Déli Hírlap, 1990. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

1990-07-23 / 169. szám

* Az idén először fogadnak betegeket az István-barlang Fekete-termében. A BJNP és a MTESZ jótékony gesztusa Ingyen Gyógyulhatnak Szegény gazdagok Nemrégiben arról hallhat­tunk egy Miskolcon megren­dezett tudományos ülésen, hogy világelsők vagyunk a barlangi terápiás helyek szá­mát tekintve. Mi tagadás, jólesik legalább egyszer­egyszer hallani, hogy vala­miben elsők vagyunk ma is a világon. Az egyik helyszín aminek világelsőségünket köszönhet­jük a lillafüredi Szent Ist­ván-barlang. Nemrégiben ar­ról kaptunk hírt, hogy a Bükki Nemzeti Park és a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövet­sége a barlangi gyógykeze­lésekkel kapcsolatban egy jótékony lépésre szánták el magukat. Eldöntötték, hogy a lilla­füredi Szent István-barlang- ban a tíz éven aluli gyere­keknek nem kell díjat fizet­niük a barlang használatá­ért. Az engedmény népes csoportját érinti a betegek­V ízkorlátozás fenyeget Apadnak a karsztforrások Lassan apadnak a város ivóvízellátására rendelt bük­ki karsztforrások, és az utóbbi időben hullott csa­padék nem változtat ezen az állapoton. A hozam csökkenése rontja az ellátási esélyeket — mondta .Major Ádám, a Miskolci Vízművek főmér­nöke. Korlátozásról egyelő­re még nincs szó, de taka­rékoskodni kell a vízzel. A vízhozam csökkenését „im­porttal” pótolják — a Bor­sodi Regionális Vízmű na­ponta több mint 50 ezer köbméter vizet vesz át. Ez gyakorlatilag a fele a vá­ros ivóvizének. A vízkorlátozás elkerülé­sére egyelőre az a járható út, hogy bánjunk takaréko­san a készletekkel. A víz­művek igyekszik a meghi­básodásokat, és az abból Már zöldnél fékez Nagyon fontos, hogy bizo­nyos ingerekre tudattalanul is helyesen reagáljunk. A reakció tudatossága az is­métlődések számával csök­ken. Ennek köszönhető, hogy a gyakorlott vezető, a for­galomirányító jelzőlámpa ti­los jelzésére még azelőtt fé­kezésbe kezd. mielőtt az „áilj” jelzést tudatában ész­lelte volna. Ezek a képes­ségek a gyakorlattal szoros összefüggésben vannak és aki hosszú ideig nem autó­zik, annál gyakorlatlansága miatt eltűnnek. Minél fá­radtabb a vezető, annál gyengébben működnek az automatikus reakciói. Ebből is következik, hogy a veze­tés során egyre többet hi­bázik. eredő elfolyásokat megszün­tetni. A hozzájuk tartozó, mintegy 580 kilométernyi csővezetéken naponta átlago­san 30—32 hibát javítanak ki. Hasonló intézkedés szük­séges a MIK kezelésében, illetve a kertszövetkezetek­hez tartozó lakóházak ese­tében is; gyorsan meg kell szüntetni a hibát. Természetesen kérik, ta­karékoskodjon a lakosság is; amíg nem esik nagyobb eső, ne mossunk gépkocsit. A nagyváros fogyasztása ellenére, az utóbbi években sikerült elkerülni a vízkor­látozást, jó lenne, ha az idén sem kerülne rá sor. nek, mert elsősorban légző­szervi megbetegedésekben szenvedő gyerekeket kezel­nek barlangi terápiával. Az eddigi tudományos kutatá­sok és gyógyászati tapaszta­latok szerint a barlangi te­rápia valóban jelentősen enyhít azon gyerekek hely­zetén, akik asztmás roha­moktól szenvednek. Termé­szetesen felnőttek is szorul­hatnak ilyen barlangi kúrá­ra, de aggasztóan nő a lég­zőszervi megbetegedések szá­ma gyerekkorban. Ennek egyik fő oka a levegő szeny- nyezettségében keresendő, hiszen ismertek városunk és a többi iparváros egészség- ügyi „tüdőtérképeipek” ag­gasztó adatai. Barokk est az orlhodox templomban A Lassus énekegyüttes hangversenye 27-én, este 7 órakor kezdődik, helye a Deáík téri orthodox templom. A barokk esten az együttes nevéül választott Lassus, valamint Auerio, Josquin, Victoria, Byrd, Vivaldi és Schütz művei hangzanak el. 'Az együttes tagjai: Varga Pál, Patai Péter, Erdős Ákos és Alpár Tibor. Máltai gondok Miskolcon Az Árpád utca 126. szám alatt valaha iskola volt. Egy­szer aztán elfogytak a ta­nulók és a tanácsnak dönte­nie kellett, hogyan haszno­sítsa az üresen maradt há­zat. Mert valóban üresen maradt: amit az egykori ok­tatási intézmény még hasz­nálni tudott, azt mind elvit­te. Sebaj, a falak még te­hetnek jó szolgálatot — gon­dolták az illetékesek —, és igazán nemes célnak enged­tek teret, mert a ferences rendi szerzetesek költözhet­tek be. Azaz, csak költözhet­tek volna ... Telt-múlt az idő, a test­vérek által ígért felújítás egyre váratott magára. Míg­nem kiderült, hogy a rend tagjai mégsem kívánják el­foglalni a régi iskolát. Pe­dig már találgattuk, mi min­dent vállalnak Assisi Ferenc szentéletű hívei, és bizony mondom, csupa jó és kívá­natos dologról volt szó: öre­gek és szegények gondozásá­ról, elesettek istápolásáról. És mit ad Isten, megint csak maradtak a puszta fa­lak. Merthogy jó magyar szokás szerint először a könnyen mozdítható tárgyak tűntek el, majd azok, ame­lyek kiszereléséhez szakér­telem kell, és végül az ab­lakok is könnyű zsákmány- nyá lettek. Végre azonban akadt vál­lalkozó, jószándékú szerve­zet, amelynek így is, úgy is kellett a hely, és vállalta a már-már romba dőlt épület rendbehozatalát. Ennyi a mese, és ettől kezdve kevés­bé mesés a történet. A Máltai Szeretetszolgálat miskolci aktivistái már el­tervezték, hogy milyen fel­adatokat kell végezniük a város érdekében. A tájékoz­tató-információs központ már működik, és hívható a telefonszám is: 52-008. Dol­gozik a segélyelosztó köz­pont, ahol — egyedül a vá­rosban — Ingyen adják a használt, tiszta, bálából szár­mazó ruhadarabokat. Terve­zik, hogy ingyenkonyhát hoznak létre, majd ezt a juttatást kiszélesítve, idősek otthona is lesz a máltaiak kezelésében. A legtávolabbi reményük az, hogy gyer­mekvédelmi objektumot szerveznek, ahol a kallódó gyerekek élelmet és otthont kapnának, s ehhez a vállal­kozáshoz az egyházak és a tanács segítségét is várják. Már csupán az a kérdés, miért nem valósul meg mi­nél gyorsabban az ígéretes program. Mindenekelőtt pénz kell, aztán pénz és megint csak pénz. No és nem árt, ha van néhány lelkes segítő kéz — de az utóbbi feltétéi adott. Hatvan elkötelezett ember dolgozik a máltai szervezetben, szervezetért. — Rendelkezésre áll-e tehát a megfelelő összeg a munka megkezdéséhez? — kérdeztük dr. Csiba Gá­bort, a máltaiak miskolci megbízottját. — Elegendőek az anyagi feltételeink erre a kezdeti időszakra. Nem mindegy azonban, hogy mire fordít­juk ezt a pénzt. Nem szeret­nénk az első épületrekonst­rukcióra elherdálni, mert sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy az adományok össze­gét valóban karitatív cé­lokra fordítsuk, és valamit a magunk erejéből is hozzá­tegyünk. Most az épület fel­újítása lenne a leggvor­• sabban megoldandó feladat. Ehhez segítséget kérünk! — Milyen az iskola je­lenlegi állapota? — Csak három hónapig állt üresen, ezután — szá­momra érthetetlen és értel­metlen — rombolás nyomait viseli magán. Nincs kerítés, A legősibb vadászlándzsa A nyugat-németországi Bad Cannstatt környékén végzett ásatásokon egy ele- fántmészárszék feltárásakor napvilágra került az eddigi legnagyobb vadászlándzsa. A 2,5 méter hosszú és körül­belül 3,5 centiméter vastag fegyver a Kr. előtti 250 ezer és 400 ezer év közötti idő­szakból származik. A tudo­mányos vizsgálatok szerint a homo sapiens közvetlen elődje vadászhatott vele. Még nem tudják, hogyan resta­urálhatják a megkövült fát. Egyelőre gipszbe burkolták a feltárás színhelyén. Áz apokalipszis katicái Először csak egy érintette meg fino­man a karomat. Picit kapirgált a lá­baival, ahogy megkapaszkodott a szőr­szálak között, és felfelé menetelt, a há­tán a hét pöttyel. Egy katica — nyug­táztam magamban. Egy bogárka, ami mókás külsejének, köszönheti, hogy sze­retjük. Jópofa piros, hétpettyes páncél, kerekded termet — és az emberiség máris elfogadja, sőt kedveli. Ugyan ki­nek jutna eszébe az, hogy az iskolai jelmezbálon imádkozó sáskának, vagy keresztes póknak öltöztesse egyetlen csemetéjét. Bezzeg katicának ... Ekkor éreztem egy határozott csí­pést. Nem is akármilyet. Odakaptam, de nem volt ott senki más, mint a ka­tica. Meg egy másik is most már. Sőt: a hátamon is mászott egy, meg a com­bomon. Felálltam a tóparton, s láttam, hogy ugyanezt teszi odébb egy hölgy, és a pocakos, söröző pacák átellenben. Csapkodnak, sziszegnek és nézik a dél­utáni fényben ragyogó tópartot, ahol minden katicás más. Olyan rajokban szállnak, mint az amerikai légierő a partraszállás idején. Nekiütköznek a lá­bamnak, kezemnek, hátamnak és csíp­nek. Határozottan és rámenősen, ab­szolút nem katicához illően. Egy csap­kodó illető felvilágosít: ezek nem is csípnek, hanem harapnak. Ugyanis a katica az állítólag ragadozó. A pasas szerint olyan, mint az oroszlán, vagy a tigris, csak hét pettyel és kicsiben. Levéltetvekre vadászik például, de úgy látszik, ezen a délutánon úgy érezték: elegendő létszámbeli fölénnyel bírnak az emberevéshez is. Bezárkóztam a kocsiba és néztem, hogyan kopognak a szélvédőn fekete­pettyes kis fenevadak. Valamiért ép­pen az idén túl sokan lettek. Tavaly légyből volt rengeteg — mondta vala­ki, még kinn az előbb. Ht igen. Biztos kipusztították valahol a katicaevő zöldhasú pintyet, vagy mit tudom én mit, mert biztos van valami, ami csak ka­ticát eszik. Van valami riasztó abban, ahogy ott kuksolok a bezárt kocsiban, miközben a katicák kint orgiáznak. Le­het, hogy a katicainvázió jelzi: közel a vég, felborult a természet rendje? A nagy természeti katasztrófák persze tá­voli dolgok. Itt van ez az ózonlyuk. Mondják, hogy van, de ugyebár látni azt nem lehet. Méreg van a gyümölcs­ben, de nem ízlelem, és az őserdők sem itt pusztulnak a nyéki parton. Nem hiszek egyébként sem a nagy lát­ványos bibliai kataklizmákban. A világ valószínűleg kisszerűén és nyomorul­tul szenved majd ki. Lassan, pici-apró halálokkal, amelyekre mindig azt mondjuk majd: hát, Istenem, ez apró­ság, meg lehet szokni. Csak egy-két fokkal emelkedik néhány évtized alatt az átlaghőmérséklet, egy picit mindig szárazabbak a nyarak, egy kicsit min­dig kevesebb a madár. Minden évben tíz autóval több áll a házunk mellett, és félórával kevesebb ideig bírjuk nyit­va tartani az ablakot a zaj miatt, s végül mindent megesznek a katicák, vagy a levéltetvek. Beindítottam a motort, és lassan el­indultam hazafelé. A katicákat leso­dorta a menetszél a kocsiról. Az utolsó hétpettyes utóvéd akkor harapott a bo­kámba, amikor megláttam a domb te­tejéről az avasi lakótelep betonrenge­tegét, előtérben a szemétteleppel és a cementművel, a messzi távolban a gyár sárgás füstfelhőjével. Kiss László ablaküveg, hiányos a vízve­zeték. sem gáztűzhelyünk, sem vízmelegítőnk nincs. — Mi az, ami már meg­valósult? — A felújításhoz szüksé­ges anyag nagyrészt a ren­delkezésünkre áll, de nem találunk kivitelezőt. Főleg nem olyat, aki az esetleg hi­ányzó anyagokat pótolná, ezzel hozzájárulva a mun­kánkhoz, és támogatva azt. A legjobb az volna, ha ma­gát a kivitelezést is jóté­kony hozzájárulásokkal, és társadalmi munkával lehet­ne megvalósítani. Becslések szerint egy brigádnak körül­belül 10 napos munka len­ne... — Lehet-e más módon is támogatni a tevékeny­ségüket? — Természetesen. Ado­mányokkal, melyeket az Ár­pád utcai központ fogad, vagy OTP-számlaszámon ke­resztül: 641-1200 033789-0. A használt, de tiszta ruha­neműt szintén a megadott címre juttathatják el. Winker Bea A Magyar Máltai Szere­tetszolgálat alapító tagja, németországi elnökasszonya, Csilla von Boeselager az el­múlt hét végén Miskolcon járt. A magyar származású bárónő a már megkapott és a még csak vágyott segé­lyekről, műszerekről kért és kapott tájékoztatást. Látoga­tása nyomán talán enyhülni fognak a miskolci gondok. A mi kis szabálysértéseit A nyár a többi között azt is jelenti, hogy vil­lamoson, autóbuszon óvakodjunk a fagylal­tot nyalogató útitárstól. Bár az ajtóknál elhe­lyezett rajzos ábrák még az analfabétát is arra intik, hogy ne szálljon fel fagylalttal, nem befolyásolják a ti­nédzsereket, de még a felnőttebbeket sem. Ví­gan nyalnak, önfeled­ten eszik a hamburgert, a gyümölcsöt, mintha étkezőkocsiban lenné­nek. Vakság, figyelmetlen­ség, nemtörődömség? — alighanem nagymérvű fegyelmezetlenség jez. Mint ahogy fegyelme­zetlenség, ha a kitett tábla ellenére is behaj­tanak a diósgyőri védett gesztenyefasorba, sőt ki is döntik a táblát. A miskolci autósoknak nincs lelkiismeretfurda- lásuk, miért lenne hát a külföldieknek? Így aztán az ott parkoló gépkocsiktól alig lehet megközelíteni a strand bejáratát. A kijelölt parkírozó üres, a kérés, könyörgés falra hányt borsó. Keveset használ az is, ha a hangoskodókat megszólítjuk, pedig szí­vesen lemondanánk a zenés villamosokról, au­tóbuszokról is. Mert egyre gyakoribb, hogy csoportokba (de írhat­nánk, hogy bandába) verődő fiatalok duhaj nótaszóval, magnóböm- böltetéssel szórakoztat­ják az utasokat. Egyéb­ként óvok is minden­kit, mert a válaszul ka­pott mocskolódás egy békebeli huszárőrmes­ternek is becsületére válna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom