Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)
1990-08-28 / 199. szám
60, 40, 19 esztendeje Miskolcról irfáh, Pangó építőipar, területi sajtónap, szállodáink REGGELI HÍRLAP, 1930. AUGUSZTUS 24. Augusztus vége felé járunk és a városban azon a kevés helyen, ahol új házat építenek, már régen megtartották a bokrétaünnepéiyt. Újabb építkezésnek nincs nyoma, pe'.ig a meleg időjárás mellett még javában lehetne építkezni. Általánosan elismert tény, hogy Miskolcon az építőipar a pangásnak olyan fokát érte el, aminőre még a legrosszabb időkben sem volt példa. Ugyanekkor azonban számos építészmérnöknél terveket dolgoztatnak azok, akik szeretnének há^at építeni, de a tervek ki- dolgoztatása semmi egyéb, mint tájékozódás, mert amikor a tervek megvalósítására kerülne a sor, minden felborul azon, hogy nincs pénz. Még akkor sem kerülhet sor a ház felénítésére, ha valaki húsz-huszonötezer pengővel rendelkezik, mert az építkezéshez szükséges még hiányzó öt-hatezer pengőt már sem bankkölcsön, sem másféle formában nem tudja előteremteni. A szépen kidolgozott terv, a kis családi lakóház álma füstbe ment tervvé válik, és ezzel együtt meghiúsul egv sereg munkaalkalom is. Az egyik keresett építészmérnök, akivel a kérdésről alkalmunk volt beszélgetni, többek között ezeket mondotta el nekünk: — Az építkezni szándékozók nem tudnak bankkölcsönhöz, vagy akár magánkölcsönhöz jutni. Ezen borul fel minden építkezési terv megvalósítása. , ÉSZAKMAGYARORSZÁG, 1950. AUGUSZTUS 31. Szeptember 3-án, vasárnap Pártunk Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bizottságának lapja, az „Északma- gyarország” új, nagy alakban, gazdagabb tartalommal, könnyebben olvasható nyomásban jelenik meg. Az új, nagyformájú „Északmagyarország” megjelenése területi pártsajtónk fejlődésének kimagasló jelentőségű állomása. A Párt segítsége, gondoskodása tette lehetővé, hogy lapunk méltóbb külsőben, gazdagabb tartalommal szolgálhatja majd dolgozó népünket. A szerkesztőségünkhöz intézett levelek arról tanúskodnak, hogy szerte a megyében nagy örömmel várják a dolgozók az új külsejű „Északmagyarország” első számának megjelenését. A vasárnapi ünnepi napon rendezzük meg a Területi Pártsajtó Napját, hogy Pártunk tagjai, megyénk dolgozói még közelebb kerüljenek, még jobban összeforrjanak Pártunk megyei lapjával. A szerkesztőségünkhöz érkezett levelek is azt mutatják, hogy megyénk dolgozói a maguk ünnepének érzik a területi pártsajtó napját, átérzik annak jelentőségét, hogy a maguk harca, a szocializmus építése, a béke megvédése szempontjából az „Északmagyarország” új formájában még jobban be tudja tölteni hivatását. A területi pártsajtó napján, szeptember 3-án, vasárnap gazdag, változatos műsorban gyönyörködhetnek majd a dolgozók. A megye központjaiban: Miskolcon, Diósgyőrött, Sátoraljaújhelyen és Özdon egész napos műsort állítottak össze. DÉLI HÍRLAP, 1971. AUGUSZTUS 12. A hazai nagyvárosok közül nálunk a legalacsonyabb a tízezer lakosra jutó szállodai férőhelyek száma. Míg Debrecenben 32, Győrben 34. Pécsett 41, Szegeden 41, addig Miskolcon mindössze 27 szállodai ágy jut tízezer városlakóra. (Az ideális szám 50 körül lenne.) Városunkban jelenleg öt szálló működik (kettő Tapolcán) összesen 218 szobával, 475 férőhellyel. Az Avas és a Pannónia B, a Lidó és az Aranycsillag C, az Anna D kategóriájú. Hogy ez a szobaszám milyen csekély, jól illusztrálja, hogy amíg az idegenforgalmi adottságokat tekintve Borsod megye az országos adottságok 10 százalékával rendelkezik, addig a hazai hotelszobáknak mindössze négy százaléka van megyénkben. Olyannyira kevés Miskolcon a szállodai szoba, hogy az Avasban például már most vesznek fel szilveszteri megrendeléseket. De nemcsak a mennyiséggel van baj. Érdemes utánanézni, mit kap a pénzéért az a szerencsés vendég, aki hozzájutott egy miskolci hotelszobához. A C kategóriás Aranvcsillagban 80 forint egy kétágyas szoba, «melyben hide^-meleg vizes mosdókagyló is található. Az épület régi, nem kevésbé a berendezése. sok kívánnivalót hagy a szobák bútorzata. A tapolcai Lidó korszerűségben messze vezet a többi százéves szálló előtt. Szépek a bútorok, központi fűtés van a szobákban és az árak is „szolidak”. Persze, vannak itt is érthetetlen dolgok, az például, hogy egyetlen fürdőszobás helyiség sincs, nem építettek a szállóhoz mosodát, és csak eszpresszója van. Ezek csak apróságok ahhoz képest, amilyen állapotok az Annában fogadják a vendéget. Itt 60 forint egy kétágyas szoba, de olyan ócska berendezéssel, hogy az IBUSZ például biztos nem venné át még külvárosi fizetővendég-szobának sem. Nincs meleg víz, nincs fürdőszoba, van ellenben szénfűtéses kályha, és nedvesek. nyirkosak a falak. A Hungar Hotels üzemelteti városunk „reprezentatív” szállóját, az Avast. A B kategóriával járó elég magas árakhoz kötelező húszforintos reggelit kell számolni, s ígv egy kétágyas szoba árá 160 forintra jön ki. Ugyanakkor az egész szállóban egyetlen zuhanyozó sincs, a fürdőhasználatért külön kell fizetni. A berendezés semmiképpen nem felel meg a kategóriának, s maga az épület is annvire elavult, hogy a Miskolcra látogató turisták előtt bizony csak szégyenkezhetünk miatta. licadás szepiemberben Az idén: Téli tárlat A grafikai biertnálékkal váltakozva kétévenként rendezi meg a városi és a megyei tanács, a Magyar Képző- és Iparművészek szövetsége Északmagyarországi Szervezete és a Miskolci Galéria a Téli tárlatot. Az idei bemutató szervezése megkezdődött. A kiállítás az Észak-Ma- gvarországon. Borsod, Heves és Nógrád mérvében élő képző- és iparművészek bemutatkozási fóruma, műfaji tematikája változatos. Festményt, grafikát, szobrot, textilt, kerámiát egyaránt küldhetnek a művészek a tárlatra, a kikötés csupán annyi, hogy műfajonként három alkotásnál többel nem lehet jelentkezni. A beadás egyébként alkalmazkodik a területen élőkhöz: szeptember 11-én és 12-én három helyen, a Miskolci Galériában, a salgótarjáni Nógrádi Múzeumban és Egerben, a főiskola rajztanszékén várják a művészeket és a műveket. Mindkét napon délelőtt 10-től délután négy óráig veszik át a beadott munkákat. A Téli tárlat december 1-jén nyílik, akkor adják át a díjzsűri döntése után a kiállítás hagyományos, Miskolc város és Borsod megye, valamint Nógrád megye és Salgótarján város Tanácsának, és más alapítóknak a díjait. A tárlattal kapcsolatosan bővebb felvilágosítást a Miskolci Galériában, vagy a 46-88-296i-os telefonon adnak. Papírhiány fenyegeti a glasznosztyot A Szovjetunióban augusztus 1-i hatállyal megszüntetett előzetes cenzúra helyébe hamarosan egy még „szigorúbb” gazdasági cenzor — a papírhiány lép. 1991. január 1-től ugyanis az újságpapír és a nyomdai szolgáltatások árát várhatóan egyaránt 50 százalékkal emelik, ami egy sor újság és folyóirat esetében megszűnésükhöz, másoknál pedig jelentős anyagi veszteségekhez vezethet. „Papírhiány mellett szó sem lehet a papír piaci forgalmazásáról” — jelentette ki a Novosztyi hírügynökség tudósítójának adott interjúja során Szemjon Cal- kin, a szovjet árhivatal egyik magas beosztású vezetője, aki egyúttal azt is megállapította, hogy az utóbbi időben a szabadpiac helyett inkább a feketézés virágzik. Szövetkezetek és vegyes vállalatként működő nyomdák- adatai szerint ugyanis csak csúszópén ellenében lehet ma papírhoz jutni. A baksis összege egy tonna nyomdai papírért eléri a 2 ezer rubelt, miközben a hivatalos ár 500 rubel. Azok a vállalatok és kiadók, akik képtelenek ezt az ösz- szeget megfizetni, vagy a papírért konvertibilis valutát adni (ez is a vegyes vállalatok által követett kényszerpályák közé tartozik), a tönk szélére juthatnak. Jelenleg a Szovjetunióban egy főre 37 kilogrammos papírtermelés jut, míg a szomszédos Finnországban 254 kiló. i , ffc Részlet a kiállításról. Mák rofoío g ráfi a Kudlik Róbert képei Kudlik Róbertnek, a fiatal, Svájcban élő fotográfusnak a müveiből nyílt kiállítás pénteken délután a Fotógalériában. Kudlik Róbert jugoszláviai magyar, Szabadkán töltötte gyermekéveit. Gimnáziumba Szegeden járt, végül Svájcban telepedett le, ahol jelenleg a bankszakmában dolgozik. Fotóinak miskolci bemutatóját Eifert János fotóművész ajánlotta a megnyitó résztvevőinek, ahol számos NSZK-beli, osztrák és svájci fotós is megjelent. A nemzetközi közönség látogatása nem véletlen, hiszen e kiállítás rendezése egybeesett a már hagyományos sebesvízi fotóművészeti tábor indulásával. A Jung Zseni és Eifert János fotóművész házaspár által vezetett aktfotóművészeti tábort most már hagyományosan rendezik meg évente Sebesvízen, s a jelentkezők számából követ>jc A nemzetközi fotográfiában sem mindennapos Kudlik Róbert látásmódja. keztetve egyre nagyobb sikere van mind a hazai, mind a külföldi fotográfusok között. A kiállításra invitáló képeslapon Kudlik Róbert így vall magáról: „1987 tavaszán a Fiatal Művészek Kiállításán léptem először a közönség elé, Bázelban. Azóta körülbelül 20 önálló kiállításom volt Svájcban. 1989 őszén részt vettem a zürichi művészek közös kiállításán. Kezdettől fogva a makrofotográfia vonzott, és négy éven keresztül szinte csak ezzel a témakörrel foglalkoztam. Igyekeztem eddig még nem látott dolgokat megörökíteni a filmjeimen. A kiállított képeknek szándékosan nem adtam címet, ugyanis azt szeretném, hogy a szemlélő saját asszociációi nyomán részese legyen a képek újjászületésének.” Murci Van, aki reggel jön, de a többség dél körül ver tanyát a panelházak közrefogta vigasztalan kis játszótéren, ahol söröskupak és csikk keveredik a sóderrral, s ahol a vidámságot, az otthonosságot a hinták és a padok piros festése hivatott megteremteni. Egy ilyen piros padra telepedik mindennap az a pár, akiknek a látványa úgy hozzátartozik a térhez, mint a sarkon bűzölgő szemeteskonténerek, és a homokozóban játszó gyerekek. Kéz a kézben jönnek, lassan, kimérten, végtelen óvatossággal lépve, egy örökre elvesztett egyensúlyt keresve. Jó negyvenesek lehetnek — saccolom az ablakból, de ez csak találgatás, mert az iszonyatosan megviselt arcok gyűrött álarcai . mögött lehet kevesebb és több évtized is. Letelepednek és rögtön Éva vermuttal nyitnak. Régebben az almabor volt a sláger, de a vermut most jobb: olcsó is, szinte üt az ereje, és a rengeteg cukor jól elveszi az étvágyat. Jobb napokon némi gyorsítót is párosítanak a vermuthoz: valami két és fél decis töményét az édesebb fajtából. Ülnek, merednek maguk elé, nem beszélnek. Nincs rá fölös energia. Az út a boltba, és majd később még egy, pont elég. Együtt élünk itt ezen a csöppnyi lakótelepen, mi és a Murci népe. A Murci egy borozó — de ez csak amolyan központ, nap az alkohólia bolygórendszerében. A bolt nagyobb népszerűségnek örvend a kedvezőbb árfekvés okán — szinte hihetetlen, de a lengőajtó alumínium fogantyúját azért kellett kicserélni, mert elvisott a rengeteg sörösüvegbontástól. Szinte felszántották a recés kupakszélek a puha fémet. A szolgáltatóházunk a sohasem tatarozott romladozó külsejével, a bolt a málló burkolócsempéivel és Murci népe egymáshoz simultak, idomultak az idők során, mint a láb és a kitaposott cipő. A Murci ott nyílt meg az árkádok alatt. Tébőlyult korunknak megfelelően mellette található a Minolta-szalon. Menedzserék, autóikból kipattanva kerülgetik a feléjük tántorgó embereket, akik a padok felé óvar kodnak a számukra jóvátehetetlenül meggörbült tér koordinátái között. Murci népe persze cserélődik: itt nincs törzsgárda. Reggelenként látoma ahogy várják a boltnyitást. Kis csapatuk egyre légiesebb, némelyiken már szinte átfúj a szél. Azután eltűnik közülük egy, kettő, három. De jönnek az újak, és egyre többen. A pádon a pár is már osztozni is kényszerül később délután, hiszen a többi betelik addigra. Nesze neked Európa-ház — mutat szomszédom murciék felé, beül az autójába és elhajt, éppenhogycsak kikerülve az egyik széttört sörösüveget. Tudom, persze ez nem Európa, hanem Miskolc, ahol vannak ennél rosszabb és jobb helyek is. De hát a mi városunk ösz- szevissza telepített lakóival olyan, mint egy nagy társadalmi közlekedőedény-rendszer: ha beletöltődik a létbizonytalanság, a nyomor, az mindenütt megjelenik, legfeljebb a mérték nem teljesen azonos. Hallgatom, olvasom a szociális érzés prófétáinak kétségbeesett üzeneteit, és megpróbálok magamba verni egy kis szolidaritásérzést. Nehezen megy. Félelmeimet, dühömet, egész eddigi énemet kellene egy kicsit, legyőzni hozzá. Nem is tudom, hogy akarom-e igazán, hiszen valójában minden sejtemmel nem közelebb, hanem távolabb akarok kerülni Murci népétől. Valójában persze tudom, illúzió a menekülés: itt vagy ott, mindig, mindennap találkozni fogunk. Kikönyökölök az ablakon, és kis hűvösséget érzek a homlokomon. Esik. Amolyan nyári esőcske: de azért kitartóan kopog az ablakdeszkán. Lenn a pár nem mozdul a pádon. Ülnek, lassan nedvesedik át rajtuk a ruha. Elfordítom a fejem, és a két szürke panelház sarka közötti résen át kémlelem a látóhatárt. Ahogy lenézek újra. látom: a férfi nehézkesen elfordulva a pádon szintén az eget kémleli. Várjuk a jobb időt. Kiss László ,
