Déli Hírlap, 1990. július (22. évfolyam, 151-176. szám)
1990-07-12 / 160. szám
Képünkön egy. a volt ND K-ban gyártott óriás aknamélyítő fúrófejet láthatunk, amely 6,65 méter átmérőjű, függőleges akna készítésére alkalmas. Miközben a mikroprocesszoros irányítású fúrófej folyamatosan halad előre, acél csúszózsaluzattal egyenletes ütemben készül az aknafal betonbélése is. Aknakihajtó kombájnokkal Függőlegesen a A% ezii&llakodalom titka Kell a lelki cirógatás is Maradjon meg a mosoly! A bányászkodás célja: a földkéreg hasznosítása több elterjedt, uralkodó eljárás segítségével. Ezek egyike a mélyművelés, amikor a kitermelés a föld alatt folyik. A föld alatti munkához az anyagot, az energiát, a levegőt szállító vágatokon, aknákon át juttatják a mélybe. A függőleges akna a bányák legfontosabb és egyben legnehezebben megépíthető része. Az aknamélyítést — az úgynevezett ki- hajtást — sokáig csupán a hagyományos földkitermelés módszereivel végezték, s e módon nem is voltak képesek lő—20 méternél mélyebbre jutni egy hónap alatt. A robbantással, prés- légszerszámok alkalmazásával való aknamélyítés már valamivel termelékenyebbnek bizonyult, de még mindig hosszadalmas volt. A függőleges akna megépítésének feladatát nehezíti, hogy a mélyítés során az akna kocsit Kinsley asszony jogainak érvényesítését kérte Connecticut állam bíróságától. Fölfigyelt egy hirdetésre — mondta —, amelyben Z. autókereskedő kedvező feltételekkel ajánlotta kocsijait. Az árat 1395 egérben jelölte meg. ö foglaló gyanánt 25 egeret vitt, az eladó azonban kidobta, mondván, hogy az „egér” dollárt jelent. Számára azonban az előleg beszerzése is költséges volt, és már intézkedett a további egér- szállítmány ügyében is. A pert megnyerte. Vihette a kocsit, miután Z. megkapta a hiányzó 1370 egeret. falát előbb faácsolattal, vagy acélgyűrűkkel ideiglenesen biztosítani kell, s csak ezután építhető meg az akna átmérőjének megfelelő betongyűrű. Amíg szilárd és kevés vizet vezető kőzetekben mélyítik az aknát, nincs is semmi baj. Amikor azonban laza, repedezett kőzetekben kell lefelé haladni — ahol sok vízzel kell számolni —, különleges eljárásokhoz kell folyamodni (kemélybe szonmunka, fagyasztásos ta- lajszilardítás stb.). Napjainkban néhány iparilag fejlett országban már vannak olyan aknamélyítő; berendezések — kombájnok —, amelyek emberi kéz érintése nélkül, mindössze két-három dolgozó irányítása mellett végzik a függőleges aknák kihajtását. A különleges marófejekkel rendelkező kombájnokkal egy; hónap alatt akár 200 méteres aknamélységet is el lehet érni!. Nemrégiben alkalmam volt részt venni egy ezüstlakodalmon. Az „ifjú pár”, akiknek már unokái is voltak, remekül nézett ki: arcuk ragyogott a boldogságtól, szeretettől, az egymás iránti hálától. Figyeltem a jubilánsokat és arra gondoltam, milyen ritkák az ilyen házasságok. A számítások szerint az utóbbi harminc évben csökkent az ezüst- és aranylakodalmak száma, bár az átlagéletkor azóta megnövekedett. A válások száma viszont csaknem kétszerese a korábbinak. Nem csoda, hogy egyre kevesebb az ezüstlakodalom. Pszichológusok egy csoportja három kérdést tett fel száz, az ezüstlakodalmán már túllevő házaspárnak: melyek a hosszú együttélés szempontjából legfontosabb házastársi tulajdonságok? Mitől szilárdulnak meg leginkább a családi kapcsolatok? Milyen gyakorlati tanácsokat adnának házasságra lépő gyerekeiknek, hogy azok is elérjék az ezüstvagy aranylakodalmat? • LEGYEN TÜRELMES, BÉKULÉKENY Az első kérdésekre adott válaszokban a következő tulajdonságokat sorolták föl: a türelem a másik hibáival szemben; a békülékeny- ség: a lemondásra való képesség; a gyakorlatiasság: a humor; a segítőkészség és a következetesség. Mindezek közül az eláő három legfontosabb tulajdonság a segítőkészég, a békülékenység, és a hibák elemzése. A humor került a negyedik helyre. Ebből a szempontból különösen az asszonyok mutatkoztak igényesnek. A megkérdezettek hetvenöt százaléka sorolta utolsó helyre a gyakorlatiasságot. Ez meglepő volt a szakemberek számára, mert nem gondolták, hogy a gyakorlatiasság ennyire nem játszik döntő szerepet a hosszú együttélés pszichológiai okai között, s különösen, hogy ilyen nyilvánvalóan háttérbe szorul. A többség úgy vélte, hogy a családi köteléket főleg a gyerekek szilárdították meg, pontosabban, a róluk való közös gondoskodás, de a barátok, a rokonok, mindenek- fölött pedig a kettőjük kölcsönös segítsége és támogatása sem elhanyagolható. Ezt követi a szexuális összhang és az együtt eltöltött szabadidő. „A fiatalság szép napjainak emléke” is a lista végére szorult. Ez is meglepetés volt. Az viszont az igazi várakozásnak felelt meg, amit a gyöngédség szükségességéről fejtettek ki az ezüstlakodalmasok: valahogy úgy fejezték ezt ki, hogy a házasságban sok év után is kell a lelki cirógatás. Kölcsönös gyöngédség nélkül elképzelhetetlen a negyedszázados együttélés. • IRÁNYÍTHATÓ BOLDOGSÁG S hogy mit ajánlanak ezek a szülők felnőtt gyermekeiknek? Sok szó esett az anyagiakról: arról, hogy jobb, ha a fiatalok külön élnek a szülőktől, az érdekes és jól fizetett munkáról, a közös élményekről. Ám itt is a lelki közelség, a pszichológiai összhang volt a döntő tényező. A családi boldogság irányítható folyamat — vallják —, a házastársak együttes erőfeszítésétől függ, amelyek a család fenntartására és megszilárdítására irányulnak. És ez fordítva is igaz: abban a családban, ahol a házastársak a kisujjukat sem mozdítják, hogy elsimítsák a nézeteltéréseket, vagy megszüntessék a konfliktusokat, fokozódik a kölcsönös elidegenedés, majd megkezdődik a család széthullásának folyamata. Napjainkban különösen sok esetben külső nehézségek, bonyodalmak fenyegetik a családi békét. A feszítő gondokat sokan a családban, a családon vezetik le. Az ezüstlakodalmasok véleménye az, hogy meg kell tanulni a nehézségek közös elviselését, s nem szabad elfelejteni mosolyogni a legnagyobb gondok közepette sem. Az együttérzést, amit a környezettől várunk el, de különösen a házastársunktól. Apróbb-nagyobb sebeit az ember azért mutogatja otthon, hogy a sikertelenséget a házastárs nyugtató szava ellensúlyozza. Főként ilyenkor kell az a bizonyos, önbizalmat is adó lelki cirógatás, ami elsimítja a fájó kudarcok okozta sebzett- séget is. • „ARANY KEZED VAN!" A vizsgálatok feltártak néhány olyan általános törvényszerűséget is, amelyek a boldog ezüstlakodalmasokra általában érvényes. Kiderült például, hogy a házastársak — különösen a férjek többsége — nagy jelentőséget tulajdonít a családi ünnepeknek. Az ilyen családokban nagyra értékelik a figyelmesség legkisebb jelét is, s az átlagosnál gyakrabban mondanak bókot egymásnak. Nem mennek el szó nélkül egymás tevékenysége mellett: „Arany kezed van!” — mondják egymásnak, s nem fukarkodnak a dicsérettel. A másik önbecsülését támogatják ezzel. A titok tehát tulajdonképpen egyszerű: az évtizedek során ösz- szecsiszolódott házaspár becsüli egymást, s ragaszkodik ahhoz a szövetséghez, amit negyedszázaddal korábban kötött. (r) Nemzetközi tanfolyam a Gyermekvárosban A Nevelőotthonok Nemzetközi Szervezete (FICE) magyarországi egyesületének és a Miskolci Gyermekváros igazgatóságának közös szervezésében nemzetközi szakmai tanfolyamot rendeznek Miskolcon, a Gyermekvárosban. A magyar gyermekvédelmi szakembereken kívül — várhatóan — az NSZK- ból. Dániából, Hollandiából, Jugoszláviából, Svájcból, Csehszlovákiából érkeznek érdeklődők a július 16-tól 22-ig tartó tanfolyamra. Amerikai „hadifogoly” voltam Poekingban 2, Menekülés nyugat felé „Ma rossz volt a koszt9 már nem Egy nagy csattanást hallottam. Szentül meg voltam győződve, hogy ide is becsapott egy bomba. Mikor aztán a házi aggregátor is beindult, és ismét világos lett, akkor láttam, hogy igen termetes, hatalmas ülőszerkezettel megáldott rádiós híradónőnk ijedtében a földre tottyanva okozta a nagy csattanást. A gépek, feladatukat végrehajtván, elvonultak. Mindenki tudta, hogy ez a támadás nem kifejezetten ellenünk, hanem akkori szövetségesünk, a hitleri fasiszta megszállók ellen irányult, de mi szenvedtünk meg érte. Ahogy a gépek elvonultak, kaptuk a híreket. A vásárcsarnokot találat érte. Tehát, ha nem riasztunk idejében, talán százak, sőt ezrek pusztulnak el. Kaptuk a hírt, hogy szétbombázták a rendező pályaudvart és a Tiszai környékét. Mivel akkor a Martintelepen laktunk, egyre gyötört az aggodalom. Eltávozást kaptam. Hál’ Istennek lakóházunk épségben megmaradt, csak az ablakok törtek be. A ház egyik ablakában, mint egy sündisznó tüskéi, a szomszéd málnabokra meresztette csupasz ágait. Az udvarban egy vasúti kocsi tengelydarabja. Mindenfelé rom, pusztulás. A rendező pályaudvar merő romhalmaz. De mit törődtem én ezzel, amikor megláttam, hogy a család minden tagja él, ép és egészséges. Úgy éreztem, mintha újjászülettünk volna, és ez nem is volt túlzás, hiszen állítólag az akkori Bizony Ákos-i és a jelenleg Szeles utcai sorbombázást —, amelynek annyi emberáldozata volt — a légvédelmi központ megsemmisítésére szánták. * Ettől kezdve a háború számunkra is komolyra fordult. A szovjet csapatok egyre közeledtek, és a szovjet Rata vadászgépek is egyre gyakrabban tűntek fel a légtérben. Miskolc bombázás szempontjából egyre veszélyesebb várossá vált, így szülés. előtt álló feleségemet Ernődre vittem, és kibéreltem neki egy parasztházi szobát. Itt szülte meg várva várt leánygyermekünket. Szülés után feleségem egyre szorgalmazta, hogy vigyem haza Miskolcra, mert úgy érzi, neki itt nagy baja lesz. Engedtem kérésének, hazavittem, és valóban — ahogy később értesültünk róla — az emödi házat távozásunk után bombatalálat érte, éppen ott, ahol az ö ágya állt. Mivel a német hadvezetés áttért a „tervszerű visszavonulás” stratégiájára, a miskolci légvédelmi központnak is követnie kellett a parancsot. A berendezéseket leszerelve, teherautókra rakták, és a katonai állománnyal együtt nekünk is megkezdődött a „tervszerű visszavonulás”. Legszükségesebb holmijaimat egy utazókosárba csomagolva — fájdalmas búcsúzkodás után — én is elindultam a sötét, semmi jóval nem kecsegtető, bizonytalan jövő felé. A legfájdalmasabb az alig egy hónapos kislányomtól való búcsú volt, mert semmi sem biztatott azzal, hogy még valaha megláthatom az életben. * Estére kellett bevonulni. Hajnalban elindult a menet, parancs szerint Put- nok felé. Ez történt 1944. egy ködös, novemberi napjának hajnalba illő, kora reggelén. Putnokon egy ismerős, régi tanfolyamtársamnál laktam, majd — tovább menve nyugat felé — alkalmi szállásokon kaptunk menedéket. Útirányunk az „akkori” Felvidék volt. Emlékezetem szerint Kulcsod község volt az az utolsó magyar falu, ahonnan egy tintaceruzával írt levélben búcsúztam enyéimtől, és mintegy végrendeletként leírtam kislányom iránti végtelen sze- retetemet. Vonulásunk során láttam katonaszökevények főbelövését, az Árpád-sávos nyilasok garázdálkodását, az utakon munkaszolgálatosok — főleg zsidók — nyájszerű terelését. Közvetlen közelről láttam egy sovány, elcsigázott nazaré- nus felakasztását, amiért nem fogott fegyvert a kezébe. Rémes volt hallani tarthat soká” a katonai ügyész — vagy bíró — hosz- szadalmas indokolását, és látni a hóhér gyors, borzalmas munkáját. A német ágyúkat ökrökkel is vontatták a németek, miközben mi cigarettáért és pálinkáért hordószámra kaptuk tőlük a benzint és olajat. Ez rendszeres volt hazánkban, Ausztriában és Németországban, többnyire erdőkben elrejtett tartaléküzemanyag-bázisok náci őrzőitől. Arról nem is kell — gondolom — írnom, hogy a nyilasok még a német hordáknál is veszedelmesebbek és vérengzőbbek voltak. Különösen az úgynevezett „Árpád-sávos” különítmények. Ezek úton-útfélen lőtték agyon — bírói ítélet nélkül — az általuk katona-, vagy zsidószökevénynek vélt ártatlan magyar állampolgárokat, nemre és korra való tekintet nélkül. De a magyar katonák sem voltak kivételek. Elég volt annyit mondani: „Ma rossz volt a koszt, már nem tarthat sokáig.” Ha ezt besúgta valaki az Árpád-sávosoknak, jött a falhoz állítás, és agyon- lövés. * Amerre csak mentünk, folyt ez a vérengzés, a fejetlenség és zűrzavar. Ahogy közeledtek a szovjet csapatok, a nyilasok a megbízhatónak vélt katonáknak, valamint egymás között, és a „jó szolgálatot” tevő lakosság egy részének osztogatták a cukor- és bőrgyárak raktárainak késztermékeit. Ugyanígy az elhurcolt zsidóktól zsákmányolt értékes ingóságokat, ruhákat, egyebeket. Az utakon végtelen sorokban vonultak a katonák, szekerek, személy- és teherautók, német katonák által csordamód terelt, csontig sová- nyodott magyar munkaszolgálatosak, tiltott pártok tagjai, és főleg zsidók, valamint a kósza hírektől megrémített lakosság, szerény kis holmiaikkal. Így sodródtunk egyre inkább nyugatra, Németország felé. (Folytatjuk) Horváth Dezső
