Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)
1990-05-26 / 120. szám
Tanácstagi fogadóóra Hétfőn tartja tanácstagi fogadóóráját Spisák István, a Pázsit u. 33. szám alatt. 17 órától. Interjú a Magyar Demokrata Fórum új ateinökével (I,) Érez-e elvételt t. Furmann Imre? A MISKOLCIAK NAPILAPJA A vásár slágerei XXII. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM 1990. MÁJUS 26., SZOMBAT ÁRA: 3,50 FORINT sf: Telefonkészülékek minden mennyiségben. Itt — hála a zárt hálózatnak — van vonal. s)c Suzukik, amelyeket még nem itthon szereltek A tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár hagyománvoran a beruházási javak szakvására. Itt elsősorban a termelést szolgáló eszközöket vonultatják fel az egyes iparágak. Ezek nagy része igazán csak a hozzáértő látogatók számára lehet valóban érdekes, sokatmondó. Persze mindig vannak slágerek is a tavaszi BNV-ken. Mert ki tudja megállni, hogy ne gyönyörködjék el az autócsodákban legyen az személykocsi, kamion, vagy luxusautóbusz. Egy másik érdekes terület - az idén különösen — a hírközlés. Mint a taplók a fán, úgy sorakoznak a parabolaantennák a műszeripari pavilonokon. Több cég kínr' - igy a Videoton legújabb vegyes vállalata is — digitális rendszerű vezetékes hírközlő berendezéseket. Sok csodálója akad a vezetéknélküli hírközlésnek is. Bárki kipróbálhatja a kiállított autótelefonokat, amelyek sajnos egyelőre csak itt a vásár területén működnek. (Kerényi László felvételei) A Motorola-cég autótelefonjai Költözés, elszakadás nélkül Rehabilitáció, alulnézetből Belvárosi történet Vannak helyzetek, amikor az újságírónak is önvizsgálatot kell tartania. Olyankor például, amikor külső szemlélőként ismert ügyekről írt, de megjelenik az ügy egyik szereplője, és a sokszor egyszerűnek látszó igazságokból, a világos tervekből bonyolult valóság lesz. Hányszor leírtuk például, hogy a rangos főutca tervéhez nem illő, szegényesebb boltocskáknak el kell tűnniük, átadva helyüket módosabbnak, az oda- illőbbnek. De nézzük, mint jelent ez például egy bolt és egy ember esetében. • BÚCSÚ A BOLTTÓL A Széchenyi 113. kis házacska a Centrum Áruház mellett. Három üzlet van benne az utcai frontján. Az egyik üzlet bérlője, Lengyel Mihályné eljött szerkesztősé- günkbe és elmondta, neki mit jelent a belvárosi reha- \ bilitáció. Azt, hogy lebontják a házat a Centrum bővítése miatt, az általá bérelt — állami tulajdonú — üzlethelyiséggel együtt. Helyette felajánlottak egy másik helyiséget a Marx térnél. Ezt — más nem lévén —, elfogadta. Csakhogy ott a Széchenyi úti forgalomnak, jövedelemnek a töredékét tudja, elérni csak, s mivel ez az egyetlen megélhetése, bizony keményen érinti. Pereskedett is ez ügyben a tanáccsal. A pert minden huzavona nélkül elvesztette. Nem először van hasonló helyzetben: 1974-ben a mostani lábasház — a Centrummal szemben' — helyéről szanálták ki ugyanígy. Akkor azt mondták: nézzen egy másik helyiséget magának, és ezt sikerült is szemben meglelnie. Megpróbálkozott azzal is, hogy javasoljon valami kölcsönösen előnyös megoldást. Mondta: a Széchenyi 113-ban lévő három kereskedő hajlandó lenne befektetni abba, hogy ott egy, a rehabilitáció szempontjainak megfelelő kis üzletsor létesüljön. Egy kész üzlethelyiségre licitálni azonban nincsenek milliói. Azon kereskedők közé tartozik, aki tisztességesen megél abból, amit csinál, de egy licithez kellően nem gazdagodott meg — mondja. A javaslata nem talált kedvező fogadtatásra, a házat lebontják. Helyén egy sétány lesz, az egyik oldalán kerítéssel. • HA EGYÜTT GONDOLKODHATNÁNAK Nem kívánunk ezzel a történettel most olvasói köny- nyeket fakasztani és elverni a port a tanácson, hiszen ez most a halott oroszlán rug- dosásának dicstelen hőstette lenne. Ráadásul nem is arról van itt szó, hogy az ügyintézők született gonoszsága, vagy ostobasága miatt akarják a belvárost úgy megújítani, hogy nem vonják be az ott élőket, nem érdekel senkit, hogy aki ott élt, dolgozott, fél emberöltőnyit, mit akar, ha együtt gondolkodhatna a tervezővel. Állami pénzből, akaratból, a hatalom hitével szándéka jóságában — így indult és zajlott a belvárosi rehabilitáció is, mint minden más az országban. Hogy ez nem tökéletes így, sökan érezték. Miskolci tanácsi vezető, tisztviselő szájából hangzott el baráti beszélgetésen: ha eladnának belvárosi lakóházakat, és egy vállalkozóval, vagy vállalkozókkal kellene a lakóknak egyezkedniük, alighanem jobban járnának, mint ha az állam, azaz a MIK a tárgyaló, vagyis diktáló fél. • A SZENT TEHÉN Sokszor leírtuk már: elfogyott a belvárosi rehabilitációra fordítható pénz. De alighanem az új anyagi források mellett új módon kell ezt a folyamatot előregördíteni. Rendezni kell például a viszonyt a kiskereskedőkkel, ha úgy tetszik, a butikosokkal. Mert eddig amolyan megtűrt kategória volt ez az országban, s a városban is. Gondoljuk csak meg: hány millió forint juthatott volna a kis boltok forgalmából a városra, ha az állammal való bújócska helyett érdekeltté teszik a „maszekokat” a bolthelyiségekbe, üzletekbe, épületekbe való beruházásokban. Csakhogy ehhez le kellett volna ölni a köztulajdon szent tehenét, amely itt Miskolcon aligha történhetett meg. Ez persze most már így utólag aligha vigasztal minket, vagy Lengyel Mihálynét. Az ő boltját bontják — ez már biztos. (kiss) A Magyar Demokrata Fórum alelnöke lett május 10- én dr. Furmann Imre, az országos elnökség addigi tagja, akinek avasi lakótelepi lakásában alakult meg annak idején az MDF első vidéki szervezete. Arról is értesültünk, hogy hamarosan a fővárosba költözik az ismert politikus. Valóban itt- hagyja-e a várost? Erről is beszélt abban az interjúban, amelyet a Déli Hírlap munkatársának adott. — Elköltözünk, ez igaz. De nem hagyom itt a várost. Az MDF vidéki szervezeteivel tartom majd a kapcsolatot, ez lesz ezután a munkám. — Amikor először hallottam önt, 1988-ban a ba- latonszárszói táborban megrendítő erejű beszédében kárhoztatta a pártállam miskolci megtestesítőit, amiért elűzték az értelmiséget a városból. Most változik a rendszer, de az értelmiség — s ez az ön példájából is úgy látszik — kurzusoktól függetlenül is elpályázik innen ... — Nem tartom egészségtelennek, ha valaki a munkája, képességei alapján jelentősebb beosztásba kerül. Sőt, kívánatos volna, hogy a kiválasztódás mindig természetes legyen, semmilyen más szempont ne számítson. Mindig új embereknek kell folytatniuk, amit mások elkezdtek. Nekem ez a döntés egyébként sok gyötrődést okozott. Az elköltözésemet sem tekintem véglegesnek. Sőt, egy demokratikus rendszerben természetesnek kell tekinteni, hogy ha a választók másként döntenek, menjen, vissza az ember a saját szakmájába dolgozni, adja le a szolgálati lakását és így tovább. Az én esetem azért is elüt a szárszói beszédben felsorolt példáktól, mert engem senki sem üldözött el innen. Lehetőséget kaptam arra, hogy ezután az egész országban azt csinálhassam, amit eddig itt, Miskolcon és Borsodban tettem. Ráadásul az utóbbi hetekben már alig voltam itthon. Ingáztam Miskolc és a főváros, Budapest és a vidéki szervezetek között, s mellette még jogta- nácsoskodtam is. Ez így együtt igen megterhelőnek bizonyult. Minden érv a költözés mellett szólt. Az alel- nökségre azért mondtam végül vívódások után igent, mert meggyőződésem, hogy ebben a tisztségben azt tehetem, amit a lelkiismeretem diktál. — És mit diktál? — Azt, hogy Magyarországon demokráciának kell lennie. De erről csak akkor beszélhetünk, ha az országban már mindenütt félelem nélküli, szabad állampolgárok, s nem pedig alattvalók élnek majd. A legeldugottabb tanyán is merjék azt hinni az emberek: valóban az övék ez az új rendszer, soha többé nem lehet nélkülük, róluk dönteni. Ehhez persze intézményi garanciák kellenek. — Azért arról talán értesült, hogy sokaknak meglepetést okozott, amikor nem indult a választáson. Később azt rebesgették, hogy miniszter, vagy legalábbis kormány- biztos lesz. Miért éppen az alelnökség mellett döntött? — Ennek az az oka, hogy semmilyen kötött pozícióra nem vagyok alkalm». Képtelen lennék embereket uta- sítgatni, s nem is akarom ezt tenni. De talán arra alkalmas vagyok, hogy a hitemet másoknak is átadjam. — A Demokrata Fórumban vállalt tevékenysége miatt önnek még nem is olyan régen komoly kellemetlenségei voltak Miskolcon. Beszélték, hogy a lépéseit figyeli a rendőrség. Most a kormányzó párt egyik vezető személyisége lett. Érez-e valamilyen elégtételt? — Engem abban az időben sem izgatott különösebben, hogy mit gondolnak felőlem a hatalmasok. Bár hazudnék, ha azt mondanám, nem volt nehéz az az időszak. De sokat számított minden gesztus, minden cinkos tekintet, ami az emberekből áradt felém, a legnehezebb időkben is. És persze voltak árulások. Volt olyan idő, amikor azért nem álltam meg az ismerőseimmel beszélgetni, nehogy bajuk származzon belőle, ha velem látják őket. Hiszen gyakran elmondták rólunk az akkori vezetők, hogy a Nyugat ügynökei vagyunk, onnan kapjuk a pénzt. S ez azért elég komoly vád volt. Pedig ebből egy szó sem volt igaz. Jóformán minden rendezvényt, összejövetelt, utazást a saját keresetünkből fizettünk, s ez jócskán leapasztotta a jövedelmünket. Nekem új autóm eddig csak egyszer volt csupán, egy Trabant, s egy kétszobás szövetkezeti lakásban élünk már 11 éve. Még is azt mondom, sohasem vágytam elégtételre, s ezután sem fogok. (Folytatjuk) (bujdos)
