Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-11 / 107. szám

Nemzetközi találkozó Vihart kavart a zivatar A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM 1990. MAJUS 11., PÉNTEK ÁRA: 3,50 FORINT A világszínvonalat ígérik Holland le a I-ban Az utóbbi években nem­egyszer küzdött import alap­anyaggondokkal a Tiszai Ve­gyi Kombinát festékgyára, s emellett nem is volt zavarta­lan termékeinek hazai for­galmazása. Külföldön azon­ban jó néhány országban si­kert aratott a TVK-ban ké­szült festék, amelyet a har­minc évvel ezelőtt alapított gyárban készítettek. Az egyre fejlődő külkap- csólatok eredményeként mu­tatott érdeklődést a lenin- varosi festékgyártás iránt a világhírű Akzo Coating’s társaság, s a tárgyalások után, május elsejétől meg­kezdhette működését az Ak­zo—rVK részvénytársaság. Megalakítását hosszas enge­délyezési procedúra előzte meg, hiszen manapság még ritkaságnak számít, hogy a külföldi fél részaránya meg­haladja az ötven százalékot. Szokatlan az is, hogy az ala­pító tőkét nem forintban, ha­nem holland guldenben fizet­ték ki. Az új részvénytársa­ság létrejöttéről, működésé­ről dr. Kriszt Gyula elnök­igazgatót. — A holland Akzo Coa­ting’s cég vegyi szálakkal, gyógyszergyártással, lakkok, festékek, műgyanták előállí­tásával foglalkozik, termékei a világ minden részén ismer­tek. A TVK—Akzo részvény - társaság 37,1 millió holland guldenben letett tőkével ala­kult meg, 51 százalékos hol­land és 49 százalékos ma­gyar részaránnyal, a TVK elsősorban gépeit, berende­zéseit, és az épületet vitte apportként a vállalkozásba. Harminc százalékát kész­pénzben adta az összegnek, a többit fokozatosan- vásárol­ja majd meg az új részvény- társaság a TVK-tól. A hol­land fél új gépeket,, festék- gyártó berendezéseket hoz majd, jelentős készpénzt fek­tet a vállalkozásba, s termé­szetesen a legkorszerűbb el­járásokat. kutatásai.' fejlesz­tései eredményét honosítja meg. — Milyen változást ho­zott az új részvénytársa­ság az ott dolgozók életé­ben? Szükség volt létszám­csökkentésre is? — 'Mindenki, munkájára szükség lesz, bár sokuknak továbbképzésen kell majd részt. venniük, s a kombinát más területéről is hoztunk munkatársakat, főleg azokat, ákik korábban is a festék­gyár ügyeivel foglalkoztak Meg kell majd szokniuk hogy a részvénytársaság egy­fajta „sziget” lesz a nagy zetnünk kell a TVK-nak minden megrendelt szolgál­tatásért. Az exportot egyéb­ként a Tiszachem külkeres­kedelmi társaságon keresztül bonyolítjuk le, amiben ugyan­csak részvényes a TVK, és teljesítjük a festékgyár ez évre vállalt megrendeléseit is. Az új rt. avatásának módja is eltér majd a meg­szokottól. Június 8-án a nyu­gati avatókhoz hasonlóan, nagyszabású ünnepséget ren­dezünk. Egész napos szóra­kozás várja a részvénytársa­ság dolgozóit. (vadas) Mflzgás­korlátozoltaknok, kézműveseknek Mozgássérülteket, kézmű­veseket várnak arra a nem­zetközi találkozóra, amit jú­nius 30. és július 7. között rendeznek meg Zalaegersze­gen, a 407. Számú Szakmun­kásképző Intézet kollégiu­mában. A találkozó célja a moz­gássérülteket tömörítő szer­vezetek és a mozgássérült személyek, kézműves bará­taik közötti kapcsolatok ápo­lása. Olyanok jelentkezését várják, akik a népművészet, vagy a kézművesség vala­melyik ágát művelik. A ren­dezvényen árusítás is lesz, ezért a szervezők _— a Moz­gáskorlátozottak Egyesületei­nek Országos Szövetsége és a Zala megyei egyesület — ké­rik a jelentkezőket, hogy munkájukból több darabot vigyenek magukkal. Jelent-, kezni május 31-ig lehet a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületénél (8900 Zala­egerszeg, Széchenyi tér 5. Tel.: 06-92-14-275). A részvé­teli díj 5 napra 900 forint személyenként (napi három­szori étkezéssel, szállással, különböző programokkal). Szandi, Fenyő és az Old Boys Nemrég Miskolcon szere­pelt a fenti hármas, most Encsen, a városi sportcsar­nokban lesz koncertjük. Szombaton este 8 órakor kezdődik a műsor. Mikor kell kivágni a iákat? Városlakók érvei és érdekei Élő fákat várnak ki! — telefonáltak felháborodva a Hoffmann Ottó utcán élő ol­vasóink. Az ablakukon ki­pillantva kedden délelőtt azt vették észre, hogy a Nagy- váthy Utcai Általános Isko­la mellett is fűrészelik a zöl­dellő ágú nyárfát. Arra kérték a Déli Hírlap munkatársát, derítse ki: miért pusztítják a szemük láttára az élő kör­nyezetet? A Városgondnokság ker­tész-előadójától, Varga Ár­pádtól, arról értesültünk, hogy az iskola kérelmezte: engedélyezzék a fák kivágá­sát. Az emlékezetes idei nagy viharban ugyanis az épületre dőlt egy nyárfa. A Városgondnokság szakembe­rének állítása szerint azért, mert rossz volt a gyökere. Ezért tudta kiszakítani a helyéből a szélvihar. A Hoffmann utca lakóitól vi­szont úgy hallottuk, villám- csapás törte derékba a nyár­fát, amúgy még ma is ott állhatna. De akárhogy volt is, a városi hivatal végül is méltányolta az iskola kér­vényét, s a műszaki osztály a 41-759 90. számú határo­zatával kötelezte az iskolát az udvaron levő egy. a Vá­rosgondnokságot pedig az épület melletti, ám már közterületen levő további két nyárfa kivágására. Amikor kedden délután a helyszínen jártunk, az utolsó rönköket pakolták. Láthattuk: való­ban élő fát távolítottak el innen. Azoic a Hoffman ut­caiak, akikkel beszélni tud­tunk, mind sérelmezték a fák kivágását. Mint mondot­ták: ezek a növények eddig legalább megszűrték vala­mennyire a kohászat felől érkező levegőt, s nem kel­lett annyi port nyelniük. Most viszont attól tartanak, A faóriás után visszamaradt tuskó valóban nem szívde­rítő látvány, de ha előfordul, arra is figyelmeztet, hogy a fákkal való emberszabású gazdálkodást az ültetéssel kell kezdeni. (Herényi felv.) hogy további fákat is kivá­gat majd innen a Város- gondnokság. Ezzel kapcsolatban Varga Árpád határozottan állítot­ta: ebben a térségben nem Lézersebészet és szemlencse-beültetés Miskolcon Az elmúlt években orvos- technikailag és orvostechno- lógiailag is sokat fejlődött Miskolcon a megyei kórház Sok olyan műszer került az osztályokra, amelyek köny- nyítik és bővítik a diagnosz­tikai lehetőségeket, segítik a gyógyítás eljárásait. Legutóbb a személyzeti osztály kapott olyan lézer- berendezést, amely a vérte- len műtéteket teszi lehető­vé. Dr. Gát György, osztály- vezető főorvossal beszélget­tünk az új technikáról. El­mondta: amerikai, úgyneve­zett argon lézerrel rendel­keznek, s már egy hónapja működésben van a sokat tu­dó műszer. Az ideghártya betegségeknél használják jó eredménnyel. Vérnélküli műtétek végzésére alkalmas, égetéssel szünteti meg a kü­lönböző retinavérzéseket, az ér eredetű betegségeket, de­generációkat. Különösen a cukorbetegség késői szövőd­ményeként fellépő retinael­fajulás gyógyítására alkal­mazzák kitűnő eredménnyel. Az ilyen szembeteg nagyon sok, ezért van szükség a lé­zeres kezelésre. A cukorbetegeknél 10—15 évi betegség után várható ilyen jellegű szemészeti komplikáció kifejlődése, kezdeti stádiumban ezek lé­zeres kezeléssel gyógyítha­tók. Világszerte körülbelül 2 évtizede alkalmazzák a lé­zertechnikát a szemészeti betegségeknél. Magyarorszá­gon 6—8 éve van ilyen, ed­dig azonban csupán 3, vagy 4 műszer szolgálta a szemé­szeteket. Ezekkel azonban ■képtelenek voltak ellátni a rászoruló lakosságot. Tavaly az Egészségügyi Minisztéri­um olyan döntést hozott, hogy külön keretből regio­nális lézercentrumokat hoz létre az országban. Borsod megyében ilyen regionális feladatokat lát el a megyei kórház szemészete. Az ideghártya, vagyis a retina kezelésén túl egyéb­ként még különböző szemfe- néki érmegbetegedésre, vé­nás trombózisok, törzs és ágtrombózisok kezelésére is alkalmas a műszer. Alkal­mazása különben nem fáj­dalmas, a beteg semmit sem érez. A megyei kórház szemé­szetének másik újdonsága, hogy rövidesen megkezdődik az intraokuláris szemlencse­beültetés. Erre a szürkehá- lyog-műtétek után van szük­ség olyankor, amikor az el­szürkült szemlencsét eltávo­lítják. Ennek pótlására, il­letve a lencsehiány miatt keletkezett fénytörési hiba kijavítására használják. Nagy, előnye, hogy a műtét alkalmával a szembe helye­zett műanyaglencse a látást már a műtét során kijavít­ja, s a beteg már másnap lát vele. Tavaly a minisztérium döntése alapján a korábban nagyon drága és nehezen beszerezhető szemlencsét,, gyógyászati segédanyaggá nyilvánították, amelynek árát a Társadalombiztosító finanszírozza azóta is. Üjabb könnyítés, hogy hazánkban július elsejével megkezdő­dik'a beültethető műanyag- lencsék gyártása is. Zsámbé- kon a Medicontur cég ame­rikai licenc alapján készíti, kiváló minőségijén. A li- ofencért saját készítménye­ikkel fizetnek. A korábbi 3—4 hónapos, lencsebeülte­tésre való várakozási idő — amely a beszerzéséhez volt szükséges — ezáltal meg­szűnt. A Megyei Kórház szemészete — mint dr. Gát György főorvos elmondotta: már most megfelelő kollek­cióval rendelkezik ahhoz, hogy elkezdhessék a mű­anyag szemlencse beülteté­sét. terveznek már favágást, sőt, a műszaki osztály az emlí­tett határozattal azt . is el­rendelte, hogy a most ki­vágott példányokat novem­ber 30-ig pótolják. Arra egyelőre nem tudott vála­szolni, milyen fajta fákat ültetnek majd, de az biztos, hogy négy csemetét földbe tesznek. Természetesen arról is ér­deklődtünk, milyen szem­pontok alapján rendelnek el Miskolcon fakivágást. A Városgondnokság álláspont­ja szerint csak a száraz fá­kat szabadna kivágni. Ezek eltávolítására változatlanul számíthatunk, mert veszé­lyeztetik a járókelők és az épületek biztonságát. A kertész-előadó nem tudott pontos számot mondani, amikor azt firtattuk: idén vajon hány fa kerül váro­sunkban a fűrész foga alá. Folyamatosan ellenőrzik, hogy melyek érettek meg a vágásra. És amíg a Városgondnok­ságon — ameddig csak le­het — igyekeznek megőriz­ni minden, még megmenthe­tő növényt, a miskolciak egy része korántsem ennyire megértő. Mint hallottuk, valósággal ostromolják a cégét: engedélyezze az épü­letükhöz közel levő növé­nyek kivágását. A leggyako­ribb indokok: zörögnek áz ágak, a lomb beárnyékolja a, lakást, magasabb villany- számlát kell fizetni... Már-11 pedig a fákra ebben a poros városban igen nagy szükség volna, sokat segíthetnének a légszennyeződés ellen. Arra is kíváncsiak vol­tunk, mi a környezetvédők álláspontja fa-ügyben, Ig- nácz Erzsébet, a Magyaror­szági Zöld Párt egyik mis­kolci ügyvivője úgy fogal­mazott. hogy a Zöldek sze­rint célszerű volna előre be­jelenteni : hol és miért ter­veznek énpen fakivágást. Ha ezt mindig időben nyilvá­nosságra hoznák, sok félre­értést lehetne megelőzni. Annak a véleményének is hangot adott, hogy az okkai eltávolított növényeket le­hetőleg mindenhol olyanok­kal kellene pótolni, amelyek egy éven belül kilombosod­nak. kombinátban, és nekünk fi­jjc A beavatkozás gyors és fájdalommentes. (Herényi László felvétele) (r) (bujdos) j «

Next

/
Oldalképek
Tartalom