Déli Hírlap, 1990. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

1990-07-17 / 164. szám

SPORT Ilim ■ ■ .................................... ■ A röplabda Világ Liga torna döntőjében Olaszország együttese 3:0-ra győzött Hol­landia ellen. A harmadik helyért vívott mérkőzésen Brazília 3:1-re győzte le a Szovjetuniót. ■ A svéd nemzetközi te­niszbajnokság női egyes dön­tőjében a svájci színekben versenyző Bartos Csilla két játszmában szenvedett vere­séget az első helyen kiemelt olasz Sandra Cecchinitől (6:1, 6:2). Nagyné már kímélő edzést tart. Beteg látogatóban Nagyítónál ■ A kameruni labdarúgó­válogatott egyik csillaga, a huszonöt éves Cyril Maka- naky három évre a spanyol elsőosztályban szereplő Ma­laga együtteséhez szerződött. ■ Az egyesült államok­beli Annecyben az amerikai Terry Norris megvédte a WBC szervezet szuperváltó­súlyú profi ökölvívó világ- bajnoki címét. A sportoló tizenkét menetben győzött a francia René Jacquot ellen. ■ Egy sevillai tornával fejezték be az előkészülete­ket a Jóakarat Játékokra a szovjet vízilabdázók. A spa­nyol városban a második helyet szerezték meg, a ju- goszlávok mögött. A szov­jetek egyébként a házigaz­dákkal, az ausztrálokkal és a spanyolokkal szerepelnek egy csoportban. ■ Stefii Gráf, a nyugat­németek világranglista ve­zető teniszcsillaga sikeres orr sövény műt éten esett át. Az orvosok eredetileg az év végére tervezték a műtétet, de a sportoló állapota és gyakori panaszai miatt úgy döntöttek, most műtik meg. Gráf legközelebb az augusz­tus végén Flushing Meadow- ban rendezendő amerikai bajnokságon lép pályára. ■ Az Olympiakosz Pire­usz görög labdarúgókupa győztes csapata, melynek irányításét nemrég Oleg Blohin vette át, leigazolta Protaszovot és Smarovot. Mindkét játékos négyéves szerződést írt alá, s kettőjü­kért , a görög klub összesen négymillió dollárt fizetett. ■ Új világcsúcsot ért el a férfi gerelyhajításban a csehszlovák Jan Zelezny. Az oslói atlétikai Mobil Gtand Prix versenyen 89,66 méterre hajította a gerelyt. ■ Manilában véget ért a férfi sakk-világbajnoki zó­naközi döntő. Az első helyet a szovjet Ivancsuk szerez­te meg, az indiai Anand és a szovjet Gelfand előtt. ■ Harmadik helyen vég­zett a magyar junior vízi­labda-válogatott a várnai Európa-bajnokságon. A har­madik helyet eldöntő mér­kőzésen 7:5-re győzték le Bulgária válogatottját. Az első helyen a , jugoszláv ok végeztek. Még két Szinte hihetetlen, hogy Nagy Attiláné, Végh Gabaj Ida, a Borsodi Bányász első osztályú női kézilabda-csa­patának egyik erőssége már huszonhárom éves sport- múltra tekinthet vissza. Eb­ből tizenkét évet jelenlegi egyesületénél, a Borsodi Bá­nyásznál töltött. Térdszalag­szakadását követően, a kö­zelmúltban megoperálták (nem először), s miután le­került a gipsz a lábáról, új­ra „nem fér a bőrébe”. Már látogatja a Bányász edzéseit, igaz, még nem fut, de erő­sít, nyújtja, hajlítja, próbál­gatja a lábát, ismét szeret­ne mihamarabb teljes érté­kű játékos lenni, ott, a töb­biek között a pályán... — Nem volt még elég a sérülésekből? — Elég peches játékos vagyok, hiszen a jobb tér­demen elszenvedett sérülés után, a bajnokság vége felé, a bal térdem is kikészült. Szerencsére, a műtéti be­avatkozás gyorsan és jól si­került, ezt a lábadozást sokkal könnyebben viselem, mint a korábbit. A lányok is nagyon rendesek voltak, mindig volt valaki, aki be­jött hozzám a kórházba. A szakosztály vezetése is többször felkeresett. A kézi­labdát szerető ismerősök azt mondták, amilyen „önveszé­lyesen” játszom, ez az álla­pot már többszörösen tör­vényszerű volt. Én ezután sem adom fel... — Mit szeretnél még elérni? — Harmincegy - éves va­gyok, több mint egy évtize­det töltöttem el az első osz­tályban, korábban, még DVTK-s koromban voltam ifjúsági válogatott, de fel­nőtt válogatott kerettag so­ha nem lehettem. Nem a tehetségemmel volt baj. Még „Bogyi bácsi”, (Török Bódog, a női kézi­labda-válogatott volt szö­vetségi kapitánya idejében évig szeretne lett volna esélyem rá, de sajnos, nem voltam „tűzkö- zelben” azaz a fővárosban. Pedig mit nem adtam volna érte, ha csak egyszer ma­gamra húzhatom a címeres mezt... — Most nagyon csaló­dott vagy? — Nem. Sok szép élményt köszönhetek a kézilabdának, de sajnos, a sérüléseimet is. Az első után azt mondták a Sportkórházban; örüljek, ha egyenes aszfaltúton tudni fogok rendesen járni. Nem kell részletezni, mennyi szenvedésembe került, míg addig eljutottam, hogy is­mét pályára léphessek. Miközben sokáig sérült voltam, el kellett mulaszta­nom életem egy másik nagy lehetőségét is. Azt az idősza­kot, amikor Csík János volt a Bányász edzője. Ami ke­veset együtt dolgoztunk, szinte az is felért egy válo­gatottsággal. Most már biz­tos, hogy végleg elszállt a nagy álom, ettől függetlenül, még két idényt szeretnék játszani. — De miért? Két nagy lányod van, férjed, teljes a család, felépítkeztetek, mi hajt még? — Nem az anyagiak, hidd el. 9400 forint a bruttó fize­tésem tizenkét év után a Bá­nyásznál. Ma egy NB I-es kezdő is többet kap. Per­sze, nem Borsodban. Egy­szerűen, számomra ez a já­fátssani ték a JÁTÉK, amiért érde­mes szenvedni, s alkalomad­tán összetörni is magát az embernek. — Milyen viszonyban vagy jelenlegi edződdel, Berzsenyi Máriával? — Mari jó szakember, és nagyon keménykezű. Volt olyan edzésünk, úgy meghaj­tott bennünket, hogy Deme­ter Borival, a lélegzetvétel­nyi szünet alatt egymás el­len sírtunk. Az eredmény mégsem jött. Egyszerűen nem ment a csapatnak a pá­lyán. Aztán már mindenfé­le könnyítéssel próbálkozott — még közös kirándulás is volt —, s ez sem segített. Azt is becsülöm benne, hogy maradt, nem hagyott magunkra bennünket. Pedig mehetett volna bárhová, hi­szen jó neve van a sportág­ban. — Mit várhatnak a szur­kolók az új bajnoki évad­ban a Bányásztól? — Mindent meg fogunk próbálni annak érdekében, hogy a bentmaradás ne a csapat szerencséjén múljon. Biztos, hogy mindenki el­végzi majd a rá kiszabott munkát legjobb tudása sze­rint. Ha a tervezett átigazo­lások valóban létrejönnek, nem lehetnek komoly gond­jaink. Ezen túl, szeretnénk a közönség rokonszenvét is újra visszaszerezni. DELI HÍRLAP. —■ A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kit. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztő­ség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Mis­kolc, 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227. Gazdaságpolitikai rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225. Kultúrpolitikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 62342. Telefax: 18-225. Hirdetésfel­vétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. Telefon: 16-213. — Ter­jeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sítö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. — 1908 — közvet­lenül vagy postautalványon, valamint átutalással, a Posta­bank Rt. 219-98636 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1266 forint. Index: 25 951. — Készüt a Borsodi Nyomdá- » bán. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 020«. Fegyverneki Zoltán ak Nagyné — korábbi felvételünkön — éppen bal szélről ke­seríti a debreceni védők életét, (Szabó István felvételei) Focirajt a Népkertben A labdarúgás harmadik vonalában is lassan elkezdik a felkészülést a csapatok. A Borsodi Építők Volán SC együttesének játékosai teg­nap gyűltek össze a népker­ti sporítelepen. Nagy változások nem tör­téntek a keretben — mond­ta Balázs András edző. A tiszta felkészülési szakasz viszont lerövidül. Ebben egy­két hosszútávú futás lesz, majd következnek a techni­kai és a taktikai képzések. Ekkor már a labda kapja a főszerepet. Edzőmérkőzések sorozatán hangolódnak rá a játékosok a bajnokságra: Először a DVTK-val talál­kozik a BÉV SC e hónap 24-én. Két nap múlva Me- zőcsátra utazunk, majd ők viszonozzák látogatásunkat a július utolsó napján. „Előttem halt meg egy ember...” • SEGÍTSÉGET SEM KÉRT, ÜGY MERÜLT EL • CSAK CSÓNAKÁZNI INDULTAK • TRAGÉDIA A CSORBA-TÓNÁL Szombat volt, igazi fül­ledt, meleg nyári délután. A hirtelen jött eső is hamar elcsitult, még addig sem tartott, hogy kedvét szegje a jóhangulatú társaságnak. Valamivel a zápor után a három cimbora elhatározta, hogy lemegy a vízhez. Úszásra még csak nem is gondollak, hiszen kelten még az alapcsapásokat sem ismerték. Inkább csak csó­nakázni vágytak. A stégtől még hárman kötötték el a stabil, alumínium vízrevalót. De aztán néhány szörnyű perc múlva, márcsak ket- ten evickéltek riadtan, gör­csösen a csónakba kapasz­kodva a part felé... Két hosszú nappal a tör­téntek után először tanács­talanul kutatjuk a Csorba­tónál a tragédia helyszínét. A parton messzire sárgáll­nak, kéklenek a sátrak és mégcsak tippelni sem tu­dunk, hogy vajon kik lehet­tek az eset szemtanúi. Vé­gül az egyik kis háznál ket- ten igazítanak útba. — Ott történt fent, a Távközlési Vállalat pihenő­házánál — mondják, majd keserűen teszik is hozzá: kegyetlen egy év ez. Idén ez már legalább a negyedik ilyen eset. Volt amelyik rosszul lett, a másik úszás közben merüli; el, az egyiket sikerült ugyan kihúzni, de a parton ő is meghalt... En­gem a Hernád tanított úsz­ni, de annak, aki nem biz­tos úszó, nem lenne szabad próbálkoznia, hiszen van ahol több, mint tíz méter is megvan a mélysége . .. Aztán a helyszín felé, a Posta pihenőháza felé vesz- szük az irányt. Még be sem fordulunk, mikor rosszked­vűen, szomorú arccal fogad a házért felelős asszony. — Most mentek el a rend­őrök is, •de'' még mindig semmi. Már második napja hiába .várjuk, hogy felbuk­kanjon — panaszolja. Nem rokona, nem is ismerőse az áldozatnak mégis látszik rajta, megviselték a történ­tek. — Ott álltam a par­ton, tehetetlenül. Kiabáltam, segítséget is kértem dehát... Előttem halt meg egy em­ber. — Aztán lassan mesé­li, hogy a fiú szerelő bará­taival, kollégáival érkezett ki szombaton reggel. Ami­kor az eső után a tóhoz in­dultak fittyet hánytak a fi- gyelmeztésre, és nem kap­ták fel a mentőmellényt. Az úszást tiltó tábla mellett is elmentek. — Beeveztek és a fiatal­ember a csónakból a vízbe ugrott — elevenítik fel már ketten a gondnokkal a tra­gédiát. Úszni sem a csó­nakban maradt társa, sem ő nem tudott. De a csónak szélébe megkapaszkodott, és visszamászott. Hiába mond­ták neki a társai, hogy vi­gyázzon. Újból ugrott, majd' mégegyszer... És akkor harmadjára elszámíthatta magát. Nem ismerte a vi­zet, a lendületet, nagyot ug­rott és a csónakot is meg­borította. A másik két fiú is beleesett a vízbe. Aztán ... ő már nem jött fel többet. Még segítséget sem kért, úgy merült le. A stéghez együtt sétálunk. Közvetlenül a part mellett a vizen ringatja a szél az alumínium csónakot. — Pedig olyan stabil ez, nem könnyű felborítani..; Talán csak a nagy lendület miatt történt. Ott, a bólya- sornál borultak be a vízbe — mutatnak messzebb. Ha­csak egy kicsit is tud úsz­ni a fiatalember, vagy leg­alább ösztönösen próbálja magát fenntartani, csapkod és meg tud kapaszkodni a bolyában ... Nem lett volna baj, hiszen már innen is, meg a túlsó partról is mentek volna menteni. De­hát hiába. Bizonyára ő ma­ga is megijedt attól, hogy a csónak felborult, és még se­gítséget sem kért. Csak fel­nyújtotta a két karját és aztán eltűnt a víz alatt... Az a barátja aki tudott úszni, még próbálta elkap­ni a kezét, dehát... Utána mentette a másik fiút, ak* ugyancsak nem tudott úsz­ni. Még jó, hogy neki si­került felkapaszkodnia a fel­borult csónak tetejére, lgv ezt tolva, húzva hozta a partra a barátja ... — Nem értem, hogy az il­letékes bányavállalatok, mi­ért nem veszik tudomásul, hogy az ilyen tiszta tavak sokkal kedveltebbek, mint a strandok. Ezrek járnak ide is. Hét miért nem lehet úgy alakítani a partot, hogy ahol már végeztek a mun­kákkal, hát sekélyebb sza­kaszokat építsenek ki. Azo­kon a részeken a gyenge úszók is kedvükre fürdőz- hetnének ... Aztán az ilyen szomorú esetkor nincs akit értesíteni lehetne — kerül szóba egy újabb gond, a tragédia kapcsán. Hivatal­ból senkinek sem kötelessé­ge kijönni a holttestet fel­kutatni. Az egész megyében nincs olyan szervezet, akit ilyenkor riaszthatnánk. Mi is most egy búvárt próbálunk elérni, mert hát nem vár­hatunk csak arra, hogy fel­dobja a víz, hiszen a kaja­kos lányok közül néhányan már így sem szívesen me­részkednek a vízre ... Szombat óta a fiatalem­ber családja minden dél­után kint van. Valamelyik nap a falubeli, felsővadászt plébános is elkísérte őkst. A megtört édesanya, a lány­testvér és az édesapa, ta­nácstalanul jött-ment a par­ton. Sírtak, zokogtak és vártak. A legnagyobb fiú, Vince, még harmincéves sem volt... (fázoldk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom