Déli Hírlap, 1990. június (22. évfolyam, 125-150. szám)

1990-06-01 / 125. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg Az MDF miskolci szervezetében Tisztújító-közgyűlés Az Országgyűlés tegnapi ülésén a képviselők elfogad­ták a földtörvény módosítá­sáról szóló törvényjavaslatot, valamint a hazánkban élő kisebbségek képviseletéről szóló törvény módosítását, és megkezdődött a vita a szö­vetkezeti tulajdonban levő termőföld átruházásának át- neneti tilalmáról. Ami a földtörvényt illeti: ezentúl az állami tulajdon­ban levő ingatlanok, földek, erdők csak egy később lét­rehozandó vagyonellenőrző bizottság engedélyével adha­tók el. Az ellenőrzés nem terjed ki a lakóházak épí­tésére alkalmas telkekre, és a lakóházak bérlakásaira sem. A kisebbségek képviselete ügyében újabb 30 nap hala­dékot adott magának a tör­vényhozás a törvényi szabá­lyozásra. Hétfőn a szövetke­zeti tulajdonú termőföldek átruházásáról szóló törvény vitájával folytatja munkáját a parlament. A jövőben ugyanis hétfőn és kedden lesznek a plenáris ülések. A Napjaink ügyről S' az \Jj Kilátóban A miskolci újságárusoknál ma már kapható az Új Ki­látó című irodalmi újság, az Űj Kilátó Irodalompártoló Egyesület időszakos lapja. A most megjelent, harma­dik számban közlik Benda Kálmán tanulmányát, amely­nek címe: A Vizsolyi Biblia és kora. Megrendítő olvas­mány nemrég elhunyt kol­légánk, Máté Iván Életemből című, önéletrajzi írása. Bő terjedelemben foglalkozik a kiadvány a Irodalompártoló Egyesület 1989. szeptember 30-i ülésének ismertetésével, ahol egyebek mellett a régió irodalmi életének fejleszté­séről is szó volt. Zombori Gedő elbeszélésének címe: Az oláh diák. A szabadság- harc idejéből való történeti korrajz eredetileg 1901 szep­temberében látott napvilá­got a Zemplén című újság­ban. Az Üj Kilátó szerkesz­tői újraközlésre érdemesnek ítélték a nagylélegzetű írást. A Napjaink-ügy címmel Por­koláb Albert, megyei tanácsi főosztályvezető azt fejti ki: mi indokolta a Napjaink megszüntetését. Az Üj Kilá­tói ára ezúttal 20 forint. Napsütés és felhő Többórás napsütésre szá­míthatunk ma. Délutánra többfelé megnövekszik a fel­hőzet, zápor, zivatar is elő­fordulhat. A légmozgás mér­sékelt marad. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 24 fok körül alakul. Hin sorsolunk a Fiában A Borsod Expressz szerencseszelvény ével nyerhet! A Borsod Expressz ez évi 10. számában jelent meg a kitűnő áruválasztékáról és udvarias eladóiról nevezetes Pátria ABC-áruház szeren­cseszelvénye. Aki a lapból kivágta, kitöltötte, s elvitte a Pátriába, részt vehet a jú­nius 4-én, hétfőn délben az áruházban tartandó sorsolá­son. Minden érdeklődőt vár­nak a Széchenyi út 3/9. szám alatt található áruházba. A főnyeremény: 24 darabból álló coca-colás pohárkészlet. Kisorsolnak még egy 12 da­rabból álló, hasonló pohár­készletet, és vigaszdíjként egy üveg pezsgőt is. Forintért, árkedvezménnyel soron kívül alkatrész... Nyugati Autók Klubja Ne feledje Murphv törvényét! Minden elromlik, ami el­romolhat ... Murphy e tör­vénye a nyugati autócso­dákra is érvényes. Legyen ön is tagja a Nyugati Autók Klubjának!'Évi 500 forin­tért, árkedvezménnyel, so­ron kívül beszerzik az ön ko­csijához szükséges alkatré­szeket. Az Adler-Rapid Kft az országban három helyen nyújt .speciális szolgáltatást: Budapest. 1116 Hunyadi Já­nos út. 3.; Miskolc. 3530 Kun Béla út 11.; Eger, Rákóczi utca 28. Ezeken a helyeken forintért lehet hozzájutni a nyugati kocsikhoz szükséges alkatrészekhez. Ha kivágja a mellékelt szelvényt, és be­küldi szerkesztőségünk cí­mére, utánvéttel ön is meg­kapja a klubtagsági igazol­ványt. Címünk: Déli Hírlap Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. Minden száz igazolvány közül egy­nek az árát sorsolás útján visszatérítjük. Név: Cím: Autótípus, évjárat: szerdán és csütörtökön pe­dig a parlamenti bizottságok tanácskoznak. Pénteken szü­net lesz a képviselőhózban. a honatyák a parlamenti ügyeket e napon intézhetik. A parlament ülése után az esti órákban a kormány is ülésezett. A kabinet úgy dön­tött, hogy a jövő héten sür­gősségi indítvánnyal terjesz­ti a parlament elé a közke­gyelemről szóló javaslatot. László Balázs kormánvszóvi- vő tájékoztatása szerint a végrehajtási kegyelem min­den, jogerős büntetését töl­tőre kiterjed. A javaslat azonban messzemenően dif­ferenciál a legsúlyosabb, il­letve a közvéleményt legin­kább nyugtalanító bűncse­lekményt elkövetőkkel szem­ben. s nagymértékben fisve- lembe veszi a humanitárius szempontokat. Az igazság­szolgáltatás ezután is szigo­rúan el fog járni azokkal szemben, akik a büntetés­végrehajtó intézetek rendjét súlvosan megzavaró maga­tartásukkal, lázadással, zen­düléssel kívánnak nyomást gyakorolni a kormány, vagy az Országgvűlés állásfoglalá­sára. A kegvelem másik faj­tája az eljárási kegvelem. A korábbi gyakorlattal szakít­va. a törvényben meghatá­rozott büntetési tételhez fű­zik az ilven kegyelemben részesülők körét. S hogy ez mit jelent? Az eddigi gya­korlat a jogalkalmazókra bízta — a várható büntetés figyelembevételével — ezt a kérdést. Az előterjesztés eb­ben a kérdésben kedvezően differenciál, olvan bűncse- lekménvfaitákat illetően, amelyeknek a büntetési té­teleit aránytalanul magas mértékben állapították meg a Btk.-ban. Ilyenek néldául a gazdasági bűncselekmé­nyek. A „nyugodt erő” új kulcs­szava a szerepváltás. Ez a kifejezés tegnap többször is elhangzott a Magyar De­mokrata Fórum miskolci szervezetének tisztújító köz­gyűlésén, amelyet a Rónai Sándor Művelődési Központ­ban tartottak. A szerepvál­tást az kényszeríti ki, hogy az MDF megnyerte a parla­menti választásokat, s az addigi legnagyobb ellenzéki párt kormánypárttá vált, il­letve azzá kell válnia. Balázsi Tibor, az MDF miskolci elnöke, országgyű­lési képviselő összefoglalta, milyen utat tett meg eddig a városban a Demokrata Fórum. Az MDF Miskolcon megválasztott országgyűlési képviselői közül Mile Lajos arról beszélt, hogy a kor­mányzásban. a parlamenti munkában és a pártszerű tevékenységben egyaránt helyt kell állnia a Magyar Demokrata Fórumnak. Dr. Kiss György kifejtette: nem ..bombázhatják” a kormányt, az ellenzéki szerepkört fel­adva kormánypárttá kell válniuk. Dr. Furmann Imre. az MDF országos alelnöke a pártján belül várható válto­zásokat taglalta. Elvetették, hogy az MDF választási pártként, vagyis a csak vá­lasztások idején tevékeny­kedő szervezetként működ­jön. A parlamenti és a kor­mányzati munka segítségére építik ki az MDF-et. Külön­féle szakmai bizottságokat hoznak létre, amelyekből Miskolcon máris több műkö­dik. Ezt azért tartják jónak., mert ezekben nemcsak az MDF tagjai tevékenykedhet­nek. tehát a szakemberek a környezetüket is bekapcsol­hatják a politizálásba. Az országos alelnök határozot­tan cáfolta, hogy az MDF a választási győzelem után felvételi stopot hirdetett volna. Ellenkezőleg, éppen az a céljuk, hogy egyre több embert nyerjenek meg tag­nak. s gyarapítsák a szer­vezeteik számát is. Jelenleg 40 ezren vannak. S nem kis feladatot jelent majd a helyhatósági választás, amit előreláthatóan szeptember 23-án rendeznek meg. Ezen 30 ezer jelöltet kellene állí­tania^ fórumnak. A közgyűlésen a szervezeti szabályzat módosítását későbbre halasztották, hogy a tervezet szövegével valamennyi tag meg­ismerkedhessen. Megválasztot­ták viszont a 23 tagú miskolci választmányt és a 15 tagú el­nökséget. Az utóbbi tagjai: Ba­Arad közelében magyar nyelvű röplapokat találtak, amelyeken a hívőket a tria­noni békeszerződés aláírásá­nak 70. évfordulója alkal­mából a bazilika előtti is­tentiszteletre szólítja. A röp­lapokat a Nemzeti Keresz­tény Unió Trianoni Szerve­zési Fóruma adta ki, s a felhívást a miskolci nyom­dában készítették — adja hírül a Rompres, a hivata­los román hírügynökség. A Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség nyilatkozatá­ban provokációnak minősí­tette az esetet. A magyar . országgyűlési - ' pártok kom- mümkéjuKben elismertébe, a meglevő határokat. A tria­noni békeszerződés évfor­lázsi Tibor, dr. Balás István, dr. Kiss György, Mile Lajos, Kujbus Attila, Gulyás István, Kishonthy Zsolt. Kiss Péter. dr. Kátafalussy Lajos, Orbán End- réné. ilj. Fapp László, Ruszka- bányai András, Sóvári Ernő, Zambó Péter, Dombóvári Ti­bor. Az elnökség tiszteletbeli tagja lett dr. Furmann Imre. Az elnökség tegnap esti ülé­sén az MDF miskolci elnöké­nek megválasztotta Balázsi Ti­bort, ügyvezető elnök lett Gu­lyás István, aki 28 éves, Mis­kolcon született, Debrecenben, magyar—történelem szakon vé­gezte az egyetemet. Jelenleg politológiát tanít a Nehézipari Műszaki Egyetemen, ősz óta vezeti az MDF területi irodá­ját. Az ügyvezető titkár tisztét a jövőben Kiss Péter tölti be. :S4 éves, számitógépes szakem­ber. Jelenleg a Server Kft. ke­reskedelmi igazgatója. (bujdos) dulója alkalmából kiadott dokumentumban megerősí­tették, hogy ellenzik a ha­tárok erőszakos megváltoz­tatását. A Borsodi Nyomda igazgatója, Horváth Ferenc egyébként cáfolta, hogy itt készültek a Romániában fel­bukkant röplapok. Kitüntetett pedagógusok Má délben kezdődik a Bársony János Utcai Álta­lános Iskolában a miskolci pedagógusnapi ünnepség. Kiváló Pedagógus kitünte­tést kap: Adám Ágnes, a Kabar utcai Napközi Ottho­nos Óvoda óvónője; Dudás Imre, a Herman Ottó Gim­názium tanára; Forrai And­rás, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanára; Herpayné Velkey Klára, a 39. Sz. Általános Iskola ta­nára; Luczó Zsuzsanna, a Bársony János utcai Napkö­zi Otthonos Óvoda óvónője; Puskás István, a Földes Fe­renc Gimnázium tanára. Miniszteri dicséretben 241- en részesülnek. Nyugállo­mányba vonulásuk alkalmá­ból 62-en kapják meg a Pe­dagógus Szolgálati Emlékér­met. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 22. heti lottósorsnláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 14, 31, 57, 69. 85. A szelvények értékelése­kor a héten egy öttalálatos- ra bukkantak. Nyereménye 10 587 743 forint. A négyesek 165 433, a hármasok 1629 fo­rintot érnek. A kettesekre 49 forintot fizetnek. FELVÉTEL A ZENEISKOLÁBA Az Erkel Ferenc Zeneiskola, Miskolc, Kabar út 4.. felvételt hirdet az íflüötll-es tanévre elő­képző vonós és fúvós tansza­kokra. A felvételi időpontja jú­nius 4. (hétfő) 15—18 óráig. GYASZKÖZI.EMÉNY Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy szeretett édesanyánk, MIKÖ SANDORNÉ szül. Varga Erzsébet május 31-én, életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése június 4-én, 15 órakor lesz a Törkölyösi temető ravatalozójából. A gyászoló család A piacokról jelentjük Cseresznvemeggy is van A Zöldért Vállalat berkeiben változás tör­tént ma reggeltől: a Búza téri csarnoki, 122- es bolt most már közvetlenül kapja az árut a Sajó-parti raktárból, kiiktatva a piac vé­gében lévő elosztóhelyet — pár forinttal több marad a vevő zsebében. Az Agrokonzum piaci standjáról elmond­hatjuk, hogy a már megszokott szép árut kínálja, reális áron. Nem halmozzák túl a készletet, így naponta frisset vehetünk. Az újburgonya szép nagy, nem esik ki a ke­zünkből tisztítás közben, vöröshagymát itt még kilóra vehetünk 50 forintért. A Búza téri szabadpiacon ma minden kapható, amit a tavasz adhat. Nincs hiány tavalyi burgonyából, almából sem, de korai burgonyát, földiepret, cseresznyét egyre töb­ben hoznak. Különlegesség a cseresznye­meggy: kellemes ízű, és nem kukacos, 60 forint kilója. A gomba meglehetősen drá­ga. nincs túl sok belőle. A nagybani piacon már reggel is vehetünk kis tételben is. akár egy-két kilót bármit, amiből bőven van — például burgonyát, káposztát. A vasgyári piacon ma reggel meglepően sok kistermelő kínál zöldborsót, retket. Töl­teni való fehér paprikát kilóra is vehetünk 70 forintért, a savanyú káposztáért még so­ha ennyit nem kértek: van, aki 40 forintért adja kilónként. Harmatgombát csomónként 15 forintért, fél liter egrest 10 forintért ve­hetünk. A Zöldért árai Az Agro- konzum árai Búza téri Vasgyári szabadpiaci árak Ózdi Óburgonya 11,50 Üjburgonya 25 Fokhagyma/db — Sárgarépa'cs. 16 Petrezselyemgyökér 'cs. 13 Zeller db — Karalábé 6 Főzőhagyma/cs. 17 Zöldhagyma — Kelkáposzta 23 Fejes káposzta 23 Savanyú káposzta — Tv-paprika db — Hegyes paprika/db — Paradicsom 69 Uborka 52 Gomba — Mák — Dióbél — Száraz bab — Zöldbab — Saláta — Hónapos retek — Sóska — Paraj — Karfiol — Zöldborsó 29 Földieper — Cseresznye 35 Egres — Főzőtök — Tojás — 20 25 25 5 50/kg 20 20 3—5 80 50 30 10—15 10—25 10—15 6—35 10—45 10—20 3— 10 15—20 5—12 20—30 20—30 25—28 4— 12 3—10 70—90 50—60 150—180 70—120 250—350 50—80 120—150 3—8 5— 12 30—50 40—60 36—60 25—30 40—90 40—60 40—45 50—60 2,70—3 14— 16 15— 25 5— 10 15—25 15—30 3—10 10—15 6— 10 30—40 30 30—40 2,50—10 2—10 70—90 50—60 100—120 80—140 250—300 60—70 120 5—8 7—10 30—40 25—50 20—30 60—100 30—60 30 2,70—3,20 15 35—40 8 17—40 20—40 6—10 14 10 30—35 25—35 30 12—15 6—10 90—120 50—60 120—150 80 8—10 10 50—60 40—70 60—80 60—80 30 50 2,80—3 A Borsodi Nyo cáfol Nem itt kés/ült a röplap Állami ingatlan csak careilyel adhatí ti Kormány javaslat a közkegyelemről

Next

/
Oldalképek
Tartalom