigen akadtak, szinte mindenki bukást jósolt a vállalkozásnak, mondván: ez nem egy olyan város, ame­lyik képes lenne eltartani egy galériát és mükereske- dést. Az eddig eltelt rövid idő tapasztalatairól faggat­tuk az Art Magángaléria egyik társtulajdonosát, Ju- recskó Lászlót.- És ha bútorokról van szó? — Akkor már bonyolul­tabb a helyzet. Az antikvi­tások árát végül is — kis túlzással — a vásárlók álla­pítják meg. Ennek köszön­hetően vannak divatos bú­torstílusok, és (a lakásmére­teknek köszönhetően) diva­tos bútorméretek. Ezek ke­resettebbek és drágábbak is a többinél. ,- Hogyan oldják meg a bútorok újrafényezését, res­taurálását? — Ez a legnagyobb gon­dunk. A gyakorlatban ugyanis vannak öreg. hozzá­értő asztalosok, akik már nem dolgoznak, és vannak fiatalok, akik meg a szak­mai ismeretekkel állnak ha­dilábon. Szóval a restaurá­lással alaposan megjártuk már többször is.- Az Art Magángaléria vállal mütárgybecslést is. Ennek során találkoztak mái valahol eddig lappangó, igazi értékkel? — A helyzet inkább for­dított. Az emberek gyakran azt hiszik, valamiféle érték van a birtokunkban, aztán kiderül, hogy erről szó sincs.- Régi műalkotások ezek, vagy maiak? — Is-is. Gyakran ajánla­nak fel megvételre fest­ményként régi olajnyomato­kat, amelyek valójában leg­feljebb párszáz forintot ér­nek. Ezek a századforduló táján, — igaz nagyon igé­nyes — nyomdatechnikai el­járással készült reprodukci­ók, melyeket akkoriban nagy gonddal készítettek, még ké­zi munkával, ecsettel is „be­lenyúltak”, valódi élfénye­ket, csúcsfényeket téve a re­produkciókra. Ettől azok — legalábbis a laikusnak — megtévesztően eredeti be­nyomást keltettek. Meg kell mondani, ezek az olajnyo­matok sokkal szebbek vol­tak, mint a mai reproduk­ciók.- Ezek között tehát nin­csen értékes darab? — Előfordulnak. Ezek azonban inkább a tartalmuk miatt lehetnek értékesek, mert érdekes eseményt, vagy személyt ábrázolnak: remek olajnyomat örökítette meg például Rákóczi fejedelem búcsúját, vagy V. Károly megkoronázását.- S az úgynevezett mai festészet, ami „kilóg" a kor­társ művészet kategóriából? — Ez már kényesebb ügy. Az emberek kicsit becsapva érzik magukat mikor kide­rül, hogy a Képcsarnok Vál­lalat boltjaiban megvásárolt képek általában még annyi­ért sém adhatók el, mint amennyiért megvásárolták azokat. A „képcsarnok-fes­tészet” külön (és nem túl hízelgő) kategória szakmai körökben, ami persze igaz­ságtalanság azokkal a való­ban tehetséges művészekkel, akik valóban jó munkákat értékesítenek ezen a csator­nán keresztül.- Ha van „képcsarnok­festészet”, akkor - lega­lábbis Miskolcon így lehetne címkézni - létezik „Cent­rum-festészet" is... — Nálunk ilyenekkel nem találkozhat a betérő vásár­ló. Az említett — úgyneve­zett alkotói közösségek • ál­tal termelt — képeket .legfel­jebb a vételár negyedéért le­het újra eladni, s legfeljebb azoknak a vevőknek, akik azzal a határozott szándék­kal érkeznek, hogy „az elő­szobába kellene valami nagy kép, de virágok legyenek rajta”... Kájé * A bútorok árát leginkább a vevők határozzák meg... (Kerényi felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom