Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-30 / 201. szám

SEBESVÍZ '90 Alkotótábor a Blikkben Három turnusban össze­sen kilencven íoíós, három­szor kilenc napon át hét modellt fényképez gyönyörű környezetben: a megfejtés nem lehet más mint a nem­zetközi fotóművészeti alko­tótábor Sebesvízen. Az alkotótábor zászlaján a VI. szám. alatta a kiötlő, megvalósító és üzemeltető Miskolci Városi Művelődési Központ neve, a zászló sze­gélyén pedig körben a tá­bort évek óta vezető mű­vészpárosé — Jung Zsenié és Eifert Jánosé — olvasha­tó. A zászló persze képzelet­beli, de ha valamikor mégis megcsinálnák, valahogy így festene. Zászlókészítés helyett itt elmélyült munka folyik: egy­részről racionálisan megszer­vezve és megrendezve, más­részt a legteljesebb művészi szabadság légkörében. A tá­bort vezető művészpáros ugyanis nem irányít, hanem útbaigazít, nem mintákat mutat be, hanem fogásokra tanítja meg a résztvevőket. Következetes tematikával, és következetesen magasan tartott színvonallal ilyen hosszú ideig fotós alkotótá­bor még nem működött Ma­gyarországon. A sebesvízi ráadásul nemcsak létezik, de egyre inkább terebélyesedik évről évre, nő az igény a résztvevők részéről. Az idén megrendezett három turnus is ezt jelzi: a 30—30 fős ke­ret is szűkösnek bizonyult, jó néhány jelentkezőt el is kellett utasítani. A kezdetekben csak né­hány külföldi vendég aránya mára alaposan megváltozott, most a hazai résztvevőket kell lámpással keresni. Emi­att aztán a tábor szervezői­nek egyik szeme sír, a má­A követési távolságot cél­szerű úgy megválasztani, hogy az előttünk haladó járműtől legalább 2 másod­perc alatt befutható távol­ság válasszon el. A 2 má­sodperces időtartam becslése ugyanis egyszerűbb, mint a távolságé. Az idő számolá­sát célszerű akkor kezdeni, sik meg nevet, hiszen jó — és pénzügyileg hasznos — a sók nyugati fotós, de jó len­ne, ha nem maradnának el a magyarok sem. A külföldi vendégek kereken 20 ezer forintnak megfelelő kemény valutát fizetnek a 9 napért, a magyarok 4850 forintot. Ily módon próbálták az al­kotótábor gazdái nivellálni a nivellálhatatlan különbséget a nypgati és az itteni jöve­delmek között. A hazai fotósok által fi­zetett összeg természetesen nem fedezi a kilenc nap költségeit, ha durván aka­runk fogalmazni, akkor he­lyettük is a külföldi vendég „fizet be egy menetre”. En­nek ellenére fogynak a ma­amikor az előttünk lévő jár­mű éppen egy megjegyezhe­tő objektum — fa, oszlop, útburkolati jel — mellett halad el. Ha ezt az előre kinézett pontot 2 másodperc­nél előbb elérjük, a köve­tési távolságot sürgősen nö­velni kell. gyarok, akik részben szegé­nyek (mint mindannyian), részben pedig hozzá vannak szokva a támogatott meg­mozdulások jelképesnek ne­vezhető térítési összegeihez. A külföldiek által befize­tett részvételi díj feléhez a tábor devizában juthat hoz­zá. Ezt a pénzt olyan fel- szerelési tárgyak beszerzésé­re fordítják, melyek eddig hiányozták a táborból, s csak Nyugaton kaphatók. A tábor ottjártunkkor idillikus képet mutatott, ami feltehetően abból eredt, hogy nagyjából mindenki elége­dett: a szervező örül a tá­bor sikerének, az itt folyó művészeti munkáért felelős fotóművészek (néha fenntar­tásokkal ugyan) jónak tart­ják a résztvevők színvona­lát, a modellek — noha so­kat dolgoznak — megfelelő díjazásért végzik nem is olyan könnyű munkájukat. Egyetlen kérdés megoldása várat magára: a fotómodel- lek egyike még nem talált megfelelő gazdát a magával hozott — amúgy igen szem- revaló — két kismacská­nak ... Kiss József Mit tehetünk, ha szemünk láttára gyullad ki egy álta­lunk ismeretlen vegyianyag- tartály? Mit tehetünk, ha egy autóbaleset során tar­tálykocsiba rohan egy má­sik autó? Mit tehetünk, ha váratlanul detonáció rázza meg környezetünket? ... Ez­után hívhatjuk a 18-441-es telefonszámot. Eddig ilyen, s hasonló esetekben a tűzoltókat és a mentőket igyekeztünk mi­hamarabb értesíteni, akik valóban mindent meg is tettek a károk, vagy a ve­szélyhelyzet elhárításáért. Azonban speciális esetekre ők sincsenek felkészülve, el­sősorban a szükséges esz­közök hiányzanak ehhez. Itt, a vegyipari üzemektől öve­zett térségben azonban nem kis gondot jelentett eddig az is, hogy az intézkedők nem ismerték azt az anyagot, mely veszélyhelyzetet te­remtett, s annak reakció- képességéről, semlegesítésé­nek módszereiről is keveset tudtak. Joggal hiányolták néhányan, hogy a megyé­ben nincs egy éjjel-nappal működő kárelhárítási (ha- vária) ügyelet. Másfél hó­napja azonban más a helyj; Visszaemlékezését csaknem kilencven éve irta Porcs Já­nos nyugalmazott tanár, aki 1900-ig a „Miskolczi ev. ref. főgimnáziumban” tanított. A hajdani Urak utcája 15. szám alatti lakásában átéltekről és a városban látottakról ké­szült leírását az Ellenzék cí­mű lap 1903. szeptember 1-i számában találtuk meg, amely, számos vonatkozásá­ban helytörténeti értékekkel is bír. A visszaemlékezés egyes részleteinek újbóli köz­lésével kegyelettel emléke­zünk az akkori áldozatokra, s — évszázad múltán — a hajdani segítséget nyújtó polgárságra is, a nagy árvíz 112. évfordulóján. „Egy negyedszázaddal ez­előtt történt. Olyan régen volt és mégis olyan kevésnek tetszik az a sok esztendő. Augusztus 30-án este sötét fellegek borították be az eget. Villám villámot kerge­tett. A dörgések oly gyorsan következtek egymás után, hogy a villámlás és dörgés folyamatosnak tetszett. A le­fekvés ideje elkövetkezett. Lefeküdtünk ... Még egy órája sem telt él annak, hogy szemeimet az álom meglepte: felébredtem. Feleségem ment a szobámon keresztül. Ki­sebbik kutyánk vonítása éb­resztette fel. Az ajtó nyitá­sakor víz hatolt be az előszo­bába. Mikor az utczára nyí­ló ablakot kinyitottam, meg­döbbenve láttam, hogy a víz az ablak alsó rámájával van egyirányban. Ezt tudattam a feleségemmel, s egyúttal kér­tem, hogy a gyerekeket öl­töztesse fel. Az öltözködéssel még készen sem voltunk, mi - kor már az éléskamra felől folyt be a víz. Két nagyob­bik gyermekemet felpakol­tam a konyhába egy erős polczra, a harmadikat felül­tettem a takarékkonyha fölé, az eczetes üvegek közé, a ne­gyediket egyik cselédünk ke­zébe adtam, kit a takarék­konyhára állítottam; a legki- sebbiiket feleségem fogta kar­jára, ő is a takarékkonyhá­ra állt. Magam a pesztonká- val egyik szobából a másik­ba jártam és a víz által fe­nyegetett ruhaféléket aszta­lokra és ruhaszebrények, s könyvtartók tetejére raktam. Időről-időre az ablak fehérre festett fájára jegyezgettem czeruzával az időt és a víz magasságát. A kamra abla­zet. Mint Répást Gábortól, az Észak-magyarországi Kör­nyezetvédelmi és Vízgazdál­kodási Igazgatóság hulladék­gazdálkodási ügyintézőjétől megtudtuk, bármikor hívha­tó a fent említett ügyeleti telefonszám, ahonnan a be­jelentéseket azonnal szak­emberekhez továbbítják. Sajnos, mint elmondta, az elhárításhoz szükséges esz­közök hiányosak még a mai napig is, azonban igen so­kat segíthet a kialakult ve­szélyhelyzetekben az a szá­mítógépes program, melyen a veszélyes anyagok kataló­gusa található. Erről meg­tudhatják az intézkedésre jogosult szakemberek, hogy milyen a környezetbe ju­tott veszélyes anyag visel­kedése a levegővel, vagy vízzel érintkezve. Milyenek egészségkárosító hatásai, en­nek mik a tünetei? Milyen biztonsági előírásokra van szükségük a járművezetők­nek, a rendőrségnek és a mentőknek a veszélykörzet­ben? Hogyan intézkedhet a tűzoltóság, a vízi rendőrség, milyen védelmi előírásokra van azonnal szükség? Ho­gyan lehet tűz, szivárgás, folyóvíz, állóvíz és száraz­föld esetében a baleset kö­Virág az évfordulóra Az Emberért és Mis- kolcért Alapítvány cél­jaihoz csatlakozva a Mozgássérültek és Ba­rátaik Miskolc Városi Egyesületének képvise­lői augusztus 31-én, pénteken délelőtt 10 órakor a miskolci Szent Anna templom előtti Árvízi emlékmű­nél megemlékezést tar­tanak, s virágokat he­lyeznek el a kataszt­rófa 112. évfordulóján. Az egyesület vezetősé­ge felkéri a város kö­zönségét, hogy ezen a napon, bármely idő­pontban, minél többen kövessék ezt a hagyo­mányteremtő megem- lékezési módot, s vi­gyenek virágot a 277 halálos áldozat emlék­művéhez. kán beömlő víz a szobákban is lehetett már 80—90 czen- timéter. Kívül 50—55 czen- timéterrel magasabb lehetett, mikor a jegyzett helyen fe­lül már nem emelkedett a víz, sőt, perczenként 2—3 czentimétert apad. * Két óra előtt már az eső is elállt. A víz gyors apadása lehetővé tette, hogy már 2 és egynegyed óra tájban az ajtó szűk nyílásán a szobá­ból a vizet kibocsáthattam. Az ajtót egészen nem nyit­hattam ki, mert azon a gyor­san kirohanó víz, bútorainik apróbb darabjait kivihette volna. Két-három perez alatt megszabadultunk a víztől, de bokáig jártunk az iszapban. Mikor a családom tagjait biztonságban láttam, az is­tállóba mentem, hol folyto­nosan bőgő tehenemet két első lábával a jászol tetejére támaszkodva találtam. Volt egy bárányunk is. Virradat­kor megfúlva hevert az ud­varon. Szürkületkor már lát­vetkezményeit leküzdeni, milyen elősegélynyújtást kell alkalmazni? Az egész­ségkárosodásra vonatkozó in­formációk már csak azért is rendkívül fontosak, mert a mentők jelenleg még nem rendelkeznek ezzel a Nyu- gat-Európábar. is hasznosí­tott adatbázissal, így ők is innen tudnak informálódni a teendőkről. Megkértük az Ékövizig szakemberét, hogy a kata­lógusból hívja le számunk­ra a foszgénre vonatkozó adatok egy részét, hiszen a közvéleményt hosszú idő óta foglalkoztatja egy esetleges foszgén-havária veszélye. Mint olvasható, a mérgezet­tet azonnal friss levegőre kell vinni, teljes nyugalmá­ról kell gondoskodni, lég­zésének leállásakor azonnal légzéstámogatást kell alkal­mazni. Elszennyeződött ru­hadarabjait el kell távolí­tani. Az anyaggal érintke­zett testrészeit vízzel kell öblögetni, még panaszmen­tes állapotban sem szabad járni hagyni stb. Mindezek az információk életeket menthetnek, bár reméljük, soha nem lesz szükség rá­juk! Ni Zs. tuk a romboló ár rémítő munkáját. Kertünkben egy nagy diófa mellett 4—5 mé­ter magasan összehalmozva hevert egymáson ajtó, ablak, komód, nyoszolya, kútkáva, és minden kigondolható házi bútor és ruhaféle. A nagy kőrisfánk mellett, valamivel kevesebb, de szintén százfé­le házi és udvari eszköz volt feltorlódva. 5 fa közt egy reszkető lovat találtam. Kis Józsefné sz.omszédasszony kertjében egy holttest, háza előtt, a Szinva partján lévő nyárfa alsó gallyánál szin­tén holt ember. A ragyogóan felkelő nap sugarai romokon, és holttesteken pihentek. Az egész Urak-utczáján alig volt kapu és kerítés. * Vízért a Jézus-kútjára kellett küldenünk, mert a mi kutunk és a szomszédainké mocskos vízzel volt tele. A mienk tetején egy jól meg­érett sárga tök úszkált. Más­nap a Geró utcza innenső végén ütötte fel magát egy forrás. Két utcza népe is járt oda vízért egy pár napig. Szűcs Sándor tanár­társam és jó komám volt az első, ki egy kenyeret és egy czihnder bort küldött. Azután jöttek a többiek, 4— 5 napon keresztül az árvíz­től nem szenvedő jó barátok láttak el ebéddel és vacsorá­val, mert a takarékkonyhán­kat néhány napig használ­nunk nem lehetett. Piacz sem volt... Akkor meggyő­ződhettünk, hogy sok jólel­kű embert teremtett az Is­ten. A pusztulás éjszakájára következő nap reggelén, az édesanyám állapota aggasz­tott. Édesanyám a Horváth utczában lakott. Az Urak- utczáján végig mehettem ... A Papszer felé kellett men­nem, mert a Forgó-hídig nem volt átjáró. A Szemere utczán végig menve jutot­tam el a Forgó-hídhoz, mely­nek egyik fele járható ma­radt. örvendve láttam, hogy a Horváth utcza táján nem állott a víz olyan magasan, hogy nagyobb bajt okozha­tott volna ... Más nagy baj csak közvetlen a Pecze mel­letti házakban történhetett. * A város képe irtóztató volt. A városmalma által megakasztott, és a fő-utczán rohanó víz a Soltész Nagy Albert háza előtt a járdát felszakította, és 2—3 méter mély árkot mosott. A fáskert mellől lehozott híd a fő-ut­czán lévő fiatal fákat ket­té metszette, vagy törte. A pinczelakásokban a ha­lál nagy aratásra talált. Annak ugyan nagy aratása volt a Pecze és Szinva mel­lékén is. A Torony alján a Szabó Gábor háza előtt lévő •közben a Szebeny házát úgy elseperte az ár, hogy csak a helye maradt. A 6-6 tagból álló családból egy sem ma­radt életben. A Templom utczán a dr. Nagy Péter ügy­véd háza mellett még most is meglévő apró épületben, egy Milec nevű gazdatiszt egész családjával megfúlt. Mikor később a károk felvé­telével foglalkoztunk, a vá­ros felső részén, a Szinva partján egy kis zugos helyen 11 halottat írtunk össze. Sötét képek ezek, melye­ket emlékezetemből egy ne­gyedszázad öröme és búja sem tudott kitörölni. A vá­rosi elöljáróság, pár hóna­pos polgármesterével az élen, óriási munkát végzett, míg az utczákat járható állapot­ba helyezte, az idegen segít­ségre szorult hajléktalanokat elhelyezte, az éhezőket ele­dellel ellátta. Hazánk min­den vidékéről jött később a segély, de az első napok keservesek voltak. Nem folytatom tovább, évek kellenének ahhoz, hogy annak az egy óráig tartó rombolásnak részleteit leír­hassuk. Hálát adhatunk az Istennek, hogy városunk ezt a csapást kiheverte...” A fotósok összesen tizennégy órát dolgozhatnak önállóan a modellekkel. A követési távolság Ha a környezetbe került a veszélyes anyag Havária-ügy elet: 18-441 ^ Itt éppen Eifert János állítja be a modelleket. 9,... láttuk a romboló ár rémítő munkáját9* Szomorú virradat, 112 éve

Next

/
Oldalképek
Tartalom