Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-22 / 116. szám

3^ A következő bajnokságban is Drahos László vezeti az egyetemisták edzéseit. Kosárlabda, NB ll. Elúsztak az álmok Jövőre újra próbálkozik a MEAFC A Borsodi Építők Volán SC labdarúgó csapata a hét­végén a Tiszavasvári együt­tesét fogadta a Népkertben. A miskolciak a legutolsó öt mérkőzésükön nem nyertek, tovább tart tehát a játéko­sok „góliszonya”. — Hullámvölgyben van a BÉV SC — jelentette ki Ba­lázs András edző. Sérülések sorozata tizedelte korábban a keretet. A heteken ke­resztül jól szereplő gárda lendülete emiatt megtört. Azóta sajnos nem sikerült rátalálnunk arra az ösvény­re, amely visszavezethetné a csapatot az eredményesebb szerepléshez. Mindenképpen változtatni kell az együttes stílusán, hiszen másképpen állnak hozzánk most már az ellenfelek is. Az utóbbi idő­ben inkább zárt védekezés­sel, gyakran pedig túlzott keménységgel törik meg a csapat játékát. Ezt a takti­kát elősegíti a népkerti pá­lya kisebb mérete is. — A Tiszavasvári elleni mérkőzésen a Kerényi — Oláh, Borbély. Mihalovszki, Sverla, Farkas (Rácz), Tóth Miklós, Bodnár, Radaksz, Le- hóczki, Vidinczei (Veres) összetételű gárdát küldtem a pályára. A vendégek az NB III. Tisza-csoportjának az egyik legképzettebb együttese. Olyan volt NB I-es és NB Il-es játékosok vannak közöttük, mint a volt nyíregyházi Fecsku, vagy a Tatabányáról szerződ­tetett Kiss Miklós. Ennek lepett atrii! bmWé Randalírozók a Tokaj előtt ellenére a BÉV SC szerezte meg a vezetést az ötven- egyedik percben. Ekkor ra­gyogó egyéni teljesítmény után a lesre játszó vendég védők mögül Vidinczei indí­totta a mélyről felfutó Mi- halovszkit. A játékos pár métert vezette a labdát, majd a kifutó kapus fölött a ka­pu jobb sarkába emelt. Tá­madásban maradtak a ha­zaiak, ám egy kontra táma­dás következtében csak egy pont lett a háromból. A ti­szavasvári Kató lőtt az öt- venhetedik percben laposan a jobb sarokba. — A pontvesztés ellenére azt kell mondanom, hogy igazságos eredmény szüle­tett a szombati találkozón — fejezte be értékelését Balázs András. Sz. P. * Az MVSC megyei első osztályban szereplő labda­rúgócsapata a hét végén a Putnok együttesével mérkő­zött otthonában... A mis­kolciak Regős, Pólyák, Snack, Lengyel, Hallai, Lizák, Reichenbach, Vitelki, Tábori, Dóri összeállításban léptek pályára. A vasutasok 2:0 arányban bizonyultak jobb­nak az ellenfélnél. A gólo­kat Lengyel és Vitelki sze­rezte. Az ifjúsági csapatok is pályára léptek szombaton. Itt is miskolci győzelem született, a találkozó vég­eredménye 6:0 lett. SPORT H A Salakmotoros Egyé­ni Magyar Bajnokság első fordulóját vasárnap rendez­ték meg Szegeden. A ver­senyen miskolci győzelem született. A BÉV SC moto­rosa, Hajdú Zoltán szerezte meg az első helyet a nyír­egyházi Petrikovics József és a Tisza Volán versenyzője, Csillik Róbert előtt. Hajdú tizennégy ponttal lett a leg­jobb. K3 Franz Beckenbauer húszéves fiát, Stephant a Crvena Zvezda labdarúgó- csapata szerződtette. Az if­jú játékos eddig az I860.' München együttesében sze­repelt. ■ Dino Zoff, a korábbi kiváló kapus, a Juventus eddigi szakvezetője a Lazio labdarúgócsapatához szer­ződött. ■ Thijs Libregts, az el­bocsátott holland íutballka- pitány 600 ezer dolláros kártérítést követel országa szövetségétől, hírnevének megtépázása miatt, illetve elmaradt jövedelmeinek pótlására. ■ Másodszor Is legyőzte a bostoni Bruins együtte­sét az Edmonton Oilers jég- korongcsapata a Stanley Kupa döntőjében (2:7). A párbaj négy nyert mérkő­zésig tart. ■ Ivan Szila vkovot vá­lasztották ismét a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöké­ül. Szlavkovot sikkasztással és. csalással vádolták meg az év elején. Utána börtön­be került, de aztán kiderült,, hogy hamis vádak alapján, vették őrizetbe. ■ Az FC Kaiserslautern csapata nyerte a nyugatné­met labdarúgókupát. A Nyugat-Berlinben játszott döntőn a Werder Bremen volt az ellenfél. A Kaisers­lautern 3:2-re győzött. H Hamis jegyek kerültek, forgalomba Rómában a lab­darúgó-világbajnokság dön­tőire. A tízezer darab belé­pőt egyenként száz dollárért árusítják.. ■ Az Amerikai Egyesült Államok válogatott labdarú­gói l-o arányban nyertek,. New Havenben, a Partizán Beográd ellen. A gólt Ver­mes Péter, a magyar szár­mazású játékos szerezte. ■ Boniek lesz ősztől a Lecce edzője. A nagynevű lengyel szakember korábban játékosként is megfordult Olaszországban. A Juventus- ban és a Róma csapatában rúgta a labdát. ■ Az egyetemi körcsarnok adott otthont tegnap az Universitas Kupa kosárlab­da-mérkőzéseinek. Az orszá­gos döntőre a női csapatok közül néhányan nem jöttek el, de ez nem zavarta a mér­kőzések menetét. A- nőknél első lett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola (Bu­dapest), második helyen a MAFC Martos (Bp.),.- a har­madikon pedig a Bessenyei György Tanárképző Főiskola végzett. A‘ negyedik :az NME (Miskolc) csapata lett. A (.fér­fiaknál az ELTE „csendes” gápdája bizonyult a legjobb­nak. A második helyen vég­zett a JATE (Szeged), ^-har­madikon az. NME: (Miskolc), negyediken pedig a Besse­nyei György Tanárképző Fő­iskola gárdája. Sokáig reménykedtünk abban, hogy a DVTK női kosárlabdacsapata mellett egy másik NB I-es együtte­se lesz városunknak. A Mis­kolci EAFC férfi kosarasai tavaly is közel álltak az NB I-liez, de csak úgy, mint az Igazán nem panaszkod­hattak a vízilabda barátai az elmúlt hétvégén, hiszen két hazai mérkőzésen is szurkolhattak városunk csa­patainak. Az időjárás ked­vezően alakult, hiszen a kis­sé hűvös széltől eltekintve verőfényes napsütésben ug­rottak a medencébe a póló­sok. Mindkét összecsapás egyik szereplője a MEAFC gárdája volt, akik még pont nélkül állnak a bajnokság­ban. Sajnos, a mostani for­dulókban sem sikerült ja­vítani a mérlegen. Házirangadóval kezdődött szombaton a vízipóló-hétvé- ge. A MEAFC ellenfele a Vízművek SC csapata volt. A vízművesek nagyarányú győzelme ellenére sem nyúj­tottak magas színvonalú já­tékot a csapatok. A pontva­dászat elején is ők hagyhat­ták el nyertesként a meden­cét. Akkor négy góllal bi­zonyultak jobbnak az egye­temistáknál. A dr. Nagy, Varga, Bényei, Éder, Diósi, Tóth Tamás, Tóth Tibor összetételű kezdő hetes rövid idő alatt háromgólos előny­re tett szert, amelyet a mérkőzés végéiig tizenkét gólra hizlalták. Hiába azon­ban a sok találat, a helyze­tek legjava kihasználatlanul maradt. Ugyanez jellemző a Takács, Ács, Répássy, Za- horán, Bogdán, Tóth L., Ba- bovka összetételű egyetemi csapatra, akik körülményes támadásszövéseikkel még a kapu közelébe is ritkán ju­tottak el. Mindkét gárda ki­tűnt azonban szabálytalan­ságaival, ezeket több ízben büntetett négyméteressel, vagy kiállítással a Kovács, Lipovics bírópáros. Láthat­tunk tetszetős megoldásokat is, ilyen volt Zádeczki Jó­zsef — a nézők körében is tapsot kiváltó — csavara, amellyel csapata tizenhar­madik találatát érte el. A gólokat Zahorán, Bog­dán, Tóth L., Fülöp, Babov- ka (1—1), illetve Diósi, Lé- nárt, Tóth Tamás (3—3), Tóth Tibor, Varga (2—2) és Eder, Nagy N., Zádeczki (1 —1) lőtte. idén, akkor is csupán egy „hajszálnyi” hiányzóit az első osztályhoz. — A körülmények szeren­csétlen egybeesése volt az oka annak, hogy megint le­maradtunk az első osztály­A mérkőzés után Kovács Bertalan, a MEAFC edzője elmondta, hogy természete­sen a jobb csapat győzött. Játékosai rendkívül indisz- ponáltan pólóztak. A két gárda között azonban nincs akkora tudásbeli különbség, mint amilyen a nagy gól- különbségből következne. Ezt talán bizonyítja az, hogy az egyetemisták vasár­napi meccsén már sokkal színvonalasabb játékot lát­hattunk. Az ellenfél a Víz­műveket is verő Schöwherz SE gárdája volt. A budapes­tiekkel izgalmasan alakult a MEAFC összecsapása. Az el­ső játékrészben háromgólos előnyt szereztek a vendégek. Ezt a második negyedben kettőre sikerült csökkente­niük. Ekkor 5-7 volt az ered­mény. A mérkőzés második felében először újabb két góllal a Schönherz SE húzott el. A miskolciak azonban nem adták fel, és az utolsó negyedben nyújtott parádés pólóval egy gólra behozták ellenfelüket. Csak egy haj­szál hiányzott az egyenlítés­hez. Ez azonban nem sike­rült. Végeredményben a pesti csapat 12-11 arányban bizonyult jobbnak. A MEAFC legeredményesebb játékosa Ács Tamás volt három góljával. * Vasárnap Budapesten, a Nemzeti Sportuszodában vendégeskedett a Vízművek felnőtt csapata. A bajnoki mérkőzésen a házigazda Li­get SE gárdája — csakúgy, mint korábban Miskolcon — győzelemmel hagyta el a medencét. Az eredmény: 11-6 (3-0, 3-1, 2-3, 3-2). Az MVSC góllövői: Tóth Tamás (4), Lénárt és Nagy R. (1 -1). A főváros ifjúsági bajnok­ságában szereplő Vízművek ificsapata eredményesebben zárta a hétvégét. A Kecs­keméti SC elleni mérkőzé­sen 8-7 arányú győzelmet aratták. A csapatból ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tott Tóth Tamás, Tóth Ti­bor, Kassai Zoltán, Nagy Roland és a kapus, Tóth Lajos, ról — mondotta Szaniszló Sándor, a szakosztály veze­tője. — A hazai TFSE elle­ni meccs „szeplő” marad a csapat történetében. A sze­gediek elleni vereség pedig ennek az egyenes következ­ménye volt. A sikertelenség­nek több oka is van. Egyik ilyen az ellenfelek sportsze­rűtlen magatartása. Hozzá­szoktak játékosaink a hét végi mérkőzésekhez, ennek megfelelően tervezte meg Drahos László az edzéseket. A TFSE ellen viszont szer­dán játszott a MEAFC. Ter­mészetes hát, hogy nem hoz­hatták hétvégi formájukat. A fővárosiak elleni vereség rányomta bélyegét a szege­di meccsre is. Persze nem­csak az ellenfélben kell ke­resnünk a hibát. Sokkal fe­gyelmezettebben és kiegyen- súlyozottabban kellett volna játszani ahhoz, hogy a TFSE elleni vereséghez hasonló szépséghiba ne csússzon be. A Kiskunfélegyháza és a MAFC Martos elleni bravú­ros győzelem még felcsil­lantotta a reményt, de a sok sérült és az ingadozó tel­jesítmény már nem fér ösz- sze az első osztállyal. Sze­rettünk volna NB I-es csa­patot csinálni a MEAFC-ból, de ez nem sikerült. Nem maga a kudarc a bosszantó, hanem az, hogy az idén csak kevés kellett volna a „bol­dogsághoz”. Az egyesületnek adott a lehetősége, hogy megteremtse az első osztály­hoz szükséges feltételeket. A csapat azonban nem élt ez­zel. Jövőre újra megpróbál­hatják a feljutást, remélem, akkor majd Fortuna is mel­lénk áll. — A csapat egyébként to­vábbra is keményen dolgo­zik. Nem hagyták abba az edzéseket. A rájátszás küz­delmeit ugyan már befejez­ték, de a megyei bajnokság­ban még érdekeltek. Legkö­zelebb szerdán délután ját­szik ennek döntőjében a MEAFC. A harmadik helyért mérkőznek a fiúk az egye­tem jogász-csapatával. Ez­után az ifjúságiak lépnek pályára a miskolci „öregfi­úk” ellen — fejezte be nyi­latkozatát a szakosztályve­zető. Lélegzetelállító látvány, amikor a fiúk az úttest kö­zepén mindenre fittyet hány­va, dacolva a forgalommal, motorjukat bőgetve, elége­dett arccal egykerekeznek. A hóolvadás óta szinte min­dennaposak az ilyen útika­landok. Néhányan pedig még különb motoros-ese­tekről is tudnak mesélni. A közelmúltban történt, hogy néhány lakó egy este megelégelte, hogy a Tokaj szolgáltatóház környékén fiatalok egy kis csoportja szűnni nem akaróan bőgeti a motorját. Vagánykodnak, és amikor leállítják is egy kis időre a gépeket, a szom­szédos gépkocsik motorház­tetejére és csomagtartójára csapják fel a lábukat — pa­naszolták a telefonba, ami­kor rendőrségen jelentették a történteket. Amikor vi­szont a járőrök a helyszínre értek, elszabadult a pokol. A motoros csapat meglódult és a számonkérés elől mene­külve, a szélrózsa minden irányába szépspriccelt. Ka­nyarogtak erre, fordultak arra, nem volt akadály szá­mukra a járda, a gondozott park. Közben pedig lelkes drukkercsapatuk is akadt. A Tokaj előtt fuvarra várako­zó taxisok egy része állt azonnal a pártjukra és re­kedtre kiabálva magukat buzdították a fiúkat. Ordít­va adták a jótanácsokat, hogy hol és mikor fordulja­nak el, hajtsanak a járdára, tűnjenek el a házak között... Mint a Miskolci Rendőr- kapitányságon elmondták, nincs könnyű helyzetben az, aki azonosítani próbálja őket, ezeken a kismotorokon nin­csenek rendszámtáblák. Sok­szor talán azért is mernek ilyen veszélyes manőverekbe vágni a motorosok, mert nem a saját értékeiket koc­káztatják. Lopott gépekkel vagánykodnak. Tucatszámra érkeznek a bejelentések az elkötött motorokról. Nemré­giben egyetlen nap alatt öt eltűnését jelentették. Vil­lámgyorsan elviszik a bolt előtt felejtetteket, elkötik a házak elé áhítottakat És a motor gazdája akkor sem tudhatja gépét igazi bizton­ságban, ha a ház tárolójá­ba állítja. Hiszen mint hal­lottuk, a legtöbb ilyen kis helyiség ajtajának kinyitá­sához nem kell különösebb tudomány. Ha az egyszerű kulcsokkal nem megy, felfe­szítik, betörik. Amit a szak­emberek tanácsolnak: min­dig legyen kéznél egy szám­kódos biztonsági lakat. Sőt, nem árt egy aprócska azo­nosító jel sem. Valamivel korábban történt, hogy egy így megjelölt kis járgányt kötött el egy tolvaj. A ká­rosult nem tudott belenyu­godni a történtekbe, és kisebb magánnyomozásba kezdett. Jó nyomon indulha­tott el, mert nopokon belül találkozott a tolvajjal. Né­hány perces beszélgetés után már tárcsázta is a rendőr­séget. Ugyanis a tettes ál­dozatának ajánlotta fel meg­vételre a motort... F—• i M. R. DELI HÍRLAP. — A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kft.' Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: békés DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. pos­tacím: Miskolc, 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkár­ság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227. Gazdaság­politikai rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225. Kultúrpoli­tikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 62342. Telefax- 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchényi út 15—17. Tele­fon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­melyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítők- nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lap­ellátási irodánál (HELIR). Budapest V., József nádor tér l. — 1908 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint át­utalással a Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hőnapra 85 forint. 1 negyedévre 25! forint, 1 évre 1020 forint, index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. F. V.! HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209 Vizilabda^ OB II. Pólóhétvége Miskolcon (szaniszló) Labdarúgás, MS HL, lista csapóit Haséi a IMhi BÉV SC-TISZA VASVÁRI 1-1 (0-0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom