Déli Hírlap, 1990. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

1990-07-24 / 170. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . Bég Záporok, i zivatarok „Nehogy elkövessék a mi hibáinkat!" Amerikai jó tanács Az első tanácselnöknő Ékszert, külföldi utat, fasylaltbérletet nyerhetünk íslolia net a szem A kormány meghívására látogatott hazánkba a Nem­zetközi Vezetés Amerikai Központjának nyolctagú de­legációja. A vendegek kéré­se az volt, hogy ne csak or­szágméretekben ismerked­hessenek meg a gazdasági kibontakozás programjával, az itteni befektetési lehető­ségekkel, a demokratizálási folyamatokkal, hanem egy­két megyében és városban is. Tegnap délelőtt Porkoláb Albertét, a megyei tanács és dr. Orosz Istvánt, a városi tanács elnökhelyettesét kér­dezgették a helyi gazdasági és társadalompolitikai ismer­tetőjük után: milyen lehető­ségek vannak a bajokból va­ló kilábalásra. A válaszaik után Miss Melijsa Mershon, a Kentucky állambeli Louis- ville tanácselnöke elmondta, hogy biztatónak látják az itteni fejleményeket, s mint a delegáció vezetője, ígére­tet tett arra, hogy szorgal­mazni fogja azt a csereprog­ramot, miszerint magyar és amerikai fiatalok tanulhas­sanak kölcsönösen a két or­szág egyetemein, és ismer­tetni fogják az itteni befek­tetési lehetőségeket. Kíváncsiak voltunk, hogy a fiatal tanácselnöknő mi­lyen tanácsot tudna adni a leendő önkormányzati veze­tőknek az eddigi, itteni ta­pasztalatai alapján. — Nehogy elkövessék azo­kat a hibákat, amiken mi már túl vagyunk! Az ön­kormányzati rendszerben is megvannak a városok, a megyék és a kormányzat funkciói, amit nem szabad összekeverni. Miskolcnak például jó! jöhet szerintem, ha kooperál a megyével, amikor egy szemétégető mű megépítéséről van szó. Ám jó, ha a város minél több függetlenséget biztosít a maga számára. Nálunk is megvannak az érdekegyezte­tési nehézségek, de ezeket mi nem problémának nevez­zük. hanem fejlesztési lehe­tőségnek. A megoldásba be­vonjuk a magánszektort. Ilven például a napfény-ak­ció, ami kifejezetten kör­nyezetvédelmi társulás. — Mi most járjuk a vá­lasztás iskoláját. Az ön szá­mára nehéz volt-e ez a lec­ke. vagy elég volt, hogy ön egy filigrán, szőke nő, jó be­szédkészséggel megáldva? — Én vagyok az első nő ezen a ooszton, ami részben már válasz is a kérdésére. Az amerikaiak szívesebben szavaznak a férfiakra, hiá­ba ugyanolyan végzettségű, vagy munkabírású nő a ri­válisuk. En a demokrata párt színeiben indultam egy kilencgyermekes családból — én vagyok a hetedik —, s a megválasztásom előtt már évekig dolgoztam ön­kéntesen. Megalakítottam egy nőkből álló szervezetet azzal a kifejezett szándék­kal, hogy mi is otthonosab­ban mozoghassunk a politi­kai életben. A nők azért sem indulnak szívesen, mert a választási kampány igen nagy pénzekbe kerül, ami­hez szponzorokat kell meg­nyerni. — Ha nem vagyunk in­diszkrétek, az ön győzelme hány dollárba került? Szuper nyereményekkel csábítja játékra ezen a héten a miskolciakat a Bigatton Kft., az Ady-hídi Bigatton cukrászdába, a Déli Hírlap Kft.-vel és az Avas Taxival közösen. Fagylaltízlelő-versenyt ren­deznek ugyanis, ahol az nyer, aki a legtöbb Bigatton fagyit ismeri lel, pusztán ízlelés alapján. Aki tehát pályázik a nyereményekre, nem árt, ha elmerül a Bigatton fa- gyik megismerésének tudo­mányában. A fag.vlaltfelismei'ő-verseny első díja egy ékszer: egy míves megmunkálású, diva­tos és értékes ezüstlánc, a Bigatton Kft. ajándéka. A második díj egy isztambuli utazás — az Avas Taxi ajándéka, hiszen ez a cég utaztatással is foglalkozik. (T^ixihívószámuk 61-111, az utazási irodáé 84-000). A harmadik, negyedik és ötö­dik pedig Bigatton fagylalt­bérlet. A nagy „meccsre", a ver­senyre pénteken, azaz július ládába kitöltve kell bedobni a szelvényeket. A helyszínen sorsoljuk ki a verseny előtt azt az öt versenyzőt, akik eldöntik majd, ki melyik díjat viheti haza. A Déli Hírlappal a zse­bében és a Bigatton fagyik felismerésével nyerhet bárki! A magvar Országgyűlés elnapolta az önkormányza­tokról szóló törvényjavaslat vitáját. A tervezet minden bizonnyal csak akkor kerül újra napirendre, ha a hat parlamenti párt megállapo­dik a vitatott részletekben. A tegnapi ülésen meghatá­rozták a képviselők tiszte- letdíját, egyéb juttatásaikat, Napközben változékony időre számíthatunk, nyugat­délnyugat felől meleg, ned­ves, északnyugat felől ’kW- csit hűvösebb levegő áram­lik fölénk, a kettő együt'.es hatására időnként megnö­vekszik a felhőzet, és el­szórtan újabb záporesők, né'-: ha zivatarok alakulnak ki. A záporok után kisüt a nap. és kellemesen melegszik- az idő. A hőmérséklet csúcsén-, téke eléri a 28 fokot. valamint az őket megillető­kedvezményeket. A hon­atyák jelentést hallgattak meg a sajtó privatizációjá­ról. A képviselők felszólí­tották a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsát, hogy minő­sítse törvénytelennek, és egyben ítélje el a Szovjet-' unió 1956-os magyarországi beavatkozását. • . Önkormányzati törvény: elnapolva Pártok, események X Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezete értesíti a lakosságot, hogy folytatja a használtruha-akcióját Miskolc, Kossuth Lajos u. 9. szám alatt, a Vakok Szövetségének kultúr­termében. Nyitva tartás: min­dennap 10 órától 17 óráig; szombaton zárva tartunk. Min­den hétfőn a nyugdíjasoknak 30“n-os kedvezményt adunk. A Magyar Demokrata Fórum megyei és Miskolci Szerveze­tének új címé: 3525 Miskolc, Szabadság tér 5. szám. Tele­fon: 17-091, 30-5«. A fenti cí­men található a Pofosz és az Ifjúsági Demokrata Fórum he­lyi szervezete, valamint a Mis­kolci Fórum szerkesztősége is, A heti összejövetelek helye és időpontja változatlan, minden csütörtökön 17 órától az Agro- ber-székház ebédlőjében, Mis­kolc, Vologda u. 4. szám. — Harmincezerbe. Min­denféle politikai emléktár­gyakkal kellett kedveskedni, de természetesen a program volt a lényeg. Azt hangsú­lyoztam, hogy a választóim érdekeit fogom képviselni, erős egyéniség leszek, és a -kemény egyeztető tárgyalá­sokon is kiállók az ő érveik mellett. 27-én, déli tizenkét órakor kerül sor, az Ady-hídi Bi­gatton cukrászdában. Je­lentkezni a versenyre la­punkban e héten három íz­ben is megjelenő — 25-, 26- és 27-én — és kitöltött szel­vényekkel lehet, vagy pénte­ken a helyszínen, déli tizen­kettőig. Az ott elhelyezett O. E. • • / •/•- v.. - •- Irf Arucentrum a Kun Béla úton Magán-nagykereskedés Nem kell Pestre utazni A Magyar Demokrata Fórum már kezdettől fogva nagy erőfeVzí-'1 léseket tett, hogy a lerongyolódott gazdasági helyzet által sújtott embereken segíthessen. " Ezért működtettük — és nem népszerüséghajhászásból — az MDF1-' piacokat. Ezeken a piacokon jó minőségű árut adtak az österme-* lök bárkinek, megfizethető áron. Az MDF-piacok lényege: összehozni az őstermelőt a vásáílóYat, kiiktatva a közbeeső kereskedelmet, amelynek ígv felhajtó szerepe nem érvényesülhet. Felhívjuk az őstermelőket, a mezőgazdasági nagyüzemeket: csat­lakozzanak szervező munkánkhoz! Tartsunk együtt piaci napokat. Az MDF minden anyagi haszon nélkül részt vesz és segít a piac megszervezésében. Két teltételünk van: jó minőségű árut kell kínálni a piacokon, az átlagosnál olcsóbban. Gazdaságilag is kimutatható, hogy az áru közvetlen a piacokon való értékesítése a termelőnek is tisztes hasz­núi biztosít. Címünk: 3530 Miskolc, Szabadság tér 5. Telefon: 46-36-545. 4 OH és a Pop-shop közös slágerlistája Hatos lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása sze­rint a júliusi hatos lottón nem volt telitalálatos szel­vény. Nyolcán nyertek 260 196 forintot 5 + 1 talá- latos szelvénnyel. Öt talála­tot 169 fogadó ért el, nyere­ményük 18 475 forint. A né­gyesekre 453, a hármasokra 34 forintot fizetnek. A nyertes számok: 10. 11, 12, 29, 31, 42 A pótszám: 23. gyaszközlemények Fájó szívvel ludatjuk mindazokkal, akik is­merték és . szerették, hogv ö/v. BODNÁR LAJOSNfi sz.: Meskó Margit életének 78 évében, rö­vid de súlyos betegség­ben elhunyt. Temetése* 1990. július 24-én. 1(>; óra­kor les? Szirma besenyő*, ben. a ‘Féls'fT temetőben. A írvászoló család. Szomorú szívvel tudat­juk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy ESZTFRG AT,YOS JÓZSEF Digéo*nvmrd>ias 6o* éves korában. 1990. iú- lius 19-én hirtelen el­hunyt. Temetése: 1990 július 25-én, 17 órakor lesz a Szent Anna teme­tő ravatalozójából (Nagy­lány temetőben). A gyászoló család. Nemrégiben nyitotta meg kapuit az Árucentrum Mis­kolcon, a Kun Béla út 1. szám alatt. Beszélgetőpart­nerem, Hankó Béla, az üzlet vezetője. — Ritkaságszámba megy még egy magán nagykeres­kedés. Milyen indíttatásból hozták létre mégis ezt az üzletet itt Miskolcon? — A butikosoknak, magán- boltosoknak eddig Budapest­re kellett utazniuk árube­szerző körútra, most azon­ban itt, Miskolcon szerez­hetnek be minden cikket, természetesen nagykereske­delmi áron. — Ha jól értem, itt csak kisipari és közületi enge­déllyel rendelkezők vásárol­hatnak. — Igen. ez így van. azon­ban a szezonvégi kiárusítá­sok alkalmával magánsze­mélyek is vásárolhatnak majd itt. változatlanul nagy kereskedelmi áron. — Milyen termekek talál­hatók meg az üzletében? — Elsősorban ajándéktár­gyak, képeslapok, matri­cák, érdekességszámba menő textiljátékok. ruhaneműk, bizsuk széles választékával várjuk itt a vásárlókat, de megtalálhatók boltunkban a különféle márkás rágógu­mik is. — Nyilván bővíteni kíván­ja majd kiterjedt kapcso­latait. Mely irányba? — Igyekszünk egy kicsit nyugat felé terjeszkedni, s áruink nagy részét onnan beszerezni, azonban a bel­földi piacról is megpróbál­juk ritkaságszámba menő árukkal a kínálatot bővíteni. (X) v. Az elmúlt héten a DH Ma­gyar-Rock 10-re szavazhattak kedves olvasóink. A lista szponzora a Búza téren talál­ható Pop-shop hanglemezbolt volt. Ezen a héten is szép számmal érkeztek szavazatok, a jobbnál jobb magyar zeneka­rokra, ami megnehezítette a slágerlista összeállítását. Szi­vünk szerint bármelyiküket az első helyre tudnánk sorolni, azonban a listát az Önök sza­vazatai alapján állítjuk össze. A műsoros kazettát ezen a héten lovrity Dalma (Miskolc, Kassai út 80.) nyerte. DH Magyar-Rock 10. 1. OSSIAN A rock katonái 2. LORD ( Ragadozók 3. POKOLGÉP Éjszakai bevetés 4. SZEKERES TAMAS Gitármánia 5. EDDA Szaga van 6. FIX Az ördög bújt belém 7. BMV Hétfő-kedd 8. CLASSICA A fém gyermekei 9. BIKINI Közeli helyeken , • 10. BEATRICE A 2000. év felé • ' • V.H.; Ezen a héten a DH HARD*' GLAM ROCK 10-re várjuk ol,-. vasóink szavazatát, melynek támogatója az Uitz Béla és Öí*' Szemere utca sarkán található Audio hanglemezbolt fesz.AW'’ tehát mellékelt szavazószelvé- nyünket kiváqja, kitölti, majd elviszi és bedobja az üzletben elhelyezett gyűjtőládába, annak már csak várnia kell, vajop kedvez-e neki a szerencse. Az egész évben velünk játszók között négy darab műsoros videokazettát sorsolunk ki, mely csupa ritkaságszámba menő felvételeket fog tártál" mazni. Itt kell levágni! A DH ÉS AZ AUDIO HANGLEMEZBOLT KÖZÖS SLÁGERLISTÁJA Név: ........-...... Lakcím­A zenekar neve: ....... A kedvenc dal címe: .......... . • 1/ L i | «V A _______# ^___ fi. J I* ..e'eYé.'fr * i.*:*- f ; I '•

Next

/
Oldalképek
Tartalom