Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)
1990-05-15 / 110. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg Nem torzít és részletes íj térkép készül a Bükkről és városunkról A DH és a Shell Interau, Rt. közös tombolája Ezerforintos Shell-aiándékcsomagokal nyerhet Üj térkép készül Miskolc városáról, és a Bükk hegységről. Minden idők legrészletesebb, legáttekinthetőbb térképe, amely nem torzít, s méretarányában, szolgáltatásaiban (szintvonalakkal jelölik pl. a városban is a domborzati viszonyokat), egész kivitelezésében felülmúlja a sokak által máig dicsőített ún. „angyalos” térképeket. Igaz, ez utóbbiakat még a ’20-as, ’30-as években adták ki. A Kartográfiai Vállalat osztályvezetőjének asztalán a leendő városi térkép tervezete feszül: első oldalán mala a város — lekicsinyítve Dia Ismét összeül az Or- mággyűlés. Tegnap a parlament külügyi bizottsága úgy foglalt állást, hogy az új kormány mielőbb kezdjen tárgyalásokat a szomszédos államokkal a kisebbségek jogairól. Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága azzal a módosító javaslattal egészítette ki a külügyi bizottság határozattervezetét, hogy a kormány ne csak kétoldalú, hanem regionális szerződéseket Is kezdeményezzen a nemzetiségek jogairól. A külügyi bizottság elutasította a Szabad Demokraták Szövetsége azt a javaslatát, hogy a törvényhozás már ma sürgősségi indítványként tárgyaljon hazánk kilépéséről a Varsói Szerződésből. A magyar elhárítás és hírszerzés vezetői azt tartanák megfelelőnek, ha a két intézmény nem a belügyminiszter, hanem közvetlenül a kormány ellenőrzése alá tartozna. Bejelentették, hogy a jövőben nem veszik igénybe azoknak az informátoroknak a jelentését, akiket a korábbi belbiztonsági szolgálat különböző intézményei szerveztek be. Az Országgyűlés egy másik albizottsága szerint mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a külföldi tőke beáramlásával monopolhelyzetek alakuljanak ki a magyar sajtóban. A kulturális bizottság egyúttal szorgalmazta, hogy tiltsák meg a nyomtatott és az elektronigyAszközlemény Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR LAJOSNÉ sz.: Ostorházi Erzsébet súlyos betegség után, életének 68. évében. 1990. május 13-án elhunyt. Temetése 1990. május 17- én. de. 9 órakor a Mindszenti temetőben lesz. A gyászoló család persze, egy 18 500-ad részére —, hátoldalán pedig a belváros képe látszik, már jóval nagyobb formátumban az előzőnél. Alatta a szövegrészt helyezték el: a hivatalok, intézmények és utcák jegyzékét, a keresőt, meg mindazt, ami elengedhetetlenül szükséges a maradéktalan tájékozódáshoz. Valamivel előrébb tartanak a bükki térképpel. Szükség is van rá, hiszen 1991- re ezzel is ki akarnak jönni, ám a munka nemcsak a felölelt területet, de szakmai sokrétűségét illetően is jóval nagyobb a városinál. Itt is búcsút mondtak az eddig használt 60 OÖO-es méretarákus sajtó magánkézbe adását. Várhatóan szeptember 23-ig érvényes a jelenlegi tanácsok megbízatása. Erről fogadott el törvényjavaslatot a parlament illetékes bizottsága, elvetve azt a másik indítványt, amely az új önkormányzatok megalakulásáig tolta volna ki a határidőt. A kérdésről a parlament sürgősségi indítványként a jövő héten tárgyal. Bucó Öcsi hódító útra indul Szellemes reklámmal, bűbájos reklámfigurával egy- egy cég belophatja magát a vásárlók szívébe. Ebből a megfontolásból hirdetett pályázatot reklámfigura megtervezésére a Szentpéteri kapui Bucó-shop. Az ígéret úgy szólt, hogy április végén értékelik a pályázatokat, amire végül is tegnap délelőtt tudtak sort keríteni. A késlekedés okáról Karácsonyi Alajos áruházigazgató elmondta: a miskolciak és a környékbeliek igen sok munkát adtak a zsűrinek, s egyáltalán nem volt könnyű a válogatás. Nagy örömünkre szolgált, hogy ilyen sok — összesen 273 — pályázat érkezett, kedvesek, szellemesek és hangulatosak, s legalább 90 százalékukat gyerekek tervezték. E lelkes munkát igyekeztek is méltányolni: a felnőtt-kategória mellett a legjobb gyermek-pályázatokat is megjutalmazták, s a helyezetteken kívül még 16-an kaptak postán ajándékot. A tizenévesek közül a következők vehették át a jutalmukat: a harmadik díjat Berta Gabriella (Miskolc, Szentpéteri kapu 89.), aki egy hajszárítót nyert. A második díjat, a világ ve vő tásnyú turistatérképnek, aminek a munka végeztével a dupláját adják a kirándulók kezébe; ennek is mindkét felét telerajzolják. Ennek a térképnek az egyes részterületeit is kinagyítják: Lillafüred, Bánkút, Szilvásvárad, örvénykő környéke, meg amit itt még felsorolni is lehetetlen, akár a sportrendezvényekhez is jól használható nagyításban kerül rá a lapra. Igényes munka lesz a javából. Segítség nélkül nem is tudnánk elkészíteni — mondja dr. Rátóti Benő osztályvezető —, ezért folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a vidék szakembereivel, erdészeivel, turistákkal, s mindenkivel, aki bármilyen, számunkra hasznos tudnivalót tud adni a térkép minél pontosabb megrajzolásához. Ezeket az embereket ma délután 5 órára várjuk még egy utolsó megbeszélésre, amikor is a Természetbarát Szövetség miskolci székházában gyűjtjük be tőlük az általuk kínált legfrissebb információkat. Hubái Gruber Miklós m flmokfutó Ámokfutót tett ártalmatlanná a Nógrád megyei Diósje- nőn a rendőrség — hallottuk a miskolci rádió ma reggeli adásában. A férfi saját gyártmányú fegyverével lövöldözött, s feltételezhető, hogy gyengeelméjű. karádiót Pintér Zsolt vette át (Ózd, Bulcsú utca 8.), az elsőt pedig — egy rádiós- magnót — Horváth Edina (Taktaharkány, Arany János utca 23.) nyerte. A felnőttek fantáziáját is megmozgatta a Bucó-shop és a nyerési lehetőség, köztük amatőrökét és profikét egyaránt. A harmadik díjat, a kétkazettás rádiósmagnót Novak László (Miskolc, Győri kapu 148.), a második díjat, a kétkazettás gyorsmásoló rádiósmagnót Tóth Gyula nyerte (Miskolc, Marx Károly utca 98.). Az első díjat, s egyben a fődíjat, a video-rekordert Vojtilla Attilának adták át (Miskolc, Gorkij-telep 18.). ^ Minden alkalommal nagy sikere van a Shell-kutaknál „A kagyló hava” akciónak. A Shell — mint tudjuk — kagylót jelent, innen ered az engedményes vásár neve is. Az ország valamennyi Shell- kútjánál és kisáruházában június 10-ig vásárolhatunk tíz—harminc—ötven és hetven százalékkal olcsóbban. Miskolcon, a Sajó-parti kút- nál az autósboltban, a Vologda lakótelepen található kútnál és kisáruházban, valamint a kazincbarcikai Shell-töltőállomásnál vehetünk olcsóbban jó néhány, hasznos árucikket. A Vologda városrészben levő kisáruházban például Elin márkájú mikrohullámú sütőt kaphatunk 20 490 forint helyett 18 441 forintért, AEG márkájú sütőt pedig már 15 390 forintért. Az üveg- és pcrcelónárukat 30 százalék kedvezménnyel, az egyes autóalkatrészeket és felszerelési cikkeket 10—70 százalékos engedménnyel kínálják. A téli autóscikkek, többek között a fagyállók, hidegindítók, jégoldók 50 százalékos, a KLG-gyújtógyertyák 30 százalékos engedménnyel kaphatók. NemtarKoncertet ad a Szegényeket Támogató Alap miskolci csoportja javára a Szabad Demokraták Szövetsége miskolci szervezete. A hangverseny a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Bartók-termében lesz május 18-án, pénteken este 7 éritói. Közreműködik Bregyán PéA győztes a Dimag Rt-ben technológusként dolgozik, s mint elmondotta, számára e sikerélmény az igazi főnyeremény. A lehetőségre a barátai hívták fel a figyelmét, akik már ismerték kézügyességét. ök voltak az „előzsű- ri” tagjai is, s megjósolták neki, hogy elnyeri az első három díj egyikét. A díjátadási ünnepségen Sebők Gyula, a Lénia-Wa- vvel-Wien cég területi igazgatója elmondta: a csibészes reklámfigurát alkalmasnak találják rá, hogy a létesítendő magyarországi áruházláncnak a jelképe legyen. Így Bucó-öesi elindul rek- lamhódító kőrútjára... tozik az engedményes akció kínálatába, de igen nagy választékot találhatunk — mintegy 15-félét — színes televíziókból, s hatféle videomagnót és háromféle videólejátszót ajánlanak. Kapható a kisáruházban automata mosógép, villanybojler, fagyasztószekrény és -láda, de még gáztűzhely is. Import illatszerek és márkás italok között válogathatunk, s akár friss tejet és kenyeret is vásárolhatunk itt, hétköznap reggel 7-től este 8 óráig, szombaton és vasárnap reggel 7-től délután 1 óráig. A töltőállomás éjjelnappal nyitva tart, gumiköpenyeket, akkumulátorokat és még üdítőitalokat is lehet itt kapni. A Vologda városrészben található Shell-kisáruházba várjuk tombolajátékosainkat, akik a május 19-én megjelenő szelvényt Itt dobhatják be a szerencsedobozba, amelyet az áruház előterében helyezünk el. A május 24-i sorsoláson autóscikkekkel, olajokkal, márkás import édességgel és italokkal teli, egyenként ezer forint értékű Shell-ajándékcsomagot sorsolunk ki, öt szerencsés nyertesünknek. tér, Práter Kata. Gordon Zsuzsa, szerafin Tímea, Tímár Éva, Tóth Marianna és a Charity Choir. A művészek azzal is támogatták a rendezvényt, hogy a szereplést ingyen vállalták. A Zeneművészeti Szakiskola pedig azzal segíti a jótékonysági koncertet, hogy nem kér bérleti dijat a teremért. Belépődíj viszont lesz. A SO forintos jegyek az előadás előtt a helyszínen, elővételben pedig az SZDSZ Széchenyi út 46. szám alatti irodájában válthatók meg. A miskolci szegények javára rendezett hangverseny felett védnök, séget vállaltak a Szabad Demokraták országgyűlési képviselői: dr. Hatvani Zoltán, dr. Matyi László és Horváth Aladár. Mele« idő, záporokkal Időjárási frontok jönnek- mennek a környékünkön, de mire a közelünkbe érnek, annyira szétesnek, gyengül-, nek, hogy a mi időjárásunkra alig van hatásuk. Ma is —• mint a korábbi napokban ■— nyárias, meleg időre számíthatunk. Általában sok lesz a napsütés, időnként azonban megered a záporeső, több helyen zivatar kíséretében. A hőmérséklet délutánra körülbelül 25 fokra emelkedik, és még késő este is meleg lesz; 20 fok körül alakul a hőmérséklet. Elhunyt Benke Ildiké Benke Ildikó, a városi toli ács főelőadója vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetéséről később iatéo» kednek. A gyászol« «saláé és munkatársai Kedves vósóriékl Az Elsktro-Tsehnik Shop Kft. megnyitotta MŰSZAKI ÉS VEGYESKERESKEDÉSI ÜZLETET Miskolc, Szemsro u. M„ 1/14. szám alatt: Olcsó árak, megbízható minőség. Ajánlatunk: híradástechnikai, háztartási gépeli és elasz fürdőszoba-berendezisak. Szeptember 23-ig legyen érvényben A tanácsok megbízatása Országgyűlési bizottságok állástoglaiásai Barátok biztatták a győztest 3fc „Amatőr” jeligével amatőrként nyert pályázatot Vojtilla Attila, e barátságos figurával Gyászközleményt és köszönetnyilvánítást egyaránt fel lehet adni a Déli Hírlapba a Borsod Magyei Temetkezési Vállalat miskolci, Madarász Viktor utcai felvételi irodájában, 250 forintos egységáron. A gyászközleményt a Déli Hírlap másnapi száma közli. Számítástechnikai munkatársat keresünk: IBM PC-gyakorlattal rendelkező adatrögzítőt, KÉT-HAROM MŰSZAKOS MUNKARENDBE Bérezés a kollektív szerződés alapján, megegyezés szerint JELENTKEZÉS a B.-A.-Z. Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat szervezési és számítástechnikai osztályvezetőjénél, Gorda Andrásnál Fonoda u. 1., tel.: 17-631/71. Koncert a szegények javára