Déli Hírlap, 1990. április (22. évfolyam, 76-98. szám)

1990-04-10 / 83. szám

Japán moUsxer Üss, hogy boldog legyél így: „Kérlek, ne üss, bo­í|f A nagycsaládosok magukkal hozták gyermekeiket is. (Kerényi László felvétele) Sok gyerekesek találkoztak Családi hétvége A lélekbúvárok különféle mód- és gyógyszereket is­mernek a feszültség feloldá­sához. Hogy végűi is mi a biztos szabadulás a stressz szorításából, ezt persze vizs­gálatok döntik el. Mármint azoknál, akik pszichológus­sal dolgoztatnak. S mint ahogy a konfekcióruha is ol­csóbb. itt a konfekcionált gyógyszer. Természetesen japán portékában japán ki­szerelésben. A Frankfurter Rundschau örvendeztette meg Európát a hírrel: az üz­letekben megjelent és meg­vehető az a baba, „akin” az Jó néhány miskolci üzem- ben. Intézményben állandó vendég lett lapunk február elseje óta: a Déli Hírlap Kft. megbízottjai rendszere­sen kiszállítják az újságát az illető vállalathoz. Örö­münkre szolgált, hogy azok az Igazgatók, akiket megke­restünk ez ügyben, kivétel nélkül segítettek abban, hogy cégük dől gazól frissen hozzájuthassanak a DH-hoz. Természetesen nem tudtunk valamennyi üzembe. Intéz­ménybe eljutni, ezért ezúton Is kérjük a segítséget azok­tól a vezetőktől, akiknél még nem jártunk. Várjak azoknak a Jelent­kezését, akik szívesen ter­jesztenék vállalatuknál a Dél! Hírlapot Megbízottjaink mindennap a helyszínre vi szik az újságot, a kívánt példányszámban. Tisztes mellékkeresethez juthatnak terjesztőink hiszen március elsejétől minden eladott Már 3 Cllluilí is A Himalájának egykor érintetlen lejtői — a Csomo- lungmáéi is az ember okozta károkozás nyomait mutatják. A hegymászók és kísérőik a csúcsok felé vezető utakon szemétkupacokat és félreha­jított felszerelési tárgyakat hagynak maguk után, s ez arra késztette Sir Edmund Hillaryt, a Csomolungma el­ső meghódítóját (1953), hogy a világnak e legmagasabb csúcsát — némi nosztalgiá­val a csúcs környezetének az ötvenes évekbeli érintet­len állapotára emlékezve — „ócskavashalom”-nak nevez­ze. Ennél nagyobb baj az, hogy a hegység alacsonyabb hegyeinek erdői a fakiterme­lés következtében pusztuló- ban vannak, s emiatt a ter­mékeny lejtők erodálódnak, hegycsuszamlásokat és a pa­takok feliszaposodását okoz­va. Évi átlagban 1200 hek­tárnyi erdőt, vágnak ki, hogv azután a serpák — a Hima­lája vidékén élő mongoloid törzs fiai. a hegymászók se­gítői, teherhordói — a ki­termelt tűzifát, az évi mint­egy 25 ezer turistának jó áron eladhassák. ember levezetheti a feszült­séget. Ennek megfelelően kapható feleség-, rendőrnő-, titkárnő-, sőt főnökbaba is. Bizonyára észrevette a nyájas olvasó, hogy a gyár­tók a gyengébb nemet része­sítették a püfölhetőség kétes dicsőségében. Ennek az a magyarázata, hogy az emlí­tett figura fel is tud lázad­ni, ami a japán hölgyeket állítólag nem nagyon jellem­zi. A fondorlatos technikával készített bábu ugyanis már az üvöltésre is válaszol, még­hozzá sírós hangon, valahogy példány után Jutalék lár. Bővebbet a 86-454-es. vagy a 18-223-es telefenszámon kaphatnak az érdeklődők. A forró nyári napokon so­kan szívesebben lefeküdné­nek ebéd után kicsit szu­nyókálni, mint sietni vissza a munkába. Jó okkal — ál­lítják athéni orvosok —, mert ez a magatartás sok esetben megelőzheti a ko­szorúér-betegséget. A medi­terrán országokban kicsiny a koszorúsér betegségek gya­korisága. Ez kétségtelenül összefügg a kevés telített Harsogó kurrogással kö­szönti a daru a békés lá­pon a kelő Napot, és ezzel már távolról jelzi a vonuló darucsapat érkezését. A kurrogás — az éjszakai pi­henőhelyeken, ahol ezrével gyűlnek össze — fülsiketítő lármává fokozódhat. Több. mint négyezer évvel ezelőtt Egyiptomban falkákban tar­tottak félig szelíd darvakat áldozati állatnak; hizlalták őket. A mondabeli Obykos darvai közmondásos hírre tettek szert. A mi, szürke darunk, 13 más daruíajjal együtt, a ta­csáss meg.” A főnökbaba rejtett minihangszóróival igazat ad a gátlásos beosz­tottnak, a rendőrbaba visz- szavonja a feljelentést, satöbbi. Á fejlődés nyilván­való jele, hogy egyszeri ki­adással is megveheti magá­nak az ember az ütlegelés boldogságát. Piacra dobták ugyanis a csináld magad fi­gurát. Ki-ki azt festheti az arcára, akire éppen harag­szik (festék a csomagban), s még egy kis műanyag ka­lapácsot is kap a kezelés­hez. A hatás frenetikus, a bábu nyöszörög, amitől a gazdi már néhány ütést kö­vetően megnyugszik. De mit csináljon az, aki­nek nem a főnökével (fele­ségével, szeretőjével) gyűlik meg a baja? Akit a techni­ka dühít? Az vegye meg a „bosszúálló rendszert”, sze­relje be a kocsijába, s ha forgalmi dugóba kerül, nyomja meg a fekete gom­bot, amitől is hozzájuthat a minden más zajt elnyomó géppuskaropogáshoz. A töb­bit bízza a képzeletére. Mert a mégoly gyógyító játékha- lattakat a japán technika sem tudja előállítani. zsírsavat tartalmazó étrend­del, de a görög orvosok vé­leménye szerint a hagyomá­nyos délutáni szieszta is csökkenti a szívroham koc­kázatát. 97 szívbeteg és 90 ellenőrző személy adatait elemezve úgy találták, hogy a napi félórás szieszta 30 százalékkal csökkentheti a koszorúér-betegség gyakori­ságát. lajon élő madarak nagy családjához tartozik. Ván­dorcsapataik március-ápri­lisban állítanak be hozzánk, de ma már nem fészkelnek, utoljára a 19. század vé­gén költöttek. Németország­ban is csak kevés pár talál­ja meg csendes erdei lápját vagy zavartalan nádasát, amelyek szükségesek ennek, a méteren felüli, termetes madárnak a fészkeléséhez. Skandinávia és Észak-Azsia mezőgazdaságilag kevésbé megművelt vidékein — kb. a sarkkörig — a daru ma Családi napot tartott szombaton a görömbölyi Bu­dai Nagy Antal Művelődési Házban a Nagycsaládosok Országos Egyesületének mis­kolci csoportja. A nagycsa­ládosok debreceni képvise­lőjével, dr. Herényi Ritával beszélgettek közös gondjaik­ról. A miskolci csoport az idén február 10-én alakult meg. Eddig 51 család csatla­kozott hozzájuk. Négyheten­te tartanak a szombatihoz hasonló családi napot, s ugyancsak négyhetente vesz­nek részt családi szentmlsé­sem ritkaság. Onnan érkez­nek azok a tömegek, ame­lyek Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában töltik a telet. Csapatai jellegzetes V-alakú alakzatban repül­nek. Nagysága ellenére - - szürke színezete miatt — a daru nem feltűnő madár. Ébersége miatt ritkán sike­rül megközelíteni. Két nagy tojását fűből épített, méter széles fészkében négy hétig üli. További k:lenc-tíz hét után kezdenek repülni a fiatalok, s ez idő alatt az öregek gondoskodnak róluk. ken. Az ilyen rendezvények- után a családok ügyeiről, a gyermekneveléssel kapcsola­tos kérdésekről beszélgetnek a plébánosokkal. Most szombaton nemcsak az eszmecsere kötötte le a megjelentek figyelmét. A szülőkkel érkező gyerekek anyák napja előtt az édes­anyjuknak szánt ajándéko­kat készítették el. Most tar­tották a húsvéti előzetesü­ket is. A találkozón szóba kerültek a közeljövővel kap­csolatos tervek. A nagycsa­ládosok részt vesznek ápri­lis 22-én a Föld napja ren­dezvényein. Csatlakoznak a miskolci zöldek által terve­zett élő lánchoz, s elképze­léseik szerint gázálarcban vonulnának fel a főutcai de­monstráción. A B.-A.-Z. Megyei Településtisztasági Szolgáltató Vállalat felvételre keres SZAKKÖZÉPISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL- bérelszámolő-SZTK-Ugyintézőt- autószerelő szakmunkásokat- középnyomású kazánhoz fűtőt Jelentkezni lehet Miskolc, Fonoda u. 2. sz. alatti telepünkön, az üzemgazdasági osztályvezetőnél, vagy a 36-798/14. sz. telefonon MISKOLC-EGYETEMVÁROS területén 100 m2iroda, 75 m- műhely-raktár terület BÉRLETBE VEHETŐ ■ telefon-, telex-, telefax-szolgáltatással, épületen belül ebédelési lehetőséggel. ÉRDEKLŐDNI: 63-622 telefonon A Miskolci Húsipar értesíti Tisztelt Vásárlóközönégét, hogy 199.0, április 11-én nyitja újabb Húsbolt-falatozó boltját a selyemréti Bajcsy-Zs. u. 42. sz. alatt. Széles áruválasztékkal, házias sültekkel, különleges, olcsó ételekkel várja minden kedves vásárlóját. lisztes mellékkereset Dili Hiilapol mílart tállaiaiÉál Még lehet jelentkezni! A szieszta haszna >(c Barvak a kardoskúti szikes tónál, Orosháza közelében, ahol egyhónapos pihenőt tar­tanak. Darumadár fenn az éoen... )

Next

/
Oldalképek
Tartalom