Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-28 / 199. szám

Á Kereszténydemokrata Néppárt programja (Folytatás az 1. oldalról) A Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete megalakulása óta eszmecse­rét folytat a város polgárai­val és gyűjti az információ­kat Miskolc helyzetével és problémáival kapcsolatban. A következőkben a legége­tőbb problémákra hívjuk fel a figyelmet és kijelöljük azokat az irányokat, melyek­kel ezek a gondok kezelhe­tők. A város jelenlegi gazdál­kodási, szociális-egészség­ügyi, oktatási és közművelő­dési helyzete, valamint a vá­ros életterét jelentő környe­zet válságos helyzetbe került. Ezért az új önkormányzat legelső feladata legyen a ne­vezett területeken bekövetke­zett és a súlyos válságot elő­idéző folyamatok tényszerű feltárása, hiszen ma ezekről megbízható információkkal nem rendelkezünk, a megle­vő információk pedig nem elég tárgyszerűek ahhoz, hogy helyes következtetése­ket vonhassunk le. A nem megfelelő államigazgatási rendszeren kívül igen jelen­tős mértékben személyi okok is közrejátszottak abban, hogy a város gazdasági hely­zete csődbe került. városi gazdálkodás Független szakértők bevo­násával felül kell vizsgálni a város gazdálkodási folyama­tait. Pontos, részletes képet kell kapni a bevételt jelen­tő forrásokról és a város kasszáját apasztó kiadások­ról. Csak a vizsgálat ered­ményének ismeretében jelöl­hető ki és szervezhető meg helyesen a gazdálkodás új rendszere. Alapvető cél le­gyen az önkormányzat bevé­telének növelése és az ész- zerűtlen kiadások csökken­ése. Ennek érdekében a kö­zösség számára nem hasznos tevékenységeket meg kell szüntetni, valamint fel kell számolni az önkormányzat tulajdonában levő, vagy ke­rülő veszteséges vállalkozáso kát, amennyiben remény sincs arra, hogy ésszerűen, rövid időn belül tevékenysé­gük jövedelmezővé váljon. Másik alapvető elvárásunk az önkormányzat felé, hogy a rendelkezésére álló vagyont az eddigieknél lényegesen hatékonyabban hasznosítsa, ezáltal is fokozva az önkor­mányzat jövedeiemteremtő képességét. Fontos követel­ménynek tartjuk, hogy a le­endő önkormányzat az önfi­nanszírozásra törekedjen, te­hát kiadásainak nagy részét bevételeiből tudja biztosíta­ni, BÁNYÁSZÁT A borsodi szenek minőségi tulajdonságaik következté­ben alkalmasak a lakosság tüzelőanyaggal való ellátásá­ra. Ezért a megyében a szén- termelés csökkentését nem javasoljuk. Az egyes szén­bányák nem megalapozott esetleges bezárását ellenez­zük. ENERGETIKA Energetikai és bányászati szakembereink véleményére alapozva erőmű telepítését javasoljuk a bükkábrányi lignit-mezőre,’ mely jelentős mértékben hozzájárul a ha­zai energia bővítése mellett a munkanélküliség enyhíté­séhez. VILÁGKIÁLLÍTÁS A Kereszténydemokrata Néppárt az 1995. évi Bécs— Budapest világkiállítás meg­rendezését támogatja. A vi­lágkiállítás megrendezése le­hetőséget nyújt a megye és a város infrastruktúrájának, tömegkommunikációs hálóza­tának jelentős mértékű javí­tására. A megyei és a váro­si önkormányzat törekedjen arra, hogy régióink jelentős részt kapjon és vállaljon a világkiállítás megrendezésé­ben. Hiszen a gazdasági fel­lendülés mellett komoly munkalehetőséget is teremt a világkiállításra való felké­szülés. vAllalkozAs-barAt önkormányzati POLITIKA Pártunk nem elvi okokból, hanem gyakorlati megfonto­lásokból foglal állást a ter­melőeszközök magántulajdo­nának nagyarányú szélesíté­se mellett. Egyrészt azért, mert az úgynevezett „szoci­alista” gazdaságszervezési rendszer az elmúlt 40 évben bebizonyította életképtelen­ségét és gyökeres megrefor- máihatatlanságát, másrészt azért, mert a munkát köze­lebb kívánja hozni a tulaj­donhoz és a munkások mi­nél szélesebb körét kívánja tulajdonosokká tenni. Ezért az önkormányzatnak vállal­kozásbarát adópolitika kiala­kításával segítenie kell a kü­lönböző vállalkozási formák elterjedését, első lépcsőként a kisiparban, a kiskereske­delemben, a szolgáltatásban. Elő kell segítenie a nevesí­tett tulajdonosok kezdemé­nyezésére létrejövő különbö­ző szövetkezési formákat. A vállalkozások támogatása a munkahelyteremtés egyik eszköze is. OKTATÁS A közoktatás fejlesztésé­nek különleges jelentőséget tulajdonítunk. Városunk jö­vője, mint az országé is, el­sősorban ifjúságunk erkölcsi megújulásától, szellemi és lelkierőinek, energiáinak szé­les körű kiteljesedésétől függ. A volt rendszer legnagyobb vétke az volt, hogy módsze­resen rombol la azt a ke­resztényi értékrendet, amely a magyarságot Európához kapcsolta és egy évezreden keresztül nemzeti fennmara­dását biztosította. Ennek kö­vetkezményeként a nemzet a politikai — társadalmi — gazdasági válság állapotába jutott, melynek gyökere az erkölcsi válság. Ennek ellen- súlyozására a Keresztényde­mokrata Néppárt meghatáro­zott erkölcsi eszmények és szellemi értékek érdekében kívánja helyi szinten is be­folyásolni a leendő önkor­mányzat oktatáspolitikáját. Azt kívánjuk, hogy az isko­la legyen forrása és terepe az erkölcsi megújulásnak. Adjon az életre szilárd er­kölcsi alapokat, a tanulók­ban tudatosuljanak az embe­ri cselekvés erkölcsi normái és értékei. Az erkölcsi megújulással is összefüggésben van az a tény, hogy támogatjuk az is­kolákban a hit- és erkölcs­tannak fakultatív tantárgy­ként való bevezetését. Ügy gondoljuk, hogy a tárgynak az iskolába történő bevezeté­se 40 évi hátrányos megkü­lönböztetés után, a keresz­ténység társadalmi rehabili­tációját és világnézeti esély- egyenlőségét is jelenti. Azok számára, akik nem kívánnak élni ezzel a lehetőséggel, er­kölcstan órákat kell biztosí­tani. Mi, keresztény magya­rok követeljük, hogy a hit­tanár teljes értékű tagja le­gyen a tantestületnek és a hittanórákat ne „védett idő­ben”, hanem az órarendbe beiktatva tartsák. Ez nem pártpolitikai kérdés Magyar- országon, hanem társadalmi igény. Nagyon nehéz magyar iskolát elképzelni úgy, hogy egész oktatási és nevelési rendszerét ne járja át a nemzeti azonosságtudatra és hazafias érzületre nevelés. Az egészséges hazaszeretet az nem nacionalizmus! Gyer­mekeink ismerjék meg ha­zájukat, nemzetüket, nemze­ti történelmüket, és nemze­tünk nagyjait. Az új törté­nelmi helyzetnek megfelelően ki kell alakítani a nemzeti azonosság-tudat és Európa- tudat összhangját is. Az er­kölcsi célkitűzéseink között az egyik legfontosabb a csa­ládi életre nevelés. Hangsú­lyozni kell a házasság szi­lárdságának a fontosságát, a megfogalmazott élet tisztele­tét, a gyermekáldás örömét és a szülői felelősséget. Mind a magán-, mind pedig a köz­életben olyan emberekre van szükségünk, akiknek tudato­san választott szilárd erköl­csi eszményeik vannak, akik képesek a negatív erkölcsi magatartásformák elleni küz­delemre. Ugyancsak fontos feladata van az iskolának az egészséges életmódra neve­lésben, a rendszeres testgya­korlás és sportolás iránti igény felkeltésében, a kör­nyezetkímélő és a természet szeretetére irányuló emberi magatartás kialakításában. A fenti alapelveket, melyet mi kereszténydemokraták az oktatás alapvető erkölcsi cél­kitűzéseinek tartunk, a he­lyi önkormányzat által létre­hozott Iskolaszékeken keresz­tül érvényre akarjuk juttat­ni. Miskolc város oktatási helyzetében a fenti erkölcsi célkitűzések érvényesítésén kívül jelentős gyakorlati fel­adat is megoldásra vár, me­lyet az önkormányzati képvi­seleti testületbe történő be­kerülés esetén meg kívánunk oldani. Ezek közül néhány: — A még intézményhiá­nyos térségek (Komlóstető és a Szentpéteri kapu Kelet) óvodai igényeinek kielégíté­se. Valamennyi óvoda szak­mai eszközökkel való kellő ellátása, a szükséges pénz­eszközök biztosítása. — Az általános iskolák ta­nulói létszámcsökkenéséből, valamint az egyenetlen meg­oszlásából következő problé­mákat szakszerű előkészítés­sel meg kell oldani. Ebben az anyagi szükségszerűség mellett a pedagógiai éssze­rűség és a humánus szem­pontok azonos súllyal szere­peljenek. — A túlzsúfolt — elsősor­ban lakótelepi — iskolák ok­tatási és nevelő munkáját hátráltató tényezőket fokoza­tosan feL kéll számolni (pl. kétműszakos oktatás, tante­remhiány, nem megfelelő eszközeliátottság, stb.). — A veszélyeztetett, devi­áns környezetből kikerülő ta­nulók érdekében koncentrált, összehangolt tevékenység szükséges, amelyhez az álla­mi, Miskolc város önkor­mányzati, egyházi, társadal­mi szervezeteinek együttmű­ködését elengedhetetlennek tartjuk. A szegény családok gyermekeinek iskoláztatását segélyekkel, önkormányzati alapítványokkal, ingyenes, vagy csökkentett-térítéses ét­keztetéssel segítse Miskolc város önkormányzata. — A középfokú oktatás legsúlyosabb gondja jelenleg az intézmények zsúfoltsága. A megfelelő szintű nevelői munka biztosítása érdekében ezen feltétlenül enyhíteni kell, még ha átmenetileg szükségmegoldásokkal is. — A meglevő iskolai in­tézményhálózatot felül kell vizsgálni, melyekre a város­nak nincs szüksége, azt más célokra hasznosítani kell, de amelyekre szüksége van, ott a felújítási, karbantartási munkálatokhoz a szükséges fedezetet biztosítani kell. — Az önkormányzat támo­gassa a Miskolci Bölcsész Egyetem stabilizálódását, nyújtson segítséget az egye­tem működési feltételeinek megteremtéséhez. Mi, ke­reszténydemokraták, úgy ítél­jük meg, hogy az egyetem létével, működésével előse­gíti Miskolc város és a me­gye kulturális egyoldalúságá­nak, a múlt ellentmondásos fejlődéséből adódott negatív tendenciáknak az oldását, egyszersmind közreműködhet az értelmiség városhoz köté­sében, hiszen nem csupán munkalehetőséget kínál, ha­nem tudományos műhelyek létrehozásának a lehetőségét is. — A Kereszténydemokra­ta Néppárt miskolci szerve­zete kifejezetten nagy jelen­tőséget tulajdonít a különbö­ző egyházaknak és felekeze­teknek az ifjúság nevelésé­ben és oktatásában betölten­dő szerepének. Ezért teljes mértékben támogatjuk, a különböző egyházak és fele­kezetek igényeivel összhang­ban, az államosítás során el­idegenített egyházi épületek visszaadását. Erre alapozva az új önkormányzat az egy­házi szervekkel együttmű­ködve vegye számba a vár­hatóan újra egyházi kezelés­be veendő oktatási intézmé­nyeket és velük együtt ké­szítse elő a zökkenőmentes átvételt. SZOCIÁLIS — EGÉSZSÉGÜGY Az oktatásügy helyzeténél is talán súlyosabbnak ítél­jük meg a város szociális és egészségügyi helyzetét. Az egészségügy területén néhány kardinális problémát szeret­nénk kiemelni. Az -eddigi háromszintű (körzet — szak­rendelő — kórház) egészség- ügyi ellátást kétszintűvé cél­szerű tenni: családi orvos, — kórház. így a családi or­vos feladata nő a körzeti or­voshoz képest, a beteget to­vább követi, illetve otthoná­ban „félkórnázi” ellátást ad. Megszűnik a körzeti orvos „közlekedési rendőr” szere­pe, azaz az egyszerű beteg­irányítás. A szakrendelőben dolgozó orvosok dolgozhat­nak az alapellátásban. így néhány körzeti, pontosabban családi orvos kollégájának szakkonzultánsa lehet (pl. belgyógyász, sebész stb.). Másik lehetőségük, hogy a kórházak ambulanciáinak, vagy osztályainak orvosai lesznek. A szakrendelők úgy­nevezett nem orvos egész­ségügyi dolgozói ugyanezt vá­laszthatják. Nagyobb szük­ség lesz rájuk, hiszen a csa­ládi orvos hálózattal egyút­tal a szakszemélyzet létszám- igénye is nő. Az eddigi szakrendelők épületei, eszközei bérbe ad­hatók, így az eszközigénye- sebb szakmák orvosai ren­delőhelyiséget nyithatnak. Az épületek, amennyiben tő­keerős bérlő nincs, a kór­házak tulajdonába kerülhet­nek. Az új önkormányzatnak kezdeményeznie és segítenie kel! decentrumok létrehozá­sát a leggyakoribb halálozá­si okokat kiváltó szívkerin­gési, daganatos, baleseti be­tegségek speciális kezelésé­re. Ugyanilyen fontos a megelőző szolgálatok kiépí­tése. A miskolci kórházak orvo- siműszer-ellátása nem meg­felelő. Ezért a leendő önkor­mányzatnak elő kell segíte­nie a magas műszaki szín­vonalú orvosiműszer-ellátást. Ennek érdekében alapítvá­nyok létrehozása is lehet az egyik megoldási mód. Az el­következendő időben számí­tani lehet a város szociális helyzetének további romlá­sára. A piacgazdaságra való átállás átmenetileg viszony­lag nagymérvű munkanél­küliséget fog hozni magával, mivel a város, illetve a me­gye ipari létesítményeinek nagy része válságágazatba tartozik. Valószínűsíthető, hogy tovább fog nőni az al­koholisták, a kábítószer-fo­gyasztók és az öngyilkosok száma is. Ma is óriási gond, de az általános gazdasági válság következtében meg nagyobb lesz az elszegénye­dés. A Kereszténydemokrata Néppárt a munkanélküliség kezelésére elsősorban az át­képzést és a közmunkák szervezését javasolja és csak végső megoldásként a tartós segélyezést. Az új önkor­mányzatra jelentős feladat vár a munkanélküliség le­küzdésében. Ez a közösség polgáraitól is átmeneti idő­szakra áldozatvállalást köve­tel meg, a keresztény szoli­daritás alapján ezt köteles­ségünk vállalni. Az alkoho­lizmus és a kábítószer-fo­gyasztás elsősorban a szoci­ális kilátástalanságból fakad. A szociális feszültségek meg­oldása csökkenti, fokozódása pedig növelheti azt. Igen nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, melyben az egyházak karitatív szerveze­tei fontos feladatot láthat­nak el. Ezért a városi ön- kormányzatnak ebben a te­vékenységükben anyagilag is támogatniuk kell ezeket a karitatív szervezeteket. Az öngyilkosság is komoly prob­lémát jelent, mely szintén elsősorban a kilátástalanság érzetéből fakad, itt is a meg­előzésre és a felvilágosító munkára komoly hangsúlyt kell fektetni. Nekünk, ke­reszténydemokratáknak, az a meggyőződésünk, hogy a mo­rális válságból való kilába­lásnak egyik lehetősége, ter­mészetesen a szociális biz­tonság megteremtése mellett, a hit- és erkölcstan oktatá­sának az iskolai rendszerben való folytatása. Az ország jelenlegi helyze­téből fakad, hogy a piac- gazdaságra való átállás vele­járója az elszegényedés. Vég­leges megoldást természete­sen csak a jóléti társadalom kialakulása hozhat. A csa­ládi pótlék folyósításának, il­letve mértékének új rendsze­rét országos szinten fogják szabályozni, de a helyi ön- kormányzat is hozzájárulhat a szegénység mérsékléséhez. Javasoljuk egy olyan rend­szer kidolgozását, amely nem kérelmezés útján folyósítja az önkormányzati szociális segélyt, hanem a rászorulók­nak folyamatosan biztosítja. Rászoruló csak az lehet, aki bizonyíthatóan munkájával nem tudja fedezni családja fenntartását. A szociálisan rászorulók felkutatására megítélésünk szerint nem ta­nácsi szociális csoportot kell szervezni, annak ' minden anyagi vonzatával, hanem körzeti és gyermekorvosok, védőnők, illetve karitatív egyházi szervezetek segítsé­gével kell dolgozni. Az önkormányzat segítse elő a különböző karitatív szervezeték letelepedését a városban. A Keresztényde­mokrata Néppárt támogatá­sával sikerült letelepíteni Miskolcon a Máltai Szere­tetszolgálatot, a közeljövő­ben pedig az ökumenikus Lázár Rendet kívánjuk Mis­kolcra hozni. Gyakorlati terveink között szerepel egy megyei Keresztény Szociális Központ létrehozása. Ami­nek nemcsak a városra, ha­nem az egész megyére ki­sugárzása lesz, felkarolva azon problémák enyhítését, melyet a fentiekben vázol­tunk. Lényeges szociális probléma a lakáskérdés, il­letve a lakáshoz jutás. Ez a terület a jelenlegi tanács mindenkori korrupciós me­legágya volt. Ezért itt .az eljövendő önkormányzatnak egyszer s mindenkorra meg kell szüntetnie azokat az okokat, melyek a visszaélé­sekhez vezettek. így többek között ki kell zárni az egy­személyi döntés lehetőségét, az ingatlankezelők kezéből tulajdonosok kezébe kell adni a bérházakat, illetve a lakbéreket az épületek fel­újítására kell fordítani. A város különböző nyomorte­lepeinek megszüntetését részben a fokozatos minősé­gi lakáscserék révén, rész­ben pedig az elhagyott Bor­sod megyei települések új­bóli betelepítésével (ottani munkahelyteremtések bizto­sításával együtt) látjuk megvalósíthatónak. Ügy ítéljük meg, hogy a bankrendszerben bekövetke­ző privatizáció elő fogja se­gíteni a lakáshelyzet meg­oldását. A kedvezményes la­kásvásárlási hiteleket és az ehhez kapcsolódó önkor­mányzati szociális kedvez­ményeket szükségesnek tart­juk kiterjeszteni magán- forgalomba is, mindenféle megkülönböztető retorzió nélkül. KÖRNYEZETVÉDELEM Miskolc város területén és környezetében az elmúlt időszakban különböző kör­nyezetvédelmi intézkedések­re került sor, de ezek nem bizonyultak elegendőnek ah­hoz, hogy a környezet álla­potának további romlását megakadályozzák. A város és környezetének szennye­zettsége olyan méreteket öl­tött, hogy ma már tartani lehet attól, hogy közvetlen károsodás éri Miskolc város polgárainak egészségét. Mi­után az utóbbi 10 évben megkétszereződött az ipari és ivóvíz együttes felhasz­nálása, rendkívül fontos feladat az értékes vízkész­let minőségének megóvása. Az utóbbi években megva­lósított vízminőség-védelmi beruházások sem tudták a vízkészlet elszennyeződésé­nek folyamatát megállítani. Ezért igen nagy figyelmet kell szentelni a jövőben a mérő-ellenőrző hálózat hiá­nyosságainak kiküszöbölésé­re, a rendszeres vízminőség­ellenőrzésre és az előírások maximális betartására. Kor­szerűbb szennyvíz- és csa- tornabírsági, illetve vízdíj­rendszer kialakítása szüksé­ges a víztakarékosság és a vízminőség megóvása érde­kében. A légkör elszennye­ződésének állapota szorosan összefügg az energia-felhasz­nálás és az ipari termelés növekedésével. A légszeny- nyezés nemcsak Miskolc vá­ros gondja, hanem regioná­lis probléma is, hiszen mind a keletkezés helyén, mind attól távol, 80—100 km-es körzetben is kifejt­heti káros hatását az élő és élettelen környezetre. Ez az egyik olyan terület, mely­re a lakosság is érzékenyen reagál, és egyre határozot­tabban felemeli szavát a probléma megoldását köve­telve. A megyében mintegy 1400 levegőszennyező for­rást tartanak számon. Lépé­sek ugyan történtek a hely­zet javítására, azonban a problémát nem sikerült megoldani. Ezért a borsodi iparvidéken minden továb­bi, jelentős szennyeződést okozó ipari objektum léte­sítését ki kell zárni. Üj technológiákat csak korszerű, nagy hatásfokú kiválasztó berendelésekkel együtt szabad léfésíténi. A jelentős légszennyezőfor- rásiként nyilvántartott üze­mekben a szükséges védelmi rendszer kiépítését elő kell írni, ennek elmaradása ese­tén kezdeményezni kell a heiyi önkormányzatnak az üzemek bezárását. Szüksé­gesnek tartjuk növelni a belterületeken a zöldfelüle­teket. Fokozott és rendsze­res ellenőrzést kell bevezet­ni a közúti járműveknél. A városi önkormányzat fontos feladata kell, hogy legyen a levegőtisztaság védelmé­nek betartatása, szigorúbb ellenőrzéssel, a mérőhálózat korszerűsítésével. A jövőben környezetünk védelme ér­dekében dinamikusabb, ösz- szehangoltabb környezetvé­delmi munkára lesz szükség, ha biztosítani akarjuk gyer­mekeink számára az élet­feltételeket. Mi, kereszténydemokraták, a lehetőségeknél fogva, csak a hangsúlyokat emelhettük ki programunkból. Remél­jük azonban, hogy ennek ismeretében arra a követ­keztetésre jut, valóban Mis­kolc város közösségének ja­vát kívánjuk szolgálni. Amennyiben meg kíván is­merkedni részletesebb prog­ramunkkal, illetve a most közölt programrészletekkel kapcsolatban észrevételei vannak, úgy kérjük, keres­sen meg bennünket az aláb­bi címen, ahol szívesen ál­lunk rendelkezésére. Mis­kolc, Dózsa György u. 7. szám (a megyei bírósággal szemben). Telefon: 37-171. Ügyeleti rend: hétfő, szerda 15—18 óráig, kedd, -sütör- tök 17—19 óráig. Amennyiben megeszi., bennünket bizalmával, u„y kérjük, szavazzon a Keresz­ténydemokrata Néppárt lis­tájára és egyéni képviselő- testület tagjelöltjére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom