Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-02 / 99. szám

XXII. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1990. MAJUS 2., SZERDA ÁRA: 3,50 forint ■Jfc Képeinken, balról jobbra: a május elsejei hangversenyzenekar a MÁV, a Vasas és a Bányász fúvósaiból alakult. — Az MDF sátránál fő a gulyás. — Eszme csere a KDNP és az MSZMP vezetői között. — Étel. ital bőven jutott minden­kinek.., (Kerényi László felvételei) Más ez az ünnep... Majális a Csanyikban Borongós időben érkeztek az első vendégek a csanyiki Majális-parkba, hogy ezúttal századszor köszöntsék május elsejét. Fél tízkor még vi­gasztalanul szemerkélt az eső. s a Bányász, a MÁV és a Vasas fúvósokból alakult zenekar tagjai is gyakran törölgették vizes hangszerü­ket. Csak a bátrabbak vál­lalkoztak ebben az időben arra, hogy a parkban főzik meg a család ebédjét, — Eldöntöttük, hogy ezen a napon gulyást főzünk a szabadban — mondta Muth Jenőné. a Digép dolgozója —, még otthon előkészítet­tem mindent. A család töb­bi tagja csak később érke­zik, mire kész lesz az étel. Addig meg egy kicsit hall­gatom a műsort is. Kell egy kis kikapcsolódás, hisz öt gyerekkel manapság nem könnyű megélni. Hárman keresünk 14—15 ezer forin­tot, s ezt egy hónapra be­osztani csak nehezen lehet. A gyárban meg sokan fé­lünk attól, hogy egyszer azt mondják nekünk: viszontlá­tásra! De ne is beszéljünk most erről, inkább' kavarom a gulyást... Eközben a színpadra lép a szónok. Szőke Károly, a va­sasszakszervezet alelnöke, ünnepi beszédében nem hallgathat a foglalkoztatási gondokról, a munkavállalók megrendült bizalmáról, a nyugdíjasok nehéz helyzeté­ről sem. A szakszervezet ígérete szerint a korábbinál hatékonyabb érdekvédelem­re törekszik. Valaki halkan megjegyzi mellettem: ..Mint­ha már valamikor hallottam volna ezt.” A Digép sátránál meg is kérdezem Básti Jánost, a Szakszervezeteik Országos Szövetségének megyei kép­viselőjét, hogy valójában mit tud tenni a munkavál­lalók érdekeinek védelmé­ben a szakszervezet, a dek­larált jelszavakon kívül? — Várjuk, hogy a győztes pártok mennyit tartanak be választási ígéreteikből — mondta Básti János —, s bízom abban is. hogy az új kormány elfogadja a szak­szervezetet partnerként. Mindenesetre ma még nem érkezett válasz Nagy Sán­dornak, a szövetség vezető­jének levelére, melyet An­tall Józsefnek, az MDF el­nökének írt. Bízom abban, hogy kedvezően fogadják majd javaslatait. Az ünnepi beszéd végén felhangzik a Szózat, s bi­zony csak keveseknek jut eszébe hogy ezt csakis meg­állva. hajadonfőtt illik vé­gighallgatni. Aztán már ezek a dallamok is belevegyülnek a harsogó rock-, meg lako­dalmas zenébe. Ezrek jön­nek. hömpölyög a tömeg a keskeny betonúton. Bencze1 József ék hatan ülik körbe az egyik szabad­téri faasztalt. Otthonról ho­zott elemózsiát falatoznak, jóízűen. — Ma éppen szabadnapos voltam, a Volánnál dolgo­zom buszsofőrként — mond­ja a családfő —. ritka az az ünnep, amikor így együtt lehet a család. Még a rossz idő ellenére is egész más ez az ünnep, mint az eddigi majálisok • voltak... (vadas) A9 önkormány%at talán segít Miért pusztítják a pátriánkat? A városssociológus a vandalizmusról Több, mint 11 millió fo­rint kárt okoztak tavaly Miskolcon a vandálok. Mar- jas Lászlónétól, a Város- gondnokság vezetőjétől tud­juk, hogy leggyakrabban az aluljárókat teszik tönkre, az ismeretlenek elviszik a fa­lakat burkoló márványlapo­kat, kiverik a világítást. De nincsen jobb sorsuk a KRESZ-tábláknak sem, eze­ket is ledöntik. Régebben csak a csatornák fedőlapjait emelték ki a helyükből, újabban már a parkolóórá­kat is kifűrészclik és eltün­tetik a pusztítók. Nem bán­nak kíméletesen a város ját­szótereivel, parkjaival sem. Az elültetett virágok egy- harmada megy veszendőbe, és sorolhatnánk a példákat. Az értelmetlen rongálás sajnos nem számít új jelen­ségnek. De vajon mi az oka? Miért pusztítják ilyen elemi erővel a városban élők a la­kóhelyüket? — erről kér­deztük Tóth Pál városszo­ciológust. — Mindenekelőtt el kell mondanom — hangsúlyozta —, hogy a városnak nem minden része rongálódik, nem mindenhol tapasztalha­tunk a vandalizmusra utaló jeleket. Van olyan hely, ahol rend uralkodik, ez az „Aranypart”, ahol — aho­gyan mondani szokták — a jobb emberek laknak. De tudunk olyan területekről is. ahol borzasztó állapotok vannak. Itt a közvélemény elítélő minősítése szerint a rossz emberek élnek. Ezek­ről a térségekről lemondott a város, kivonult innen a tanács, a lakásosztály, a rendőrség, átengedték a te­repet az embereknek. Ma­gukra hagyták őket, csinál­janak ezután amit akarnak. Én ezeket a telepeket a re­ménytelenség szigeteinek nevezném. Az itt élők hely­zete kilátástalan. Külön szót érdemel a lakótelepek vilá­ga. Az a hongkongi méretű zsúfoltság, amit az Avason tapasztalhatunk, hallatlanul megterheli a környezetet. Még ha minden nagyon jó minőségű, időtálló anyagból készült volna, akkor is pusz­tulna. De tegyük hozzá, rá­adásul elég silány minőségű anyagokból alakították ki a környezetet... — Ügy mondják, a la­kótelepeknek nincsen -az- dája... — A lakótelepi közterület valóban a senki földje. A házak közötti térséget ért­hetően senki sem tekinti a saját udvarának. Amit mondjuk egy kertes házban aligha művelnének, itt gát­lástalanul megteszik az em­berek. Kitörik a fákat, az ablakon át öntik ki a sze­metet, törnek-zúznak... De az egész városra jellemző gond, hogy az emberek el­veszítették azt a mély és bensőséges kapcsolatot, amellyel például kisvárosok, a falvak lakói viseltetnek a településük iránt. A városla­kókból kiveszett a lokálpat­rióta érzés. Nem is alakul­hatott ki megélhető viszony a város és a lakói között. A polgárok úgy érezték: nem az övék a város. Nem ne­kik, hanem a tanácsnak kell gondoskodni róla. Mis­kolc ráadásul a többi vá­roshoz képest is különlege­sen nehéz helyzetben van. Túliparosodott ez a környék, a népessége fokozottabban szegényedik el, mint máshol. Az emberek nagy része úgy jött ide lakni annak idején, hogy fogalma sem volt a városi létről. — Lát-e kiutat? — Aligha mondhatnánk, hogy csupán egyetlen kiút létezik ebből a helyzetből, hiszen még ebből a vázlatos felsorolásból is kitűnt: szá­mos oka lehet a vandaliz­musnak. Nagyon fontosnak tartanám például, hogy igazi önkormányzó városok jöjje­nek létre, ahol a város pol­gárai sajátjuknak érezhetik pátriájukat. Így természetes­sé válnak számunkra, hogy felelősséggel viseltessenek iránta. Lényeges, hogy a ha­tóságok ezután csak a leg­végső esetben vonuljanak ki azokról a területekről, ame­lyeket az imént a remény­telenség szigeteiként jelle­meztem. Léteznek azután egyszerű praktikák is, ame­lyek sokat segíthetnének. Számos kísérlettel bizonyí­tott tény, hogy elegendő igé­nyesen kialakítani a környe­zetet. Az ilyen miliőben még a viszonylag igénytelen la­kásokat is elfogadható ott­honuknak tartják az 'embe­rek. (bujdos) A miskolci a kiválóak között van Áruházak nem eladók Néhány évvel ezelőtt a má­jus elsejéhez közeli napok­ban megannyi vállalati és intézményi kitüntetési ün­nepségre voltunk hivatalo­sak. Ebben az évben csak a miskolci Centrum Áruháztól kaptunk ilyen invitálást. A 29 áruházat összefogó vállalat vezetősége ugyanis úgy döntött, hogy továbbra is versenyezteti üzleteit, de nem a szocialista brigádmoz­galom szempontjai szerint, hanem objektív mérőszámok alapján. A piacgazdaság a versenyen alapul, így egyál­talán nem idegen az sem, hogy a többletteljesítményt nyújtók egy-egy jeles alka­lommal kitüntetést kapjanak, A Júnó-beli vállalati ün­nepségen Veres János, az áruház igazgatója is utalt rá, hogy változó viszonyaink kö­zött a munka ünnepe nem értékelődhet át, sőt értéke­sebbé válik a munka, és a biztos, jól fizetett munka­hely. A kereskedelemben, ahol a verseny jelei már ér­ződnek, nem volt kis teljesít­mény a tavalyi, csaknem 11 és fél százalékos forgalom- növekédés, a nyereség 25 százalékos emelkedése, s az, hogy mindennek következ­ményeként átlagosan 25 szá­zalékkal emelték a dolgozók bérét. Ezt a rekordteljesítményt ismerte el a vállalat veze­tősége, amikor odaítélte a miskolci áruháznak a „Kivá­ló” címet — mondotta Puer Gézáné, az áruházlánc sze­mélyzeti és szociális vezér­igazgató-helyettese, aki a többi között azért jött Mis­kolcra, hogy a vállalati ter­vekről első kézből halljanak a dolgozók. Az átalakulás ugyanis mindenkit foglalkoz­tat, és megnyugtatásul mond­ta el, hogy minden szóbeszéd ellenére nem szándékoznak eladni a vállalatot, hiszen az jól prosperál. Ehhez fűzött megjegyzést az ünnepség vendége, Kaszás Kálmán, a nagyvállalat nyugdíjas ve­zérigazgatója, aki elmondta, hogy kevés olyan cégről tud, amely a mai viszonyok kö­zött két nagy beruházásba merne belefogni. Egyik a pé­csi építkezés, a másik a mis­kolci áruház bővítése és kor­szerűsítése. E nagy munkára készülve kérte Veres János igazgató a munkatársait, hogy udvaria­san, türelmesen és legjobb szaktudásuk szerint végez­zék majd munkájukat, hogy miskolci és a környékbeli vevők ebben az időszakban is Kis és nagy célokat ma­napság csak azok - az embe­rek, családok, gazdálkodó szervezetek tudnak elérni, akik életük során megtanul­tak takarékoskodni. Anyagi alap nélkül semmit nem le­het kezdeni, sok tragédia jel­zi, hogy túlbecsülték az ere­jüket a vállalkozó kedvű emberek. Érdemes már az iskolában elkezdeni a gyerekek taka­rékosságra való nevelését. Ezt segíti immár ötödik al­kalommal a megyei OTP- igazgatóság azzal, hogy a bo­rítékos sorsjegyek megyében befolyt összegének jutaléká­ból néhány iskola diáksport­ját támogatják. Hogy kik kapják ezeket a 15—20 ezer forint között mozgó összegeket, azt a Me­gyei Diáksport Szövetség és az OTP három-három szak­embere dönti el. A múlt heti díjátadáson ár. Szádeczky hűségesek maradjanak az áruházhoz. S akik már ed­dig is, évekig kiemelkedő és kiváló munkát végeztek, az áruházban, az ünnepségen oklevelet és jutalmat vehet­tek át a vezérigazgató-he­lyettestől. Amire pedig ezt, és az itt átvett törzsgárda jutalmakat el lehet költeni a Centrumban, már be is mu­tatták a még bolondos ápri­lis jegyében tartott divatbe­mutatón, ahol az emblémás munkaköpenyek alatt olyan leheletnyi fehérneműcsodá­kat hordtak a fiatalok, ame­lyeket most a jelenlévők is láthatnak. O. E. Zoltán, a megyei tanács sport- és ifjúsági osztályá­nak vezetője — utalva a fiatalok tespedtségére, rossz fizikái állapotára — kérte az iskolákat, hogy a számlájuk­ra befutó összegeket tekint­sék „pántlikázott” pénznek. Csak diáksport céljaira hasz­nálható fel tehát az elnyert támogatás annak ellenére, hogy napi megélhetési gon­dokkal is küzd néhány in­tézmény. Az idén a megyé­től 15 pedagógus vehette át iskolája nevében ezeket az összegeket. Mint kiderült, köztük két miskolci is a szerencsések közé tartozott, a 8-as és a 22-es Számú Ál­talános Iskola. Ök is hozzá­járultak ugyanis ahhoz, hogy az elmúlt évben az oktatási intézményektől 30 millió fo­rint folyt be az iskolai ta­karékbetét címén. Siska And­rás, az OTP megyei igazga­tója gratulált a nyertesek­nek. Másra nem használhatják OIP-láoiialás a áilaioz \

Next

/
Oldalképek
Tartalom